Rádióműsor - 2016. május 25. - 160. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET - 2016. május 25-ei műsor (160. adás)

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 160. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Minden ember és minden nemzet életében felvirrad a nap, mikor meg kell érteni, hogy semmire és senki nem számíthatunk e világon: egyedül vagyunk. Ez a pillanat, mikor minden ember – néha fogcsikorgatva, akarata ellenére – hős lesz.” – Márai Sándor gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Mai adásunkban a Magyar Honvédelem Napjára emlékezünk, mint ahogyan ezt tette a Magyar Honvédség is. Hősökről beszélünk majd, hiszen a Városligetbe hívjuk önöket egy kiállításra, amely a napokban is látogatható. Folytatjuk Katonák, hősök sorozatunkat, mint ahogyan Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását is. 

 

Május 21-én ünnepeljük a Honvédelem Napját, a világ szinte minden országa megemlékezik a nemzet szuverenitását, önvédelmi készségét kifejező fegyveres erőiről. Az elmúlt évtizedekben, hazánkban többféle módon is megemlékeztek a fegyveres erők tagjairól. 1940-ben kormányzói rendelet június 28-át jelölte ki Honvéd Nappá. A rendelet szerint a Honvéd Nap a fegyveres erők ünnepe, a katonai szellem és hadsereg belső erejének ünnepélyes megnyilatkozása a nemzet színe előtt. Az 50-es évektől 1991-ig, szeptember 29-e volt a fegyveres erők illetve a Magyar Honvédség Napja. 1992-es kormányrendelet értelmében a Magyar Honvédelem Napja május 21-e. Ezen a napon foglalta vissza az ország fővárosát a Görgey Artúr tábornok által vezetett honvédség, Hentzi osztrák császári tábornok csapatától 1849-ben. A központi rendezvények között meg kell, hogy említsük a Városligetben a honvédség nyílt napját, a Budai várban lévő honvéd emlékmű és visszaállított Görgey szobor illetve a Fiumei úti temetőben Görgey Artúr sírjának megkoszorúzását. 

A Magyar Honvédelem Napja alkalmából központi ünnepséget tartottak Budapesten, Dr. Simicskó István honvédelmi minisztert hallják.

- Talán egy olyan ügy létezik ma Magyarországon – ebben én hiszek –, amely megadja a közös nevező képességét mindannyiunk számára, ez pedig nem más, mint a haza védelmének ügye. Sokféleképpen láthatjuk a mai világunkat, de szerintem sosem szabad engedni, hogy vitáink egymás között odáig fajuljanak, hogy a haza védelmének ügyét pártpolitikai vagy személyeskedő vitákká tegyük. A legfontosabb, hogy a magyar emberek, gyermekeink jövőjét, biztonságát szolgáljuk. Az a hivatástudat, amivel önök rendelkeznek, az példaértékű, elismerésre méltó. A katonai hivatás és minden olyan hivatás, amely egyébként a közösségünket, a nemzeti családunkat szolgálja, az a tisztelet kultúráját jelenti mindannyiunk számára. Ebben a mai világban láthatunk sok olyan jelenséget, főleg a nyugati civilizációban, amely egyben gyengesége is a mi civilizációnknak, amely a tiszteletlenség kultúráját mutatja. A Magyar Honvédség a tisztelet kultúráját ápolja és felmutatja a civil világ számára. Amikor a haza védelméről és honvédelemről beszélünk, akkor azt is tudjuk mindannyian, hogy ez nem pusztán katonai kihívás mindannyiunk számára, hanem, igen, a civil társadalmunkat is fel kell vérteznünk egy olyan honvédelmi tudással, amely nem feltétlenül csak katonai tudást jelent, hanem lélekben is, szellemiségben is, értékrendben is, gondolkodásmódban is el kell érnünk azt, hogy minél többen úgy érezzék, hogy fontos a haza védelme. Azt mondjuk, hogy Honvédelem Napja, de szerintem a hazaszeretetünk napja, a legékesebbek egyike, amely méltó arra, hogy ilyenkor összejöjjünk, és egymást erősítve haladjunk tovább a célok felé.

Hősök, honvédek címmel egy kiállítás látható Budapesten, a Városligetben, amely az I. és II. világháború, az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit valamint a honvédség mai hőseinek állít emléket. A megnyitó május 20-án volt. Dr. Benkő Tibor vezérezredest, honvéd vezérkar főnököt hallják.

