Rádióműsor - 2017. augusztus 9. - 220. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET2017. augusztus 9-ei műsor (220. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/64791

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 220. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Te lélegezz bennem, Szentlélek Isten,
hogy ami szent, azt akarjam.
Te parancsolj nekem, Szentlélek Isten,
hogy ami szent, mindig azt tegyem.
Te hívogass engem, Szentlélek Isten,
hogy ami szent, azt szeressem.
Erősíts meg engem, Szentlélek Isten,
hogy ami szent, hűséggel megvédjem.
Te őrizz engem, Szentlélek Isten,
hogy szent kegyelmed el ne veszítsem.”

• Szent Ágoston fohászával köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. Mai adásunkban többek között hallják majd Bíró László katolikus tábori püspököt, aki a katonai zarándoklat jelentőségéről beszél.
• A továbbiakban Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk.

 

Egy korábbi interjút idézünk, amelyben Bíró László katolikus tábori püspök a katonai zarándoklat fontosságáról beszél. Tesszük ezt azért, mert Nemzeti Katonai Zarándoklatot szervez ismét a Katolikus Tábori Püspökség Budapest-Máriaremetére. Az időpont 2017. szeptember 23., szombat. A zarándoklat 8 km-es gyalogmenettel kezdődik, amely 10.30 órakor katonai tiszteletadással bemutatott ünnepi szentmisével folytatódik a kegytemplomban. Ezt követi a Kapisztrán Szent János elismerések ünnepélyes átadása, ebéd, majd pedig előadás illetve hálaadó imádság a kegytemplomban a zarándoklat zárásaként. Bíró László katolikus tábori püspököt hallják illetve Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkészt.

Bíró László püspök, a Katolikus Tábori Püspökség vezetője

- Amikor megalakult a Katolikus Szolgálati Ág, akkor még Búcsúszentlászlón, Fogolykiváltó Boldogasszony kegyhelyén tartották meg először a katonai zarándoklatot. Akkoriban sorköteles katonaság volt, a környékbeli laktanyák látták el a logisztikai feladatokat és nagyon szép katonai parádéval történt Fogolykiváltó Boldogasszony ünneplése. Amikor megszűnt a sorkatonai állomány, akkor a búcsúszentlászlói zarándoklat szervezése sok-sok nehézségbe ütközött és átkerült Budapestre a zarándoklat. Makkosmária volt az a kegyhely, amely Fogolykiváltó Boldogasszony tiszteletére volt szentelve és ott folytatódott tovább a zarándoklat. A makkosmáriai kegyhely nehezen megközelíthető, katonai vonulásokra kevésbé alkalmas szentély, ezért volt az a döntésünk, hogy átjövünk Máriaremetére, ahol nagy tér, templomkert áll rendelkezésünkre és a templom is alkalmas arra, hogy szépen újra fölfejlődjék külsőségeikben is katonai zarándoklattá Fogolykiváltó Boldogasszony tiszteletének zarándoklata.

Az összes zarándoklat Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepén volt. Miért pont ezt az ünnepet választotta a tábori püspökség?

- A középkorra nyúlik vissza Fogolykiváltó Boldogasszony tisztelete, amikor a különböző szerzetesrendek, hogy a török fogságból kimentsék a magyar katonát, Fogolykiváltó Boldogasszony közbenjárására indultak el rendtestvéreink, az ő közbenjárását kérve indították útnak azokat a szerzetestársakat, akik sokszor nem térhettek már haza, mert az életüket áldozták oda honfitársaikért, honfitársaik szabadságáért, hogy azokat a szaracén fogságból kimentsék. A II. világháború után sok-sok katona került orosz fogságba, sokszor nem is tudták a hozzátartozók, hogy élnek-e, halnak-e ők, pláne nem, hogy valamikor hazakerülhetnek-e vagy sem. Ekkor például a Makkosmáriai templom is újjá épült és lett a katona hozzátartozók zarándokhelye elsődlegesen. Hála Istennek ez az idő is elmúlt már, a katonák hazakerültek, és akik hazakerültek már meghaltak. Egy új arculata kezd kialakulni Fogolykiváltó Boldogasszonynak. A katonaság továbbra is megőrzi Fogolykiváltó Boldogasszonynak az emlékét és azt gondolom, hogy egyre aktuálisabb kérnünk az ő közbenjárását, hisz nagyon sok megkötözöttségtől szenved a mai ember. Sok-sok függőségtől szenved a mai ember, és én azt gondolom, hogy ez a valóság, a társadalmi valóságunk újra visszasodor bennünket Fogolykiváltó Boldogasszony tiszteletéhez. Bízom benne, hogy lassan-lassan a katonai részvétel is egyre szervezettebbé fog válni és a civil lakosság is meghallja ezt a meghívást a zarándoklatra.

