Rádióműsor - 2016. január 13. - 142. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET - 2016. január 13-ai műsor (142. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/55054

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 142. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Aki szeretetben él, nem büszke, nem akar másokon uralkodni, nem halljátok soha, hogy hibáztatna vagy gúnyolna másokat. Nem kutat mások szándékai felől, nem hiszi azt, hogy ő jobban cselekszik, mint mások, és soha nem tartja többre magát embertársainál. Aki szeret, az amennyire csak lehet, elkerüli, hogy fájdalmat okozzon.” – Az idézet Vianney Szent János francia plébánostól származik, aki a plébánosok védőszentje is. Köszöntöm önöket, Fodor Endre vagyok.

Mai adásunk tartalmából:
• Antoine de Saint-Exupéry legismertebb kisregénye a Kis herceg, ősi bölcs tanításokra, örök igazságokra figyelmeztet bennünket. Szentesi Csaba görögkatolikus tábori lelkész ezúttal karácsonykor, első hallásra talán merész ötlettel állt elő. "Volt, amikor jelmezbe öltözve adtuk elő a misztérium játékot és gondoltuk, hogy ne legyen mindig olyan egysíkú, így most belevágtunk a Kis hercegbe. Úgy gondolom, hogy nem csak nagy sikere volt, hanem át is ment az emberek számára az üzenet." 
• A Katolikus Tábori Püspökség Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett elismerést alapított, amelyet azoknak ítél oda, akik munkájukkal példát mutatnak a Magyar Honvédségben. Az egyik díjazottat hallják majd. "Meghatódva néztem ezt az érmet, a hitem megvan ehhez. Nagyon-nagyon jól esett, hogy püspök atya gondolt rám és odaítélték nekem ezt a nagyon szép kitüntetést." 
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását. "A régi sebesültek nagyon idegesek lettek, amikor bevittük hozzájuk ezeket az újakat. Volt is egy, aki durván rám támadt mondván, hogy lennék az ő helyében, majd én is úgy üvöltenék. Hát erre mit lehet válaszolni? Semmit. Már vagyok olyan öreg baka, hogy tudom, mikor lehet beszélni, mikor kell tűrni és mikor kell keményen visszavágni, vagy mikor kell letorkolni. Itt hallgattam."

Szentesi Csaba görögkatolikus tábori lelkész, december 24-én a józsai Szent Család görögkatolikus templomban lelkes fiatalokkal adta elő a Kis herceget

Kis herceg, karácsony este?

- Egyáltalán nem szentségtörés. Minden évben mást szeretnénk előadni. Volt úgy, hogy a pásztorjátékot bábok segítségével adtuk elő, amely bábokat mindenki saját szerepe szerint, saját maga készített el. Volt, amikor jelmezbe öltözve adtuk elő a misztérium játékot és gondoltuk, hogy ne legyen mindig olyan egysíkú, így most belevágtunk a Kis hercegbe. Úgy gondolom, hogy nem csak nagy sikere volt, hanem át is ment az emberek számára az üzenet.

Na jó, de egy olyan ember írta, aki eldobta magától az életet, öngyilkos lett a repülőgépével annak idején. 

- Hogy elítélendő, azt én soha nem mondanám. Amibe Exupery esetleg szenvedhetett - a depresszió könyörtelen és alattomos betegségében -, manapság nagyon sok ember szenved. Sokkal többen, mint az ő idejében, így aztán ezért sem mondanék ítéletet afelett, aki önkezével vet véget az életének.

Azt az Isten adta, Isten veheti el. 

- Van egy olyan pont, amikor erre nem gondol valaki, csak menekül. Ha valaki úgy dönt, az az egyetlen megoldás, hogy nem akar tovább élni a súlyos betegség következtében, ebben a helyzetben én úgy érzem, hogy nem a saját akaratából dönt az illető.
16 éves korom óta mindig előadom valakikkel a Kis herceget, a zenéjét Sillye Jenő szerezte. Először Miskolcon adtuk elő egy vegyes közösséggel. Annak idején, Miskolcon a hittan közösségekkel összejártunk és barátok voltunk, bár a szocializmusban ez tilos volt, de nem bántottak érte. Aztán vittem magammal kispap koromban Nyíregyházára. Ott olyan jól sikerült az előadás, olyan komoly zenészeket meg és énekkart sikerült megszerezni, hogy turnézni is elmentünk más városokba, például Egerben is volt előadásunk. Vittem magammal azokra az állomáshelyekre, ahol szolgáltam papi éveim során, így Debrecenben is már másodszor adjuk elő a Kis herceget. Az életem része lett. Azóta megszülettek a gyerekeim, felnőttek, zenészek lettek és nagy élvezettel ők is ezt csinálják.
Ez természetesen nem egy karácsonyi mese. Vannak olyan szerelmeink, amikbe beleszeretünk, legyen az akár egy zenemű, irodalmi mű, ember, helyzet, munka, hivatás, amiből nem tudunk kiszeretni. A Kis herceg mese, az ilyen. Nem karácsonyi történet, de rengeteg üzenete van azok számára, akik a karácsonyt úgy nevezik, hogy a szeretet ünnepe. Nagyon-nagyon sok üzenete van azok számára, akik karácsonykor Krisztus születését ünneplik és azoknak is, akik nem hívő emberek, mert ha valaki meg tudja élni, hogy „Jól csak a szívével lát az ember”, nem volt haszontalan élete a földön.
Ezen az estén mellettem gitározott Bődi Gábor görögkatolikus atya. Megkértem, hogy jöjjön segíteni, mert évtizedek óta országos barátok vagyunk. Annyira együtt tudunk zenélni, gitározni, hogy szinte meg sem kell beszélni. Az ő felesége és gyerekei is itt voltak. Itt volt egy másik tisztelendő asszony, aki sajnos megözvegyült, férje több mint fél évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt. Mind a tíz felnőtt gyereke is itt volt, egyik fia volt a kis herceg és a gyerekei közül még négyen szerepeltek a mesében. Nos, ilyen családok bőven vannak Józsán, azért volt itt ilyen sok fiatal, és azért tudták a liturgikus énekeket szinte fejből, mert papcsaládok voltak.

