Stencinger Norbert: Honvéd tábori lelkészet szolgálata a hátországban az I. világháborúban

Stencinger Norbert:

Honvéd tábori lelkészet szolgálata a hátországban az I. világháborúban

 

Miközben frontvonalakon folytak a harcok a „hinterlandban” hátországban sem állt meg az élet. Az első vonalakban harcoló csapatoknál szolgáló tábori lelkészek szerteágazó és nehéz szolgálatban igyekeztek a katonák lelki és vallási igényeinek megfelelni. A hátországban szolgáló honvéd tábori lelkészek nem kevésbé fontos és nehéz feladatokat oldottak meg.

 

Kórházi lelkészek

A honvéd kórházi lelkész a lelkészetet és az egyházi ténykedéseket, mint helyettesítő lelkész gyakorolja a budapesti honvéd helyőrségi kórházban az ezen intézet állományához tartozó és tartósan alkalmazásban levő összes honvéd egyének, valamint az abban gyógykezelés czéljából fölvett egyének fölött”- szól a honvédlelkészeknek kiadott Szolgálati Utasítás 23.§- a.1 Ebben meghatározzák és szabályozzák a budapesti helyőrségi kórházban szolgálatot teljesítő atya feladatait, amely hasonló volt más egészségügyi intézményben szolgáló egyházi személyekéhez.

A fő feladat a sebesült, beteg katonák lelki gondozása volt. Szinte minden egészségügyi intézmény rendelkezett kápolnával, vagy ha nem, akkor külön termet rendeztek be időlegesen erre a célra. Arról, hogy a súlyos betegek is részt tudjanak venni a szertartáson a honvédlelkésznek kellett gondoskodni az egészségügyi személyzet segítségével.

Természetesen nem minden esetben tudták ezt biztosítani. Azt, hogy távolmaradók is tudják követni a szertartás menetét, a budapesti helyőrségi honvéd kórházban egy nagy csengő segítségével oldották meg, amelyet a misék fő részeinél megráztak, így jelezve a betegtársaknak a szertartás menetét.2

A szentmiséket vasár- és ünnepnapokon tartották, de mivel előfordulhatott, hogy a lelkész más irányú elfoglaltsága miatt távol volt, ezért a szertartás bemutatására más napot is kijelölhettek.

A tábori lelkészeknek feladatuk volt, hogy a kórházba került sebesültekkel, betegekkel lehetőleg minél gyorsabban vegyék fel a kapcsolatot. Ezért minden új beteg érkezésekor lehetőség szerint értesítették őket.

A súlyos betegek ellátása és a halotti szentségek feladása mellett a lelkésznek „szent kötelessége, hogy ezeket életük utolsó pillanataiban barátságos biztatással, erősítse, buzdítsa.”3

Abban az esetben, ha a beteg veszélyes műtéti beavatkozás előtt állt, amelynek nem akarta, vagy nem merte magát alávetni, a tábori lelkész feladata volt erre rábeszélni. Mielőtt ez megtörtént, ellenőriznie kellett, hogy a fejcédulán szereplő adatok megfelelnek-e a valóságnak. Amennyiben ebben hiba volt, a kórházparancsnoknál kellett kérelmezni, hogy kijavíthassa.

Halál esetén, az anyakönyv vezetése és a temetés is a honvédlelkészre hárult. Ezen kívül minden hónap végén az anyakönyvet össze kellett vetni a betegnövedéki jegyzőkönyvvel, hogy egyeznek-e a névsorok.

A háború kitörése után, a hátországbanfelállított egészségügyi intézményekben tábori lelkészek is láthattak el szolgálatot. Ennek a munkának és szolgálatnak a megismeréséhez segítséget nyújt Kirner A. Bertalan református lelkész még a háború alatt megjelent írása.4 Ez természetesen arra nem elegendő, hogy általánosítást végezzünk, de az egészségügyi intézetben végzett szolgálatról jól tájékozódást nyújt.

A publikációban Fábián Sándor, Kriston Elek és a szerző a besztercebányai megfigyelő állomáson eltöltött szolgálatukról számolnak be. Az egészségügyi intézmény a város külterületén helyezkedett el és mintegy 3000 fő befogadására alkalmas barakk-kórház volt, ahova a harctérről érkeztek megfigyelésre a katonák. ”Ha nem veszélyesek, ha nem fertőzők tovább mennek, ellenben itt maradnak hetekig, hónapokig”5- írta a kórház életéről a szerző.

Leírásában utal rá, hogy átlagosan háromnaponta érkezett változó létszámú betegszállítmány és átlagosan háromnaponta távozott is. Ez a lelkész munkáját megnehezítette, mert a lelki gondozásra őrá bízott katonák közössége nagyon gyorsan változott.