Egy zarándokút a belső megvilágosodásról, valami újnak a kezdetéről szól. Mi a fő üzenete ennek a zarándoklatnak?

- Sajnos az ember bele tud veszni a mindennapokba, el tudja felejteni létének azt a látatlan dimenzióját, ami nélkül nem tud egész ember lenni. A Szűzanyára ma úgy tekintettünk, mint egy embertársunkra, aki engedte, hogy Isten fölemelje. Nagyot tett velem, Ő a hatalmas és a Szent - mondja maga a hálaadó imádságában a Magnificatban. Az ember nem tudja önmaga fölé emelni önmagát. Az az emberfölötti ember eszmény, amelyben az ember Isten nélkül akarja fölülmúlni önmagát, hazug. Senki nem tudja önmaga fölé emelni önmagát. Mindig egy nálánál magasabb emelheti föl az embert emberfölöttivé. Tehát ne engedjünk annak a kísértésnek, hogy feledjük a létnek ezt a természetfölötti távlatát.

Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész

- A zarándoklat résztvevői egyre kevésbé protokoll résztvevők, a zarándokok egyre inkább az együtt töltött jó percek miatt vannak itt. Én azt hiszem, ha az emberek meg tudják azt csinálni, hogy nem csak munkahelyen vannak együtt, dolgoznak együtt, szolgálják egymást, akkor egyre közelebb kerülhetnek egymáshoz és talán egyre többen tudják támogatni is egymást. Akár egyedül a személyek, akár a családok is a háttérből. Az ilyen összejövetelek, zarándoklatok lehetőséget adnak arra, hogy egy picit a civilnek tűnő feladatokban is együtt legyenek még akkor is, ha most is egyenruhában vannak. 

Milyen szerepe van a honvédségen belül a hitéletnek?

- Talán pont ezek azok a lehetőségek, amik egy picit visszatükrözik mindazt, amit szolgálati időben is tesznek a katonák. Ha ott meg tudnak bízni egymásban, mert az emberségük olyan, mert a habitusuk olyan, akkor valószínű, hogy jól is érzik magukat és egymást a szabadidejükben is. Ha ez nincs így, akkor csak egy kényszeredett semmit tevés, nevetgélés és valószínű, hogy akkor meg is semmisítené önmagát. Néha az jön el többségében, aki jól érzi magát, az hozza el a családját, aki úgy gondolja, hogy ez neki is jó. Ez valahol visszahat rájuk. Ha én jól érzem magam, akkor valószínű, hogy rá tudok mosolyogni a másikra, a mellettem lévő ember is egy picit jobban fogja érezni magát és ezáltal az egész rendszer jobban fog működni.

 

Bőzsöny Ferenc folytatja Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását. 

augusztus 7.

