Rádióműsor - 2017. augusztus 23. - 222. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET2017. augusztus 23-ai műsor (222. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/64991

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 222. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Az akadályok nem törhetnek meg; minden újabb akadály az elszántságomat fokozza.” – Leonardo da Vinci gondolataival köszönti hallgatóit a szerkesztő, Fodor Endre, és kíván tartalmas időtöltést az Inter arma caritas mai adását ajánlva. 

 

A következőkben Kálinger Roland tábori lelkészt a hivatásáról hallják.

- A tábori lelkészi hivatásban két csúcspontot tudnék megfogalmazni. Az egyik a misszió, a külszolgálat, amikor a tábori lelkész hazájától távol szolgálja a katonákat és kíséri figyelemmel az életüket. A másik pedig a Tábori Püspökség gyermektábora, amikor azoknak a katonáknak a gyermekeivel foglalkozunk, akikkel foglalkoztunk a misszióban. Ezek a katonák ránk bízzák gyermekeiket egy hétre, és amit a misszióban édesapjával vagy édesanyjával elkezdtünk, azt a táborban a gyermekkel folytatjuk.

Miben látja leginkább a tábori lelkészek szerepét?

- A tábori lelkész legfontosabb feladata, hogy mindig ott legyen a katonával. Ott legyen akkor, amikor sportol, amikor gyakorlatozik, ott legyen mindig, mert bármikor szükség lehet a tábori lelkészre. Ez nem feltétlenül egyházi szolgálat vagy szentségek felvétele, ez lehet akár egy beszélgetés. Egy mély lelki beszélgetés a katona problémájáról. 

Ön a hivatásában találkozott nagy kihívásokkal?

- A kihívások száma, a nagy feladatok száma sokkal sűrűbb, mint kint a civil életben. Talán azért, mert azok a feladatok, amiket a katonák végeznek, és amilyen környezetben végzik, sokkal nagyobb kihívásokat jelentenek. Mindig vannak kihívások, és hála Istennek eddig ezek mindig úgy oldódtak meg, hogy nagyobb sérülés, lelki törés nem származott belőle. 

Miért vágyódik valaki „kintről”, a civil életből a honvédségbe, mondjuk akár éppen azért, hogy a katonák lelki életét táplálja?

- Nem is olyan könnyű kérdés ez. A katonaság egy zárt közösség, egy nagy család. Egy zárt közösségbe tartozni, egy zárt közösségben elérni azt, hogy engem befogadjanak, ez egy komoly feladat. Ebben részben segít az egyenruha, mert rajtam is az az egyenruha van, ami rajtuk, és így már egy kapocs megvan. A kihívás elfogadtatni a katonával azt, aki vagyok, azt, amit képviselek, annak ellenére, hogy az én hivatásom a papság, és nem lövész vagy tüzér szakon végeztem. Hogyha a katona elfogadja a személyemet, akkor könnyebben elfogadja azt, akit képviselek, a jó Istent, a hitet, az egyházat. Azt hiszem, ez az a cél és kihívás, amire vállalkoztam, mikor a seregbe beléptem.

Kit kell, hogy lásson egy katona az ön személyében? Az embert, a katonát, vagy a lelkipásztort?

- A sorrend, az ember, a pap és végül a katona. Ugyan a Magyar Honvédség egyenruháját hordjuk, de bajtársaink, katonatársaink is tudják, hogy mi nem katonának születtünk. Éppen ezért ezt a sorrendet állítottam föl, hogy először embernek kell lenni. Hogyha emberi hangon tudunk beszélni, meg tudjuk szólítani a katonát, emberségesen tudunk vele viselkedni, akkor kíváncsi arra, hogy pap vagyok. - Milyen papnak lenni? Milyen az Istent szolgálni? Milyen a te Istened? Beszéljél róla! - Hogyha ez a kettő megvan, emberséges vagyok és elfogadta azt, hogy pap vagyok, akkor elfogadják azt is, hogy a tábori lelkészek ugyan katonák, de talán mégse annyira értenek a lövészethez, mégse annyira értenek a fegyverekhez, a különböző katonás dolgokhoz. Kölcsönösen segítjük egymást, én abban, amiben egy pap tud egy katonának, ő abban, amiben egy katona tud egy papnak segíteni. 

Talán azért nem is lehet egyszerű, mert ez egy nyitottságot feltételez, az ön szavaival élve egy zárt közösségben.