- Vannak olyan emberek közöttünk, akik most is példát mutatnak, akikre most is felnézhetünk, akiket most is követhetünk. Akiket követnünk kell, mert egy országnak, egy nemzetnek mindig szüksége van hősökre. A hon védelme az nemzeti ügy. Nemzeti ügy, amelynek élén ott áll a katona, de nemzeti ügy, minden állampolgár ügye. Azért, hogy valóban tudjuk tovább építeni azt a hagyatékot, amelyet elődeink, őseink hagytak ránk, hogy valóban tudjunk arra építkezni és tudjunk egy olyan jövő nemzedéket biztosítani majd utódainknak, gyermekeinknek, unokáinknak, akik valóban békében élhetnek, akik között mindig ott lesznek majd a hősök. 

 

Katonák, hősök sorozatunk következik, Markovics Milán Mór tábori lelkészt hallják.

- AAB CCB DDB, szól a rímképlet. Ki ért ehhez, már sejti, hogy kiről is fogok beszélni ma, Balassi Bálintról. Balassiról sokaknak eszébe juthat az iskolai irodalom óra és ez a rímképlet, esetleg katonás versei. Le kell azonban mindjárt az elején szögeznem, Balassinak csak egy katonaverse, az „Egy katonaének” született tollából. Élete azonban sok szállal kötődik a katonáskodáshoz. Balassi 1554-ben született Zólyomban. Egy ideig Bornemissza Péter evangélikus lelkész és író volt a nevelője, ami sokak szerint meghatározta Bálint életét. Tőle protestáns hitet, vitézséget és írói vénájához segítséget kaphatott. Több évet töltött Lengyelországban, miközben a törökök már magyar birtokain jártak. Édesapja bebörtönzése, édesanyja halála s a történelem rárótt terhei, egészen kusza, rengeteg történéssel teli életet adtak Bálintnak. Ebben a nehezen átlátható életben nehéz kiigazodni, hát még ítélkezni! Mindenesetre Bálint élete ma inkább bulvárosnak lenne nevezhető. Sok szerelme közül az irodalomtörténet által jól ismertje, Losonczy Anna volt, aki azonban férjes volt, hiszen az egri várkapitány felesége volt. Bálint nevelőjétől, majd Báthory-ellenes felkelés tagjaként is szerezhetett, ha nem is harci, de vitézi benyomásokat. Talán ki akarta próbálni magát? Talán Annához szeretett volna közel kerülni? Mindenesetre jelentkezett egri katonai várszolgálatra. Anna azonban, a közben áthelyezett férje után ment. Bálint, jóllehet, nem nagyon akart, maradt az egri csatákban. Különös, hogy sokan voltak ellenségei. Ám az is bizonyos, hogy a Bálint ellen szóló vádak egy része koholt volt. Ennek ellenére életének legnagyobb részét perekkel töltötte. Tény, hogy elvette elsőfokú unokatestvérét feleségül, Dobó Krisztinát, ahogy az is, hogy bár fiút szült neki, elhagyta Bálintot. Tény az is, hogy ezt a jogilag vérfertőzőnek kiáltott kapcsolatot, Losonczy Annával való házassági szándék követte, ám nem sokkal később Bálint beperelte Annát becsületsértés miatt. Szinte érthetetlen. Vagy épp magyarázat is lehet? Bálint ezekben az időkben áttért katolikusnak, azon belül is különösen közel került a jezsuitákhoz. Társat azonban olyan helyen keres, ahol nem lehetne, így a befolyásos, féltékeny férfiak akarata szerint Bálintnak nem lehet sehol sem maradása. Ki tudja, talán Bálint azon gondolkodott, hogy belépjen a jezsuiták közé, talán a szerelem erősebbnek bizonyult, talán más miatt, de először Lengyelországba ment vissza, majd hazajőve végül is katonáskodott. Például a 15 éves háborúban, melynek során meg is sebesült. Combjait egy ágyú lövedékének hatása olyan mértékben sértette meg, hogy mivel levágatni nem engedte, mondván „Mit ér egy vitéz lábak nélkül?”, néhány napon belül meghalt. Balassi negyven évesen, kilenc nyelv ismeretének birtokában, igazi tudós, költőóriás, ám kusza élettel a háta mögött hagyta itt az anyagi világot. Hogy negatív vagy pozitív példa, nem könnyű megítélni. Mindenesetre Dobókai Sándor jezsuita gyóntató atyja, a teljes igazságot magával vihette a sírba. Nekünk maradt azonban az ő zsenialitása, katonatettei, szerelemmel teli versei, az „Egy katonaéneke”, és számos Istent kereső verse.

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják. 

Július 3.

