Rádióműsor - 2016. december 14. - 187. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET - 2016. december 14-ei műsor (187. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/60908

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 187. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Gyermekké lenni! – Nem szabad semmiből nagy problémát, nagy tragédiát csinálni, hanem minden bajjal, nehézséggel egyszerűen, gyermeki módon az Úristenhez menni, Neki megmutatni. Biztosan lecsókolja a fájást, mint szülő a gyermek kezéről.” – Boldog Salkaházi Sára gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

 

Az Inter arma caritas mai adásában adventi gyertyagyújtáskor elmondott gondolatokat idézzük majd, így Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök, Bíró László katolikus tábori püspök, Kálinger Roland tábori lelkész gondolatait hallják.

Jákob János dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat püspöke

- Szeretteim a Jézus Krisztusban! Hallgassuk meg Istennek mára kijelölt igeszakaszát, melyet a Filippi levél negyedik fejezetének negyedik és kilencedik verséből olvasok: „Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: Örüljetek! Ismerje meg mindenki a ti szelídlelkűségeteket! Az Úr közel van. Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek kéréseiteket Isten elé! Az Isten békéje pedig, amely meghalad minden értelmet, megőrzi szíveiteket, elméteket Jézus Krisztusban. Egyébként testvérek, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami dicséretes, ami erényes, magasztos. Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és láttatok tőlem azt tegyétek és veletek lesz a békesség Istene!” Szeretnék még ide hozni egy igét a 130. zsoltár 5. verséből, ami így hangzik: „Várom az Urat, várja az én lelkem, és bízom az ő ígéretében.” 
Amint tudjuk, adventet ünnepeljük és ebben az adventi időszakban az egyetlen szó, ami dominanciát élvez és legtöbbször használatos a keresztény terminológiában, nem más, mint a várni, várakozni szó. Érdekes a mi magyar anyanyelvünk, mert hogyha ehhez a szóhoz, a várni igéhez egy kis igekötőt teszünk, akkor a jelentése megmarad, mégis árnyalati különbségek keletkeznek. Ezen a mai együttléten szeretnék három ilyen igekötős szót előhozni. Az első szó az elvárni, a második a kivárni, a harmadik a megvárni. Ahogy mondtam, gazdag az anyanyelvünk. Ezek az egymás mellé helyezett szavak mégis kicsit mást hordoznak jelentésükben. 
Nézzük mindjárt az elvárni szót. Ez egy érdekes szó, mert a mai világban egyre többen vagyunk úgy, hogy elvárásokat fogalmazunk meg környezetünk felé, szeretteink felé, önmagunk felé, az Úristen felé, mert az a viszonylagos jólét, amiben élünk megengedett eddigi életünkben valamilyen szintet és azt gondoljuk, hogy ez innentől jár nekünk. Holott semmi garancia nincs arra, hogy mindaz, amit eddig megkaptunk, ezután is a rendelkezésünkre áll. A gyermekeinken nagyon jól látjuk, minél többet adunk nekik, annál többet követelnek. Kislányom kiszögelte a konyhában lévő faliújságra az ő várakozó listáját karácsonyra, amely három oszlopból áll, mindegyik sorba szépen kitöltve, belerajzolva, hogy mit szeretne. Kérdeztem a páromtól, hogy ez mi? Azt válaszolta, hogy a lányod elvárásai karácsonyra. Nagyon jól van ez így. Kérdeztem a picitől, hogy most ezzel mit csináljon apa? Azt válaszolta, hogy nem kell mindet megvenni, csak válogassak belőle. Így vagyunk mi is, elvárásaink vannak mindenki felé. Az