Rádióműsor - 2016. március 30. - 153. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2016. március 30-ai műsor (153. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/56530

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 153. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Az élet utáni ösztön, az örök élet vágya, a feltámadás reménye erősen él bennünk. A húsvéti időben az életet, a feltámadást ünnepeljük. A veled való találkozásokról szóló híradások és a húsvéti jelek erősítik a mi hitünket és bátorságot adnak ahhoz, hogy mi is feltámadásod hirdetői legyünk. Húsvét titka, a feltámadás titka megosztható. Olyan örömhír ez, amelyet nem zárhatunk szívünk mélyébe, hanem tovább kell adnunk másoknak, mindazoknak, akik az örök életre vágyakoznak.” – E húsvéti imával köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják az Inter arma caritas legújabb adásában.

Mai adásunkban hallják majd Berta Tibor ezredes, általános helynököt a Katolikus Tábori Püspökség történetéről. Részletet hallanak Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetéből, egy ütközetre hívjuk önöket és neves történelmi eseményekre emlékezünk.

 

Korabeli dokumentumok alapján, híradásokból, regényekből és irodalmi művekből is tudjuk azt, hogy harcok idején, a frontokon a lelkészeknek óriási szerepük volt abban, hogy a katonák lelki életét segítse, táplálja.

- A Révai nagy lexikon kétféle tábori lelkészt különböztet meg: a tábori lelkész az, aki a hadra kelt sereggel megy, a katonalelkész pedig az a lelkész, aki nem a hadra kelt sereggel megy, csak a hadsereggel van. Ez a bizonyos Spirituali Militum Curae, az apostoli konstitúció azt mondja, hogy a katolikus egyháznak mindig is különös gondja volt azokra az emberekre, akik a hadsereg kötelékében szolgálnak. Amikor 1986-ban kiadta ezt a dokumentumot II. János Pál pápa, akkor minden bizonnyal az motívum is vezérelte őt, hogy az egyháznak egy olyan meghatározó szerepet tulajdonítson a különböző hadseregek életében szerte ezen a világon, hogy megmutassa az egyház, hogy azokkal is fokozottan, hatványozottan és sokkal jobban szeretne törődni akik egy olyasfajta szervezetben szolgálnak, ami nem áll távolabb valójában attól a szervezettől, amit mi egyháznak nevezünk, Jézus Krisztus közösségétől. A Tábori Lelkészi Szolgálatnak el kell kísérnie a katonát bárhova és bármilyen élethelyzetben, bármilyen körülményben. Én azt gondolom, hogy egy tábori lelkésznek a katolikus katonákkal foglalkoznia kell. Ugyanakkor pedig egy-egy alakulatnál, akár idehaza, akár egy-egy kontingensnél a különböző külszolgálatokon, nem csak katolikus katonák vannak. Talán az egy nagyon megfontolandó dolog lenne nekünk, tábori lelkészeknek, hogy a szolgálatunkat, a tevékenységünket úgy kellene végeznünk, hogy az emberek rákérdezzenek arra, mi miért csináljuk ezt? Nem beszélnünk kell erről, hanem azt kellene megmutatnunk a szolgálatunkban, hogy mi ezt valamiért, pontosabban szólva valakiért tesszük. S hogyha ezt meglátják a katonák, akár katolikusok, akár nem katolikusok, akár nem hívők, vallásukat nem gyakorlók, akkor talán fölmerülhet bennük a kérdés, hogy ezek az emberek ezt miért teszik, miért így teszik? Miért valójában így dolgoznak? Miért így tevékenykednek? 

Könnyebb hívő katonának lenni ma Magyarországon, mint nem hívő katonának? Kicsit bonyolult, összetett a kérdés és talán nem is lehet egyféleképpen választ adni. Miben segíthet az egy hivatás betöltésében, ha valaki hívő azzal szemben, aki esetleg nem?

