Szeretet

Szeretet

görögül. erosz, phília, agapé, latinul. amor, amicitia, caritas

Szóhasználat

1. Szenvedély (latinul amor sensibilis/sensitivus/animalis): az érzéki vágyóképesség első tette: tetszése az érzékileg megragadott jóban. Mint ilyen a szenvedélyek között az első, minden más szenvedély belőle fakad.

2. Az akarat aktusa, amellyel természetszerűen odafordul az előtte megjelent hoz és birtokolni akarja. Ellentéte a gyűlölet.

3. Erény, amely készségessé tesz önmagunk és a másik ember (lelki, fizikai, anyagi) javainak szolgálatára. Az egyházatyáknál a hittel és a reménnyel együtt isteni (természetfölötti) erény, mellyel mindent és mindenkit Istenért és Istenben szeretünk (Isten szeretete, istenszeretet, felebaráti szeretet, önszeretet, hazaszeretet, vendégszeretet, ellenségszeretet). Aquinói Szent Tamás szerint a szeretet  az összes erény alapja és hordozója, benne érthető meg az erények összefüggése egymással: a szeretet mint isteni erény emeli az összes többi erényt természetfölötti szintre. A szeretet a halálos bűn állapotában megszűnik (egy-egy halálos bűn gyöngíti, a szentgyónás visszaállítja a lélek szeretet-képességét).

Az Ószövetségben a szeretet tárgya lehet konkrét dolog (Teremtés könyve 27,4; Izajás könyve 56,10; A példabeszédek könyve 20,13; 21,17), elvont fogalom (igazság: A zsoltárok könyve 45,8; a jó vagy a rossz: 52,5; Ámosz jövendölése 5,15).

Az ahab szó utalhat kedvelésre, előnyben részesítésre (Második törvénykönyv 21,15; Sámuel első könyve 1,5; Malakiás jövendölése 1,2),

szerelemre, szeretkezésre (Ezekiel jövendölése 16,33.36; Ózeás jövendölése 3,1),

a házastársak egymás iránti szeretetére (Sámuel első könyve 1,5),

az atyai szeretetre (Teremtés könyve 25,28; 44,21),

a barátságra (Sámuel első könyve 16,21; 18,1.3; 20,17)

és a felebaráti szeretetre is (Leviták könyve 19,18.34).

A felebaráti szeretet parancsa Izrael népének és az Izraelben élő idegennek (19,34) szól; nem merül ki a külső szolgálatkészségben (mint a Sámuel második könyve 23,4-ben), hanem jóakaratot, belső érzületet is föltételez. A személyes ellenségen segíteni kell és meg kell bocsátani, amit vétett, ételt, italt kell neki adni (A példabeszédek könyve 25,21). Tekintettel kell lenni a másik ember életére, tulajdonára és becsületére (Kivonulás könyve 20,13-17; Második törvénykönyv 5,17-21), és ha rászorul, segíteni kell rajta (24,19-21; Izajás könyve 58,6;  Zakariás jövendölése 7,9). A próféták védelmükbe veszik a szegényeket és a gyengéket (Izajás könyve 1,17; 10,1-3; Ezekiel jövendölése 18,12; 22,7.12; Ózeás jövendölése 4,1-3; Ámosz jövendölése 2,6; Mikeás jövendölése 2,1; 3,1-3): „Mert nem áldozat kell nekem, hanem szeretet (= heszed, azaz: segítőkészség, irgalmasság, hűség), nem égőáldozat, hanem Isten ismerete” (Ózeás jövendölése 6,6). A bölcs Tobittól maradt fenn a mondás: „amit magadnak nem szeretnél, azt másnak se tedd” (ugyanígy Philo is).

