Rádióműsor - 2016. december 07. - 186. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET2016. december 07-ei műsor (186. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/60787

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 186. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„A békés, derűs szívű ember mindig kész a jóra. Akinek szívében béke van, senki iránt nem lesz eleve bizalmatlan. Aki viszont helyet ad szívében a keserűségnek s a haragnak, mindenki iránt bizalmatlanná válik, soha meg nem találja békéjét és mások életét is megkeseríti. Először tehát önmagad tökéletesítésén fáradozzál és csak azután gondolj mások tökéletesítésére.” – Kempis Tamás gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• Mai adásunkban majd először a katolikus és református tábori püspökség által tartott második adventi gyertyagyújtásra hívjuk önöket.
• Ezt követően folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

 

Második adventi áhítat történt a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épületében, ahol a minisztérium és a honvédség dolgozóit várták gyertyagyújtásra. Jákob János dandártábornokot, a Protestáns Tábori Püspökség püspökét, majd pedig Berta Tibor ezredest, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynökét hallják.

Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök

- Megadatott kegyelemből az az ajándék nekünk, hogy ezen a reggelen is elcsendesedhetünk és egy kicsit úgy készülhetünk az ünnepekre, hogy a szívünket készítgetjük ebben az adventben arra az alkalomra, amelyet mindnyájan várunk, főleg a gyermekeink, de hiszem, hogy mi magunk is. Ez az alkalom, azt gondolom, hogy egy fontos esemény lehet.

Berta Tibor ezredes, általános helynök

- A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal! Hallgassunk meg egy részt Máté evangéliumából: „Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia eljön, ugyanaz történik, mint Noé napjaiban. A vízözön előtti napokban az emberek ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek –, egészen addig a napig, amikor Noé beszállt a bárkába. Semmit sem sejtettek mindaddig, míg be nem következett a katasztrófa, és a víz el nem sodorta mindannyiukat. Így lesz ez akkor is, amikor az Emberfia eljön. Ha akkor ketten lesznek kint a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl a malmával, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Virrasszatok tehát, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok.”