- Összetett a kérdés. Maga a katonaság, legyen az bárhol a világon, egy hagyományt tisztelő, egy történelmet tisztelő egyfajta általános, még azt is mondhatnám, hogy örök érvényű értékeket elismerő szervezet. Azt gondolom, hogy a katolikus egyház szintén egy ilyesfajta intézmény. Olyan értékeket képvisel, mint amilyet a különböző hadseregek és a különböző katonák is képviselnek. Én bízom benne, hogy ebben a rádióműsorban majd földolgozásra kerülnek a nagy katonáink, a nagy hadvezéreink, abból a szemszögből, hogy ők hogyan közelítettek a végső valósághoz, hogyan közelítettek az Istenhez, a saját életüket hogyan igazították az örökkévalósághoz, hogy hogyan mutatkozik meg Isten hitük az ő katonaéletükben, hadvezéri életükben, hogy könnyebb-e hívőként katonának lenni? Minden bizonnyal tényleg összetett ez a kérdés, de én azt gondolom, hogy egy hívő embernek minden gyarlósága és minden gyengesége ellenére, egy fegyelmezettségben kell, hogy éljen. Ennek a fegyelmezettségnek ki kell, hogy hasson az életének bármely területére, a magánéletére, a szolgálati életére idehaza, külmisszióban. Amikor ez a fegyelmezett élet oda vezet el, hogy a katona nem csak a saját életét tudja fegyelmezetten megélni, hanem ebben a fegyelmezett életben oda tud figyelni másokra, akkor ebből a fegyelmezett figyelemből az következik, csak az származhat, hogy szeretni kell a másik embert. 

 

Hírek a honvedelem.hu elektronikus oldalról, a honvédség, a Honvédelmi Minisztériumban történt eseményekről.

- A húsvétot megelőző szent három napot az otthoniakhoz hasonlóan ünnepelte a Magyar Honvédség EUFOR Kontingens 18. váltása Szarajevóban, a Butmir táborban. Rácz István százados, katolikus tábori lelkész a nagycsütörtöki szentmisén az apostolokat jelképező és megszemélyesítő 12 ember lábát mosta meg. Szentbeszédében kiemelte: „Katonák között, parancsnokok és beosztottak között fontos szem előtt tartani egymás segítő szolgálatát. De még inkább felértékelődik ez a szolgálat itt, missziós területen, ahol távol hazától és családtól sokkal könnyebb szeretetteljes, egymásra figyelő, és egymást segítő közegben szolgálatot teljesíteni.” A magyar katonák nagypénteken együtt ünnepelték Krisztus kereszthalálát és sírba helyezését. A nagyszombat esti húsvéti vigília szertartás után, húsvétvasárnap az ünnepi szentmise zárásaként egy régi hagyományt frissítettek fel: megáldották a húsvéti sonkát és kalácsot. Távol hazájuktól a katonáknak nagyon fontos, hogy a hagyományok ápolásával, együtt ünnepléssel kicsit családiasabbá tették az ünnepet a maguk és egymás számára, és ezzel is egy kicsit közelebb érezték magukat az otthonhoz, a szeretteikhez.

 

Pontosan 167 évvel a tavaszi hadjárat után, április 4-én ismét győzelmet arattak a honvédek a császári csapatok felett, a tápióbicskei csatában. Idén 28. alkalommal megtartott katonai hagyományőrző rendezvényen pontosan visszaidézték az 1849-ben történt ütközetet. A tavaszi emlékhadjárat mintegy negyven magyarországi és felvidéki települést érint és több száz főnyi korhű uniformisba öltözött hagyományőrző vett részt benne. 

Fülöp Tibor, a rendezvény igazgatója

- Ez a csata bemutató megpróbálja felidézni azt a koreográfiát, ami 1849. április 4-én történt. Úgy tippelem, hogy ez körülbelül hat futballpályányi hely, de az sincs kizárva, hogy nyolc, ahol ez a csata zajlik. Pirotechnikai elemeket telepítenek, stilizált épületek vannak vászonból, gyúlékony anyagokból, melyek az egykori falut jelképezik. Hiszen, amikor a magyar seregek bementek Tápióbicskére annak idején, akkor óriási sortűz fogadta őket. El is kellett futniuk, hogy aztán Damjanich seregei mégiscsak visszavigyék az egész sereget és legyőzzék az ott lévő horvátokat, de nyilvánvalóan ez azzal járt, hogy óriási tűz keletkezett a faluban.