Az Isten iránti szeretetet a Tízparancsolat előírja (Második törvénykönyv 6,5); ezt a szeretetet Jahve egyedül magának követeli, próbára teszi az embert, hogy kiderüljön: valóban szereti-e (13,4). Az ember Isten iránti szeretetének tettekben kell megnyilvánulnia, ezért összekapcsolódik az istentisztelettel (10,12; 11,13; Izajás könyve 56,6), Isten parancsainak megtartásával (Második törvénykönyv 10,12; 11,13.22; 19,9; 30,16; Józsue könyve 22,5; 23,11) és az istenfélelemmel is (Második törvénykönyv 10,12; . Sámuel második könyve 24,14): Jahve hűséges tisztelői azok, akik szeretik Jahvét (Kivonulás könyve 20,6; vö. Bírák könyve 6,31). Az igaz istenszeretetének kifejezésével kezdi imáját (A zsoltárok könyve 18,1; 116,1 és főleg 73,25).

Istennek az ember iránti szeretetét a régi szövegekben olykor az ahab ('szeretni') és ahabah (szeretet) jelöli, de gyakoribb a heszed ('irgalmasság, hűség') és a hén ('kegy, kegyelem, tetszés'), illetve a riham ('könyörület'). Már a régi történetek is tanúskodnak Isten szeretet ről, de főleg a próféták szólnak Jahve (Izrael iránti) szeretetéről, mely szeretet házastársi vagy atyai szeretet. Ozeás a szövetséget Jahve szeretetére vezeti vissza: Izrael Jahve hűtlen jegyese, aki a kánaáni Baalokkal szeretkezett, ezért Jahve elbocsátotta (Ózeás jövendölése 2,4) és megbüntette (Izajás könyve 2,8-15), hogy megjavuljon; de Jahve, szentségéből következően, népe minden hűtlensége ellenére sem vonja vissza, mint az ember, a szeretetét. Egyszer megkönyörül Izraelen (Ózeás jövendölése 11,8;. 2,1-3), visszacsalogatja a hűtlen jegyes szeretetét és helyreállítja a jegyesség napjainak, azaz a mózesi kornak a boldogságát (2,16-25). A Sínai-hegyen kötött szövetséggel Izrael fiainak törzseiből nép lett, Jahve népe; a Második törvénykönyv 7,7; 10,15 szerint ez is Jahve szeretetének volt a műve. A házassági szimbolikát Jeremiás is átvette. A Baal-kultuszt házasságtörésként, kicsapongásként ostorozza (Jer 2,5.23-25; 3,1-4.6-11.13). Jóllehet a hűtlen asszony megérdemli, hogy elbocsássák (3,1), Jahve irgalmában mégis visszafogadja, ha visszatér (3,12.14.22; 4,12); mindennek ellenére is szerelmese (11,15; vö. 12,7), akit örök szeretettel szeret (31,3). 12,7-13: Jahve panasza szeretete semmibe vétele és népe hűtlensége miatt. Ezekiel szintén jegyesi, házassági kapcsolatként mutatja be Jahve Izrael iránti szeretetét, realisztikus, sőt nyers formában. Izr. talált gyermek, Jahve fölveszi, gondozza, neveli, és miután felnőtt, eljegyzi. De az asszony, a jegyes mindenkivel szeretkezett, aki csak útjába került (kánaáni és más országokbeli kultusz), s ezzel súlyos büntetést vont magára (Ezekiel jövendölése 16,1-58).

Izajás könyve 54,2-8-ban a próféta a jegyesi-házassági szimbolikát átviszi Izrael helyreállítására: Sion jegyes, akit Jahve rövid időre elbocsátott, de aztán elfelejtette ifjúkora szégyenét, özvegysége gyalázatát: visszahívja.

A próféták az atyai szeretetét is hangsúlyozzák (Jeremiás, Ozeás, Izajás): Izrael Jahve fia, akit meghívott, járószalagon vezetett, karjára vett és a jóság, a szeretet kötelékével magához kötött (Ózeás jövendölése); Efraim Jahve szeretett fia, kedvence (Jeremiás könyve 31,20), Izrael így atyámnak szólítja Jahvét.