Ma reggel jöttem haza a körútról. Már megszoktam, hogy a hétköznapi minden zegzugot bejáró lovaglás, gyaloglás, teherautón utazás mellett a vasárnapi munka a legnagyobb alakulatokhoz vezet. A vonatparancsnokságon elintéztem az embereink szabadságát. Lajkó elkísért, bejött és Kálmánnal közölte, mit döntöttünk. Kálmán olyan műveletlenül, esztelenül szólt közbe jónéhányszor, hogy nem bírtam magammal, és azt mondtam: Kálmán, ezért nem lesz belőled sohasem jó orvos, mert ilyen műveletlen vagy. Lajkó sürgősen otthagyott bennünket, a méregtől alig találta meg az önindítót. És elment a többi alakulathoz.
Utána összeültünk Kálmánnal. Dühös volt, de legalább meghallgatott, mikor elmondtam, hogy milyen lehetetlenül viselkedik mindenkivel, mint helyettes parancsnok. Lassan különb lett volna - negatív értelemben - mint a főnöke. Bármennyire is tiltakozott ellene és kikérte magának, annyi bizonyítékot tártam eléje, hogy valósággal beleizzadt. Például a tiszteket szinte szemlére kész állapotban akarja látni, mikor vele beszélnek. Állandóan hivatalos hangot használ még olyan mondatnál is, hogy jó reggelt.
Lantos Elemér, a gyógyszerész, őrmester lévén, a legtöbbet szenved Kálmántól. De Kálmán a legtöbb pofont tőle kapja. Ha egy pohár bor van Elemérben, azonnal alkalmat keres, és kiönti a panaszát a parancsnokhelyettes úrnak. Elmondja mindennek, csak jónak nem. De minden szava igaz. Elemér csak azt kapja cserébe: Te hálátlan és szemtelen vagy.
Naponta próbáltam szépen vagy energikusan visszatartani, mert magam szégyelltem, hogy mit mondanak róla még azok a sebesültek is, akiknek pedig éppen ő mentette meg az életét az operációval. Borzalmas elmaradottság, önbírálat hiánya, nagyképűség. Röviden ez lett belőle.
Este negyed 10-kor bejött hozzánk Lajkó, mikor visszafelé ment a csapatoktól. Igen jól érzi itt magát. Csak meg akarta mutatni, hogy állja a szavát, és akármilyen késő lesz is, bejön. Valóban, néhány perc múlva már ment is.
Lelkére kötöttük, hogy állandóan lövésre kész legyen a géppisztolya, még a sofőré is, mert nagyon sokat támadnak az utolsó napokban a partizánok. Most már nincs kímélet velünk szemben sem. Látszik, hogy az utolsó időket éljük itt. Eddig teljesen különbséget tettek a németek és köztünk. Folyton arról beszéltek, és így is cselekedtek, hogy minket barátaiknak tekintenek. De vagy a politikai megbízottak a kommunisták részéről, vagy csak a nem is távoli győzelem részegíti őket, nem tudom. De az bizonyos, hogy egészen más a viselkedésük. Magam is csodálkozom, hogy engem még tűrnek, ebben a szál egyedüli járkálásomban. Pedig már úgy ismerem az erdőt, annak minden rejtett útját a különböző égtájak felé, hogy nem egyszer megyek el partizántanya mellett. Köszöntjük egymást, visszakerülnek a puskák a földre az emberek mellé, mikor felismernek.
Pedig használnom kell ezeket az utakat, mert nem mindegy, hogy 16 km-t lovagolok vagy gyalogolok, vagy 58 km-t teszek kanyarogva, hogy megkerüljem a mocsarakat. De hát eddig is vigyázott rám a Jóisten.
A doktorok tréfásan azt mondják, azért nem bántanak engem még a legnagyobb lövöldözésben sem, mert minden ruszki civilnek én viselem a gondját, ha sarlóval megsebesíti magát vagy elgennyed valamelyik furunkulusa. Ezek egymásnak adják, hogy a Pán Bátyuskának hajszála se görbüljön. Mert akkor ki lesz, aki felvágja a sebeiket, bekösse őket és injekciózza a gyengéket.

 

A mai adás elkészítésében segítségemre volt a Zrínyi Katonai Filmstúdió. Köszönöm, hogy megtiszteltek a figyelmükkel, jövő héten is tartsanak velünk, hiszen újabb hírekkel, tudósításokkal, riportokkal mutatjuk be a Magyar Honvédség mindennapjait. Márai Sándor gondolataival köszönöm meg figyelmüket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Csak az a hős, aki jelleme szerint cselekszik, akkor is, ha sorsa mást követel tőle.”

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu  

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2016, május 25