Az egészségügyi intézményben rendkívül gondos ellátásban részesültek a bakák: „Betegeink a vonatból való kiszállás után frissítő italt kapnak. Az ezután járó munka, a hajnyírás, vetkeztetés, fürösztés, sebátkötés, elrendezés, mindenkinek foglalkozást ád. Egy ilyen szállítmánnyal való foglalkozás sokszor az éjszakába vezet, vagy ha késő az érkezés ideje, a reggelbe nyúlik át, amikor már az itt levő betegek kezelésére kerül sor. A mi munkánk természetesen a betegekkel való foglalkozásban merül ki. A betegek testi lelki ápolásában.”6

A szolgáló lelkész sokrétű munkát végezett és gyakorlatilag az ápoltakkal együtt élt. Ez természetesen veszélyeket is hordozott magában, hisz nagyon sok járványos betegséggel is találkozott.

Az ápoltakkal való szolgálat rögtön az érkezés után megkezdődött. A sok feladatot úgy oldották meg, hogy a munkákat egymás között felosztották: „E beosztásunk értelmében, egyik napon barakkos lelkészek vagyunk. Másik napon műtős lelkészek, a harmadik napon (irodista) fungens lelkészek. Ha nem megyünk a betegszállító vonattal, e beosztás szerint munkálkodunk.”7

A barakkos lelkész kötelessége volt, a maga napján bejárni az összes barakkot. Útja során, amely gyakorlatilag az egész napját igénybe vette, beszélgetett a betegekkel, lelki vigaszt nyújtott nekik, amelyre talán a legnagyobb szükségük volt besztercei tartózkodásuk során. A beszélgetések nem feltétlenül vallási tárgyúak voltak, és szinte minden gondjukat, örömüket megosztják a lelkészekkel: „Ha pedig a kedvesekről, gyermekekről, vagy szülőkről, az ifjaknál a szerelmesekről van szó, ezek az emberek olyan boldogok, ezek az emberek olyan erősek.”8

Fontos feladata volt a barakkos lelkésznek a katonák olvasnivalóval való ellátása. Ez nem csak a vallási tárgyú kiadványokra vonatkozott. A friss napilapokat, illetve adományként érkezett könyveket szétosztották az olvasni vágyóknak. A visszaemlékezés alapján kitűnik, hogy az elosztásnál gondosan ügyelt arra is, hogy lehetőleg a jobb értelmi képességgel rendelkezőknek adjon olvasnivalót, mert ők felolvasták azokat a többieknek. Természetesen nem hiányozhattak a vallási tartalmú munkák. Elsősorban a hátországból adományként érkezett imakönyvekkel, zsoltárgyűjteményekkel és bibliákkal rendelkeztek. A besztercebányai intézményben meg tudták oldani azt, hogy minden épületben kihelyezték a Szentírást. Ezeket a katonák felekezetre való tekintet nélkül olvasták, ahogy lehetőségük volt rá.

A betegekkel való beszélgetések során, mivel bejárta az összes épületet, sok kérdésben, kérésben tudott segíteni a hozzá fordulóknak: „Barakkos lelkész számos, sokszor rendkívül kellemetes dolognak a szerzője s egyben tanúja is. Megesik, hogy összehozta a falubelieket, az ismerőst, a komát, a sógort, a jó barátot, a rokont. De volt rá eset, hogy összehozta a halottnak hitt, régen a harctéren levő bátyját az újonc megsebesült testvéröccsével.”9

A betegek lelki gyógyítása mellett a testi gyógyításból is kivette a részét. A műtős lelkész ugyanis az operációt vezető orvosnak segédkezik a műtétek során. Kisebb sebesüléseket, sérüléseket maga is ellát, nagy segítséget nyújtva ezzel az egészségügyi személyzetnek.

A műtétre érkező betegeknek természetesen bátorítást, lelki vigaszt is nyújtott. A beszámolók alapján érzékeljük, mekkora támogatást jelentett, hogy a barakkból ismerős személlyel találkoztak az orvosi beavatkozás előtt és a műtét során.