Jahve tettekben megnyilatkozó szeretetének más képei:

a pásztor (Ózeás jövendölése 4,16; Mikeás jövendölése 2,12; 4,6; 7,14;. Izajás könyve 40,11; 49,10; Ez 34,1-31; Kivonulás könyve 15,13, vö.  Izajás könyve 63,11-14),

az orvos képe (Teremtés könyve 20,17; Számok könyve 12,13; Királyok második könyve 20,5.8 és átvitt értelemben: A zsoltárok könyve 147,3; Izajás könyve 6,10; 19,22; 30,26; 57,18; Ózeás jövendölése 6,1; 7,1; 11,3; 14,5),

a vincellér (Izajás könyve 5,1; 27,2-5),

a házigazda képe (Jeremiás könyve 31,14.25).

Jahvénak más népek fiai iránti szeretetét ritkán említi az Ószövetség, s ha említi, akkor is Isten országával vagy Izraelnek a messiási időben várt megújulásával kapcsolatban (Izajás könyve 2,2-4; 19,20-25; 25,6-8; Jeremiás könyve 12,15; Mikeás jövendölése 4,1-4). Ha Jahve uralmának a többi nép fölé kiterjesztését jótéteménynek tekintették is, mégis rendszerint úgy értelmezték, mint Jahve hatalmának, erejének megnyilvánulását népe, Izr. javára, sőt olykor úgy, mint ezeknek a népeknek Izrael uralma alá kerülését (Izajás könyve 14,2; 49,22; 60,4.9-12; 66,12.20). Még ritkábban találkozunk olyan helyekkel, ahol Jahve a szeretetét vagy irgalmát minden teremtményre kiterjesztené (A zsoltárok könyve 145,9; A bölcsesség könyve 11,24).

Jahvénak egy-egy személy iránti szeretetét sok személynév tanúsítja, melyek egyik eleme El vagy Ab ('atya'), és melyek a név viselőjét az Istenség atyai gondoskodásába ajánlják. Istennek az egyes ember iránti szeretetét számos zsoltár föltételezi, a személyes imák, melyekben a zsoltár költője Jahve atyai oltalmába és irgalmába vetett bizalmát (A zsoltárok könyve 40; 42; 43; 51; 130) vagy saját Jahve iránti szeretetét (18,1; 63,2; 73,25; 116,1) fejezi ki. Mindamellett ritkán találkozunk azzal a megfogalmazással, hogy Jahve szereti ezt vagy azt az embert (2Sám 12,24: Jedidja = Jahve kedvence;  Királyok első könyve 10,9; Krónikák második könyve 9,8;  Nehemiás könyve 13,26; A zsoltárok könyve 127,2; Izajás könyve 48,14). Több az olyan hely, ahol Jahvénak valamely csoport, a tiszták (A példabeszédek könyve 22,11), az igazak (15,9; A bölcsesség könyve 3,9; 7,14; Jézus, sírák fiának könyve 4,10) vagy az idegen (Második törvénykönyv 10,18) iránti szeretetéről esik szó.

A korai zsidóságban az Isten és az embertárs iránti, valamint Istennek a szeretete gyakori téma. A gyűlölet a Sátántól való, a szeretet Istentől (Gád testamentuma 5,2), a gyűlölet halálba vezet, a szeretet megmenti az embert (4,7). Olykor az ellenség szeretetének kötelességével is találkozunk, melynek teljesítéséhez Isten ad segítséget (Ariszteász levele 227). „Mit tanít a bölcsesség? Amint te nem akarod, hogy rosszat tegyenek neked, hanem azt akarod, hogy csupa jóban legyen részed, úgy tégy te is alattvalóiddal és azokkal, akik vétenek ellened” (ua. 207). Philo összegyűjtötte művében (De virtutibus 51) az Ószövetség összes filantróp figyelmeztetését. „A vallásosság ereje a szeretet, mely Isten ajándéka” (Ariszteász levele 229).

