Rádióműsor - 2017. január 18. - 191. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET2017. január 18-ai műsor (191. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/61442

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 191. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

 

Köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. Mai adásunk rendhagyó lesz, hiszen a doni hősökre emlékeztek a Budavári Mátyás templomban. Ott készítettük a most hallható összeállítást, amelyben hallani fogják majd Bíró László katolikus tábori püspök szentbeszédét. A bevezetőt Berta Tibor, általános helynök mondja.

Berta Tibor ezredes, általános helynök

- A magyar királyi 2. honvéd sereg a Don mentén mélység nélküli gyéren megszállt nagy kiterjedésű védőállásban a januári nagy orosz támadás elleni küzdelemben becsülettel állta a harcot. A hadsereg színe java ott veszett a nagy túlerővel szemben vívott csatáiban. Hódolattal álljunk meg hősi halottaink, sebesültjeink ezre előtt, dicsőség nevüknek, hála és elismerés illesse őket. Jány Gusztáv vezérezredes, 1943. március 12-én kelt, 30. számú hadseregparancsából hallották most ezt a részletet.

Bíró László, katolikus tábori püspök

- Szeretett Testvéreim! Emlékezünk a doni áldozatokra, akikre hosszú évtizedeken keresztül nem emlékezhettünk. Imádkozunk azokért, akikért már a családtagok is elfelejtenek imádkozni, őrizzük az emléket. Ahogyan a bevezetőben is hallhattuk, a feltámadt Krisztus szeretetébe helyezzük az elhunytakat. Ugyanakkor feszült történelmi időket élünk, imádkozunk a békéért.
Tisztelt Miniszterelnök Úr, Államtitkár Úr, Helyettes Vezérkari Főnök Úr, Tábornok Urak, Tisztelt Emlékezők! Talán négy évvel ezelőtt ugyanezen a napon a Don-kanyarban lehettem. Süvített a szél, apró sűrű pelyhekben esett a hó, kemény volt a talpunk alatt. Hálás vagyok ezért az ottani megemlékezésért. Bár némi disszonancia volt a magyar ember érzelme és Voronyezs hangulata között. Voronyezs a győzelmet ünnepelte akkor tűzijátékkal, parádéval, mi meg a veszteséget. Mégis, látva a sík hómezőt, valamit megértettem, megélhettem abból a világból, amit azok, akikre ma emlékezünk, keservesen megéltek. Emlékezünk itt a jelenben, a múltra irányul a figyelmünk, de valójában a jövőt szeretnénk építeni. VI. Pál pápa mondja: Haladásról csak ott beszélhetünk, ahol igazságon, igazságosságon és szereteten épül a béke. XXIII. János pápa a Pacem in terris kezdetű enciklikájában arról szól, hogy a béke, a közjó, minden igaz embernek a feladata. Mindnyájan érezzük, tudjuk ezt. Hol kezdjük, mit tegyünk? 
A XX. század túl van két nagy világégésen, túl van a hidegháborún és most darabokban a terrorizmus és mindenfajta más félelem gyötri az embereket. Az erőszak, mintha nem akarna nyugodni. Valaki azt a kérdést is fölteszi: Vajon régebben volt több az erőszak, vagy pedig ma? Akik az erőszakhoz nyúlnak, annyi biztos, nem tudnak értéket teremteni maradandóan. Akik az erőszakhoz nyúlnak, azok a haduraknak a meggazdagodását szolgálják, nem a jövőt. Ezért mondja Ferenc pápa, az idei béke évét meghirdető levelében: az erőszakmentesség a béke teremtésének stílusa. Akik itt vagyunk, miközben elesetteinkre emlékezünk, értük imádkozunk, az erőszakmentességet szeretnénk képviselni, Jézusra figyelünk. Jézus azt mondja, minden háborúság kezdete az ember szíve. Ott ütközik egymással az erőszak és az erény, a szívünkben kezdődik minden csatatér. A szívből fakad minden gonosz gondolat és cselekvés – mondja az Úr Jézus. Tenni az erőszakmentességért, jelenti a belső megtérést. A szívemben ne legyen csataér, a szívemben ne legyenek kettősségek. A szívemből fakadó szó és gesztus legyen tiszta és egyértelmű. Jézus Urunk az erőszakmentesség híve. Amikor odaviszik eléje a házasságtörésen ért asszonyt, nem az erőszakhoz nyúl. Amikor Péter az olajfák hegyénél kirántja kardját, Jézus leinti: Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Jézus végső óráiban, amikor ütközik a gonoszsággal, amikor a gonoszság keresztre feszíti, az erőszakmentességhez nyúl: Bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek! Azt mondja Ferenc pápa, az mer erőszakmentes lenni, aki hisz az Istenben, hiszi, hogy az ő szeretete hatalmasabb, mint a gonosz. Isten nagyobb a szívünknél. Alig képzelhető el erőszakmentesség istenhit nélkül. 
A szentek alapvető tulajdonsága az erőszak nélküliség. A XX. század etalon embere, Teréz anya azt mondja, a családokban nem kell lőfegyver. Ő tudta egy családnak tekinteni az emberiséget, tudott befogadni, fölemelni, mert hitt Isten szeretetében. Nem keresztény formában, de ugyanúgy hitt Isten szeretetében Gandhi, hitt a szeretet erejében, még ha az erőszak végzett is vele. Ők a szentek, akik mertek szeretni, merték kezdeményezni a gyengédséget, a békét. Tudták, a béke közjó, a békéért tenni kell, kinek-kinek a maga helyén. A béke ott kezdődik, ha az ember kitágítja a másik emberről alkotott képét. A béke ott kezdődik, ahol az ember meglátja a másik emberben az Isten-képmásiságot, azt az alapvető méltóságot, ami a létből fakad, ami Istentől adatott minden embernek, fajra, nemre, vallásra való tekintet nélkül. Az Isten-képmásiságunk az emberiséget leginkább átfogó titok. Nyilván, ha az ember feledi vagy tagadja az Istent, egyre inkább feledésbe merül az embert igazán egyenlővé tevő valóság, az Isten-képmásiság. Ha van Istenünk, akkor a másikat, akármilyen is bőre színe, tudom úgy tekinteni, mint Isten ajándékát és szeretném megismerni, hogy megismerjem, mit üzen benne az Isten. Szeretnék vele párbeszédet kezdeni, hogy ne a távolság, hanem a közelség növekedjék. Jézus Krisztus minden válaszfalat ledöntött önmagában. A béke a szívben kezdődik, ugyanakkor a családban valósul első lépésekben – mondja az Úr Jézus. A családban, ahol lehet megelőzően szeretni házasnak a házastársát, gyermeknek a szüleit, ahol lehet megbocsátani, ahol lehet szolidárisnak lenni, és amikor a másik rosszat szól, akkor nem befelé fordulni, nem elnémulni, bezárkózni, hanem megbocsátani, kiengesztelődni. Európa békéről áhítozik, mi is a doni megemlékezés napján. Nyilvánvaló igazság, hogy csak úgy találjuk meg önmagunk békéjét, ha hűségesek maradunk gyökereinkhez itt Európában. A szélsőséges gondolkodások három alapértéket utasítanak vissza: a nemzetet, a családot és Istent. Ezen három alapérték visszautasításával mindig együtt jár a megsemmisülés. Sose volt másként, sosem lesz másként. 
Ha ez a doni megemlékezés nem csak múltba tekintés akar lenni itt a jelenben, hanem jövőbe irányultság, akkor csendesen szeretnénk megújulni ezen értékek vallásában. Ragaszkodunk önazonosságunkhoz európai és nemzeti szinten, ragaszkodunk az élet és a család értékéhez, ragaszkodunk Isten valóságához, hogy tudjuk egymásban meglátni Isten nekünk ajándékozó szeretetét, az Isten-képmásiságot. Így emlékezünk, így engesztelünk, így imádkozunk. Ámen.