Vargha Tamás miniszterhelyettes, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára

- Szabadság. Ez a szó mélyen él a magyar nemzetben, s így élt akkor is, amikor évtizedeken át tiltották és üldözték. Ahogy Márai Sándor fogalmaz: „A szabadság lehet sallangos szó, de nekünk, magyaroknak azt jelenti, kötelesség: szolgálat az emberért, a nemzetért és a békéért.” A magyar március hagyománya arra tanít, hogy a szabadságot vállalni kell, mint kötelességet és szolgálatot. A szabadság az élet egyetlen emberhez méltó rendtartása, élni csak akkor tudunk vele, ha merjük vállalni szolgálatát. Szabadságban élni annyi, mint az emberekért élni. 

Csikány Tamás ezredes, hadtörténész

- Ez az ütközet 1849-ben nem volt túlságosan jelentős, teljesen véletlenszerű ütközet volt. Egy hatalmas hadjáratnak, a tavaszi hadjáratnak egy kis eleme, magyar oldalról tekintve az lett volna jó, hogyha meg se történik. Az ellenség számára ez a csata nagyon fontos információkat adott. Két magyar hadtestnek kellett szétbontakoznia ahhoz, hogy megverjen két osztrák dandárt, ami úgy arányaiban nem volt túl kedvező számunkra. De sikerült legyőzni őket és szerencsére az osztrák hadvezetés hibái miatt ezt ők nem tudták kihasználni. A tavaszi hadjárat eredeti terve tudott folytatódni, a hatvani és tápióbicskei ütközet után sikerült az osztrákokat két irányból Isaszeg környékén megverni. Azt mondanám, hogy a tápióbicskei küzdelem igazi jelentősége az az erkölcsi oldala, hogy sikerült megint győzni. Az elveszített téli hadjárat után, a tavaszi hadjáratban nyertünk Hatvanban, Tápióbicskén, Isaszegnél, Vácnál aztán Nagysarlónál. Ez mind-mind olyan erkölcsi töltést adott a honvédseregnek, ami feljogosította és kellően motiváltakká tette őket. 

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetéből olvasunk föl részletet, Bőzsöny Ferencet hallják. 

Március 22.

Reggel a kórházvonaton megáldoztattam az embereket, harmincan voltak. Egy tiszt nem gyónt meg. Utána itthon a II. sebészeti szobában hatot, az I.-ben ugyancsak hatot áldoztattam.
Este hétkor mondja a rádió Budapestről: fontos hírt közlünk. Erre körülültük a gépet valamennyien. Egyenként mentünk vacsorázni. Izgatottan vártuk a közleményt. Most 8 óra lesz öt perc múlva. Még mindig szól a rádió, de ebben a pillanatban mondja, hogy az adást bizonytalan időre megszakítjuk. Tehát megint berepülés. Már mondja is: Pécs, Kanizsa, Veszprém, Zala. Tehát alulról jönnek az angolok. Istenem, mi lehet otthon? Most mondja: Győr, Sopron. Egész nap vadabbnál vadabb híreket hallunk. Teljes a káosz, mert nem tudunk semmi bizonyosat. Egy biztos, hogy ezek a szemét németek még jobban ránehezednek a hazánkra. Azt hiszem igaza lesz annak a ma reggeli moszkvai hírnek, hogy a németek teljesen megszállnak bennünket. Teljes mozgósítás lesz otthon, és a románok két hadosztállyal szintén ellenünk jönnek.
Itt is nagyon erős a nyomás. A 34-esek tegnap nagy támadásban voltak. Sok sebesültet hoztak be.
Uram, Istenem, mi lesz a szegény hazámmal? Úgy fáj, reszket a lelkem. Itt kinn még inkább érzem az aggódó szeretetet a hazámért. Pedig otthon is mindig pozitív, áldozatot hozó magyarságra tanítottam a gyerekeimet, a tanítványaimat.
Hát mi is eljutottunk azok sorsára, akiket a német csizma tapos? Most kell igazán magyarnak lennünk. Legyen is mindegyikünk, ha kell vadállat, és marcangolja szét a támadót akár a fogával is. Most látom, milyen bombasztikus mondat került ki a tollam alól. De bánom is én! A tehetetlenség ezt hozza ki belőlem. De a szívem ezt sugallja. Engedd, Uram, hogy magyarok maradhassunk. Ezzel abba is hagyom.