Kirner A. Bertalan beszámol arról, hogy az így megszerzett orvosi ismeretei milyen nagy segítséget jelentenek majd a háború utáni években, ha olyan kis településre kerül, ahol csak egy orvos van: „Igaz, miszerint rendkívül nehéz szolgálat, de hisz éppen azért lettünk betegápoló lelkészek, hogy amit sokan lehetetlennek ismernek, ismertek, azt az érettünk is szenvedő emberiség javára krisztusi lélekkel megcselekedjük”10

A beosztás értelmében, napi váltásban, a harmadik napon „fungens” lelkészi szolgálatot végezett a lelkész. Ekkor az irodájában, illetőleg a katonai parancsnokság ügyeletes tiszti szobájában tartózkodott. Így rendkívüli esetben bármikor megtalálható és mozgósítható volt, ami a barakkos, illetve a műtőben szolgálatot teljesítő társáról nem volt elmondható. Ha egy beteg állapota rosszabbra fordult, bármikor tudott segítséget nyújtani, mert mindig elérhető volt. A temetéseket, és az ezzel járó adminisztrációt is mindig a fungens lelkész végezte és az is gyakran előfordult, hogy a Besztercebányán szolgáló lelkészt is kisegítették.

A fő feladatok mellett természetesen rendszeresen előfordultak váratlan események is. Kérvények szerkesztése, exhumálások intézése, de gyakran még a temetésekre érkezett hozzátartozók megsegítése is a tábori lelkészre várt.

Elsődleges szolgálata azonban természetesen a lelki gondozás volt. Rendszeres lehetőséget biztosítottak a szentgyónásra és áldozásra, valamint a szentmise hallgatására. A besztercebányai barakk-kórházban is volt erre lehetőség. Az sem kerülte el a lelkész figyelmét, hogy délután tartsa meg a szertartásokat, mivel ekkor a pácienseknek a kötözések, rendelések után több szabadidejük volt. „ Az istentisztelet a betegek között van, egy-egy barakkban, abban, amelyikben legtöbb a magyar betegek száma. Ide begyűjtik a más barakkbelieket is. Ha saját erejükből nem jönnek el, hordágyon letakarva hozatjuk el őket.”11

Az istentiszteletek rendkívül látogatottak voltak és gyakran más felekezetbe tartozó hívek is részt vettek rajta, az ápoló személyzettel és a tiszti karral egyetemben.

 

A lelki támasz

A hátországban szolgáló tábori lelkész feladatának tekintette, hogy a frontra induló és az ott szolgáló társainak és a katonáknak lelki támogatást biztosítson. Közvetlenül ezt a laktanyákban tudta megtenni. A frissen bevonultaknak és a sebesülések, szabadságolások után visszatérőknek, nehéz volt lelkiekben felkészülni arra, hogy mi fogadja őket az első vonalakban. Az ehhez szükséges lelki felkészítés mellett természetesen biztosítani kellett a laktanyában tartózkodó katonáknak, honvédeknek a lehetőséget a szentgyónásra, áldozásra és a szentmise hallgatására. Abban az esetben, ha az alakulatnál nem volt tábori lelkész, nagy segítséget nyújtottak a településen szolgáló civil atyák. Ekkor a laktanyákból a helyőrséghez közeli templomba jártak ki misét hallgatni a katonák és sok esetben a helyi atyák érkeztek be a laktanyákba lelki támaszt nyújtani a rászorulóknak.

Közvetve kiadványok írásával, szerkesztésével tudta segíteni a fronton harcoló katonákat és sok esetben, az első vonalban szolgáló lelkésztársait is.

„A szemináriumtól a frontig, fronttól a szemináriumig”12 című kiadvány Pécsen jelent meg 1917-ben gróf Zichy Gyula megyéspüspök előszavával. A kiadvány elsősorban a pécsi szemináriumot elhagyó kispapoknak nyújtott lelki támaszt a katonai szolgálatuk idejére. „A katonáskodással beállt legnagyobb változás rátok nézve kedves fiúk az, hogy a lelki élet gondozásának eszközei nem állnak úgy rendelkezésre, mint eddig”13- fogalmazta meg a szemináriumból kikerült katonák életében bekövetkezett legnagyobb változást a kiadványban a szerző. Megpróbált segítséget nyújtani a fiatal papnövendékeknek abban, hogyan gyakorolhatják hitüket megváltozott körülmények között. Felhívta a figyelmet arra, hogy nem hagyhatják figyelmen kívül korábbi életüket és viselkedésükkel példát kell mutatniuk társaiknak. „Kint a harctereken - jól tudom - ez nehezebben fog menni, de azért ott sem lesz lehetetlen, csak legyen bennetek jóakarat.”14 A legnehezebb feladat az volt, hogy tudatosítsák az egykori növendékekben, hogy a rendkívüli körülmények között is őrizzék meg hitüket és ne felejtsék el azt a hivatást, amit korábban választottak. Bátorítást nyújtottak ahhoz, hogy segítsék katonatársaikat az esetleges lelki problémák leküzdésében, bátorításában, személyes példamutatással a hitük megtartásában.

