Ujházi Lóránd: A katolikus tábori lelkészségek jogi szabályozása az újabb etikai és jogi kihívások fényében

Ujházi Lóránd: A katolikus tábori lelkészségek jogi szabályozása az újabb etikai és jogi kihívások fényében*

 

A tábori lelkészség célja a katonák lelki gondozása békében és háborúban. Már Nagy Konstantin császár idejéből találunk feljegyzéseket, melyek szerint a papok és a diakónusok a katonák lelki megerősítésére istentiszteleti tevékenységet végeztek. [1] Az első hivatalos, zsinati feljegyzés a 742-es Regensburgi zsinatról származik, amely olyan klerikusokat említ, akik a hadsereghez tartoznak, és a katonák lelkipásztori ellátásával foglalkoznak. [2  Állandó jelleggel azonban a tábori lelkészi szolgálat csak az állandó hadsereg megalakulásával jött létre. [3] Bár az egyháztörténelem folyamán voltak a tábori lelkészekre vonatkozó pápai illetve szentszéki megnyilatkozások, [4] de az egységes és egyetemes joganyag megalkotása csak a XX. században történt meg. Miután az 1950-es évekig a Szentszék több országban is sajátos jogi kedvezményeket biztosított az újonnan felállított tábori „vikáriátus” lelkészségek számára, szükségessé vált a joganyag egyetemes rendezése. A tábori lelkészségekre vonatkozó első egyetemes rendelkezés az 1951. április 23-án kiadott Sollemne Semper kezdetű utasítás. [5] Ezt négy másik szentszéki dokumentum követte. 6 Ez a már egyetemesnek mondható joganyag egészen az 1986-ban kiadott, és ma is hatályos Spirituali militum curae kezdetű apostoli konstitúció hatályba lépéséig életben volt. [7] 

A tábori lelkészségre vonatkozó új joganyag mind a Katolikus Egyház egyetemes jogszabályaiban, mind az egyes államokkal kötött kétoldalú, nemzetközi megállapodásokban jelentős újdonságokat tartalmaz. A pozitív jogi változtatások mögött mélyebb „jogdogmatikai” okok játszottak szerepet: a modern állam világnézeti semlegessége, a régi szocialista államok demokratizálódása, a keresztény felekezetek közötti vallási párbeszéd jelentőségének újraértékelése, a modern hadsereg hatékonyságának, „pusztító erejének” megnövekedése új és összetett helyzet elé állította a jogalkotót. Ugyanakkor napjainkban a jogalkotó a tábori lelkészség kapcsán nemcsak jogtechnikai, hanem morális és etikai problémákkal is szembe találja magát. [8]

I. A tábori lelkészséget szabályozó joganyag

Az 1983-ban kiadott egyházi törvénykönyv a régi Codex Iuris Canonicihez (CIC) hasonlóan (1917-es CIC, 451. k. 3. §) egyetlen kánonban említi a tábori lelkészséget. Az 569. kánon egy utaló jogszabály, amely csak ennyit mond: „A tábori lelkészekre sajátos törvények vonatkoznak.” A lex specialis-t az egyházi jogalkotó a már említett Spirituali militum curae kezdetű apostoli konstitúcióban foglalta össze. A jogalkotó megközelítése érthető, hiszen a katonák olyan sajátos életkörülmények között élnek, amely ennek megfelelő lelkipásztori ellátást indokol. [9]

A jogfejlődés szempontjából az apostoli konstitúció rendkívüli jelentőségű. Már önmagában az is a szentszéki dokumentum jelentőségét mutatja, hogy a jogalkotó a jogintézmény szabályozásra a konstitúció formációt és nem más típusú – pl. motu proprio – dokumentumot választott. [10] A konstitúció legnagyobb gyakorlati jelentősége, hogy a tábori ordinariátust az egyházmegyékkel egyenlő jogi elbírálás alá helyezi, és a katonai ordináriust az egyes egyházmegyék élén lévő megyéspüspökkel megegyező kormányzati hatalommal ruházza fel. A katonai ordinárius egyházkormányzati hatalma, szemben a régi megközelítéssel saját rendes (131. k.), és nem helyettesi – vikáriusi – hatalom. Így egyházkormányzati tevékenységét saját nevében és nem a római pápa „megbízottjaként” gyakorolja. [11]

Az egyház jogalkotásában meglehetősen új és nem teljesen feszültségmentes a területiség elvével szembeni, személyi elven nyugvó kormányzati hatalom. Mivel a katonai lelkészség már a jogi átalakítás előtt is nagy hagyománnyal és gyakorlattal rendelkező jogintézmény volt, a II. Vatikáni Zsinat után újonnan létrejövő, és személyi elven nyugvó kánonjogi struktúrák gyakorlati alkalmazásához kiindulópontként és modellként szolgált. Így a személyi prelatúra jogintézményének (294-297. k.) [12] vagy újabban az anglikán közösségekből áttért lelkipásztorok és hívek számára létrehozott „személyi ordinariátus” alapjául is szolgált. [13] Mindebből fakadóan a katonai ordinariátus új jogi szabályozása is a katonai ordinariátuson túlmutató jogi következményekkel járt.

