Rádióműsor - 2017. november 08. - 233. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2017. november 08-ai műsor (233. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/66250

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 233. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Uram Istenem adj nekem erőt, hogy az ember legnehezebb feladatát, önmaga fegyelmezését jól elvégezhessem, s ura lehessek érzelmeimnek, indulataimnak, ösztöneimnek és vágyaimnak. Add, hogy bízzam benned, aki megparancsoltál nekem mindent, ami a javamra van és csak azt tiltottad meg, ami járt. Tégy engem engedelmessé és így formálj engem alkalmas eszközöddé. Ámen.” - Az önfegyelemért mondott imával köszöntöm önöket.

• Mai adásunkban majd hallják Bíró László katolikus tábori püspök gondolatait, amelyet a családerősítő lelkigyakorlaton osztott meg a jelenlévő férjekkel, feleségekkel, családtagokkal. 
• Szó lesz ismét a tábori lelkészi hivatásról, annak misszióban betöltött szerepéről. Erről majd Kálinger Roland, Rozsé atya beszél hallgatóinknak, amelyet egy előadás kapcsán rögzítettünk.
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

 

Folytatjuk sorozatunkat, amelyben felidézzük a Katolikus Tábori Püspökség családerősítő lelkigyakorlatán elhangzott gondolatokat. Bíró László katolikus tábori püspök rendszeresen oszt meg olyan írásokat, amelyeket kiegészítve tartalmas gondolatokat hallunk és jó tanácsokat az élet további részére, a családi kapcsolatokra vonatkozóan. Mai adásunkban folytatjuk sorozatunkat tehát, Bíró László katolikus tábori püspököt hallják.

- Egy plébános tanácsai a csüggedőknek: A csüggedés olyan betegség, ami előbb-utóbb mindenkit utolér, azokat is, akik az egyházban szolgálnak. Bizonyára ön is átélte már talán többször is; talán éppen most van elcsüggedve. Tudja, hányszor gondoltam magam is, hogy legszívesebben abbahagynám a plébánoskodást? Minden hétfő reggel! Íme néhány szempont amire rájöttem: Mi okozza a csüggedést? 
Első a kimerültség. A testi vagy lelki kimerültség különösen hajlamossá tesz a csüggedésre. Meggyengül a védekező rendszer, és a dolgok kilátástalanabbnak tűnnek, mint amilyenek valójában. Azért mondom, mert ez is közös vonásunk, házasság ide, cölibátus oda, a kimerültség az mindenkinél egyaránt megjelenik. Mindnyájan ismerjük ezt a depresszív állapotot, amikor semmi bajunk nincsen, csak fáradtak vagyunk. Olyankor szokott ez előfordulni, amikor az ember eljut egy nagyobb vállalkozás feléig, és belefárad.
Második a sikertelenség. Természetes, hogy nyomaszt, ha felhalmozódnak a megoldatlan tennivalóink. S ha a hétköznapi teendők vagy valami váratlan esemény miatt nem tudjuk elvégezni fontos feladatainkat, a sikertelenség könnyen csüggedéshez vezet. Annyira tisztelem szegény szülőket, mikor százszor elmondják ugyanazt a gyereknek, amikor belekönyörgik az ágyba a gyereket, vagy amikor kikönyörgik onnan. 
Harmadik a kudarc. Megdőlhetnek a legnagyszerűbb terveink, becsődölhetnek a vállalkozásaink, megeshet, hogy senki nem jön el a megszervezett eseményre. Hogyan reagálunk? Önsajnálattal? Vagy másokat hibáztatunk? Valaki így fogalmazott: amikor már éppen úgy tűnik, hogy célba érnék, valaki mindig elmozdítja a célt... Ez valóban csüggesztő! Ismerős ugye?
Negyedik a félelem. Nem szeretjük bevallani, milyen nagymértékben felelős a csüggedésért a félelem. Félünk a kritikától (mit szólnak majd hozzá?), a felelősségtől (Mi lesz, ha nem tudom megoldani?) és a kudarctól (Mi lesz, ha elrontom?). Mindez könnyen csüggedéshez vezet.
Mi orvosolhatja a csüggedést? Van egy csodálatos történet a Szentírásban, amely elbeszéli, hogy Nehemiás falat építetett Jeruzsálem lakóival a város körül. Amikor a fele elkészült, a népnek elege lett: abba akarták hagyni a munkát - a felsorolt négy ok miatt. Nehemiás a következőket tanácsolta: 
1. A pihenés. Ha pihenésre van szükség, pihenjünk! Utána, kipihenten, hatékonyabban tudunk dolgozni. Aki mindkét végén égeti a gyertyát, nem olyan bölcs, mint gondolja! Esti veszekedés hallatán szoktam mondani azt a pároknak, hogy feküdjenek le és holnap kitisztázzák az ügyet vagy lehet, már nem is kell kitisztázni semmit se. Ha mind a két fél fáradt, mondanak tücsköt, bogarat egymásra.
2. Az élet átszervezése. A csüggedés nem feltétlenül annak a jele, hogy nem jó, amit teszünk. Lehet, hogy jót teszünk, csak éppen nem megfelelő módon. Próbáljuk másképp! Szervezzük át kissé a dolgokat! Valahol voltam egyszer, és nagyon remegett az illető hangja, akivel találkoztam. Kérdeztem, mi van vele? Azt válaszolta, stresszelt, hogy jövünk. Fölhívtam egy pszichiáter-pszichológust, mert láttam, nagyon ki van merülve az illető. Elmondtam neki az esetet. Mikor ott voltam, akkor már föloldódott, semmi baj nem látszódott rajta, olyan volt, mint régen. A doktornő azt tanácsolta, hogy életmód váltásra van szükség, tehát az élet átszervezésére.
3. Ne feledjük: Isten megsegít. Csak kérnünk kell. Új erőt tud adni. A hitben hihetetlen hajtóerő van.
4. Küzdjünk a csüggedés ellen! Vegyük fel a harcot! A csüggedés valahol döntés. Aki csüggedt, maga adta át magát a csüggedésnek. Senki sem kényszerít, hogy kedvetlenek legyünk. Kitartás! Tegyük a jót, akárhogyan érezzük is magunkat! A hangulatok nem tartanak örökké.
Nehemiás szavával fejezi be a plébános: „Így szóltam az előkelőkhöz, az elöljárókhoz és a néphez: ’Az építkezés nagy és kiterjedt, mi pedig szétszórtan vagyunk a falon, egymástól távol: gyűljetek körénk arra a helyre, ahonnan a kürtszót halljátok, és Istenünk harcol majd értünk. ’Így dolgoztunk az építkezésen hajnal hasadtától a csillagok feljöttéig.” (Neh 4,13-15)