 

Körömi Ferenc hadiárva versét hallják.

Édesanyám titka

Megkezdte a vén Hold égi vonulását,
Ezüstösre festvén kis falunk határát.
Látni az árnyékát fának és bokornak,
Melyek szegélyezik útját a vándornak.

Poros országúton kiskatona lépdel,
Körötte csend honol ilyen késő éjjel.
Csak távol hallani hangját a kutyáknak,
Kis így tisztelegnek fönn a fényes holdnak.

Régen történt mindez, sok-sok éve elmúlt,
Mikor az a honvéd gyalog hazaindult.
Nem vártam a hajnalt -, mert hogy én voltam az,
Bátor ifjú ember, öregedő kamasz!

Házunk előtt pedig, én a bátor, félek,
Nem tudják, hogy jövök, szívdobogást érzek.
Két nővérem s anyám mindezt mit sem tudva,
Az igazak békés, szép álmát alussza.

Állok néhány percig, s fölemelem kezem,
A kis szülői háznak ablakát megverem.
Bentről mozgást hallok e kései zajra,
Ki van ott? – kérdezi édesanyám hangja.

Én meg nem azt mondtam, ahogyan becéznek,
Ahogy hívni szoktak, Öcsémnek, Ferkének,
Apám nevét mondtam, engem is így hívnak,
Övét, kit nem láttam se élve se holtan.

Vitte a háború nagy hideg országba,
Nagy hömpölygő folyó kanyarulatába.
Onnét aztán nem jött se hamva, se híre,
Sok éve nem tudni, hol van, hal-e, él-e.

Bedörögtem nevem a vékony ablakon,
Apámtól örökölt erős bikahangon.
Anyám felsikoltott: hazajött apátok!
Feltépi az ajtót, s csak a fia állt ott.

Ott állunk az éjben, anya-fia szembe,
Azt hittem apád jött – suttogja rebegve.
Nemis szólunk többet, csendben ágyba fekszünk,
Remélve megnyugszik zavarodott szívünk.

Szerető testvérim mindezt átalusszák,
Egyedül én őrzöm ezen éjnek titkát.
A jótevő álom pedig cserbenhagyott,
Anyám körül forog minden gondolatom.

Ő, aki titkolta vágyát és szerelmét,
Egyszerre kitárta nekem pőre lelkét.
És én szégyenlősen néztem őt az éjben,
Aki férjét várja álmában és ébren.

Kiről éjjelente álmodozni szokott,
Ki bekopog egyszer – Marikám, itt vagyok!
És én durva hangom eltiportam titkát,
Összetörve ezzel ezt a boldog álmát.

És észrevétlenül, mint a hold az égről,
Talán így múlt a szerelem szívéből.
Mikor rágondolok, könnycsepp gyűl szemembe,
A hősök ünnepén ez jutott eszembe.

Köszönöm figyelmüket, a mai adás elkészítésében a Zrínyi Katonai Filmstúdió közreműködött. Elköszön a szerkesztő, Fodor Endrét hallották. Dicsértessék a Jézus Krisztus!

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2017, január 18