Azt tanácsolja a kiadvány, hogy alakulatuk tábori lelkészével vegyék fel a kapcsolatot és lehetőségük szerint segítsék a munkáját. Így közösen egymás lelki életét is erősítik, és ez a mindennapok munkájában, megpróbáltatásaiban is könnyebbséget jelent.

Szélesebb rétegeket szólított meg az a kiadvány, amelyet a hátországban szolgáló tábori lelkész, Molnár Vid Bertalan szerkesztett Katonák imakönyve15 címmel. Az imakönyv első része általános, minden hívő számára szükséges napi imádságokat tartalmaz. A kiadvány második felében találunk olyan fohászokat és rövid olvasmányokat, amelyek a frontvonalban harcoló katonák mindennapjaiban felmerülő nehézségeire igyekszik vigaszt nyújtani.

A hatodik fejezet háborús imádságokat tartalmaz.16 Az első vonalban harcoló katonáknak a legnagyobb lelki vívódást és feszültséget a harcokban való részvétel jelentette. Az imakönyvben külön ima található ütközetet megelőző,17 ütközet közbeni illetve utáni időszakra.

A harc hevében nem jutott idő az imádságra, így az ekkorra szánt lelki vigasz ennek megfelelően csak rövid mondatokból áll.18 A harcot követő hálaadó imádság köszönetet mond a támogatásért és áldást kér a csata, ütközet során elesett bajtársak számára.19

Az imakönyv a katonaélet egyéb megpróbáltatásaira is tartalmaz lelki támaszt. Található benne többek között imádság menetelésre, amelyben kitartásra buzdítja a katonákat. Érdekes dolog, hogy az akaraterő növelése mellett a fohász tartalmaz a királyra és a hazaszeretetre vonatkozó sorokat is: „Nagy Isten, kinek a kezében van a sorsa békének és háborúnak, figyelmezz híveidnek az eső szavára. Hallgasd meg imáinkat, kik küzdünk királyunkért és a hazánkért, védd meg országunkat az ellenség dúlásaitól, áldd meg fegyvereinket, vezess győzelemre, mi Segítőnk mi Megmentőnk.

Ó Világ Megváltója, ki véreddel váltottál meg engem is az örök élet számára, őrizd meg életemet és védd meg lelkemet a kísértések óráján. Uram, könyörülj rajtunk, a te szent keresztedben van a mi erős hitünk és reménységünk. Én Uram, én Istenem, erősítsd meg lelkemet, hogy eskümet megtarthassam, és mint jó katonája az igaz ügynek, kötelességeimet pontosan teljesítsem. Erősítsd az én testemet is, hogy a fáradalmakat könnyen elviseljem, s hazámnak hasznára legyek. Adj alázatos és béketűrő szívet, s védd meg az életemet, hogy a harc után az otthonomba térve enyéimet viszont láthassam. Ámen!”20

Az első vonalban szolgáló katonáknak a legnagyobb megpróbáltatást, lelki vívódást a halál közelsége jelentette. Az imakönyv külön tartalmaz imádságot a sebesült és a haldokló harcosok számára. Az előbbi fohászban segítséget és támogatást kér a gyógyuláshoz, illetve hálát ad azért, hogy nem halálos a sebesülése.21

A haldokló imájában az élete során elkövetett bűnei megbocsátását valamint további segítséget kért szerettei számára.22

Az imakönyv hetedik fejezete „Az Intelmek”, rövid írásokat tartalmaz, amelyek a hívő katonák szolgálatához kapcsolódik. Felhívja a figyelmet, hogy a szörnyűségek közepette is a legfontosabb, hogy hitüket megőrizzék és gyakorolják. Találhatóak írások, jó tanácsok a katonaélet egyéb területeiről is, szó van a lopásokról és öncsonkításról, szökésekről, az elöljáróval szembeni viszonyról is. Mindenben természetesen engedelmességre, hűségre szólít fel.23

Az imakönyv mellett volt egy másik olyan kiadvány, amely elsősorban a pécsi szeminárium katonai szolgálatát töltő kispapjainak szólt és „Hangok hazulról” címmel jelent meg.24 A kiadvány fő feladatának tekintette, hogy a harctéren szolgáló szemináriumi növendékeknek nyújtson segítséget a háború borzalmainak elviselésében. Rendszeresen beszámolt az egykori kispapok aktuális szolgálatáról és alakulatáról. Feljegyezte a sebesülteket és részletesen tudósított arról, hogy ki milyen harctéren illetve melyik alakulatban szolgál. A kiadvány azzal a céllal jelent meg, hogy a közösséget a háború ellenére fenntartsa és az egykori társak a harcéteren is találkozzanak, segítsék egymást.