Reggel jelentkeztünk a parancsnokságon. Haromy szívesen invitált bennünket magához. Lakjunk a közelében, mint mondta, hogy legalább a napi élelmezésen kívül valami szellemi vagy lelki témát is halljon maga körül. Ne csak vasárnap a prédikációban, amelyet nem mulasztana el soha. Tréfásan megjegyeztem neki: Alezredes úr, ha minden kívánságának teljesítéséhez ennyi disznóság, ennyi emberi aljasság lett volna szükséges, akkor igen kevés vigasza lett volna az életében. - Hát tudod, Alfonzkám, válaszolta vállamra téve a kezét, majd ha te is ilyen öreg leszel, mint én, akkor könnyen elfelejted a disznóságokat, és hálás leszel a morzsányi jónak, a lelki örömnek is. - Megható férfivallomás volt, mely méltó az eddig megismert lelki arculatához.
Apró kis szobát kaptam. Nagy park van körülöttünk. Gondozott utak, egy-egy pad az utak fordulóinál. Felfuttatott növény a pad mögött. Útra vagy utakra néző padok és helyes tó a park szélén. Gondos gazda lehetett a tulajdonos, aki megfelelő szakemberekkel gondoztatta ezt a gyönyörű helyet. A tóra úgy borulnak rá a fák, mintha körül akarnák ölelni. Minden lépésre más villan meg a vízben. Ahogy a nap átsüt az ágak közt vagy árnyékot vet, a szivárvány minden színe előbukkan. Bodrozódik a sás körül, és a szabad vízben a felszín.
Hát nem tudnának az emberek ilyenben gyönyörködni az öldöklés helyett? - Szinte beleszédülök a szépségbe. Nem merem teljesen kinyitni a szememet, hogy fel ne ébredjek. De kapom a füzetemet, és rögtön papírra vetem ezt az élményt, ezt a gyönyörűséget. Mint valami kamasz, rajtakapom magamat, hogy megint rímek, verssorok zakatolnak bennem. Mint mindig, gyerekkoromtól kezdve, ha valami érzésemmel nem tudok boldogulni prózában. De csak nagyritkán vetem végső formába, hiszen elmúlt az az idő, mikor még azzal, hogy magyar szakos akartam lenni, egyúttal költeményeket is írtam. De most újra nagyon könnyen ontottam a sorokat. Ebben a kábult, ihletett állapotban nagynehezen hallottam meg, hogy valaki a nevemet kiáltja. Lajkó volt, aki keresett, de nem látott.
Isten veled, álmodozás, béke utáni sóvárgás, kamaszos bámészkodás. Már látom, hogy ez a pad lesz a főtanyám, ameddig itt maradunk.
Már itt van Lajkó. Egész este beszélgettünk, míg teljesen ránk nem sötétedett. Elmondta a menyasszonya ügyét. A papa nem akarja hozzá adni. Új oldaláról tárult fel a lelke. Látszott, hogy szinte kényszer hajtotta, hogy elmondja valakinek bizalommal. - Mivel leszakadt a többitől, néhány más légitámadást is átélt. Megemlítette, hogyan keltette fel a tökéletes bánatot a legényével együtt, és hogyan imádkoztak hangosan a veszély elmúltáig. - Helyes gyerek ez a Lajkó! Már régen is éreztem, és nagyon a szívembe zártam. Igen boldognak mondta magát, hogy most újra találkoztunk, és ennyire mély témákról beszélhetett velem. A végén még a Szűzanyának tett fogadalmát is elmondta.

augusztus 8.