Így könnyű.

- Ez egy nagy ajándék az Úristentől. A legfiatalabb papné, aki itt volt ma este a templomban, harminc valahány éves, a legidősebb pedig közel nyolcvan, akinek a férje, már régen elhunyt, de ő még közöttünk van. Így a legfiatalabb és a legidősebb ölelésében az Isten ajándékaként énekelhettünk együtt. A fiatalok Budapesten vagy más városokban tanulnak, nem mindenki Debrecenben, tehát nem mindig vannak itthon ennyien. A karácsony ünnepe most összehozta a családokat és a karácsony ünnepkörében, újévkor, szilveszterkor fogunk még találkozni velük. Aztán kezdődik a vizsgaidőszak és a fiatalok felétől ismét elbúcsúzunk. Szerencsések vagyunk, mert most a Kis herceg még jobban összehozott bennünket és volt a padsorokban olyan, aki Debrecenből utazott ide, hogy megnézze ezt a mesét, mert kíváncsi volt az előadásunkra. 

Bozó Tibor dandártábornok az egyik díjazottja a Katolikus Tábori Püspökség által alapított Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett elismerésnek. 

A Katolikus Tábori Püspökség, a Katonai Ordinariátus alapított egy elismerést, amit Kapisztrán Szent Jánosról, Hunyadi János kedves barátjáról, ferences szerzetesről neveztünk el. Ennek az elismerésnek a bronz érdemérmét ebben az évben, a tábori lelkészek javaslatai alapján Bozó Tibor dandártábornok úrnak adományozza Bíró László tábori püspök úr. Támogatást kaptunk mindig tábornok úrtól a különböző eseményeinkhez, programjainkhoz vagy a tábori lelkészek munkájához, amit ez az elismerés próbál valamiképpen honorálni. 

- Annak idején egy mélyen vallásos katolikus családba születtem, ahol édesanyám volt az a vallási vezető, aki bennünket, fiúkat mindig arra sarkallt, hogy a templom, az esti imádság mennyire fontos. Aztán úgy alakult az életem, hogy egy kicsit távol kerültem ettől, mert abban az időben a vasfüggöny mögött a katonának ezt kellett tennie. A rendszerváltás után, amikor Tibor atyáék is megjelentek nálunk, az azért engem jó érzéssel töltött el. Nyilvánvalóan visszatalált az ember és ennek egyik megnyilvánulási formája volt az, amikor a 108-as Lövészdandárnál, mint dandárparancsok-helyettes feladatot kaptam arra, hogy a dandárnál is alakítsuk ki az imatermet. Meghatódva néztem ezt az érmet, a hitem megvan ehhez. Nagyon-nagyon jól esett, hogy püspök atya gondolt rám és odaítélték nekem ezt a nagyon szép kitüntetést. 

A vasfüggöny mögötti kimaradt idővel, hogyan lehet elszámolni?

- Az irodám most már lassan olyan, mint egy múzeum, és innen kezdem. Azok az ereklyék, amik itt vannak mellettünk, ez is én vagyok. Én vagyok a kiváló zászlóaljparancsnok, én vagyok a kiváló századparancsnok, én vagyok a kiváló szakaszparancsnok. Ez is én vagyok a vasfüggöny mögött. Egy egységet kell teremteni és én úgy gondolom, hogy ebben nekem megvan a lelki harmóniám, mert helyén tudom kezelni ezeket a dolgokat. A vasfüggöny mögötti Bozó Tibor, a katona, az is én voltam, én voltam Bozó Tibor, a kiváló atléta, én voltam Bozó Tibor, a hívő katolikus gyerekként, és most én vagyok Bozó Tibor, a hívő tábornok. Ez egy egységet képez, én úgy gondolom. 

Mi az, ami kimaradt és még mindig nem sikerült behozni?

- Az idő.

Az akkor azt jelenti, hogy nem lehet behozni semmit sem?

- Így van. Már visszafelé nem tudok tenni azért, mert ember vagyok, emberi dimenzióban élek, emberként gondolkodom. 