Az evangélium áldást és örömhírt jelent. Néha nehéz beleegyeztetni ebbe az evangélium és örömhír szóba például egy olyan részt, mint az előbbi. Mert az Isten nem olyan, mint a rossz szülő, aki fenyeget, hogy vigyázz, hogy nehogy baj legyen! Ő nem ilyen. Egyházunk, az adventi időszakban is felolvastatja velünk ezt a részt. Az adventi készületnek csak az egyik része szól a karácsony várásáról. Az advent az Úr eljöveteléről, igazából az ő második eljöveteléről szól, melynek egy része az, hogy ő emberként idejött közénk erre a földre. Második eljövetelének előképe, a karácsonyra való készületünk, melyben igazából az ő végső eljövetelére készülünk. Eljön közénk a világvégén és eljön hozzánk, amikor befejeződik a mi életünk. 
Bármilyen furcsa, a karácsonyra való készületben arra is gondolni kell, hogy az Emberfia eljön abban az órában, amikor nem is gondolnánk. Majdnem Rorate időpontban van a mai áhítatunk. Minden bizonnyal tudja mindenki, hogy az első három században nem ünnepelte a kereszténység a karácsonyt. Nem érdekelte őket az, ami minket érdekel, hogy valaki mikor jött a világra, ahogyan a halál időpontja sem érdekelt senkit. Amikor meghal valaki, a keleti ember nem azt mondja, hogy meghalt 2016. december valahanyadikán, délután 13 óra 42 perc 23 másodperckor, hanem azt mondja, hogy meghalt az apám, kihunytak a csillagok. Azért nehéz megértenünk a Bibliát, mert a történészek és irodalomkritikusok történelmileg és irodalmilag próbálják értelmezni és elemezni. De nem irodalmilag, történelmileg és tudományosan lett írva! Hittel lett írva, s ezért hittel kell elemezni! S mindaddig, amíg nem így olvassuk a szentírást, nem sokat értünk meg belőle! A hit szemével kell olvasni ezeket a mondatokat. Mit akar mondani nekünk ez a rész? Komolyan nem fenyegetés, csak realitás. Igenis az egyiket fölveszi, a másikat otthagyja. Arra kell törekednünk, hogy azok között legyünk, akit fölvesz az Isten. Nehéz ügy valójában a Krisztusi úton menni, eszméletlenül nehéz. Aki azt állítja, hogy ez a kereszténység egy habkönnyű dolog, az nem mondd igazgat. Őrülten nehéz minden nap beöltözni Jézus Krisztusba. Hiszen erről van szó, nap mint nap, amikor teszem a dolgomat az ügydarabokkal, amikor kiadom az intézkedéseket, ha vezető vagyok vagy végre kell hajtanom, hogyha beosztott vagyok. Eszméletlenül nehéz egy logisztikai csoportfőnöknek vagy egy államtitkárnak, egy helyettes államtitkárnak, egy őrmesternek, egy tizedesnek, egy századosnak. Mindannyiunknak nagyon nehéz betartani mindazt, ami követelve van tőlünk, amit Jézus tanácsként mond nekünk. Merthogy az „Isten országa az bennetek kezdődik el”, tehát mindaz, amit ő elmond a tanításában, az bennünk kell, hogy elkezdődjön. S azt lefordítani a hétköznapjainkban, az idegességünkben, a félelmeinkben, a gyötrődéseinkben, a munkánkban, a családért való aggódásunkban; nem könnyű ez. Mégis azt mondja nekünk: Készüljetek erre az eljövetelre! Ha a karácsonyra való készületünkben megpróbáljuk ezt a krisztusi utat járni, akkor bízva remélhetjük, hogy az egész életünk egy krisztusi úttá tud válni.  
Az egyik tábori lelkész kollégámmal tegnap beszélgettem és ő mondta el, hogy az alakulatnál, ahol ő van elmondott egy történetet arról, hogy egy nem istenhívő, egy ateista hogyan látja a keresztények karácsonyát. Azt mondta, hogy ugyanolyan bálványimádás, mint a többi, mert ott van a karácsony, a karácsonyfa, ami alatt ott van egy betlehem jó esetben, s ott egy gyermek, akit karácsonykor imádunk, aztán utána elfelejtünk egy évig. Pontosan az lenne a lényeg, hogy ne felejtsük el, hogy ettől a gyermektől, ettől a Jézus Krisztustól mit kaptunk. Legyen ebben az adventi készületünkben benne az, hogy mindannyiszor, az életünk legszürkébb hétköznapján is megpróbálunk úgy gondolkodni, úgy cselekedni, úgy tenni a hétköznapok sűrűségében, hogy az tényleg krisztusi legyen. Vagy - amennyiben nem keresztény - ha nem is krisztusi, akkor valami olyasmi, ami megfelel annak a nagyon-nagyon ősi értékrendnek, amit a kereszténység aztán alkalmazott az életében. Úgy készüljünk karácsonyra a második gyertyának a meggyújtásakor, hogy legyen bennünk az a föltétlen odaadás, hogy megpróbálunk egy nagyon szép ünnepet kialakítani magunknak.

Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök

- Most pedig hajtsuk meg szívünket, fejünket egy imádságra. Drága gondviselő mennyei Édesatyánk! Előttünk az adventi koszorú gyertyáinak imbolygó fénye, amely az adventi időszak kiteljesedését, előrehaladását mutatja számunkra. Ezek a kis gyenge lángok arról tanúskodnak, hogy készülődünk. Megvalljuk neked, hogy nehezen éljük meg, mennyi minden próbálja eltakarni, elfedni a mi szemeink elől a hozzád vezető utat, az ünnep igazi lényegét, tartalmát. Mégis gondolataink, dacolva a jelen kor átkával, újra és újra beléd karolnak, csendességeink, imádságaink téged keresnek. Urunk, még 22 szürke hideg nap választ el bennünket a karácsony ünnepétől és szeretnénk mi ezt az időt jól felhasználni. Elsősorban a szívünkhöz közel állókra, szeretteinkre gondolva, meglepetéseket, ajándékokat keresünk, mert szeretnénk a legjobbat adni az ő számukra. Kérünk ebben az igazi embert próbáló adventi fejtörőben, adj nekünk bölcsességet a jó választásokhoz, a döntésekhez és segíts bennünket különösen is abban, hogy közvetíteni tudjuk feléjük a leggazdagabb ajándékot, Téged, aki szereteteddel a te szent fiadban, Jézusban, önmagaddal ajándékoztad meg ezt a földet. Urunk, ebből a legfőbb jóból táplálkozva, velük együtt közösen szeretnénk rácsodálkozni majd az idei ünnepre, ezért mostani készülődésünkben emeld fel fejünket a mélységből, hogy messzebbre, távolabbra lássunk. Ragyogtasd ránk fényedet és örömödet, hogy bármit hozzanak is ránk a fagyos decemberi napok, már az adventben megtelhessen szívünk és szánk nevetéssel, feléd való hálaadással és köszönetmondással. Ezért hívunk, jöjj hozzánk majd ezen az idei karácsonyon is és majd az ünnep estéjén te állj meg szerény hajlékunkban, te végy ott magadnak szállást. Hiszen látod, hogy mi nem tudunk tömjént, mirhát és aranyat adni, de felkínáljuk megfásult, kimerült állapotban lévő súlyos önmagunkat, a mi meghajszolt, megpróbált életünk minden nehézségével, nyomorúságával együtt. Az a fohász van bennünk Urunk minden napon, hogy jöjj népek megváltója és te adj valamennyiünknek egy külső, fölénk emelkedett, bensőséges, békés és örömteli ünnepet, hagy éljük át, te vagy a megtartó, a szabadító, aki számára ma is fontosak vagyunk. Így áraszd ránk áldásodat, hadd legyen a szeretteinkkel eltöltött néhány nap, majd az őszinte érzések a szeretet ünnepévé minden a honvédelem ügyét szolgáló családban, ahol szállást készítve téged várnak, hívnak, hogy te légy az ő igazi vendégük. Kérve kérünk a feltámadott Jézus Krisztus nevében, hallgasd meg a mi hívásunkat és térj be a mi életünkbe minden nap. Ámen

