Rádióműsor - 2016. november 23. - 184. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2016. november 23-ai műsor (184. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/61779_inter_arma_caritas-szazkilencvennegyedik_adas

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 184. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Isten nem semleges. Nem is elvont fogalom. Ő egyszerre ember szövetségese és bírája a teremtésen belül. A kötelék, amely egyesíti őket, helyettesíthetetlen, és szeretetnek nevezik. Istennek magának is szüksége van szeretetre. Aki szereti Istent, azt Isten és az emberek is szeretik. Istent az emberben kell szeretni, mert Isten szeretete az emberek szeretetén keresztül halad, valósul meg. Aki Istent az ember kizárásával szereti, lefokozza szeretetét és Istenét, egy elvont fogalomra. „Isten az ember árnyéka”; amint az árnyék követi a mozdulatokat, a test mozgását, ugyanúgy Isten is követi a lélek mozdulatait. Ha az ember szeretetreméltó, Isten is az lesz. Az ember titka Isten és Isten titkának sincs más neve, mint amit az ember kitalált: szeretet. Aki szeret, szereti Istent.” – Elie Wiesel gondolataival köszöntöm önöket, immár 184. adásunkat hallják. 

• Advent első vasárnapja előtt a várakozás gondolatait osztja meg önökkel Kálinger Roland, Rozsé atya.
• Egy korábbi beszélgetésben, Berta Tibor ezredes, általános helynök gondolatait idézzük.
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

Ez tehát mai adásunk tartalma, amelyhez kívánok kellemes rádiózást, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

 

Uram, Istenem, te hivatást adtál nekem, honvéd vagyok. Adj hozzá kérlek bölcsességet, hogy fölismerjem, mit és hogyan kell tennem, s amit tennem kell, ahhoz adj kérlek erőt én Gondviselő Atyám! Kálinger Roland, Rozsé atya gondolatai advent első vasárnapja előtt.

Tisztelt Parancsnoki Állomány! Az adventi készülődés két jellegzetes eleme a Rorate szentmise, amit a közkedvelt adventi életből kapott illetve az adventi gyertyagyújtás. Mind a két elem a sötétség és a világosság párharcára épül. Hajnali szentmisében a sötétségből lépünk ki a fényre a szentmise végén, mivel a szentmise kezdetén még téli sötétség van, a szentmise végére kivilágosodik. Az adventi koszorún is szombat este gyújtjuk meg a gyertyát, amikor a sötétséget azzal a parányi gyertyalánggal próbáljuk megtörni. Isten választott népének a prófétákon keresztül megígérte a szabadítót, a Messiást, és a zsidó nép történetét ez a Messiás-várás határozta és határozza meg mind a mai napig. Mi keresztények, Jézus Krisztus személyében megkaptuk és felismertük a Messiást. Minden adventben az ő eljövetelére emlékezünk s egyben második eljövetelét várjuk. Könnyű dolgom van, mert katonáknak kell beszélnem a várakozásról és a készületről. Mi is hányszor várjuk az elöljárót és készülünk a fogadására. Az Istenre való várakozás, az ő eljövetelére való készület, nagyon hasonlít az elöljáró fogadására: rendbe tesszük környezetünket, összeszedjük gondolatainkat, felöltjük az ünneplő ruhát és nagy türelemmel várakozunk, hiszen ahogy az elöljáró érkezését, úgy Krisztus eljövetelét sem siettethetjük. Egy feladatunk van, hogy éberen várakozzunk. Ezért kelünk fel a hajnali misére, ezért gyújtjuk meg az adventi gyertyát. Más párhuzamot is vonhatunk az Úr eljövetele és egy elöljáró érkezése között. A feladatszabás fontos része a találkozásnak. Advent első vasárnapján a Szentleckében ezt a feladatszabást kapjuk Szent Páltól: Gyarapodjunk és gazdagodjunk a szeretetben egymás és mindenki iránt. Advent első hetének üzenete, hogy a rosszat csak jóval, a gyűlöletet csak szeretettel lehet legyőzni. Ezzel a feladatszabással kívánok mindenkinek áldott adventi várakozást, hogy követve égi elöljárónkat, Krisztust, általa eljuthassunk az örök hazába!

