Rádióműsor - 2017. január 04. - 189. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET2017. január 04-ei műsor (189. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/61220

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 189. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Mindenható Isten, Seregek Ura. Add, hogy minden katona könnyű szívvel és tiszta lelkiismerettel szolgáljon Téged és Hazánkat. Adj nekik igaz hitet és vallásosságot. Kérünk tedd hűségessé őket családjaikhoz, szeretteikhez és hivatásukhoz. Adj nekik bátorságot és igaz erőt. Ámen.” – E katonai imával kívánok a Katonai Ordinariátus nevében is szeretetben teljes, egészségben megélt, békés újesztendőt! A szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Ötödik évét kezdi a műsor, hiszen 2012-ben volt hallható először az Inter arma caritas – Fegyverek között a szeretet című adás. Sok-sok interjú, riport, tudósítás, amellyel talán idén is több hallgatónak szerzünk örömet, tartalmas perceket. Ezekkel a gondolatokkal kívánok kellemes rádiózást!

• Bíró László püspök atya újévi gondolatai az irgalmasságról, családról, hivatástudatról.
- Mindig azt gondolom, hogy nem az ismeretlenbe indulunk, mert Isten velünk éli a mindennapjainkat. A hűség az mégiscsak egy hivatásunk, és ha az ember Istenre figyelve, hűségben próbál élni, akkor az újesztendő hoz is újat, meg nem is.
• Nádasi Alfonz a háború borzalmairól, a papi hivatás felemelő pillanatairól ír Hadinaplójában.
- Éppen ahogy óvatoskodom az egyik német teherautó mögött, ijedt dudálás előttem. Csúnya látvány, a következő percben. Leszakadt az út széle, és 12 német teherautó egymásután sétált bele az árokba. 
• Kalendárium, nevezetes dátumokkal.

 

Bíró László tábori püspök atyát visszatekintésre is kértem abban az interjúban, amelyben az irgalmasság évéről éppúgy szó volt, mint a katonák mindennapi felelősségteljes munkájáról, arról a hivatástudatról, amellyel szolgálják a hazát itthon éppúgy, mint misszióban, távol szeretteiktől.

- Múltkor valahol voltam előadni az előadás témájául ezt választottam: A családról az Irgalmasság évét követően. Pontosan azért, hogy nehogy elfelejtsük, hogy bár formálisan bezárták az Irgalmasság évének kapuját, de az irgalmasságra továbbra is rászorulunk és az irgalmasságot továbbra is kell ajándékoznunk egymásnak. Nagyon mélyen bennem van az a gondolata Ferenc pápának, mikor azt mondja: Az egyház boltíve alatt, az irgalmasság a tartópillér. De nem csak az egyház boltíve alatt, hanem mindenféle kapcsolat íve alatt az irgalmasság a tartópillér. Sokat idézem Leonardo da Vincit, aki azt mondja: A boltív két egymásra hajló gyengeség, amely erővé változik. Minden kapcsolatban két gyönge ember van együtt, a házasságban, a barátságokban, munkahelyi kapcsolatokban. Két gyenge ember van együtt és az irgalmasságnak a záróköve az, amely a két egymásra hajló gyengeséget erővé tudja változtatni. E nélkül nincs élet. Ferenc pápánk püspöki jelmondatául választotta Beda Venerabilis szavát „Miserando atque eligendo”, amely azt jelenti, hogy irgalmazott és kiválasztott. Ez a két szó azt jelzi, hogy Isten szüntelen irgalommal van irántunk és szüntelen kiválasztott szeretettel. Tulajdonképpen minden kapcsolat ezen nyugszik, a „Miserando atque eligendo” igazságán, a szüntelen irgalmon, kiválasztáson, egymás melletti újbóli és újbóli döntéseken. Én azt gondolom, hogy e nélkül nem megy az élet előre. Az Irgalmasság évének másik szép üzenete, amit Ferenc pápa őrzött meg, adott tovább vagy elevenített föl számunkra Szent Ágostontól, aki azt mondja, hogy Isten képes mindig a haragját megfékezni, de nem képes megfékezni az irgalmát. Ezek az igazságok nagyon kellenek, hogy benne legyenek a mindennapi életünkben, mert másképpen nem működik az élet. Egyszer néhány püspökkel együtt miséztünk Rómában, ahol a bíborosos a mise végén a „ A szentmise véget ért, menjetek békével” helyett ezt mondta: A szentmise nem ért véget, menjetek békével. Szóval valahogy így vagyok az Irgalmasság évével is, hogy az Irgalmasság éve nem ért véget, menjetek békével.