 

Ismét egy sorozat, amelyet folytatunk a mai adásban, ebben pedig a tábori lelkészekről, a lelkészi hivatásról esik szó. Kálinger Roland, Rozsé atya rendszeresen ellátogat katonákhoz és tart előadást a lelkészi hivatásról. Ezt kezdtük el pár adással előbb, sőt ezt bevezettük a vele készült interjúval. Ma pedig folytatjuk, és a tábori lelkész misszióban betöltött szerepéről hallják Rozsé atyát.

- A misszióban egy tábori lelkész van, az hol protestáns, hol katolikus. Ezt csak olyan szemlélettel lehet csinálni, hogy „mindenki az én bárányom”, nem nézem, hogy milyen vallású. Általában az állomány se nézi, hogy katolikus vagy református atya van kint. Mi atyák vagyunk, mindenki jöhet hozzánk, senkit nem küldünk el. Nagyon sokan ilyenkor jönnek rá, hogy nincsenek megkeresztelve, vagy éppen szeretnének elsőáldozók lenni. A tábori lelkésznek semmi privilégiuma nincsen misszióban. Egy dolgot szoktunk mindig kérni, hogy hadd legyünk egyedül egy szobában. Ez a misszióban elég luxus. Azért fontos ez, hogy a tábori lelkész szobájának ajtaja a nap 24 órájában legyen nyitva, hogy oda be lehessen menni, ha akarja, akkor le tudja ültetni a vendégeit és beszélgethessenek, a beszélgetés bizalmi helyszínét meg tudjuk adni a katonáknak. Beszélni kell a hitről, hiszen azért van kint a tábori lelkész, hogy a katonák hitét egy picit egyengesse. Ki merem mondani, hogy hitetlen katonával nem találkoztam eddig. Szokták mondani, hogy zuhanó repülőgépen nincsen ateista ember. Egy kicsit ehhez hasonlít a misszió is. A bajban, a szükségben az ember egy kicsit befelé fordul és elgondolkodik. Elgondolkodik azon, hogy miért is van az ember a világon, mi értelme is van az életnek, főleg akkor, amikor tudjuk, hogy a missziókban hunytak el bajtársaink. Voltak nekem is tapasztalataim. Szarajevóban voltunk éppen, amikor Afganisztánban történt egy haláleset, s bár több mint négyezer kilométer választott el minket, a saját bőrünkön éreztük a bajtársunk veszteségét, hogy ő elment. Hitetlen katona nincs. Mindenki azt szokta mondani: hát én a magam módján hiszek. Aztán szoktam hallgatni a történeteket, hogy például gyerekkorában ministrált, volt elsőáldozó, bérmálkozó vagy éppen a plébános úrral milyen jóban volt. Tehát mindenki próbálja egy kicsit a misszióban felszínre hozni a régi, jobbik énjét, próbálja egy kicsit a hitben megtalálni azt a kapaszkodót, ami őt képessé teszi arra, hogy kibírja azt a fél évet. Ha a tábori lelkész leleményes, akkor erre a vágyra alapozva újabb bárányokat lehet az akolhoz csatlakoztatni, hála Istennek minden misszióban volt szép számmal keresztelés és elsőáldozás is. Szeretnék egy missziós történetet elmondani. Elhatározták a fiúk, hogy az egyik magyar táborban a domb tetejére állítunk egy keresztet. Azt tudni kell, hogy Koszovónak ez a területe muszlim lakosságú. Ez a keresztállítás olyan őserővel bírt, olyan lelkesedés és lendület volt mögötte, hogy megmutatjuk ezeknek és akkor is fölállítjuk a keresztet. Odaállítunk egy keresztet, mert magyarok vagyunk, Szent István népe vagyunk és a kereszt az a jel, amiben hiszünk. Felállítottuk a keresztet, természetesen a domb tetején más katonák is állítottak már keresztet, volt egy olasz és egy lengyel kereszt. A lengyelnél magasabbat, az olasznál pedig erősebbet csináltunk. Jól lebetonoztuk és elkészült a kereszt, amit egy szentmise keretében lelepleztünk és azóta is ott áll.