Bementem Schröttersburgba. Már olyan régen láttam a szép Visztulát. A boldog békében mennyiszer üldögéltem a partján. Hányszor küldtem játékosan virágszirmot valamelyik mellékfolyójával. De hol van a régi boldog cserkészkedés! Hol a gondtalanság, a fiaimmal együtt való önfeledt boldogság, ahol minden játékukban részt vettem kockáztatva azt az ostoba emberi szempontot is, hogy esetleg félremagyaráznak valamit.
Mintha új világba jöttem volna. Mindenütt békésen siető emberek. Tereferélnek, munkába mennek, onnan jönnek. Ha katonát látnak, vagy nem törődnek vele, vagy megbámulják. Mintha az lenne egyik-másiknak a szemébe írva: Hát te, melyik csillagzatból pottyantál ide?
Új hadihíd épült a régi mellé. A város képe a régi kedves maradt. Ahogy itt ülök a Visztula partján, a meredek tetején, az első európai látványban van részem. Alig pár száz kilométer, és nem ismerek rá a távolságra. Teljesen békekép! Még pedig Európában!
De ha bemegyek valamelyik üzletbe /annyi megbízást adtak, hogy intézzem el, úgy látszik feltételezték, hogy itt lehet vásárolni/, akkor zökkenek vissza a mába, mert minden jegyre megy. De az a feltűnő, hogy minden olcsó. És ami még feltűnőbb, minden van. No, már úgy értem, hogy élelem és mindennapi apró szükségleti cikk.
De mi kellene a menekülő katonáknak. Vagy nem elég szakszerűen fejezem ki magamat itt a parton? Talán rugalmasan elszakadunk vagy átcsoportosítjuk a haditervet?
Bementem a kórházba. Meg akartam vizsgáltatni a fogamat. De a fogászati röntgen sem nálunk, sem a németeknél nem települt. Ennyire azért mégsem vagyunk biztonságban. Még egyszer be kell jönnöm, mert nagyon fáj az egész fogsorom.
Erikkel találkoztam. De alig egy percet beszélgethettünk, mennie kellett a betegekhez. Kíváncsi vagyok, hogy ízlik neki a csapat után a kórház. Mindig örülök, ha rendtárssal lehetek együtt. Na, Erikkel sohasem volt semmiféle nézeteltérésem otthon, tehát érthető ez az öröm. De a közömbös is olyanná lesz itt kinn, hogy értéket jelent. Ha visszagondolok azokra az emberekre, akik sokszor megkeserítették az életemet, még ők is csendes megnyugvással élnek bennem. Pedig, de sok borsot akartak törni az orrom alá.
Valahogy úgy vagyok velük, mint abban az orosz mesében, amelyet az egyik erdőben mesélt az orosz pap. 
Így szól: Volt az orosz parasztnak néhány tyúkja. Szorgalmasan nevelgette, tartogatta őket. Szépen tojtak neki. A tojások nagy részét a felesége eladta. Mikor már együtt volt annyi pénze, hogy vásárolhatott, elment az egyik gazdag gazdához, és vett tőle három tyúkot. Örömmel vitte haza őket. Elengedte a jövevényeket az udvaron, és büszkén mutogatta a feleségének. Semmi különöset nem látott egész nap a baromfik között. Megvoltak, káricáltak, kapargáltak, néha mérgesen egymáshoz kaptak. Node ez megtörtént a régiek között is. Hanem este! Éktelen hangokat hall a tyúkólból. Unja már a gazda, felkel, kimegy. Látja ám, hogy a régiek nem engedik be az ólba az újakat. Megfog egyet az újak közül, beteszi az ólba. Ámde néhány pillanat, és a régiek közös erővel kilökik, csőrükkel ütik a vendéget. Így ment ez két napig. Akkor fogta a gazda a tyúkjait és valamennyit lekopasztotta. Este látja, hogy szépen elkeveredve mind közelebb és közelebb húzódnak a tyúkól ülőfáján. Nem volt már különbség a régi és az új között. Mire kinőtt a tolluk, úgy megszokták egymást, hogy utána is teljes békében éltek.
Mondtuk egymásnak az ortodox pappal, hogy remélhetőleg ez a háború ugyanezt a tanulságot hozza el mindkettőnknek. És talán a szégyenletes keresztény megosztottság is megszűnik a jól megérdemelt megkopasztás után.

 

Köszönöm a figyelmüket, hogy megtiszteltek bennünket. Hallgassanak bennünket egy hét múlva is, akkor jelentkezünk újabb interjúkkal, riportokkal. Harmadik századi imádsággal búcsúzom, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején. hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkoron dicsőséges és áldott Szűz. – Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteled meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Faidnak. Ámen.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2017, augusztus 9