 

Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását, Bőzsöny Ferencet hallják.

július 23. vasárnap

Biala-Podlaszkán eltemettem a magunkkal hozott halottakat. Először történt, hogy koporsó nélkül tettük le őket a sírba. Gyorsan megástuk a sírokat, illetve egy nagy gödröt. Valamennyinek a nevét felírtam a hevenyészett keresztre.
Ott volt a németek nagy fogolytábora az elfogott oroszok számára. Akkor már teljesen kiürítették. Az egyik barakkban fejszével lehasítottunk fát a keresztnek. A homokos talajban gyorsan kimélyítettük a sírt a főbejárattól balra a második épület mögé, az úttól kb. 5 méterre. A legénység felszólítás nélkül jött mindenben segíteni. Oda-odasúgták, még a halottak hordása közben is: Tisztelendő úr, köszönjük szépen, amit értünk tesz. Ez nekem mindennél többet ér.
Pontosan lehet látni, ha valami nem a mindennapi kerékvágásban megy, a parancsnokság rögtön tehetetlen lesz. Az orvosok pedig, igazuk van, azt mondják: fütyülünk az egészre, nem a mi kötelességünk.
Eltemettük szegény bajtársainkat. Megszenteltem a földet, és valahogy így imádkoztam hangosan: Istenem, add, hogy ezeket a bajtársainkat ne tekintsék ellenségnek még holtuk után is. Nyugodjanak abban a földben, amely szeretettel fogadta őket, és szeretettel segítette őket életükben. Ha a hatalmon levők őrültsége ide hajtott bennünket, te tudod, Uram, hogy mi kényszerűségből vagyunk itt. Bárki lesz ennek a területnek az ura, add, hogy hősöknek tekintse az itt nyugvókat. Mert azok voltak. Sokkal hősebbek, mint azok, akiknek a parancsait teljesítették. Itt hirtelen abbahagytam, mert akkor döbbentem rá, hogy nagyon belemelegedtem az örökké visszatérő gondolataimba. Ha rám bíznák, nyugodt lelkiismerettel agyon bombáznám Hitlert is, Sztálint is.
Ahogy kimentem a fogolytáborból, iszonyatos látvány fogadott. Az egész út végeláthatatlan oszlopokból állt. Már a szertartás alatt hallottam a sok motor zúgását, dörömbölését és az ágyuk dübörgését. De nem gondoltam, hogy ennyi jött össze félóra alatt. A széles úton néha három sorban is mennek fogatok vagy autók. Az erős teherautók néha leszorulnak a földekre. Ott igyekeznek előre. Az ágyuk vontatói persze nem hagyják el az országutat. Inkább várnak, káromkodnak, összekoccannak, fenyegetnek, de nem engednek a jussukból.

 

Köszönöm figyelmüket, a mai adás elkészítésében Szűcs László volt segítségemre. A nevében is búcsúzom s kívánok további tartalmas rádiózást, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. Arnold Jansen gondolataival búcsúzom.

„Isten mindig megadja azt, amire éppen abban a pillanatban szükségünk van. Világosságot, bátorítást, erőt és vigasztalást. Ha kell, szenvedést is. Szenvedés nélkül nem szabadulhatunk meg rejtett rossz tulajdonságainktól. Így tehát teljesen a jó Istenre bízzuk magunkat, és gyermekként kapaszkodunk kezébe, hogy Ő vezessen.”

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2016, december 7