Rádióműsor - 2016. december 21. - 188. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET2016. december 21-ei műsor (188. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/61085

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 188. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Hulló hó fátylán át igézett a hold
Mosolya ezüst-sugár
s a kopottan is sudár
jegenyékre szerelmesen hajolt.

A havas réten egy árva nyúl mosdott.
Nem figyelt, észre sem vett.
S míg a nyár éneke lett,
messziről egy öreg harang bongott.

Babonás, különös téléjszaka volt.
Álltam egy kereszt tövén,
s fázós, topogós fölém
kitárt karjával Krisztus lehajolt.”

Köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

 

Ünnepi adásunkban Bíró Lászlónak, a Honvédelmi Minisztérium Katolikus Tábori Püspökség püspökének, a Katolikus Püspöki Kar családügyi referensének gondolatait hallják.

Számomra és úgy gondolom nagyon sok hallgató számára is, az adventi időszak arra szolgál, hogy az ember önvizsgálatot végezzen, elcsendesedjen, készüljön a karácsonyra. A szenteste, a karácsony ünnepe is mindenkinek más és mást jelent minden esztendőben. Talán éppen attól függően, hogy milyen időszakát éli a mindennapoknak.

- Ahogyan nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba belelépni, úgy nem lehet kétszer megérkezni ugyanabba az ünnepbe. Változunk mi magunk is, mindig más hangsúly kerül felülre az emberben. Karácsonykor szoktuk énekelni a Mennyből az angyal, lejött hozzátok kezdetű éneket. A „lejött” szó izgat engem, amit nem hallunk meg sokszor. A föntlét az beszél egy föntről. Ez a Hiszek egynek egy mondata, hogy leszállott a mennyből és ezt ünnepeljük most karácsonykor: a föntöt, a föntről lefele irányulást, a közelséget. Sokszor elmondogatom az egyik családkonferenciának a szavát, hogy az otthonnak az a hivatása, hogy gyógyítson. Az egyik előadó föltette a kérdést, hogy melyik az az otthon, amelyik gyógyít? Azt válaszolta, hogy a pad akkor is pad, ha senki nem ül rajta, a ház akkor is ház, ha senki nem lakja, az otthon az csak akkor otthon, ha közelség van benne, szeretetteljes jelenlét van benne. A karácsony ez. Krisztusban az Isten közénk jött, közelünkben akar lenni, hogy ebben a világban, ahol nincsen maradandó lakásunk, mégis otthon érezzük magunkat. Szóval a karácsony a föntről lefele való mozgásnak az ünnepe, a közelségnek az ünnepe. Elnézegetem Mátraverebély-Szentkúton az Angyali üdvözlet képet, az új mozaik képet, ahol az angyali üdvözletet úgy ábrázolja a mozaikrakó művész jezsuita atya, hogy a Szűzanya éppen egy vörös fonalat tart a kezében s a lábánál ott van a gombolyag. Így fejezi ki a művész, hogy mi a megtestesülés, mi a karácsony titka. Az, hogy Isten a megtestesülésben, a közénk születéssel, mintegy beleszövi önmagát az emberiség szövetébe. Ez a közelség, hogy egy lett közülünk, hogy a látatlan Isten megjelent látható formában közöttünk, benne megjelent üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete. Beleszőtte magát a történelmünkbe, hogy mi otthon legyünk a saját történelmünkben. Ez az Emmánuel gondolat is, ez is nagyon erősen ott él bennem, hogy ő az Emmánuel, a velünk lévő Isten. Múltkoriban egy jó gondolat került a kezembe. Azt mondja a szerző, hogy a keresztény türelem abból fakad, hogy mindig számolunk Isten jelenlétével, Isten működésével. Amikor reményvesztettek vagyunk, amikor türelmetlenek vagyunk, akkor nem számolunk Isten jelenlétével, nem számolunk Isten működésével. Ez az Emmánuel gondolat, a közénk testesülésnek a gondolata pontosan arról szól, hogy számoljunk Istennel, ő közel van hozzánk, s ez a karácsonynak a nagy üzenete. Egészen velünk való Isten lett, szolidáris lett velünk, nekünk ajándékozta magát. Persze ezen szavak mindegyike egy-egy feladat is, mert ha ő ajándékká lett, akkor légy te is ajándékká a másiknak, ha ő szolidáris, akkor vedd észre a másikat. Ezek nem csak csodálni való szavak, amit a karácsonyban kimondunk, hanem feladatot jelentő szavak, és ahogy a költő mondja, nem csak így karácsony táján. Ha belegondolunk ezekbe a mélységekbe, akkor világos az, hogy a karácsony az a reménynek az ünnepe. Nagyon sokszor elmesélem mostanában nagyapámnak egy élményét. Anyai nagyapám négy évig fogságban volt Szibériában az I. világháború ideje alatt. Érdekes, de az embernek idősödő korban előjönnek ilyen történetek. Nagyapám sokszor elmesélte, hogy amikor járatták őket körbe a láger udvarán és észrevették, hogy valamelyik fogolytársuk lógatta az orrát, akkor rákiabáltak: Ne nézd a földet, úgyis ott pusztulsz el! Odafigyeltek arra, hogy emelje föl a tekintetét, észrevették, hogy aki lefelé hajtja a fejét, azt depresszió kerülget. Nem mondták ők ezt ki, de nem hagyták, hogy a társuk lehajtsa a fejét. A karácsony pont ilyen ünnepünk, a föntről közénk testesült ige. Ne lógasd a fejedet, emeld fel a tekinteted, mindig van remény, mindig van fény! A karácsony a fénynek az ünnepe. Megjelent közöttünk az örök ige, a világosság a sötétségbe világít, csak be kell fogadnunk. Emeld föl a fejedet! Ez nem közhely, nem is szoktuk karácsonykor ezt mondani egymásnak, de ez is lehetne egy jókívánság.