A felvételt Takács Vivien készítette.

 

A háború viszontagságairól szól egy tábori lelkész szemszögéből Nádasi Alfonz Hadinaplója, a kötet felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

augusztus 17.

Reggel hétkor elindultunk Dzbaniceből. Végre kiderült a félmondatokból, hogy még mindig a tegnapi események hatása alatt vannak. Tegnap tudniillik délután Hornowek községben, ahova mennünk kell, partizánok megtámadták őket. Géppuska, géppisztoly, sőt aknavető birtokában nagy csetepatét csináltak. A mieink körülbelül harmincan voltak, a partizánok százan. Egy emberünk ott maradt. Nem tudják, mi lett vele. Mikor indulni akartak, lemaradt az autóról. Szorgos kérdezősködésemre sem tudtak megnyugtató feleletet adni, hogy betojtak-e, és dicstelenül otthagyták a bajtársat, vagy a valóban szerencsétlen kapkodás miatt nem vették észre, hogy valaki hiányzik.
Mint a villám, ment végig az egész oszlopon ez a hír. Előre-hátra száguldoztam, mikor láttam a kapkodást, a félelem szinte kiült az emberekre. Mivel ilyen helyzetben még meg sem mondhattam, miért járkálok köztük, nehogy növeljem a zavart, a félelmet, a lazaságot, azért mindig kitaláltam valamit. Legtöbb helyen azt, hogy megbeszélem a szakasszal, mikor mehetek hozzájuk. Ezt persze, senki sem hitte el. De míg azzal voltak elfoglalva, hogy ennek a páternek megint mi fő a fejében, eltereltem a figyelmüket a lényegről. Minden szakasznál egy-egy megbízható bajtársnak megsúgtam az igazságot, felhívva a figyelmét arra, hogy a legkisebb további fegyelmetlenség milyen tragédiát okozhat.
Közben a fejünk fölött állandóan húznak a repülők. A német Stukák gyakran kerülnek harcba a Stormovikokkal. Nem is tudom, miért érezzük magunkat ezektől biztonságban. Mintha valami előzetes szerződés birtokában lennénk, hogy sem egyik, sem a másik nem törődik velünk. Csak egymást marják, lövik, kergetik, gyilkolják. - Közben jönnek a szörnyű hírek Varsóból. A németek minden gyűlöletüket ráöntik a fővárosra. Mikor egy kicsit lecsendesednek az egységeink, nézzük ezt a szörnyű légi öldöklést. Nehéz tüzérség is működik állandóan. Robbanás, dübörgés, kondenzcsík mindenütt.
Kétségbeesett lengyelek jönnek. Vaktában megszólítom az egyiket. Nem akar válaszolni. Szinte eszelősen megy tovább. Kis motyót szorongatva jönnek emberek. Bundát cipelve asszonyok. Sírnak a gyerekek, mert az út véresre törte a lábukat.
Alig tudok szóra bírni egyet-egyet. Mind ingerült, mindenkiben ellenséget lát, aki egyenruhát hord, és ebben igaza van. A látszat teljesen mellettük van. A németek nekik ellenségük. Mi a németek mellett harcolunk, illetve statisztálunk. Bármennyire is éppen úgy gyűlöljük a félistennek gőgösült germánokat, bármennyire is az embermentés a főfeladatunk, mégiscsak itt vagyunk.
Uram, bocsásd meg ezt a tévedésünket. Talán majd valamikor mód lesz megmagyarázni ezt a megmagyarázhatatlant.

 

Köszönöm a figyelmüket, hogy velünk tartottak, tegyék ezt majd egy hét múlva is. Ismétlésben is hallható adásunk, észrevételeiket, gondolataikat várom az interarma@mariaradio.hu elektronikus postacímen. Idézettel kezdtem mai adásunkat és azzal is zárom, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

Ima a hit kegyelméért

„Hiszek Uram, segíts az én hitetlenségemen. Növeld bennem Uram, a beléd vetett bizalmat, hiszen Te mondtad: aki hisz, üdvözül.” Ámen

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUKAZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2017, november 8