Atya, egy nagyon fontos dologról engedd meg, hogy beszéljünk, ez pedig a szolgálat és itt kapcsolom a katonákhoz. Azokhoz az emberekhez, akik az életüket tették a haza védelmére, jelen pillanatban is nagyon sokan határokon belül, nagyon sokan határokon kívül, nagyon sokan a határok mentén védik a hazát. Hogyan látod a szolgálat értelmét?

- Bennem a szolgálat az egy sajátos szó. Különböző fokozatait szoktam megkülönböztetni – nem magam találmánya –, az első foka, hogy van egy képességem, fölismerem a képességemet, örömmel állok mások rendelkezésére vele. A második foka, amikor kezdem fölismerni, hogy nem vagyok méltó arra, hogy szolgáljak. A harmadik fokozata, amikor rájövök, hogy valójában az szolgál, aki elfogadja a szolgálatot. Szóval valahogy a szolgálat az sose jelenthet büszkeséget, mert szolgálunk másokat, akik rászolgálnak a szolgálatunkra és ajándék az, hogy szolgálhatunk. Azt hiszem, hogy a szolgálat lelkületéhez nagyon fontos látnunk ezt, hogy nem vagyunk méltók egymás szolgálatára, hogy az is ajándékot ad, aki elfogadja a szolgálatunkat. Lehet, hogy ez nagyon teoretikus itt a határon őrködő katonák esetében, de mégis azt gondolom, érdemes ennek utánagondolni, hogy embereket szolgálunk, akik elfogadják a szolgálatunkat. Persze a szolgálatban mindig van valami ajándék jelleg, mindig van valami ingyenesség, vagyis kéne, hogy legyen és egy olyan társadalomban, amelyben minden a profitról szól, ott nagyon fontos, hogy legyenek olyan emberek, akik önzetlenül szolgálnak. Nagyon sokszor elmondom ezt a gondolatot, hogy ma már a társadalmunkban az ingyenesség kultúráját egyedül az édesanyák őrizték meg. Ha ők nem lennének, nagyon rideg lenne a társadalmunk. Ők azok, akik szolgálnak, szolgálják egész életükben a gyermekeiket, még felnőttként is és nem lehet megfizetni az ő szolgálatukat, nem is szabad megfizetni. Ők az ajándékozás, az ingyenesség kultúráját őrzik és nagyon fontos, hogy legyenek a társadalmunkban olyan emberek, akik szolgálnak valóban ajándékként. Kicsikét azt hiszem, a katonák is így vannak, hogy már a sokadik hetet töltik a határon és nem lehet megfizetni azt a sok-sok távollétet, amit a szolgálatuk jelent. Szóval nagyon nagy ajándék az, nem csak a katona vagy rendőr részéről, aki a határon szolgál, hanem azon családtagok részéről is, akik ezen szolgálatért lemondanak a családfőről, a házastársról, próbálnak odahaza helytállni és távolból tartani a kapcsolatot a határon őrködővel. Nagyon-nagyon nehéz ezt megérteni a szolgálatot végzőknek és a családtagoknak is, de valahol még talán ezen keresztül valósul az ingyenesség kultúrája a társadalmunkban.

Személyes gondolatokkal szeretném zárni a mostani beszélgetésünket. Az egyházi év az advent időszakával indul. A naptári újesztendő mondjuk egy püspök számára, jelen esetben Bíró püspök atya, a te számodra mit jelent?