A közelséget említetted és a tekintetet. Ha megnézem a mai hétköznapokat, akkor a családi közösség, családi közelség is egy picit lazul. Félve kérdezem ennek tudatában, ennek ismeretében az Istenhez való közelség is lazulhat?

- Azt gondolom, hogy az Isten közelsége mindig megvan. A kérdés az, hogy észrevesszük-e? Az advent üzenete az érkező Jézus. Benedek pápától tanultam meg, hogy a mi Jézusunk az nem csak élő Jézus, hanem érkező Jézus. Már a középkorban ott van ez a félelem, hogy félj az áthaladó Jézustól, mert nem fog visszatérni, ha nem veszed észre. Sajnos, hogy egymás közelségét nem vesszük észre, vagy nincs is meg talán az előfordulhat, de Isten közelsége megvan, és mégis távolságnak éljük meg az ő létét, mert nem vesszük észre. A középkornak ez a félelme, hogy félj az áthaladó Jézustól, mert nem tér vissza, ez nagyon igaz és nagyon komolyan kéne venni. Bár a karácsony már az advent utáni ünnepünk, de én azt gondolom, hogy mégiscsak arról szól, amit ez az adventi gondolat tükröz, hogy vedd észre. Sokszor a családtagoknál is ezt látom. Benedek pápa azt mondja, hogy a hit az találkozás egy eseménnyel, egy személlyel. Nem az a baj, hogy nem találkozunk, mert az esemény szintjén találkozunk a másikkal, csak a személyig nem jutunk el, és ha nem jutunk el a személyig, akkor azt éljük meg, hogy távol van. Minden karácsony megérkezés, de nem csak az Isten megérkezése, hanem a mi megérkezésünk is önmagunkhoz. Szokták ezt a gondolat-párhuzamot mondani, hogy ha ő jön feléd, te is menj felé. A karácsonyi énekeinkben ott van az „És elindulának” kifejezés. Szóval a karácsony az elindulás ünnepe is. Nem csak az Isten indult el felénk, hanem ha ő elindul, nekünk is illene elindulni, feléje menni. A karácsony nagyon szentimentális ünneppé vált és nem lett a találkozás ünnepévé. Nagyon kell vigyáznunk, hogy a találkozás ünnepe legyen felfelé és oldalirányba is, Isten felé és családtagjaink felé egyaránt. 

Egyre több embert látok évről évre advent hajnali szentmiséken. Talán annak jele is lehet, hogy az ember kezd visszatalálni az Istenhez? Azt mondat, hogy az Isten mindig ott van közelünkben, ott van a jelenünkben, csak nem tudjunk észrevenni.

- Észrevesszük azt magunkban, hogy a passzivitásunk miatt nem érkezik az Úr, aki mindig érkezik pedig. Másrészt lehet, hogy adventnek a varázsa az, hogy a sötétségből tekintünk a fényre, mint ahogy a növény kúszik a fény felé. Meg se fogalmazzuk magunknak, de mi is várunk és mi is kúszunk a fény felé. Az ember néha ráébred önmagára, hála Istennek.