Elismerést kapott mások mellett Dr. Benkő Tibor vezérezredes, honvéd vezérkar főnök, Lamos Imre dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka, Horváth Gábor dandártábornok, az MH 25. Klapka György Lövészdandár parancsnoka, Piros Ottó ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár volt megbízott parancsnoka, Dr. Bozsonyi Károly, a HM Zrínyi Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Marosi Antal újságíró és Singer Éva hadnagy, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár kommunikációs tisztje. 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasást folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

Május 26.

Éjfélre lefeküdtünk, de fél kettőkor már jött Hajdú Laci. Azzal a hírrel vert lelket belénk, hogy a 101-es utászoktól két autó sebesültet kapunk. Még egy hősi halottat is hoznak. Annyira nem tudatosítottuk a hírt, hogy valamennyien elszunyókáltunk. Azt hittem, hogy néhány percig aludtam, mikor arra riadtam, hogy a bunker előtt megáll a két sebesültszállító autó. Bizony már négy óra volt.
Azonnal nekiláttunk a műtőben. Az első, a legsúlyosabb, egy kivérzett utász. Alig szippantott néhányat a klóretilből, utána meghalt. Előtte az öntudatnak valami kis meglétét feltételezve, hangosan mondtam a feloldozást, és vele elimádkoztam egy mondatnyi imádságot: Jézusom, szeretlek!
Jött a következő. Hátul hatolt be a lövedék a medencecsont felett. Sehol sem volt kijárat. Ahogy kinyitjuk a hasüreget, tucatnyi lyuk a beleken. A főnök rettentő ideges volt, általában, ha hirtelen látvány tárul eléje, mindig kibírhatatlan vele dolgozni. Aztán megszokta, hogy odaszólok neki: Százados úr, mi az ott a máj mellett? Akkor örül, hogy magyarázhat, és kezd megnyugodni.
Más esetben a hólyagról vagy a vastagbélről érdeklődöm. Aszerint, hogy hol látok valami gyanúst, amit ő még nem vett észre.
Most még az a baj is megtörtént, hogy elaludt a gázlámpánk. A klóretil ismételten okozott már bajt ilyen alacsony, levegőtlen helyen. Ha hazakerülök, megkérdezem a fizikusainkat, miféle jelenség ez. Az egyik doktor arra is emlékezett, hogy náluk egyik egészségügyi oszlopnál robbanás is történt. Emiatt mi sohasem gyújtjuk meg újra a lámpát, hanem én kezelem a villanylámpát, ami közönséges zseblámpa. Nem akartunk sokat szellőztetni, mert akkor millió bogár jön be a fényre. Inkább kivártuk a hajnalt. Akkor szellőztettünk, hogy újra meggyújthassuk a gázlámpát. Délelőtt 11-ig egyfolytában dolgoztunk.
Akkor áttettük a magukkal hozott hősi halottat koporsóba. Fáradságomban nem is nagyon néztem az eltorzult, sáros arcát. Csak mikor kiveszem a nyakából az alumíniumlapocskát, látom, hogy Lugossi János zászlós. Ő az, aki Volinkán mindig nagyon szívesen fogadott. Annyira élvezte a prédikációimat, hogy utána mindig elmondta azoknak az embereinek, akik nem vehettek részt a misén. Szegény Jancsi. Nagyon megszerettem derűs, tisztalelkű viselkedése miatt.
A többiek is az ő emberi voltak. A mocsárban telepített aknák nyomai teljesen eltűntek a hirtelen zápor után. Eltűntek az utak is, amelyek közt ők már minden térkép nélkül kitűnően tájékozódtak. Ő ment elől, rálépett az egyik aknára és az felrobbant. A többi ijedtében oldalt ugrott. Még kettő felrobbant, és hat sebesülést okozott. Gaál Géza őrvezető a másik hősi halott. Aranyosi Károly halála bármikor várható. Ő az, akit teljesen szétroncsolt belül a szilánk.
A régi sebesültek nagyon idegesek lettek, mikor bevittük hozzájuk ezeket az újakat. Sohasem lehet tudni, milyen hatást kelt egy-egy új szállítmány. Van, amikor jókedvűen, tréfásan fogadják. Máskor pedig maguk is valóságos riadalomban törnek ki. Most is ez történt. Alig bírtam lecsillapítani őket.
Volt is egy, aki durván rám támadt, mondván, hogy lennék az ő helyében, majd én is úgy üvöltenék. Hát erre mit lehet válaszolni? Semmit. Már vagyok olyan öreg baka, hogy tudom, mikor lehet beszélni, mikor kell tűrni, és mikor kell keményen visszavágni, vagy mikor kell letorkolni. Itt hallgattam.
Mikor a legközelebbi alkalommal bementem hozzájuk, bocsánatot kért. Kezet fogtunk, aztán elfelejtettem.

A mai adás elkészítésében segítőtársam volt Marosi Antal. A nevében is további tartalmas rádiózást, szép napot kívánok!

„Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz.” – Mondja Márai Sándor. Ezzel a gondolattal köszönöm meg figyelmüket, Fodor Endrét hallották.

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK  AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu  

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2016, január 13