Philo úgy beszél az Isten szeretetéről, mint egy misztikus; abban áll, hogy az ember a valóban létezőhöz fordul; ezzel győzi le az ember a félelmet és elnyeri az örök életet. Isten szereti teremtményeit, elsősorban Izraelt (SalZsolt 18,4; ZsidTört 8,173), azokat, akik a jót teszik és hűek maradnak hozzá (A bölcsesség könyve 3,9).

A rabbik a gyűlöletet nem kevésbé szigorúan ítélik meg, ugyanakkor parancsolják az embertárs szeretetét, sőt olykor az ellenség szeretetét is. Mindamellett: az embertárs fogalma még mindig csak az Izrael népéhez tartozókra v. az Izr-ben élő idegenekre, ill. a prozelitákra korlátozódik, a nem izraelitákra nem terjed ki. Ezeket általában gyűlölik vagy semmibe veszik: a nem izr., az elpártolt zsidó és az eretnek gyűlölete dicséretes dolog, ugyanígy a kumráni szövegekben is. Csak a 2. századtól ajánlja némelyik rabbi a minden ember iránti szeretetet. Isten szereti az embert, mert a képmása, az izraelitákat pedig, mert a fiai; Ő a vőlegény, aki mindig készen áll az irgalomra, és megkönyörül hűtlen jegyesén (Az énekek éneke). Ezért Izraelnek szíve mélyéből szeretnie kell Jahvét (Második törvénykönyv 6,5; sema). Isten szeretetének legnagyobb ajándéka a törvény. Mert Isten szereti az embert, azért kell Izrael fiainak is szeretniük és segíteniük a felebarátot.  

Az Újszövetségben, Jézus tanításában a szeretet az egész törvény foglalata (Evangélium Márk szerint 12,28-31; . Evangélium Máté szerint 7,12): a másik ember szeretete elválaszthatatlanul hozzátartozik Isten szeretetéhez (János első levele 3,14-22; 4,20), ezen alapszik (Evangélium Máté szerint 5,45). Mind az Isten (vö. Evangélium Lukács szerint 6,46; Evangélium Márk szerint 10,19), mind az emberek iránti (Evangélium Máté szerint 5,21-25.38-47; 25,34-46) szeretetnek tettekben kell megnyilatkoznia. Ennyiben Jézus tanítása megegyezik az Ószövetségével és a korai zsidóságéval.