A kiadványt a frontvonalban szolgáló tábori lelkészek is rendszeresen olvasták, mint egy, a szerkesztőkhöz eljuttatott írásból kiderül: „A küldött füzetet hálásan köszönöm.

Kispapjainknak ünnepnap volt, amikor átadtam. Éppen indultam az állásba gyóntatni, mikor a legényem hozta a postát”.25 A levélben a szolgálatot teljesítő lelkész részletesen beszámol a frontvonalban eltöltött napjairól, munkájáról és az azokkal járó nehézségekről. Majd végül így búcsúzik: „tiszteletteljes üdvözlettel küldök kispapjaim nevében is hálás köszönetet a kedves fűzetekért.”26

A kiadvány levelezési rovatából jól látszik, hogy a célját elérte, hisz az egykori szemináriumi társak tudtak egymásról, tartották a kapcsolatot az első vonalban is, és ez nagy segítséget jelentett számukra.

Termesztésen nem feledkezhetünk meg a tábori püspökségeken és a hátországban levő parancsnokságokon dolgozó atyákról sem. Az ő feladatuk elsősorban közvetlen környezetük lelki életének gondozása, valamint a tábori lelkészet rendszerének működtetése, és az adminisztráció volt.

 

Hátországi szolgálat

A hátországban szolgáló honvédlelkészek talán legfontosabb feladata a kaszárnyákban levő katonák lelki életének a gondozása volt. Az itt tartózkodó honvédek egy része már megjárta a frontvonalat és tudta, hogy mi vár rá, ha bekerül a menetszázadba. Nekik sokat segített az a lelki felkészítés, megerősítés, amit az atyáktól kaphattak. Erre a lelki megerősítésre azoknak a honvédeknek is szükségük volt, akik még újoncnak számítottak és nem vettek részt korábban a harcokban. A laktanyában és hátországban szolgáló katonáknak, a frontvonalban harcoló társaikkal egyetemben, a hadvezetőség biztosította, hogy vallásuk ünnepeit az egyházi szabályoknak megfelelően megtartsák.

„…Legfelsőbb helyen és hadseregvezetőségnél kifejezésre jutott az az óhaj, hogy minden egyes katonai személynek – kívánságához képest – alkalom nyújtassék vallási kötelmeinek teljesítésére; mások hibájából senki se vonuljon hadba gyónás, illetve Úrvacsorának magához vétele nélkül…”- kezdődik az 1914. december 17-én, a Magyar Királyi Honvéd Állomásparancsnokság által kiadott 349. számú parancs.27 A folytatásban a parancs részletesen szól arról, hogy a katonai vezetésnek közvetlenül érintkezésbe kell lépnie a felsorolt plébániákkal és megszervezni, hogy a legénység miképp tudja elvégezni a szentgyónást és áldozást. A parancs értelmében egy-egy napon három, legfeljebb négyszáz ember részesülhetett a szentségekben. Figyelmeztettek arra is, hogy a honvédek közül, aki délután vagy este végezte a szentgyónást, az másnap éhgyomorral vezetendő szentáldozáshoz és csak a templomból való visszatérés után reggelizzen.28

A kiadott parancs második felében felsorolják azokat a római illetve görög katolikus

plébániákat, amelyeken a katonák elvégezhetik a szentgyónást és áldozást.29 A felsorolásból is kiderül, hogy a honvéd tábori lelkészek és a polgári lelkészek között nagyon jó volt az együttműködés, amely nagy segítséget jelentett a tábori lelkészeknek.

A hátországban szolgáló honvédeknek az első vonalban harcoló társaikhoz hasonlóan hitéletük szempontjából fontos volt az egyházi ünnepek megtartatása. Az erre való felkészülésben és az ünnepek lebonyolításában szintén a polgári és tábori lelkészek együttműködésére volt szükség. A húsvétkor tartott feltámadási illetve Szent István napján tartott körmenetek társadalmi eseménynek számítottak a korabeli Budapesten a háború alatt is. A lehetőség szerint igyekeztek ezeket az eseményeket a békeévekhez hasonlóan megrendezni. A Magyar Királyi Honvéd Állomásparancsnokság 1915-ben kiadott 89. számú parancsa rendelkezik arról, miként tartsák meg az első háborús feltámadási körmenetet a budai várban.30 Az ebben kiadott utasítások, szervezési feladatok teljes mértékben megegyeznek az 1912-ben kiadott feltámadási körmenetre vonatkozó paranccsal.

