Rádióműsor - 2017. április 12. - 203. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET2017. április 12-ei műsor (203. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/62830

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 203. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„A kereszt útján
gyermekeim,
csak az első lépés nehéz.
Legnagyobb keresztünk
nem maga a kereszt,
hanem az, hogy félünk tőle.
Nincs meg a bátorságunk,
hogy hordozzuk,
jóllehet tudjuk
s tapasztaljuk,
hogy kikerülni
nem lehetséges;
utolér bennünket.”

Vianney Szent János „A Kereszt útján...” című versének gondolataival köszöntöm hallgatóinkat, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• Mai adásunkban hallják majd Bíró László katolikus tábori püspök húsvéti gondolatait.
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.
• Folytatjuk a Katonák-hősök sorozatot.
• A Kalendáriumban neves dátumokra emlékezünk.

 

Bíró László katolikus tábori püspök gondolatait hallják.

- Az Isten megelőző szeretetéről szól tulajdonképpen húsvét ünnepe, arról, hogy Isten akkor szeretett bennünket, amikor még bűnösök voltunk. Az egész húsvétban az a szép, hogy mindig az Isten lép felénk. Nem mi lépünk feléje, ő lép felénk. Izgalmas ez a fölülről lefele ereszkedő mozgás. Az ember mindig kicsiny és alulról fölfele szeretne mozogni. Azt mondja Ratzinger bíboros: Isten olyan nagy, hogy mer kicsiny lenni, az ember pedig olyan kicsi, hogy mindig nagy akar lenni. Erről szól a bábeli nyelvzavar, a bábeli toronyépítés története. Húsvétnak az előzménye az, hogy valaki közülünk leereszkedik az utolsó vacsorára, a kenyérlétnek a szintjére. Leereszkedik oda, hogy a katona átverheti Jézus oldalát lándzsájával és abból víz és vér ömlik, leereszkedik a sír mélyéig és onnan feltámad. Alapvetően a húsvét erről a leereszkedésről és Isten fölemeléséről szól. Ez mindannyiunk sorsa lehet, akik merünk megelőzően szeretni, az újra meg újra fölemelkedhet. Erről szól Jézus Urunk, amikor azt mondja: Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki meri elveszíteni értem és az evangéliumért, megnyeri azt. A húsvét egy nagyon mély meghívás. Egyrészt meghívás arra, hogy merj megelőzően szeretni, másrészt merjél hinni abban, hogy nincs olyan mélysége az életnek, ahonnan ne emelkedhetnél fel. Azt gondolom, hogy a húsvéti készület azáltal fejeződik be, ha megnyílunk a Föltámadott felé. Vajon találkozunk-e vele? Csak azzal tudunk találkozni, aki felé megnyíltunk. Lehet együtt lenni emberekkel, de amint elválunk, már nincs is közünk egymáshoz. Olyan ez, mint amikor utazik az ember a metrón vagy a villamoson: ott vagyok velük, egymás mellett ülünk és semmi közünk nincs egymáshoz. Ahhoz van közöm, aki felé megnyíltam. Húsvét titka arról szól, hogy Isten a legmesszebbre menőkig megnyílt az ember felé. A kérdés az, hogy én merek-e megnyílni feléje? Húsvétnak akkor marad nyoma az életünkben, hogyha készek vagyunk befogadni őt a megújulás vágyával, az ige újraolvasásával, hiszünk a szentáldozás által megnyílni embertársaink felé a szeretetben. Gyerekként nyilván jelentette a nagyheti szertartásokat, a szertartások ilyenkor nem a rutin szerint mentek és tele volt a templom. Ministránsként ez egy kedves izgalom volt számunkra, hogy ki hova áll, ki milyen szert visz a szertartásokon. Most pedig tulajdonképpen szemlélem azt a drámát, ami történik a nagyhéten és történik a húsvétban. Az ember visszautasítása ellenére az Isten szilárd következetességgel Jézusban teszi azt, amit elhatározott, megváltja az embert. Az ember szerencsétlensége, Júdás árulása ellenére is, Jézus adja a kenyeret és a bort értünk ontva. Az ember szerencsétlensége ellenére is elindul és vállalja a kereszthalált, holott az Isten tervben a megváltás volt. Az olajfák hegyén átvergődi magát Jézus, és ez a megváltás a kereszt által fog történni, a rossz fölött győz a jó, a halál fölött győz az élet. Most már nekem ezt jelenti a húsvét.