Jézus tanításában az Isten iránti szeretet föltétlen: senki sem szolgálhat két Úrnak Istent szeretni azt jelenti, hogy az ember egészen aláveti magát neki, teljesen az Ő szolgálatában áll, csak az Ő akarata teljesítésének él  Evangélium Márk szerint 12,31), és szakít mindennel, ami akadályozza abban, hogy Istent szolgálja (Evangélium Máté szerint 5,29;18,8), elviseli az üldöztetéseket, a gyalázatot, sőt a halált is Istenért és Krisztusért (5,10-12). A rituális törvényeket, melyeket a korai zsidóság oly pontosan megtartott, hogy miattuk az erkölcsi törvényeket is elhanyagolta (7,11-13), Jézus elmarasztalja (7,18-23). A felebaráti szeretet parancsát Jézus az Isten iránti szeretettel egyenrangúnak mondja, mert az igazi felebaráti szeretet isten szeretet (Evangélium Máté szerint 22,39). Jézus ezt kívánja: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük. Ez a törvény és a próféták” (7,12). Jézus tehát többet kíván, mint Tóbiás könyve 4,15, Ariszteász levele 207, Philo és Hillel, akik csak azt követelik meg, hogy az ember ne tegye másnak azt a rosszat, amit magának nem kíván. A zsidók felfogását is elveti Jézus, akik csak a saját népükhöz tartozókat tekintették felebarátnak (Leviták könyve 19,18; a rabbik); a szeretetnek (mint Isten szeretetének) különbségtétel nélkül minden emberre ki kell terjednie: „fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is” (Evangélium Máté szerint 5,45). Mindenki felebarát, aki bajban van, segítségre szorul (Evangélium Lukács szerint 10,29-37), sőt Jézus tanítványainak az ellenséget is szeretniük kell (Evangélium Máté szerint 5,44). Nem elég nem gyűlölni vagy segíteni rajta (Kivonulás könyve 23,4;  A példabeszédek könyve 25,21) és megbocsátani neki (Jézus, sírák fiának könyve 27,30-28,7;. Evangélium Máté szerint 6,14; 18,22-25); imádkozni is kell érte (5,44) és valóban szeretni kell az ellenséget. Aki csak a barátait szereti, nem különbözik a bűnösöktől és nem érdemel jutalmat; Jézus valami egészen újat kíván, egy teljesen önzetlen szeretetet (Evangélium Lukács szerint 6,32-35). Csak ez az egyetemes és tökéletes szeretet teszi az embert (ahogy az a fiúhoz illik) a mennyei Atyához hasonlóvá (Evangélium Máté szerint 5,44;. Levél az efezusiaknak 5,1). Jézus a megbékélést fölébe helyezi a vallási kötelezettségeknek (Evangélium Máté szerint 5,23), a másik ember szeretetét pedig a kultusznak (9,13; 12,7;. Ózeás jövendölése 6,6) és a szombatra vonatkozó parancsnak (Evangélium Márk szerint 3,1-6; Evangélium Lukács szerint 13,10-17). Ahhoz, hogy az ember bocsánatot nyerjen az Atyától (Evangélium Máté szerint 6,14;. Evangélium Márk szerint 11,25), neki is meg kell bocsátania azoknak, akik vétettek ellene, mégpedig nem egyszer, hanem mindig (Evangélium Máté szerint 18,22;. Evangélium Lukács szerint 17,4). Ha az Ószövetségnek és a korai zsidóságnak több tételét egybevetjük Jézus tanításával, kiderül, hogy Jézus tanítása valóban új (Evangélium János szerint 13,43; 15,12), mert előtte senki nem követelt olyan föltétlen és egyetemes szeretetet, mint Ő, és mert az embertárs szeretet e az egész, Krisztus által teljessé, tökéletessé tett törvény fő parancsa (Evangélium Máté szerint 7,12;  A rómaiaknak írt levél 13,8; Levél a galatáknak 5,14; Jakab levele 2,8). Ilyen értelemben a szeretet jellemző vonása az igazi kereszténynek (Evangélium János szerint 23,35). Jézus, aki nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy Ő szolgáljon és életét adja sokakért (Evangélium Márk szerint 10,45;. Evangélium Lukács szerint 22,27), a tökéletes szeretet kinyilatkoztatása; önként vállalt halálával a lehető legnagyobb bizonyságát adta a szeretetnek (Evangélium János szerint10,11; 15,13; János első levele 3,16); az, ahogy Ő szereti az embereket, mértékül szolgál az emberek egymás iránti szeretetéhez (Evangélium János szerint 13,34; 15,12).

Istennek az emberek iránti szeretetéről senki sem beszélt úgy, még az ószövetségi próféták sem, mint Jézus. A mennyei Atya senkit nem zár ki szeretetéből (Evangélium Máté szerint 5,45), szeretete gyermekei minden szükségletére kiterjed (6,25-32) és mindenekelőtt végtelen irgalmában nyilvánul meg (18,12 23-27; Evangélium Lukács szerint 15,3-32). Jézus elveti Izraelnek a kiválasztottságban való bizakodását, melynek következtében az Ószövetségben és a korai zsidóságban Isten szeretetét korlátok közé akarták szorítani. Tudatában van, hogy Ő a szeretett, azaz az egyszülött Fia Istennek (Evangélium Máté szerint 3,17; 17,5), a kiválasztott (Evangélium Lukács szerint 9,35), akit Isten hatalommal ruházott föl, és akinek működésével kezdetét vette az Isten országa (Evangélium Máté szerint 12,28), és így Istennek az emberek iránti szeretete mindenki számára nyilvánvalóvá vált (Evangélium János szerint 3,16;  János első levele 4,9;. A rómaiaknak írt levél 5,8; János első levele 4,10;. Evangélium Márk szerint 10,45). Ezért Jézus döntést kíván (mert mindenki v. mellette van, vagy ellene: Evangélium Máté szerint 12,30), amellyel az ember a nyomába szegődik, elkötelezi magát követésére (Evangélium Lukács szerint 9,59-62) és Őt mindenekfölött szereti (Evangélium Máté szerint 10,37-39).