Karácsony után az emberek még elmennek, egy jót buliznak, szilveszterkor köszöntik az újévet, utána ott vannak a dolgos hétköznapoknak a rendje. Hogyan kezeljük, hogy viszonyuljunk, hogyan induljunk?

- Nagyon nagy tudatosságra van szükségünk. Ahogyan mondtam is, adventnek vége van, de az Úr érkeztének nincs vége. A karácsony véget ér, de a találkozás feladata az megvan. Minden nap oda kell figyelnünk egymásra is meg Istenre is, hogy ne maradjon el a találkozás, hogy ne csak az eseményekkel. a dolgokkal találkozzunk, hanem egymással és Istennel is. Ez egy nagyon tudatos magatartást követel. Valahogyan félreértjük az ünnepeinket, mert azt gondoljuk, ha az ünnep megvan, akkor le kell valamit tennünk, abba kell hagyni valamit. Pedig az ünnep az be akar gyakoroltatni valamit, amit hétköznap is kéne gyakorolni. Szóval én ott látom a bajunkat, hogy kampányokban élünk, és ha vége a kampánynak, akkor már nem kötelez a kampányprogram. Pedig utána kötelezne igazán. A választásoknál is ez a politikai attitűd, hogy a kampány sok mindent kibír, sok mindent ígér, utána semmi valóság nincs. Valahogy, mintha átvennénk ennek a kampánynak az ürességét, semmit mondását. 

Beszélgetésünket lekerekítve említsünk meg még két nagyon fontos személyt, Szent Józsefet és Máriát. Hogyan látod az ő szerepüket karácsony misztériumában?

- Mindig gyönyörködök az evangéliumokban, ahogyan Lukács és Máté elbeszéli Jézus gyerekkorának történetét. A Szűzanya egy tudatos igent mondott Jézusra, ezért tudott megszületni, de József is tudatosan igent mondott a gyermekre. Olyan két embert látunk magunk előtt, akik nagyon tudatosan éltek, akik igent mondtak a születendő gyermekre, mert ha akármelyik nemet mond, akkor a gyermek nem születhet meg. Nagyon nagy példaképeink lehetnek, mind a kettő tudatosan éli az életét. Valaki így fogalmazza meg, hogy ők saját életüknek a főszereplői lettek. Sokszor nem merjük ezt bevállalni, hogy saját életünk főszereplői legyünk és inkább sodródunk. Nekem Mária és József két tudatos ember. Egyet még hozzátennék. A betlehemeket a hódoló, imádó mozdulattal, pózzal, Máriával és Józseffel szoktuk ábrázolni. Azt se felejtsük el, hogy az angyalok is imádják az égben, az egész égi és földi imádkozó kórus összetartozik, és ebből fakad az igazi karácsonyi Jézus kép. 

Hadd hívjam föl a figyelmet most karácsony napjaiban azokra a testvéreinkre, akik a külföldi missziókban szolgálnak vagy éppen a határ mentén állnak helyt és vigyázzák az álmainkat, nehéz küzdelemben, családjuktól távol élnek. Imádságainkban hordozzuk őket, akik most távolról próbálják szeretni övéiket, távolról próbálnak találkozni övéikkel és az Úr Jézus Krisztussal is. Így kívánok áldott karácsonyt mindenkinek!

 

Kedves hallgatóm, az Inter arma caritas műsorának valamennyi készítője és a Honvédelmi Minisztérium Katolikus Tábori Püspökségének valamennyi munkatársa nevében kívánok áldott, békés karácsonyt! A vers, amellyel köszönök valamennyi hallgatónknak és valamennyi katonának, azoknak is, akik külföldön teljesítenek szolgálatot, nekik is szól Juhász Gyula Karácsonyi köszöntés című verse. 

„Betlehemi csillag
Szelíd fénye mellett
Ma az égen és a földön
Angyalok lebegnek
Isten hírvivői
Könnyezve dalolnak
Békességet, boldogságot
Földi vándoroknak.

Harcos katonák is
fölnéznek az égre
S rágondolnak álmodozva
A testvériségre.
Bujdosó raboknak
Idegen párnákon
Kedveseik szelíd arcát
Ringatja az álom.

Fáradt katonák ti,
Pihenjetek szépen
Karácsonyfák lángja körül
A mi szent esténken.
Gondoljatok hittel
Zsolozsmát dalolva
Eljövendő boldogságos
Szent karácsonyokra!

Csukaszürke köntös
Kopott, tépett szárnya
Megváltó nagy békességet
Hoz most a világra.
Győzelmes örömmé
Válik majd a bánat,
Lesz még otthon víg karácsony
Magyar katonának!”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2016, december 21