- Mikor kisgyerek voltam és új füzetet kezdtem, akkor mindig elhatároztam, hogy szépen írok bele. Persze nem sokáig tartott a nagy igyekezet, ugyanolyan csúnyán írtam az új füzetbe is, mint az előzőbe. Sajnos így van az ember az igyekezeteivel, hogy újat kezd, újra kezd, aztán az ember mégis mindenhova elviszi magát az újesztendőben is. Mindig azt gondolom, hogy nem az ismeretlenbe indulunk, mert Isten velünk éli a mindennapjainkat. A hűség az mégiscsak egy hivatásunk, és ha az ember Istenre figyelve, hűségben próbál élni, akkor az újesztendő hoz is újat, meg nem is. Ez a kettő állandó, jó hogy meg van az újesztendőben, Isten hűsége és a mi hűségünkre való törekvés. 

Atya, jó egészséget és tartalmas, munkával teli esztendőt kívánok!

- Köszönöm szépen, boldog új évet kívánok a rádió hallgatóinak!

 

Kalendárium

• 256 évvel ezelőtt született Diószegi Sámuel református lelkész, aki botanikus volt, a magyar rendszeres magyar növénytan megalapítója. Leghíresebb művét az 1807-ben készült Magyar fűvész-könyvet, sógorával, Fazekas Mihállyal együtt írta. Számos ma is használt növénynevet ők jegyeztek le először illetve a nyelvújítás keretében több új nevet alkottak. 
• Január 6-a vízkereszt napja, Krisztus Jordán vizében való megkeresztelésének emlékére. Ezen a napon volt a házszentelés és ilyenkor írták fel a három napkeleti király nevének kezdőbetűjét az ajtóra. Krisztus Jordán vizében való megkeresztelésének emlékére országszerte szokás volt a víz és házszentelés. A megszentelt vízzel még aznap behintették az állatokat, meglocsolták az istálló sarkait, az ólakat, az udvart, hogy megelőzzék a bajt, a betegségeket. Házszenteléskor a pap megszentelte, megfüstölte a házat, majd az ajtókra felírták a három királyok nevének kezdőbetűit és az esedékes évszámot. Így vélték elkerülni a villámcsapást, a rontást és általános védelmet biztosítottak maguknak. A Juliánus naptárat használó görögkeleti vagy pravoszláv egyházak ezen a napon, január 6-án ünneplik Jézus Krisztus születését. A Juliánus naptárat többek között az orosz, a szerb és a grúz ortodoxok használják, valamint a jeruzsálemi patriarchátus. Krisztus születését éjszakai misén ünneplik a hívek, Szíriában a közösség a Szent Szarkisz templomban gyülekezik Damaszkusz óvárosában. Jeruzsálem görög-ortodox patriarchája ünnepélyes körmenettel érkezik a születés templomába, Betlehembe, hogy megtartsa az éjféli misét. 
• Január 9-én, 542 évvel ezelőtt Hunyadi Mátyás levélben értesítette a pápát, hogy megfelelő segítség mellett felveszi a harcot a törökkel.

 

Háborús élményeiről vall naplójában Nádasi Alfonz, amelyet ezúttal is Bőzsöny Ferenc olvas föl.