a baj az elvárásokkal, hogyha azok teljesülnek – márpedig egy részig biztos, hogy teljesülnek –, akkor az ember önteltté lesz, és úgy gondolja, hogy ez neki jár. Ez az a pont, ahol az ember egy torzulásba megy át lelkileg, mert az Úristen is úgy van vele, hogy egyfolytában ad, de ezért valami mást is vár. Elfelejtjük a világszemléletünkben azt, ahogy az ige mondja: Mid van, amit nem úgy kaptál? Mindenünk ajándék, az életünktől kezdve mindaz, ami rendelkezésünkre áll. Ha az ember nem ajándékként tekint rá, hanem azt mondja, hogy ez jár nekem, akkor ebben az elvárni gondolatkörben dölyfössé lesz és az Isten ezt nem akarja. Ő azt szeretné, hogy megmaradjunk azon a gyermeki bizalmon, abban az engedelmességben, amiben ő elindított bennünket. Tehát ez az első, amin szeretném, hogy elgondolkodjunk az idei adventben, hogy ne legyünk elvárók, ne legyünk követelőzők, maradjunk meg az Isten gyermekének.
A második szó, a bevárni, kivárni. Bevárni azokat szoktuk, akik lemaradnak a csoporttól, hogy utolérjük egymást, kivárni pedig a sorunkat kell. Mikor bemegyünk bármelyik közintézménybe, sorszámot kell húzni, ki kell várunk, hogy ránk kerüljön a sor. De mi türelmetlenek vagyunk. Nemcsak az adventben, hanem a mindennapjainkban is. Nincs türelmünk elcsendesedni és kicsit megvárni azt, hogy nem körülöttünk forog az élet. A másik is dolgozik, neki is jár a keze, telik az ő munkaideje is, és majd ha rám kerül a sor, akkor velem is fog foglalkozni. Vannak dolgok, amelyek nagyon meg tudják bosszulni azt, ha az ember beleavatkozik, és nem várja ki az idejét. Legyen az egy gyermek születése. Nem lehet siettetni a kilenc hónapot, még ha vannak is rendkívüli esetek. Kilenc hónap az kilenc hónap. Ha piros a jelzőlámpa vagy a sorompó, áthajthatok rajta, nem kell kivárnom, csak nem csodálkozhatok utána a baleseten. Ez a második szó, amelyet jó lenne, ha megrágnánk ebben az idei adventben, hogy vajon van-e türelmem kivárni mindazt, amit elkészítettek számomra?
A harmadik szó áll talán legközelebb hozzánk, ez pedig a megvárni. Ez a szó, hogy kivárunk, megvárunk valamit, a legtöbb türelmet sejteti. Isten mindig is türelemre tanította az ő népét. Emlékezzünk arra, az Ószövetségben hány nemzedéken keresztül várták a Messiást. De várták, megvárták és minden nap úgy ébredtek fel generációról generációra, hogy a szívükben ott volt, hogy jön a Megváltó, értünk születik a Messiás. Ez az ajándék az, amibe talán a legnehezebben tudunk megállni, a türelem. Pedig, ha belegondolunk, az egész életünk nem más, mint várakozás, vágyakozás, sóvárgás, de amint teljesül valami, azonnal megvan az új cél. Ha beleűzzük magunkat az új célokba újra és újra, és felgyorsul körülöttünk a világ, akkor ott vagyunk napjaink betegségénél, a stressznél. Isten az ő békességét éppen azért szeretné ránk kiárasztani, hogy meg tudjunk állni, legyen állóképességünk. Minden nap úgy kezdem a napomat, hogy reggel elcsendesedem, elolvasom a Szentírást, imádkozom, utána tornázok. Szükségem van rá, hogy a testi-lelki állóképességem a napra, a láthatatlan feladatok előtt is meglegyen. Érjen bármi, azt türelemmel, Isten kezéből el tudjam venni. Nagyon fontos az, hogy így álljunk hozzá, mert a türelmes ember az valahogy másképp tud a környezete felé mozogni és megnyilvánulni. A szeretetteljes türelem az, amire azt gondolom, hogy ennek a világnak szüksége van és ebben az adventben sem tudunk úgy közeledni az ünnep felé, hogy nincs bennünk elég alázat és