 

A Hadtörténeti Intézet és Múzeumban történt eseményt, majd pedig a Katolikus Tábori Püspökség kápolnájának meghitt csendjében készült beszélgetést idézzük, amelyet már hallottak korábbi adásunkban, de talán jól illeszkedik mai műsorunkhoz advent első vasárnapja előtt. Marosi Antal beszélgetett Berta Tibor ezredes, általános helynökkel.

Néhány perc múlva mécseseket gyújtunk magyar katona halottainkért és mindazokért a külföldi katonákért, akik hazánk földjében várják a boldog föltámadást.

Mérhetetlenül nyugodtnak tűnik, amikor így megnyilvánul. A mai rohanó élet tempójához képest kínosan lelassítva, minden egyes szavát kihangsúlyozva. 

- Amikor teológiára jártam, akkor az egyik tanárunk azt mondta, hogy az az anyag, amit ő lead nekünk előadásképpen, mint tantárgyat, azt meg kell tanulni természetesen, de hogyha valaki azt igazán érteni és hinni akarja, akkor menjen be a szeminárium kápolnájába és ott azt imádkozza is meg. Tehát nem elég megtanulni a dogmatikát, azt meg is kell imádkozni és nem elég megtanulni az egyháztörténelmet, azt is meg kell imádkozni. Vagy, hogy még szárazabbat mondjak, nem elég az egyházjogot megtanulni, azt is meg kell imádkozni. 

Gyertek majd ki a síromhoz világítani, nem azért hogy engem lássatok vagy én lássalak titeket, vagy valamit, mivel a föld betömi a szemem, hanem hogy a saját arcotokra hulljon a gyertya világa. Egyház hagyományának és történelmének fényei, mint Jézus Krisztusnak, a világ világosságának a jelképei, az emlékezés fájdalmas szomorúságában is a remény örömével világítják meg és akarják megvilágítani most is a mi arcunkat is. 

- Nagyon sokáig érlelem ezeket a beszédeket, meg szoktam imádkozni előtte. Ennyit tudok erről mondani, nincs ebben semmi titok.

A tőled való elfordulásaink és meneküléseink Urunk, még erősebbé változtatják a te szeretetednek a tüzét, ennek a tűznek a fényét és melegségét, mert még erősebb vággyal szeretnéd, hogy újra a tieid legyünk, mint üdvözítő tervednek a részesei. 

Most a hallgatók hallottak egy rövid részletet abból a gyertyagyújtásos beszédből, amit a Hadtörténeti Múzeum udvarán mondott. Például egy ilyen beszédre hogy lehet fölkészülni?

- Nem tudom megmondani. Mikor megkapjuk azt, hogy el kell mennünk egy-egy ünnepségre, megemlékezésre, áhítatra, akkor az ember csak belegondol abba, hogy ott minek kellene elhangzani. Halottak napján a halottakról való megemlékezéskor, a kegyeleti gyertyagyújtáskor, az a legfontosabb és talán a legnehezebb is, hogy ez az imádság rövid legyen, hogy abban az imádságban legyen konkrétum, legyen benne minden, ugyanakkor az Istenhez vezessen el bennünket. Olyan szavakat kell mondani egy imádságban, amit megértünk. Persze az Úristen minden imádságunkat meghallgatja és megérti, de azt gondolom, hogy egy imádságnak Istenhez kell vezetni bennünket, mégpedig úgy, ahogy azt a mindennapokban meg kell, hogy éljük. Olyat kérjünk az Istentől, ami a mi javunkra válik, de azért válik a mi javunkra, merthogy azzal egymásnak tudunk, szeretnénk vagy akarunk segíteni. 

Szent Fiadban, Jézus Krisztusban, a világ világosságában végtelenül jónak tártad föl magadat előttünk. Olyan jóságnak, aki nem csupán önmagában jó, hanem aki értünk, emberekért jó, aki szeret és keres minket, aki gondol ránk, aki ismer és vár bennünket. Ezzel a reménnyel gyújtsuk majd meg gyertyáinkat katona halottainkért, akiket a te végtelen jóságod irgalmába ajánlunk Urunk, az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében.

Hagyjuk magunk mögött a Hadtörténeti Múzeum udvarát, hiszen jóval később térben és időben, máshol beszélgetünk. Ez a Katolikus Tábori Püspökség kis kápolnája, itt a Szabadság téren. Tessék nekem bemutatni! Egy részéről majd konkrétabban beszélünk, a pásztorbotról, Szűz Máriáról, az oltalmába menekülő katonákról, de úgy egyébként.