A Szent István-napi körmeneteket a békeévekhez hasonlóan megtartották a háború alatt is. Az 1915. augusztus 18-án, a Magyar Királyi Honvéd Állomásparancsnokság által Budapesten kiadott 230. számú pótparancs rendelkezik a két nappal később rendezendő ünnepségről.

Meghatározták, hogy az egyházi eseményen valamennyi, a fővárosban tartózkodó, tábornoknak személyesen részt kell vennie. Továbbá minden póttest és intézet részéről további két-két tiszt köteles megjelenni a reggel háromnegyed nyolckor kijelölt gyülekezőn, menetöltözetben, a Várkápolnában. Rövid ájtatosság után meghatározott útvonalon haladt végig a körmenet, egészen a Mátyás templomig. Itt, valamint a közvetlen az épület mellett található Szent István szobor előtt, tartották az ünnepélyes szentmisét és prédikációt, amelyen az egészségügyi intézetek tábori lelkészei segédkezetek. Az egyházi szertartás végezetével a körmenet visszatért a Várkápolnába.31

A csapatok részéről kirendelték az 1-es honvéd gyalogezred pótzászlóaljának egy századát, fegyver és tölténytáska és tábori jelvény kötelező viselésével. Ők a körmenetben a Szent Jobb előtt illetve mögötte haladtak és a szentmise alatt három dísztüzet adtak. Az ezred zenekara is részt vett az eseményen és ők haladtak a körment elején. Az alakulat sorai közül kijelöltek további „6 magas termetű altisztet, őrvezetőt vagy honvédot, lehetőleg egyforma nagyok, oldalfegyverrel felszerelve a Szent Jobb és a templomi zászlók viselésére.”32 A kijelölt személyeknek mindenképp katolikus vallásúnak kellett lennie és lehetőleg frontszolgálattal és kitüntetésekkel rendelkeznie. Az ünnepélyre kirendelték továbbá a fővárosi honvéd helyőrségi kórház lábadozó betegeit.

A rend fenntartását a 30. honvéd gyalogezred pótzászlóaljának egy százada biztosította. A mintegy 160 fő, 6 lépés távolságra egymástól alkotott sorfalat, oldalfegyverrel és tábori jelvény nélkül. Az ő irányításukra négy tiszt volt kijelölve, közülük egy-egy a várudvarban, a Mátyás templom előtti téren, illetve ketten a Nádor téren voltak.

A szentmise és szentbeszéd, valamint a körmenet befejezése után, a csapatok a Bécsi kapu utcán valamint az Ostrom utcán vonultak szállásukra.33

A fenti esemény rövid ismertetéséből is kiderül, hogy a honvédségnek illetve a katonáknak milyen fontos és kiemelt szerepük volt az egyházi és állami ünnepek során egyaránt. Az észrevételt megerősíti az is, hogy a következő esztendőkben kiadott parancsok is megegyeznek a fent idézetével és a honvédek kiemelt szerepét támasztják alá az ünnepi eseményen.34

A háború előrehaladtával a veszteségek rohamosan nőttek. A bizakodó közhangulat, ami a harcok kezdetekor elterjedt volt, egyre romlott. Az Osztrák–Magyar Monarchia vezetése, a társadalmi és egyházi vezető körök mindent megtettek, hogy ezt a folyamatot megállítsák. E célból több olyan rendezvényt szerveztek, amely a győzelem kivívását erősítette a katonákban és a polgári személyekben egyaránt Ennek a gondolatnak a keretében tartottak könyörgő körmenetet a fővárosban az uralkodóház részvételével.

A körmenetet Dr. Csernoch János bíboros, hercegprímás vezette és az uralkodó képviseltében Ő császári és királyi Fensége, Ferenc József főherceg, zászlós úr jelent meg.35 Az egyházi esemény helyszíne Budapest belvárosa volt. A körmenet a belvárosi templomból ment a Bazilikához. Itt a részvevők egy része elvált a menttől és átment az Országház előtti térre, így két helyszínen párhuzamosan tartottak misét, amelyek befejezése után a körmenet visszatért a belvárosi templomhoz.

Az előkészületek és a szervezés meghaladta egy Szent István-napi körmenet megrendezését. Ebben az esetben a Szent Jobbot, az 1. honvéd gyalogezred és a cs.és kir 32. gyalogezred pótzászlóaljából kiválasztott katonák vitték 36Az eseményen részt vettek a fővárosban állomásozó alakulatok, a Ludovika Akadémia akadémistái és a honvéd kórházban lábadózó sebesültek is. A rendfenntartást a három honvéd gyalogezred, 1-es, 29-es és 30-as pótzászlóaljai biztosították a körmenet útvonalán.