elég türelem. Hiszen az érzelmi egyensúlyunkat, hogy meg tudjuk tartani, ehhez csak így tudunk talpon maradni, hogyha Isten felé nyitottak vagyunk, megmaradunk alázatban, engedelmességben őalatta és annyit megyünk előre, amennyit ő enged. Ez nagyon fontos. Amikor fél órán belül azt reklámozzák, hogy számlákra utalnak hihetetlen hitelösszegeket, csak adósodjunk el, s az emberek a bölcstelen ajándékvásárlásba képesek belemenni úgy, hogy eladósodnak hónapokra, évekre, akkor az Isten azt mondja, hogy állj meg, légy türelmes, légy megelégedett és próbáld meg úgy megélni ezt az adventet és a karácsonyra készülést, hogy az tényleg egy beteljesedés lehessen számunkra. Hiszen mi őt várjuk, a mi karácsonyunk róla szól. Nem az ajándékokról, az a kereskedelem karácsonya, még ha érintettek vagyunk is. Nyilván valamilyen kedvességgel próbálunk a szeretteink felé élni, de vigyázzunk az egyensúlyra és a lelki békénkre.
Nagyon fontos, amit a Filippi levélből felolvastam, hogy őrizzük meg a békességet, az Isten békességét. Ezzel tudunk talpon maradni és megállni abban a viharban, amit a világ gerjeszt körülöttünk. Ennek az adventnek a csúcsosodása, a végkifejlete a karácsony, az Istennel való találkozás. Azzal az Istennel, aki valójában bennünk él, hiszen azt mondta, hogy veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ő a szívünkben él és vele szeretnénk meggazdagodni majd a karácsony ünnepében. Ő szeretne bennünket megszeretgetni, szeretné azt, hogy az ő szeretetét valóságosan is átéljük majd az ünnepekben. De, hagyjuk-e? Van egy másfél éves keresztlányom, Tündike a neve. Úgy rázza magát, ahogy az egész család forog körülötte, de nem engedi magát megszeretgetni, mindig úgy kell elkapni. Ha teszek egy kis tányérba édességet magam mellé, odajön, a szemét le nem veszi rólam, elcsen egy kis csokit és elpucol onnét, nehogy megölelgessem. Nem így vagyunk mi is az Úristennel, hogy ajándékokat tesz elénk, mi pedig csak úgy elcsenjük? Pedig az a miénk. Odamehetnénk, beülhetnénk az ölébe, hagyhatnánk, hogy megszeretgessen bennünket, hiszen szeretetre vágyó emberek vagyunk. De nem hagyjuk, úgy viselkedünk sokszor, mint a keresztlányom. Csak addig fordulunk oda, amíg látjuk és már spuri is. A karácsony ajándéka épp az, hogy ebben a szeretetben kiteljesedhet az Isten szeretete a mi életünkben, és ha mi ezt át tudjuk élni, akkor tovább tudjuk adni szeretteinknek. Ez az életünk lényege, hogy legalább karácsonykor odaüljünk a gyerekeink, a párunk, a nagyszüleink mellé és el tudjuk mondani, hogy nekünk ők nagyon fontosak, még ha egy zűrzavaros év is van mögöttünk, ha nem is jutott mindig időnk arra, hogy megszeretgessük őket, most szeretnénk. Az egész életünk úgy teljes, hogy szeretjük őket, értük dolgozunk, értük fáradozunk és a párunknak is bele lehet súgni a fülébe, hogy még mindig olyan szerelmesek vagyunk, mint amikor megismertük.
Ha ez a szeretetközlés nem működik, akkor értelmét veszti a karácsony, hiszen az Isten a legnagyobb szeretetközlését adta az ő fiában, amikor összekötötte az eget a mennyel. Ez kellene, hogy megvalósuljon nálunk is. Ha ő át tudta hidalni az eget és a földet az ő szeretetével, akkor próbálgassuk az idei karácsonyon mi is áthidalni a legnagyobb hidegségeket, legnagyobb távolságokat mindazok felé, akik felé kötelezettségünk van, megéreztetni azt a szeretetet, amit mi is úgy kaptunk. Így kívánok ezen gondolatok mentén további áldott adventi készülődést és áldott karácsonyt!