- Igen, és ez a nyíltság, nyitottság leginkább a katonák kérdéseiben nyilvánulnak meg. Ők nem kertelnek. Nem olyan tisztelettel fordulnak az emberhez, ahogy egy falusi vallásos közösség, egy templomba járó közösség fordul az emberhez. Ők nyíltan nekiszegezik az embernek a kérdéseiket, legtöbbször nem kertelve a kényes dolgokra is rákérdeznek. Ha a tábor lelkész nem nyitott ezekre a kérdésekre, vagy megpróbál kibújni a kérdések alól, azt megérzik a katonák, és az lesz az eredménye, hogy a lelkész úr nem egyenes, nem nyitott, nem őszinte, nem hallgatjuk meg, hogy mit mond. De ha a lelkész úr egyenes, nyitott, őszinte és a kényes kérdésekre is tud válaszolni a katonáknak, akkor egy idő után továbblépnek és meghallgatják azokat a dolgokat is, amik nem a felszínhez, hanem az élet mély részeihez tartoznak.

 

Markovics Milán Mór tábori lelkész, Perczel Mór életútját ismerteti.

- Legyen szikla, erős, buzgó, hitben s akaratban, írja Perczel verses epikájában. Szülővárásom főterének szegletében, mintha minden lépésemet egy szobor figyelné. Ez a szobor, ha ránézek, mintha a messzibe merengene. Közben mintha mosolyogna is valamin. Meghatározó élmény számomra, hogy az ábrázolt személy leszármazottja hús-vér valóság volt. Hiszen szinte felnőtt koromig a város katolikus templomának kántora volt Perczel Berti bácsi. Március 15 a Perczel család bonyhádi találkozója is lett később, és nem múlik el ezen ünnep a város nagy volumenű rendezvénye nélkül.
Perczel Mór nem csak nekem volt talány. Ahogy Görgei emléke egyre inkább visszatér a hős és becsületes elképzeléshez, úgy kerül egyre inkább előtérbe Perczel sokszor túlságosan is határozottnak nevezhető hozzáállása. Sokan beszámoltak arról, hogy Perczel modora nem ritkán volt nyers. Mór másik arca a bátorság. Rendkívül jó szónok volt, nagy tudású és haladó radikális. Hadvezéri tehetségét ugyan többféle módon ítélik meg, ám nem egy nagy győzelem fűződik a nevéhez. Mint mindenki életét, az övét is a családi körülmények és a gyerekkor határozza meg alapvetően. Ősei között volt lovag, s ő már egy több mint száz éve nemes családba jön világra. Perczel édesapja jó katona hírében állt, s minden gyermeke katonáskodott és politizált. A család tanítója mindenki számára ismerős név lehet, Vörösmarty Mihály, a Szózat megteremtője. Perczel így emlékezik róla: Ami nemes érzéseket, fogékonyságot, a jó és szép iránt s kivált hazaszeretetet, szabadelvű hajlamokat belénk a természet ültetett, azokat gondosan ő fejtette, emelte és erősítette. Lehet, hogy Perczel, valami fenséges dolognak képzelte a hazaszeretet, de bizonyos, hogy praktikus szemmel is tudta nézni, ha kellett.
Manapság hazaszeretet alatt még mindig valami geopolitikai formát értünk. Pedig a hazához hűnek lenni nem csak ez. Azt sokan látják, hogy a mai világban nem szűnt meg a háború, nem csak azért, mert főleg a harmadik világban ropognak a fegyverek, hanem mert a fejlett világban ma a háborúkat elsősorban gazdasági eszközökkel vívják. Mindez azonban nem ma kezdődött. Már Perczel is felismerte, hogy a haza nem csupán fegyverekkel védhető. Perczel, kevesen tudják, nagy közgazdász is volt. Ő maga leírta milyen fontosak a védvámok s Perczel Mór volt az, aki az első hazai védegyletet létrehozta. Perczel Mór túlélte a császár és Haynau vérengzését, ehhez azonban az kellett, hogy elhagyja ezt az országot, amelyet annyira szeretett. Törökországba, majd Angliába menekült. Sokáig élt a francia földhöz közeli, de angol fennhatóság alá tartozó Jersey-szigetén. Öccsével, Miklóssal együtt, Magyarországon halálra ítélték közben. Bitóra azonban nem kerültek, hiszen a Kiegyezés 1867-ben sok emigránst vonzott vissza az országba. Sőt, Perczel egy picit még képviselő is lehetett. Perczel azonban nem vált szűk látókörűvé, éppen saját verse, amiben megfogalmazza azt a nyitottságot, mely okozója volt jó és rossz tulajdonságainak is, mely által képes volt a kellő időben a kellő választ megtalálni. Éppen úgy, ahogy a hősök és szentek tették.