A fenti példák szemléletesen érzékeltetik, hogy milyen összefogás volt a polgári és katonai egyházi személyek között. Segítették egymást a karitatív gyűjtések során, lelkesítő vagy éppen vigasztaló prédikációikkal. A főpapság tagjai közül elsősorban a székesfehérvári megyéspüspök, Prohászka Ottokár volt az, aki gyakori körleveleivel igyekezett erőt önteni és kitartásra buzdítani híveit.

 

Összefoglalva: kijelenthetjük, hogy a honvédlelkészek mind a frontvonalban, mind a hátországban fontos szolgálatot végeztek az I. világháború alatt. Nehéz körülmények között kellett helytállniuk felekezettől függetlenül hitük védelmében, és eközben segíteni bajtársaikat a borzalmak elviselésében. Békeidőben vállalt kötelezettségeiket továbbra is el kellett látniuk, úgy az oktatási intézményekben, mint a hátországban található egészségügyi intézetekben. A hátországban szolgáló tábori lelkészeknek fontos feladatot jelentett frontvonalban szolgáló társaik lelki támogatása.

 

1 Szolgálati Utasítás, 23. §

2 Szolgálati Utasítás, 20. §.

3 Uo. 21.§.

Kirner, 1915. 4. o.

5 Uo. 4. o.

6 Uo. 4. o.

7 Uo. 5. o.

8 Uo. 6. o.

9 Uo. 7. o.

10 Uo. 11. o.

11 Uo. 14. o.

12 Dr. Sipos István: A szemináriumtól a frontig- a fronttól a szemináriumig. Dunántúl Nyomda, Pécs,

1917. A továbbiakban lásd: Dr. Sipos, 1917.

13 Uo. 14. o.

14 Uo. 17. o.

15Katonák imakönyve, Imák és Intelmek a magyar katholikus katonák számára

Szerkesztette: Molnár Vid Bertalan, tábori lelkész, címzetes kanonok, apostoli protonárius Budapest, Stephaneum Nyomda RT. 1917. Továbbiakban lásd: Katonák imakönyve, 1917.

16 In: Katonák imakönyve 1917. 50-62. o.

17 Ima ütközet előtt: Hatalmas Isten, élet és halál ura, sorsok intézője, seregek vezére, állj mellettünk a küzdelemben. Bizalommal és reménykedve fordulunk hozzád, ki ott álltál választott néped oltáránál, ha a harcok viharfelhői árnyékozták Izrael fiait: adj erőt a fegyvereknek a hazugság és ámítás fölött. Jámbor szolgádat, Dávidot, Te segítetted győzelemre Góliáttal szemben. Engedd, hogy mi is Hozzád kiáltsunk most szorongattatásunkban: vezesd győzelemre seregeinket. Világosítsd meg hadvezéreink értelmét, áldd meg szándékaikat és tetteiket, hogy győzzenek elleneinken. Legjóságosabb atyám! Testemet, lelkemet neked ajánlom e nehéz órákban, teljesedjék be rajtam a te szent akaratod. Ha te akarod, a golyók zápora elkerül engem, ha azonban úgy rendeled, hogy meghaljak a hazámért és királyomért, add nekem isteni kegyelmedet és jutalmazz meg az örök élettel, a te szent fiad érdemei által. Ámen! In: Katonák imakönyve, 1917., 50. o. - 51.o.

18 Ütközet közben: Uram, legyen meg a te szent akaratod!/Istenem, erősíts meg a nehéz órákban. /Imádlak Jézusom! Kínszenvedésedre kérlek, irgalmazz nekem./Magyarok Nagyasszonya könyörögj érettünk./Jézus szíve oltalmazz engem./Jézus szíve fogadj be engem./// In: Katonák imakönyve, 1917., 51. o.

19 Ima ütközet után: Mindenható atyám, köszönöm, hogy mellettünk állottál az elmúlt nehéz órákban és napokban. A te erős védelmednek köszönhetjük elsősorban a diadalt, mely megalázta elleneinket, kik hazánkra törtek. Szívünk mélyéből adunk hálát neked, jóságos Isten. Dicsérünk és áldunk téged az örvendezés hangos szavaival. Te adtál vezéreinknek tudást és bölcs mérsékletet, seregeinknek bátorságot és kitartást ezer veszély között. Légy áldott érte Seregek Ura! Én pedig alázatos szolgád kicsiny porszem a népek nagy áradatában, köszönöm neked, hogy a halál angyalának villogó kardját elhárítottad a fejem fölül. Míg élek mindig neked kívánok ezentúl szolgálni, hogy hálát adjak neked a nagy kegyelmedért. Állj mellettem ezután is végtelen jóságoddal, s állj igaz ügyünk mellett mindenható erőddel, hogy e szörnyű háborút mielőbb dicsőséges béke kövesse. Adj elesett bajtársainknak örök nyugalmat és az örök világosság fényeskedjen nékik. A sebesülteknek pedig enyhítsd a fájdalmait, vigasztald és gyógyítsd meg őket, a mi urunk Jézus Krisztus érdemeiért. Ámen! In: Katonák imakönyve, 1917., 51. o. - 52. o.