- A széles úton néha három sorban is mennek fogatok vagy autók. Az erős teherautók néha leszorulnak a földekre. Ott igyekeznek előre. Az ágyuk vontatói persze nem hagyják el az országutat. Inkább várnak, káromkodnak, összekoccannak, fenyegetnek, de nem engednek a jussukból.
A teherautók látják, hogy besüllyednek a társaik, rögtön visszahőkölnek. De a fogatok, ahol lehet, a földre vezető kis bejárókon lekanyarodnak.
Mint a szélvész, fokozódik a lárma. Felettünk megjelent két felderítő. Jaj, Istenem, csak ne szórjanak, mert akkor pokoli zavar lesz. Így is pánikot keltettek, mert a félénkebbje rögtön otthagyta az autóját, és rohant a földre.
Dicséretére legyen a magyar parasztnak: egyetlen egyet sem láttam, hogy ott hagyta volna a lovát. Ha valamelyik ló félni kezdett, leugrott a székérről, odament a fejéhez, simogatta, becézte, nyugtatta. Pedig láttam, hogy ő maga is sápadt és reszket.
Igen jól esett nekik, mikor a közelemben lévőket megdicsértem ezért.
Sikongatás, jajgatás hallatszott néhány sebesült szállítóból. A felderítők mélyrepülésben jöttek végig az országút felett jó néhányszor. Ahányszor elkezdődött a szokásos sivító hang, a gyengébb idegzetű sebesült rögtön felsikított. Három meg is halt ijedtében.
Mikor megálltunk, 186 sebesültünket leadtuk a kórháznak. Gyorsan át kellett rendezkednünk. Kevesebb autónk maradt, mert soknak vissza kellett mennie a vonalba. Futárértesítést kaptunk, hogy szorít a muszka. Sok a sebesült, hozzuk el őket! - Legalább harminc kocsit kellett megbolygatnunk.
Csodák csodájára, odajön hozzám a százados és azt mondja: Légy szíves irányítsd az átrakodást, és ülj fel az első kocsira. Vezesd az egész oszlopot. Bölcs belátásodra bízom, hogy milyen tempóban menjünk, hogyan jussunk előre az úton.
Majd lefordultam meglepetésemben: Én és a bölcs belátás! Eddig csak "civil" voltam, aki a szemeteskocsi után jön az aktívak szemében. Most, mikor előttünk és mögöttünk végeláthatatlan sorok vannak, életet kell menteni, akkor egyszerre bölcs belátásom van! Lélekben köptem egyet, aztán némán felültem az első kocsira, átvettem a kormányt, és gyerünk.
Hát ennyit még összesen nem kapcsoltam, mióta itt vagyok kinn, mint ezalatt az idő alatt. Szinte centiméterenként kellett megállni. Ha már egy kilométert el tudtunk jutni nyugodtan, az a legnagyobb ritkaságok közé tartozott.
Végre kijutottunk a varsói műútra. Hát ilyet még nem láttam. Valóságos népek országútja! Szorosan egymás mögött ezer és ezer autó /mindenféle harcigép is/. Bonyolódik az egész még azzal, hogy szembe is akarnak jönni. Leginkább tüzérség jön. A mieink közül is látok néhány osztályt.
Két ismeretlen kocsi oszlop jön mellettünk. Lenn az út mellett poroszkálnak a huszárjaink. A másik oldalon, ugyancsak lenn, a nyomorultul kinéző harmincnyolcasaink.
Egyetlen pillanatig sem lehetünk nyugodtak a vezetésnél, annyira kell vigyázni. Csak centik választanak el bennünket egymástól. Ha valaki kidől - sajnos, szinte 5-6 percenként történik ilyen, - akkor még annak a segítségére is kell menniük a körülöttük levőknek. Ez megint zavarral, késlekedéssel jár.
Éppen ahogy óvatoskodom az egyik német teherautó mögött, ijedt dudálás előttem. Csúnya látvány, a következő percben. Leszakadt az út széle, és 12 német teherautó egymásután sétált bele az árokba. Hű, de melegem lett ennek a látványára. Szerencse, hogy pár kilométeres sebességgel tudtam menni. Volt időm a repedés előtt kitérni, és a kemény aszfalton maradni.

 

Köszönöm megtisztelő figyelmüket, ismétlésben szombaton és kedden hallgatható meg újra adásunk. Egy hét múlva, szerdán jelentkezem újabb műsorral s bízom benne, hogy akkor is sokan velem tartanak. További tartalmas rádiózást, szép napot kívánok, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. A hivatásért elmondott ima soraival búcsúzom.

„Mennyei Atyám! Te teremtettél engem és jóságodban kijelölted életem útját is, hogy azon járva érjem el örök üdvösségemet. Engedd felismernem, hogy milyen terveid vannak velem, mutasd meg nekem hivatásomat. Mutasd meg, hol tudnám a legjobban használni erőimet, s hol tudnálak téged a legjobban szolgálni. Engedd, hogy jól válasszam meg hivatásomat, alaposan elsajátítsam és megfelelően teljesítsem abban feladatomat. Engedd, hogy egész életem téged dicsőítsen. Ámen”

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2017, január 4