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetét ismerteti, annak következő részét folytatja Bőzsöny Ferenc.

augusztus 10.

Hajnalban megérkeztünk Rembkowo községbe, Winnica mellé. Kinn maradtunk az erdőben. Közben hatalmas eső kapott el bennünket. Sok sebesültet, de még több lábfeltöréseset kezeltünk. Néhány erősen lázas is van köztük. Meghűltek az utóbbi napok kényszerű fekhelyén, a nedves, lehűlt talajon. - Magam is csodálkozom, hogy mindenki kezdi magát pátyolgatni, prüsszögni, de én nagyszerűen bírom. Mint eddig is mindent. Hála neked Istenem!
Haromy bevitte a tiszteket az erdő melletti házakba. Engem is hívtak, de inkább egy pajtát választottam. A friss zsuppszalmán azonnal el is aludtam.
De még délután elmentem minden alakulatunkhoz. Meg kell tudnom, hogyan maradhatok velük összeköttetésben. Pillanatnyi segítség, misézés, haldoklók ellátása, mind olyan szempont, amelyik ezt megokolttá teszi. Mindenütt szívesen fogadtak. Mindenütt ugyanaz a kép: cinikus beletörődés, gúnyos válasz a felettes szavaira, életuntság, tespedtség. Eszme, cél, elv, fegyelem, olyan távoli fogalmak, mintha soha életükben nem hallottak volna róla. Vegetáció, pillanatélet minden.Nem ismerek rá olykor egyik-másik bajtársra. Csak mikor saját maga is megdöbben a saját elvtelen, éretlen, ostoba szavai miatt, akkor kér bocsánatot, mert nem engem akart megsérteni az összevissza mondataival, illetve szóhalmazával.
Ilyen hangulatban mégis megtaláltam velük a hangot, hogy megbeszéljem a pasztorálás lehetőségeit. Ahogy így leírom, magam is nevetségesnek tartom ezt a szót. Nem tudom, nem volna e jobb siralomházi vigasztalást, mámorban hallgatók deliriumát vagy vigasztalanul kopogó esőcseppeket mondani. Ez nem pasztorálás! És mégis újra nekikezdek, megpróbálom, mert minden magyart haza kell innen vinni ebből a hirtelen jött letargiából. Legalább annyira fel kell rázni, hogy ne a pisztolyát készítse elő az öngyilkosságra, hanem a motyóját ürítse ki annyira, hogy soha semmi körülmény között se legyen akadályozója, ha bármilyen menekülés lesz a végünk.
Mi ad erőt, hogy mindezek látása után se törjek meg? !
Szédülve kerültem haza a látottak és hallottak nyomasztó hatása után.
Este lefekvés után beront egy legény a távírósoktól, illetve telefonosoktól, hogy azonnal menjek be a hadosztály parancsnokságra. Zsellér Gábor főlelkész Budapestre repült. Engem jelölt meg helyettesének. A vezérőrnagy nemcsak elfogadta ezt az ajánlatot, hanem Zsellértől függetlenül ő is engem említett a vezérkariaknak.
Na főnök, te jellemtelen, hogyan fog megütni a guta, ha látod, hogy nem börtönben ülök, ahogy szeretnéd, hanem inkább kitüntettek. Ezt ugyan sohasem kértem, és magamnak sohasem kívántam. Ott sem tehetek és teszek mást, mint itt az erdő kellős közepén. Már eleve elhatároztam, hogy ezentúl sem engedelmeskedem semmiféle aranygalléros brigantinak. Sem személyemben, sem cselekedeteimben.

 

A tudós, Marie Curie gondolataival búcsúzom. Munkatársaim nevében kívánok további kellemes rádiózást, szép napot, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Egyikünk élete sem könnyű. És akkor? Legyen bennünk kitartás és mindenekelőtt bízzunk önmagunkban. Hinnünk kell benne, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és azt a valamit – kerül, amibe kerül – meg tudjuk valósítani.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2017, augusztus 23