Március 23.

Tegnap este váratlanul megjött Malorytából Szkladányi Ákos főlelkész. A partizánok ott támadták őket a falu közelében. A hadosztálytörzs ide vonult. Elmentünk együtt Német Jóskához. Micsoda különbség a két lelkész között. Mind jobban látom, hogy Szkladányi a legkiválóbbak között van. Németh itt él, de soha még csak fel sem kínálta a segítségét. Egész nap a hasát vakarja, mert megszokta a munkátlanságot. Szkladányi azonnal érdeklődött, hogy miben lehet a segítségemre. El is hívtam több helyre gyóntatni. Készségesen jött. Végre egy hivatásos lelkész, aki pap is! - Zsellér Gábor is odajött. Mennyi szörnyűséget meséltek a vezetésről.
Hivatalosan tudtomra adták a beszélgetés végén, hogy ha valamelyikükkel valami történik, vagy kinevezést kap, én megyek hadosztály vezetőlelkésznek. El is mentünk rögtön az I. Hadosztály tábornokához.
Valami nagy esemény előtt állunk: ma megjött egy német hadosztály. Nagy a forgalom a Breszt-koveli vonalon és az úton. Mikor kimentem, láttam, hogy tüzérségi lövedékeinket is a legnagyobb nehézségek között csak terepen tudják hozni. Hát megátkoztam ezeket a németeket. Még csak eszükbe sem jutott, hogy a mieinknek helyet adjanak a keskeny úton. Egyszerűen lekergették őket a tábori csendőreikkel a terepre. Mondtam is az egyik tüzér hadnagyunknak, hogy legjobb lenne belelövetni a vezérkarukba.
Sok sebesültünk van a 34-esek vállalkozásából. Eddig is sok különös esetet meséltek el a sebesültek. Sok furcsa jelenséget mutattak. Ma is. Egyik golyót az imakönyv fogta fel. Mikor segítettem levetkőztetni a fiút, szakadt volt a bal felső zsebe. Kiveszem az imakönyvét. Kinyitom. Egy ép golyó van benne a karácsonyi énekeknél. Ott állt meg: Fel nagy örömre, ma született. Valakinél egy görögkatolikus ostyakapszula teljesen eltérítette a golyót a gyomortól. Az egyiknél a felesége lapjait vettem ki a zsebéből. Éppen a szíve felett, abban állt meg a golyó.

 

Köszönöm, hogy velünk tartottak, hogy megtiszteltek figyelmükkel, tegyék ezt majd egy hét múlva is. Ismétléssel is jelentkezünk, akkor is tartsanak velünk. Köszönöm az önök figyelmét, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. Imával kezdtem adásunkat és szeretetről szóló imával zárom azt.

„Urunk, szeretet Istene! Te saját hasonlatosságodra teremtetted meg az embert és szívünkbe írtad a szeretet törvényét. Életünk során számtalan formában sugárzod felénk szereteted. Segíts, hogy ezt mindig észrevegyük és hálásak legyünk érte! Segíts, hogy szereteted megtapasztalása arra ösztönözzön minket, hogy továbbadjuk a szeretetet embertársainknak! Ámen.”

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség,1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2016, március 30