 

Kalendárium

1241. április 11-én volt a Muhi csata első napja. Rogerius feljegyzése alapján még az ellenséggel szemben, a döntő csata küszöbén sem szűnt meg az egyenetlenség és a háborgás a király ellen. 
1815. április 12-én született Rómer Flóris bencés szerzetes, régész, művészettörténész, nagyváradi kanonok, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Az 1848-as szabadságharc alatt utász közlegényként, majd bátor tetteinek elismeréseképpen előrehaladva a ranglétrán, honvédtisztként, végül századosként harcolt. Ott volt a váci ütközetben valamint Buda visszafoglalásánál is 1849. május 21-én. A szabadságharc bukása után börtönbüntetést szenvedett, az ellene hozott fő vádpont nevének magyarosítása valamint a harcra buzdítás volt. Bécsben, Olmützben, Brünnben és Josefstadtban raboskodott, ahol ideje nagy részét továbbképzésének szentelte, majd 1854-ben közkegyelemmel szabadult. 
1849. április 14-én volt a debreceni országgyűlésen a Habsburg-ház trónfosztása, Kossuth kormányzó-elnökké választása.
1912. április 14-én született Király Béla vezérezredes, hadtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A Hadiakadémia elvégzése után, 1942-44-ig a keleti fronton harcolt. 1950-től alapító parancsnoka volt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem jogelődjének. 1951-ben halálra ítélték, de 1956-ban szabadult, csatlakozott a Nagy Imre kormányhoz. A forradalom alatt több fontos tisztséget töltött be, majd a Nemzetőrség parancsnoka volt. A forradalom leverése után az Egyesült Államokba emigrált, ahol hadtörténészként tevékenykedett. 1990-től vezérezredes, 1990-1994 között országgyűlési képviselő. 

 

A Kalendáriumban már emlékeztünk Király Bélára, most Katonák-hősök sorozatunkban róla beszél Markovics Milán Mór tábori lelkész.

- Király Béla nevét elsősorban 1956-os szerepvállalása miatt ismerjük. Ám, ha megismerjük kicsit jobban az életét, meglepődhetünk azon, mennyi mindenben volt része. Élete azért is érdekes, mert sokféle nézetű ember tud felnézni rá, hiszen egyszerre volt emberséges és határozott, a szélsőségeket kerülő természetű.
Király Béla Kaposváron született 1912. április 14-én. A somogyi városban lett érettségi után karpaszományos gyalogos 1930-ban. A karpaszományos röviden azt jelentette, hogy tiszt szeretett volna lenni. Öt évvel később el is végezte a Ludovika Akadémiát. Néhány évvel később a világra telepedő háborúnak derekán frontszolgálatra küldték. Király a beszámolók szerint nem csak jó vezető volt, hanem egyszerre emberséges is katonáival, mely két dolgot egyeztetni nagy tehetségre, sőt adottságra utal. Még a zsidó munkaszolgálatosokra is kiemelt figyelmet fordított, melyre sok vezetőnek akkoriban már alig maradt lehetősége a katonák mellett. A Jad Vasem bizottság a Világ Igaza címmel ki is tüntette ebbéli szolgálataiért. A háborúban végig, de a végén különösen nehéz döntéseket kellett meghozzon minden katonai vezető, melyeket manapság csak nagy körültekintéssel szabad elemezni, megítélni még inkább. Amikor már úgy látta, hogy nincs más lehetősége, a fegyvert Kőszegen, a szovjetek előtt letette. 1945-1950 között még nem telepedett az országra a szovjet kommunista befolyás és bár Király belépett a kommunista pártba, politikai elvektől függetlenül katonáskodott. 1950-re már vezérőrnagy lett és a Honvéd Akadémia parancsnoka is egyben. 1951-ben múltja már nem kívánatos lett. Az AVH letartóztatta, majd kötél általi halálra ítélték, melyet azonban életfogytiglani börtönbüntetésre módosítottak. 1956-ban szabadul, az akkor szerveződő Nemzetőrség parancsnoka lett. Budapesti városparancsnokként nagy felelősség került rá, miközben 100.000 szovjet katona és 2000 harckocsival kellett szembenézzen nemzetőreivel. A forradalom leverése után, rövid európai emigrálása után, az USA-ban telepedett le. A legmagasabb katonai iskolákban lett az óceánon túl tanár, hadtörténész a Columbiai Egyetemen, New Yorkban Kentucky állam ezredese lett. Mindez csupán példa a sok amerikai elismerésből és feladatából. Számos, nem csak amerikai előadása járult ahhoz, hogy a cserbenhagyott Magyarország 56-ját megértse, és átértékelje, s egyáltalán megismerje a nyugati világ.
Király Béla az utolsó leheletéig tanított és írt. Ápolta 56 szellemiségét, melynek következménye, hogy a Magyar Nemzetőrök Országos Szövetségét fogadta el a Nemzetőrség méltó utódjának, s amely társadalmi szervezet Tolna megyei szervezete a 16/100-as jelzéssel tagjává fogadta, és máig tagként is tekintenek rá. Életrajzi kötetének utolsó két sora így hangzik: Úgy hiszem megtettem, amit a hazámért megteendőnek és megtehetőnek éreztem. A gondviselés és embertársaim mindenért bőkezűen megjutalmaztak.

 

Bőzsöny Ferenc folytatja Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását. 