20 Uo. 53. o.

21 Uo. 55. o.

22 Uo. 56. o. - 57. o.

23 Uo. 62. o. - 98. o.

24 Hangok hazulról, Pécs, 1917. Kézirat gyanánt OSZK Mikrofilmtár

25 Uo.

26 Uo.

27 HL-Ludovika Akadémia iratanyaga, Magyar Királyi Honvéd Állomásparancsnokság, 349. számú parancs. 1914.

28 Uo.

29 A kijelölt plébániák: Római katolikus plébánia hivatalok: VIII. kerület Mária Terézia tér 5, Mária utca

25, IX. kerület Üllői út 75, Bakáts tér 12. Görög katolikus plébánia hivatalok: VII. kerület Rottenbiller utca 5/b, Szegényház tér 9. Református lelkészi hivatal: IX. kerület Kálvin tér 3-5.

30 HL- Ludovika Akadémia iratanyaga, Magyar Királyi honvéd állomásparancsnokság 89. számú parancs

1915.

31 HL-Ludovika Akadémia iratanyaga, Magyar Királyi honvéd állomásparancsnokság, 230. számú parancsa 1915.

32 Uo.

33 Uo.

34 HL-Ludovika Akadémia iratanyaga, Magyar Királyi Honvéd Állomásparancsnokság, 227. számú parancsa 1916 és 229. számú parancsa 1917.

35 HL-Ludovika Akadémia iratanyaga, Magyar Királyi Honvéd Állomásparancsnokság, 148. számú parancs 1915.

36 Uo.

 

Felhasznált irodalom

1. Berkó István (szerk.): A magyar királyi honvédség története: 1868-1918. írta Suhay

Imre vezetése alatt a Hadtörténelmi Levéltár részéről kirendelt bizottság. Budapest:

Hadtörténeti Levéltár, 1928.

2. Borovi József: A magyar tábori lelkészet története. Budapest: Zrínyi Kiadó, 1992.

3. Katholikus Szemle. 29.-34. évf. (1915-1920)

4. Melichár Kálmán: A katonai lelkészet az Osztrák-Magyar Monarchia közös hadseregében (haditengerészeténél) és a magyar királyi honvédségnél. Budapest: Pallas, 1899.

5. Ravasz István és Szijj Jolán (szerk): Magyarország az első világháborúban. Lexikon A-Zs-ig. Petit Real Kiadó, Budapest, 2000.

6. Schrotti Pál: A tábori papság. In: Katholikus Szemle, 1915. (29. évf.) 6. sz. 561-581. p.

7. Varga A. József: Soltész Elemér, Petit Real Könyvkiadó, Budapest, 2000

8. Varga A. József: A katonai lelki gondozás, In: Hazánk dicsősége. 160 éves a Magyar Honvédség, Zrínyi Kiadó, Budapest, 2008.

9. Varga A. József: Katonák - lelkészek: tábori lelkészek. Budapest: Zrínyi, 2010.

 

Felhasznált források

1. A-19. Szolgálati utasítás a m. kir. honvéd lelkészek számára. Budapest: Pallas, 1913.

2. A-2. o. Szervi Határozványok magyar királyi honvéd lelkészek számára. 1899.

3. HL. V. Fondfőcsoport, Ludovika Akadémia 6.

4. Kirner A. Bertalan: Betegápoló lelkész munkája a világháborúban. Budapest: Kókai, 1915.

5. Kónya Gábor: Szeretet a harcmezőn: beszédek. Mezőtúr: Török Ny., 1916.

6. Magyar István (szerk.): Hangok hazulról: a pécsi szeminárium katona-kispapjainak. Pécs, 1917. 2. sz.

7. Molnár Vid Bertalan (szerk.): Imák én Intelmek a magyar katholikus katonák számára: Katonák imakönyve. Budapest, 1917.

8. Sipos István, Dr.: A szemináriumtól a frontig, a fronttól a szemináriumig. (A katona

kispapokhoz). Pécs, 1917.

Típus: 
Írás
Tartalom dátuma: 
péntek, 2015, február 20