Szent Pál nem tesz különbséget Isten és Krisztus szeretete között (A rómaiaknak írt levél 8,37; Második levél a tesszalonikieknek 2,16): ugyanúgy beszél Isten kegyelméről (A rómaiaknak írt levél 3,24; 5,15), mint Krisztus kegyelméről (5,15; Levél a galatáknak 1,6; Második levél a korintusiaknak 8,9). Hangsúlyozza, hogy Isten a szeretetét Fia elküldésével nyilatkoztatta ki (A rómaiaknak írt levél 8,32; Levél Títusznak 3,4), aki meghalt a bűnösökért (A rómaiaknak írt levél 5,8). Jézusnak ez az önként vállalt halála Isten szeretetének a műve, aki ezért küldte el a Fiát (5,8), ugyanakkor a Fiú szeretetének a műve, aki engedelmességből magára vette a keresztet (Levél a filippieknek 2,8). Isten, aki a szeretet Istene (13,11), azt ajándékozza meg szeretetével, akit akar (A rómaiaknak írt levél 9,11-16;. Teremtés könyve 25,22); az Ő szeretete tehát egyúttal kiválasztás (A rómaiaknak írt levél 9,24-26;. Ózeás jövendölése 2,25), úgyhogy „akit Isten szeret” és „akit Isten meghívott” (A rómaiaknak írt levél 1,7;  Levél a kolosszeieknek 3,12), párhuzamos kifejezések azokra vonatkozóan, akiket szeret az Isten, mert kezdettől kiválasztott, hogy „a Lélek megszentelő erejéből és az igazságban való hit által megváltást nyerjenek” (Második levél a tesszalonikieknek 2,13; Levél az efezusiaknak 1,4; Első levél a tesszalonikieknek 1,4). Szentlelke által, akivel megajándékozta őket, Isten szívükbe árasztotta szeretetét (A rómaiaknak írt levél 5,5), úgyhogy már birtokukban van a foglaló a megváltásra, melyre meghívta őket (vö. Második levél a korintusiaknak 1,22; 5,5; Levél az efezusiaknak 1,14). A Lélek által, Isten szeretetének konkrét megvalósulásával az, akit Isten szeret, megtisztul, szentté és megigazulttá válik (Első levél a korintusiaknak 6,11; . Első levél a tesszalonikieknek 2,13), bensőleg átalakul (Levél Títusznak 3,5), új teremtménnyé formálódik át (Második levél a korintusiaknak 5,17; Levél a galatáknak 6,15), Isten fogadott fiává és örökösévé lesz (A rómaiaknak írt levél 8,14-17; Levél a galatáknak 4,4-7). A Lélek az új élet elve (A rómaiaknak írt levél 8,2), neki köszönhető minden erény (Levél a galatáknak 5,22), mindenekelőtt az embertársak szeretete (A rómaiaknak írt levél 15,30;  Levél a galatáknak 5,22; Levél a kolosszeieknek 1,8), mely az egész törvény megtartása (A rómaiaknak írt levél 13,8; Levél a galatáknak 5,13;. Evangélium Máté szerint 7,12). Az Isten iránti szeretetről (A rómaiaknak írt levél 8,28; Első levél a korintusiaknak  8,3 melyet mint az embertársak szeretetét (vö. Első levél a korintusiaknak 12,31-13,1) az Isten művének tekint az emberben (8,3; Második levél a tesszalonikieknek 3,5), Pál viszonylag kevesebbet beszél. A szeretet felülmúlja a karizmákat (Első levél a korintusiaknak 13,1), még azokat is, melyek föltételezik a felebaráti szeretet et, mert az embertársak szeretete nélkül nem elegendők az üdvösségre (13,2) és az evilági élethez tartoznak, melyben minden tökéletlen. Még a hitet és a reményt is felülmúlja a szeretet, mert a hit és a remény elmúlik, a szeretet azonban nem múlik el soha, hanem kiteljesedik Isten színről színre látásában.