- Ez a kápolna 1995 októbere óta létezik, akkor lett megáldva. Ezt a kápolnát Bernardin Gantin bíboros, a Püspöki Kongregáció akkori vezetője áldotta meg, ezért utazott ide Rómából. A mindenkori Püspöki Kongregáció vezetője egyfajta szakmai elöljárója az összes katolikus tábori püspökségnek a világon. Mivel a Katolikus Tábori Püspökség Magyarországon előző évben lett megalapítva, ezért a bíboros úr úgy gondolta, hogy mégiscsak, amikor ezt az épületet átadják, fölszenteli és megáldja az épületet, ide el kell jönni. A mindennapos imádságnak, a mindennapos istentiszteletnek, a mindennapos szentmisének a helye ez. Itt Bíró püspök úr misézik reggelenként, amikor idehaza van, vagy én napközben, amikor éppen olyan időm van, akkor följövök és misézek, mert én nem mindig reggel szoktam, hanem amikor elcsípek a munkaidőmből valamennyit. Általánosságban ennyit tudok mondani róla. Mindaz, aki itt a püspökségen dolgozik, aki hívő, az ide be-be tér, de hát ezt nem visszük magunk előtt, hogy most megyek imádkozni, hanem ez csendesen történik. 

Itt nincsenek kötöttségek, hogy hányan kell, hogy együtt legyenek?

- Itt nincs kötöttség, tehát egy szentmisét a pap egyedül is bemutathatja, tehát nem kell hozzá hívő. Ha valaki felüti a hivatalos római misekönyvet, akkor ott van egy olyan formula, hogy nép részvétele nélkül bemutatott szentmise. Minden egyes szentmise Jézus Krisztusnak a keresztáldozat megújítása, az ugyanolyan érvénnyel bír, hogyha egy ember van jelen, mintha három millió. Ez a kápolna azért barátságos, merthogy nem egy olyan épületben van, ahova elve nehezen lehet beilleszteni egy imatermet vagy egy kápolnát, tehát az épületnek a stílusa adja azt, hogy ebben jól megfér egy kápolna, hiszen mégiscsak egy XIX. század végi, XX. század eleji épületről beszélünk. Itt minden bizonnyal az adottságok sokkal jobbak, mint egy panelépületben. 

Van valami előírás, ami külön, a katolikus tábori lelkészekre vonatkozik?

- Az, hogy mi kötelező egy tábori lelkésznek és mi elhagyható, azt legjobban a háborúk mutatták meg, amikor a tábori lelkészeknek különböző engedményeket adtak, hogy egy-egy szentmisét vagy istentiszteletet, azt hogyan lehet bemutatni. Vannak képek tábori lelkészekről, I. és II. világháborúból származó fölvételek, amikor a semmiben, a pusztaság vagy a frontvonal mögött a pap teljes papi miséhez való fölszerelésében ott volt, főleg az I. világháborúban. A II. világháborúban azért már vannak olyan képek, amikor ebből például engedtek, mikor olyan volt a helyzet. 

Igen, mert az I. világháborúban inkább a gépek harcoltak egymással, a II. világháborúban inkább az emberek. 

- Igen, más volt a háborús helyzet. Amit aztán most már látunk például a külszolgálatokban, akár nálunk, akár más országok tábori lelkészeinél, hogy ott van a katonai egyenruha és azon ott van a stóla. Nincsen semmi más. Ez egyfajta engedmény, ugyanakkor nem ez az általános. Tehát valójában mindennek meg kell lenni most is egy-egy istentiszteleten. 

De ha nincs, akkor se kéri számon a jó Isten.

- Minden bizonnyal nem kéri számon a jó Isten. Azok a szabályok, vagy azok a liturgikus előírások, amik a katolikus egyházban vannak, azok mind azt szolgálják, hogy Isten dicsőségét a legjobban ki tudjuk fejezni. Ezért vannak a különböző liturgikus öltözeteink, azoknak ilyen vagy olyan színük van az egyházi ünnepekhez igazodva. A szertartásoknak megvan egyfajta egyházi, de mondhatnám azt is, hogy katonás rendje, attól nem lehet eltérni. Ez mind az egyetemességet és azt a bizonyos katolicitást szolgálja. Teljesen mindegy, hogy az északi vagy a déli-sarkon, keleten vagy nyugaton, egyik kontinensen vagy a másikon vagyunk, a szentmise az mindig ugyanaz, annak a menete mindig ugyanaz, annak a kifejezései mindig ugyanazok, a papnak a gesztusai Dél-Amerikában is ugyanazok, mint Indonéziában, Franciaországban vagy Ausztráliában. Csak a nyelv más, de valójában mindent ugyanúgy tartunk a temetési szertartástól a keresztelés szentségének kiszolgáltatásán át. Valójában minden ugyanaz, minden katolikus vagyis minden egyetemes.