Ebédünk után hívat bennünket az alezredes. Nem tudtuk, miért. Bemegyünk hozzájuk. Bemutatkozom a háziasszonynak, de nem tiszti módon, hanem közép-európai szokás szerint. Nézett is az ismeretlen ezredes. Gondolom az lehetett dühös fejcsóválásában, hogy ez a buta civil még azt sem tudja, hogyan kell társaságban viselkedni. Kérdezem az alezredest, mit parancsol. Semmit, mondta. Csak a háziasszony mondta, hogy más tiszteket is látott a parkban és kéri őket is.
Néhány perc múlva a gyönyörűen felöltözött szép, magas háziasszony /kiderült, hogy grófnő/ odajön hozzám, és érdeklődik a katonáim felől, mert látja a keresztről, hogy pap vagyok.
Először nem vettem észre, hogy ez maszlag. Csak mikor fel akartam kelni és elbúcsúzni minden katonai "szabál" ellenére, amely ezt is felsőbb engedélyhez köti, gyengéden rátette a kezét a csuklómra és visszaültetett. Belementem a játékba mintegy 7-8 percig. Mindenki felfigyelt. Pedig akkor már nagyon zagyva volt a társalgás, mert már spiccesek voltak a dicső háziasszonnyal együtt. - Mikor azt kérdezte, voltam-e szerelmes, betelt a mérték. Tisztelegtem, és azzal, hogy várnak az embereim, elmentem. Utána az alezredes iróniával azt mondta: Páter, többet nem viszünk el, mert elrabolod a szép háziasszonyt. Na, ezen is túl vagyok!
Este miséztem, mert csak akkor értek rá az emberek. Külön kértek rá, mert már régen voltunk együtt misén. Buzgón készültem a prédikációra. Igen sokan voltak. Még a tüzérek is bejöttek. Majd szétrepedtek a falak itt a hatalmas udvarban, olyan buzgón imádkoztak és énekeltek. A kilakoltatásra ítélt családok pedig sírva hallgatták végig a misét. Néhány szót hozzájuk is szóltam. De persze ilyen körülmények között nem lehet vigasztalni. Hiszen a bizonytalanságból a még nagyobb bizonytalanságba mennek.
Mise után odajöttek hozzám a menekülés előtt állók. Áldást kértek, imádságért könyörögtek. De voltak köztük sok olyanok is, különösen férfiak, akik átkokat szórtak a németekre, de az oroszokra is. Próbáltam volna csitítani, vigasztalni, de meggyőződés nélkül tudtam volna tenni. Ezért csak némán részvéttel kezet fogtunk és így bocsátottuk őket útra.
Úgy látszik, a németek nem bíztak bennük, mert őrséggel küldték őket Nyugatra. Nem határozták meg nekik a közelebbi végcélt. Csak katonamódra a legközelebbi pihenőt.
Több sem kellett a mieinknek, mikor ezt a jelenetet látták. Jó magyar vazsi dialektusban, meg göcseji rossebekkel kicifrázva emlegették a Sztálin meg a Hitler kedves édesanyját, hogy mit kellett volna tenniök drágalátos gyermekük megszületése előtt kilenc hónappal. - Nem tudtam mit tegyek, mérgelődjem-e vagy nevessek. Hiszen ugyanezek a jó magyarjaim tíz perccel ezelőtt áldoztak. Azt hiszem a jó Isten befogta egyik szemét és fülét és csak a másik felével nézte és hallgatta áldott magyar fiainak őszinte megnyilatkozását. Hát hogy ez nem éppen a pápai enciklikák stílusában történt, és nem a hittanórán hallottak szókincsével nyert kifejezést, az csak azzal magyarázható, hogy a hangulatnak ez felelt meg legjobban.
Éjjel menetkészen, ruhában aludtunk. Késő este parancsot kaptunk, hogy bármelyik pillanatban indulhatunk. Legyünk erre felkészülve. Csak a műszerládákat hagytuk elöl, néhány kötszeres dobozzal együtt. Egyébként mindent elpakoltunk.

 

Mai adásunk véget ért, köszönöm figyelmüket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. Dsida Jenő Út a Kálváriára című versével búcsúzom.

„Reszkető, enyhe fény sugárzik.
Egy felhő lassudan megyen.
A lélek fáj, a fény sugárzik.
Valaki ballag a hegyen,
hűs homlokáról fény sugárzik
s szemét lehúnyja – úgy legyen!

Elszállt szerelem illatától
kövér és fűszeres a lég.
Halott szerelem illatából
soha, de sohasem elég.
Bomló szerelem illatából
sejti a szív, hogy itt vég.

A seb szép csöndesen begyógyult,
- ó, angyalok, bús, kék szeme –
a seb már nem sajog, begyógyult,
- ó, halkan búgó, mély zene! –
a seb már régesrég begyógyult
és mintha mégis vérzene.

Valaki lépked, felfelé tart.
Bozót közt víg madársereg.
Valaki lassan felfelé tart.
Tövisről vérharmat csepeg.
Valaki fel, a csúcs felé tart,
hogy önmagát feszitse meg.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2017, április 12