A szeretet tökéletes megfogalmazását Szent János adja: az Isten szeretet (János első levele 4,8.16). Isten lényege a szeretet és  Ő maga a tárgya is a szeretetnek. Az Atya szereti a Fiút (Evangélium János szerint 3,35; 5,20; 10,17; 17,23-26), és mindent átadott neki (3,35; 17,2), hogy a Fiú életet adjon, ahogy maga az Atya is életet ad (5,21; 17,2), mindenekelőtt isteni, örök életet azoknak, akik hisznek a Fiában (5,24; 3,16; 8,51; 11,25). Az emberré lett Fiú ezért közvetítő az Isten és az emberek között, mert az életet adja tovább; Ő a tökéletes bizonysága az Isten emberek iránti szeretetének. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (3,16; 1Jn 4,9;. A rómaiaknak írt levél 5,8; 8,32). Aki elismeri, hogy Jézus az Isten Fia, az hisz az Atya szeretetében (János első levele 4,16). A Fiú, aki szereti az Atyát (Evangélium János szerint 14,31), határtalanul szereti a benne hívőket is (13,1.34; 14,21; 15,9); az életét is feláldozta övéiért (10,11.15); ennél jobban senki sem szerethet (15,13; János első levele 3,16). Istennek és a Fiúnak ezért a szeretetéért a hívő embereknek is szeretniük kell Istent, a Fiút, meg kell maradniuk az ő szeretetében, ahogy a Fiú is megmarad az Atya szeretetében, és úgy kell egymást szeretniük, ahogyan Ő szerette őket (Evangélium János szerint 13,34; 15,12-17; János első levele 3,11.15; 4,7.11). Akiben nincs szeretet, az nem ismeri Istent (4,8); aki szeret, az Istenből született (4,7), azaz valami istenit hordoz magában, részesedik Isten mivoltában, aki a szeretet; maga Isten lakik benne, ő pedig az Istenben (4,12.16;. Evangélium János szerint 14,23); közösségben van az Atyával és Fiával, Jézus Krisztussal (János első levele 1,3; .  Evangélium János szerint 14,23; 17,11.21.23). János kifejezetten hangsúlyozza, hogy az igazi szeretet tettekben nyilatkozik meg: a Fiú szereti az Atyát és teljesíti az akaratát (5,19.30; 6,38; 10,17; 14,31); az igaz szeretet Krisztus tanításának és Isten parancsainak megtartását jelenti (8,31; 14,15.21; 15,10; 14,23; János első levele 2,3-5; 5,2), mindenekelőtt a testvéri szeretet gyakorlásában (Evangélium János szerint 13,34; 15,12; János első levele 2,7-11; 3,14-17; 4,7-11), s nem szavakban, hanem tettekben kell megnyilatkoznia (3,18; . Jak 1,22; 2,15). Aki testvérét nem szereti, Istent sem szereti; aki Istent szereti, annak testvérét is szeretnie kell (János első levele 4,20).

A skolasztikus erkölcstanban a szeretet genus fogalma az amor; fajtái az amititia, dilectio, caritas.