Bíró László, a Honvédelmi Minisztérium Katolikus Tábori Lelkészi Szolgálat püspöke

- János püspök úr elmélkedése eszembe juttatott egy mesét. A mese szerint az ember nézi, hogy a lepke hogyan kínlódik ki a gubóból. Már kilyukasztotta a lepke a gubót, és gondolt az ember egy nagyot, hogy segít neki, s lefejti a lepkéről a gubót. A lepke ott volt szabadon és sose repült életében. Az Isten is vár bennünket, nem csak mi őt. Ő nem szedi le a gubót, megvárja, míg kikínlódjuk magunkat belőle, hogy tudjunk szárnyalni. Ez a türelmes várakozás Isten részéről és nekünk egymás felé. Adja Isten, hogy soha ne éljünk vissza a másik türelmével, hogy tudjunk várni egymásra és ne éljünk vissza Isten türelmével sem. Tudjunk kivergődni mindabból feléje, ami fogvatarthat bennünket. Miatyánkra való ráhangolódásra, imádságként hadd mondjak el egy diákkori imádságomat, amit annak idején a gimnáziumban minden reggel elimádkoztunk közösen: Minden ádvent téged vár Uram, mert bár megjöttél a világba, meg kell érkezned az emberek szívébe is, az én szívembe is. Jöjj el az én esendő életembe, jöjj el törvényeiddel, mert azok adják életem rendjét! Jöjj el szereteteddel, mert csak a szeretetben alakulhatok igazán emberré! Jöjj el Uram, Jézus!

Kálinger Roland, Rozsé atya, katolikus tábori lelkész

- Egy latin idézetet szeretnék mondani: „Puer natus est nobis”, azaz gyermek született nékünk. Ha jóbarát érkezik hozzánk, nincs olyan kicsi lakás, apró szoba, hogy össze ne tudnánk magunkat húzni, hogy befogadjuk és szállást adjunk neki egy éjszakára. Amikor újszülött érkezik a családba, még a bútorokat is megmozgatják, a szobát is kimeszelik, a zongorát is odébb tolják, hogy a csöppség kiságya elférjen. Bizony akkora öröm egy gyermek születése, hogy az addigi megszokott, jól bevált életünket is örömmel felforgatjuk az ő kedvéért. Tervet készítünk: nagymama biedermeier szekrénye marad, anyós csőbútora megy a kukába, nagypapa Kékes tévéje megy a kukába, apu led tévéje fölkerül a falra, apu garázsából a sok lim-lom nem megy sehova, mert a gyereket mégsem a garázsban helyezzük el. Ha kidobtunk minden fölöslegeset és a megfelelő helyre tettük a szükséges dolgokat, akkor lesz helye a csecsemőnek. A vasárnapi evangélium felszólít minket, hogy csináljunk tervet, mert a gyermek születése, a gyermek érkezése várható. Rendet kell tenni az életünkben, hogy legyen hová születni a betlehemi kisdednek. Mit tegyünk? – kérdezték a régi emberek Keresztelő Szent Jánostól. Ő ezt felelte: Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs, akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen. Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket és azok is megkérdezték: Mester, mit tegyünk? Ezt felelte nekik: Ne szedjetek be többet, mint amennyi meg van szabva! Megkérdezték a katonák is: Hát mi mit tegyünk? Nekik így felelt: Ne zsaroljatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal! A nép feszülten várakozott. Nekünk már nem feszülten, hanem örömmel és reménykedve kell várakozni, mert higgyék el, sok felesleges dolgot, terhet cipelünk magunkkal, halmozunk fel életünk során. Pedig csak az a fontos, hogy az örömöt és a békét, azaz Istent beengedjük az életünkbe. Kívánom mindenkinek, hogy a kisded Jézus öröme költözzön be mindenki szívébe, házába és családjába!

 

Köszönöm figyelmüket, búcsúzom önöktől, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. Boldog Salkaházi Sára gondolataival kezdtem mai adásunkat, az ő imájával zárom mai műsorunkat. 

„Ne engedd, hogy egy pillanatra is, csak porszemnyire hűtlen legyek! Vállalni akarok minden megpróbáltatást, kísértést, amit csak adsz, csak azt kérem, hogy ugyanakkor erősséget, kitartást is adj!” Ámen

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2016, december 14