 

Bőzsöny Ferenc tolmácsolásában Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének folytatását hallják.

Délután már biztosra vettük az eddig kapott hírek alapján, hogy ismét tovább megyünk, még pedig nyugatra. Minden sebszállító újabb és újabb hírekkel jön. Jelleme, vérmérséklete szerint mondja el ugyanazokat az eseményeket. De amit az egyik zászlós csinált, az felháborító volt. Arra lettem figyelmes, hogy csomagolnak az embereink. Ahogy végeztünk az egyik csoport sebesülttel, és kimentem, hogy a pihenőn megnézzem a kezelteket, látom a futkosást, kapkodást.
Mi ez? Jóska legényem oda sem bagózik, hanem fűzi a hátizsákját. Kétszer is rákiáltok: Jóska! Kényszeredetten felel: Tessék! Pedig nem szokta ezt megtenni. Mi van itt? - kérdezem. Jóska nem is ért rá válaszolni, mikor a zászlós úr, a nagy hősök és vitézek fajtájából, megelőzi Jóskát és azt mondja: Majdnem teljesen be vagyunk kerítve.
Azt hittem, hogy menten a képibe mászom. Körülvették a zászlóst, tudakolóztak, és egymásnak a legvadabbakat mondták egy-egy elkapott szó kiegészítéseképpen.
Megmondtam a bekakildai hős úrnak, ha valamit tud, mondja meg jelentés formájában, de ne nehezítse az emberek helyzetét. Azok úgyis idegerejük legvégén vannak, mert semmiféle fegyverük sincs. A bizonytalanság akkora félelmet kölcsönöz mindenkinek, hogy csak a legkevesebben tudják magukban fojtani.
Beszéltem az orvosokkal, s elvegyültem az emberek közt. Rettenetesen izgultam, hogyan tudok valamiképpen is csitítólag hatni rájuk. Megvallom, engem is elfogott a belső félelem. Eleinte nem látszott rajtam, de később az egyik pesti vagány megszólalt: A tisztelendő úr is fél, hiszen remeg a hangja. Meg is vallottam becsületesen. Mondom nekik: Emberek, mindig őszinte voltam magukhoz. Remélem így ismertek eddig. Csendes fejbólogatás volt a válasz. Bizony én is félek. Olyan vad hírek jönnek, hogy ha a tizede igaz, akkor is nagy veszélyben vagyunk. De annál inkább össze kell tartanunk. Annál inkább meg kell őrizni a nyugodtságunkat. Hiszen láttuk, hogy a magára maradottat hányszor koncolták fel az oroszok, míg az együttest harci alakulatnak nézték. Közbekiabáltak: De mi nem vagyunk harci alakulat. Erre a közbeszólásra eszembe jutott a mentő ötlet: Igaza van, barátom. Mindegyünknek joga van feltenni a vöröskeresztes karszalagot. Akármilyen kecskeólból jött is az orosz, erre mégis tekintettel lesz.
De hogy lássák, mennyire csak a hangom remeg, és nem a belsőm, én nem teszem fel a szalagot.

 

Köszönöm, hogy hallgatták adásunkat, további kellemes rádiózást, szép napot, meghitt, tartalmas adventi várakozást kívánok! Tatiosz, ókori görög filozófus gondolataival búcsúzom, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Senki sem születik készen: légy azzá, amivé legjobb hajlamaid szerint válhatsz. Ki elindult, s még nem érkezett meg, biztatóbb a helyzete a soha el nem indulónál. Soha nem késő elindulni, soha nem késő szeretni. Mikor arra vágysz, hogy észrevegyenek, megértsenek és szeressenek, tudd, hogy a többiek is erre vágynak. Miért szeretnek minket a többiek? Amiért egyáltalán szeretni érdemes: magáért a szeretetért. Tanulj meg szerényen tündökölni, mert ez az emberi.”

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2016, november 23