1. Az amor a vágyóképesség első aktusa a megkívánható jó felé: odafordulás, birtokolni, egyesülni akarás.

a) Fajtái: amor naturalis ('természetes szeretet ') minden létező hajlandósága a neki megfelelő cél felé. Ezt a Teremtő írja bele a teremtményekbe, a természet törvényeivel írható le (pl. a gravitáció), erkölcsileg nem értékelhető; amor rationalis ('értelmes szeretet ') az akarat tetszése az értelmileg megragadott jóban (az ahhoz való odafordulásban, annak birtoklásában, egyesülni akarásban). Ez a legnemesebb szeretet. Két alfaja az amor concupiscentiae ('vágyódó szeretet ': a saját örömét kereső) és az amor benevolentiae ('jóakaró szeretet ': a szeretett tárgy és személy javát kereső); e kettő rendesen együtt jár, mert a szerető személy saját öröme a szeretett személy öröme lesz. Az amor racionalis rendezett szeretet, épp az értelem szerepétől; ellenkezője a rendezetlen vagy rendetlen szeretet, ami a szeretett tárgy/személy rabjává tesz, csorbítja az emberi méltóságot.

b) Az amor feltételei: a megismerés (ignoti nulla cupido, 'aki nem ismer valamit, nem vágyódik utána'; bizonyos hasonlóság (similis simili gaudet, 'hasonló a hasonlónak örvend'; vö. Sir 13,19), ami egymásra rendeltséget v. közös természetet, bensőséges kapcsolatot jelent, melyben a birtoklás és az egyesülés valósul meg.

c) Az amor következményei:

1) Egyesülés (unio), elsősorban az akaratok s, amennyire az állapot engedi, a testek egyesülése: akik szeretik egymást, „ugyanazt akarják és ugyanazt nem akarják”, állandóan és minden téren akarják egymás jelenlétét.

2) Eksztázis, mert az amor kilépteti az embert önmagából, kétszeresen is: gondolatai annál inkább a szeretett lény körül forognak, minél inkább szereti, és akarata annál inkább keresi a másik javát, minél inkább szereti őt. Ezért a szeretett szent tárgy/személy szentté tesz, és ellenkezőleg, a rossz lealacsonyítja, kiforgatja az őt szeretőt.

3) Buzgóság (zelus): az amor racionálisan nem követhető cselekvésekre késztet, lángolóvá tesz, e lobogásban akár esztelenségekkel is próbálja megmutatni szeretet ét az ember (vö. 1Kir 19,10; Zsolt 68,10).

4) Sebzettség (laesio): az igazi amor a szeretők minden erejét igénybe veszi, mégis úgy érzik, nem tudják eléggé kifejezni szerelmüket; ill. hogy nem kapnak megfelelő viszonzást.

2. Az amititia (a latin amicus, 'barát' szóból) mint az amor egyik fajtája baráti szeretet: kölcsönös jóakarat, erős és mély szeretet olyan személyek között, akik tudatosan előnyben részesítik az értelem vezető szerepét a szeretet ben, amiben tudják (lelki/anyagi téren), támogatják egymást.

3. A dilectio (a latin diligo, 'kiválasztani' szóból) a választott személynek, az egyetlennek szóló amor; nem az érzéki vágyóképesség, hanem az értelmesen döntő akarat tette.

4. A caritas (a latin carus, 'kedves' szóból) az értelmes szeretet tökéletes formája, amelyben a szeretett személy mindennél értékesebb a szerető személy számára, ezért minden áldozatra kész érte, egészen önmaga teljes föláldozásáig (szeretet cselekedetei).

Az erények között a szeretet koronás (néha szárnyas) nőalak. A 12. század után ábrázolták a Megfeszített jobbján kehellyel és lándzsával, koldussal, akit köpenyébe takar, gyermekekkel (erények anyja). Attribútumai: kenyér tálon, madarak, oroszlán a kölykeivel, pelikán, bárány, szív (lángoló).

 

Típus: 
Etika és értéktan
Tartalom dátuma: 
kedd, 2015, június 16