Mivel a katonai ordinárius alárendeltjei tekintetében saját rendes hatalommal rendelkezik, a Spirituali militum curae kezdetű apostoli konstitúció már nem katonai vikáriátusról, hanem katonai ordinariátusról beszél. [14] A szóhasználat megváltoztatása mögött a jogalkotó mélyebb szándéka fedezhető fel, amellyel lényegi módosítást kívánt eszközölni, és a katonai ordináriusnak nagyobb szabadságot és kormányzati hatalmat akart biztosítani. [15] Az egyes katonai „lelkészségek” élén álló vikáriusok már a II. Vatikáni Zsinaton felvetették, hogy a katonai lelkészségekre vonatkozóan olyan új jogi struktúrát kellene kialakítani, amely jobban megfelel a katonai lelkészség természetének és lelkipásztori feladatának. Az új jogi struktúra kialakítását voltak hivatottak szolgálni azok a nemzetközi és kontinentális találkozók, melyekre a világ különböző országaiban szolgálatot teljesítő tábori vikáriusokat hívták meg. A találkozók alkalmat adtak arra, hogy tapasztalataikat és az új jogi szabályozás kapcsán felmerült gondolataikat megosszák a Szentszékkel és egymással. [16] Így volt alkalom olyan kérdések felvetésére, mint a tábori lelkészek „inkardinációja” – hovatartozása, képzése, saját szeminárium, képzési központ, saját bíróság felállítása, vagy a tábori lelkészség vezetőjének a püspöki konferenciához való jogi viszonya. [17] Még a hatályos egyházi törvénykönyv átdolgozásának közvetlen befejezése előtt is voltak olyan tervek, hogy a törvénykönyv bővebben térjen ki a katonai lelkészség kérdésére, és legalább annak jogi természetét tisztázza. Végül ez nem valósult meg, [18] és a tábori lelkészség kérdése a törvénykönyvön kívül az említett apostoli konstitúcióban nyert végső jogi szabályozást. A konstitúció igyekezett választ adni azokra a jogtechnikai kérdésekre, melyeket a katonai vikáriusok a II. Vatikáni Zsinat és az új Egyházi Törvénykönyv előkészítése alatt vetettek fel. Az már más kérdés – és a következő évek jogalkalmazása számára jelent kihívást –, hogy a gyakorlatban mi és hogyan valósítható meg.

A konstitúció legnagyobb érdeme, hogy egyértelműen kijelenti, hogy a katonai ordinariátus „részegyház”, és az egyházmegyével megegyező jogi elbírálás alá esik. Ez a tény, amely az egész katonai ordináriátus jogi értékelésnek az alapja, csak a konstitúcióból derül ki. A hatályos Egyházi Törvénykönyv amellett, hogy már ad lehetőséget a személyi alapon formálódó struktúrák létrehozására (372. k. 2. §), mégis a területiség elvét tekinti az egyház szervezeti felépítésének alapelveként (368. k., 372. k. 1. §). A különböző – rítus, nyelv stb. –szempontból létrehozott személyi intézményeket („részegyház”, „plébánia”) csak rendkívüli lehetőségnek tekinti. A konstitúcióból azonban egyértelműen kiderül, hogy a katonai ordinariátus, bár személyi elven szerveződik, mégsem rendkívüli, hanem rendes jogi formációnak tekinthető, és jogállás tekintetében mindenben megegyezik a területi elven szerveződő más részegyházakkal. A katonai ordinariátus megnevezésénél a jogalkotó a félreértések elkerülése végett szándékosan tartózkodik az „egyházmegye” kifejezés használatától. Ami a katonai ordinariátus létrehozását és megszüntetését illeti, az egyházmegyékre vonatkozó általános szabály érvényes (373. k.), mely szerint arra egyedül az Apostoli Szentszéknek van joga. Ugyanakkor már a II. Vatikáni Zsinat Christus Dominus kezdetű határozatából az derül ki, hogy ahol csak lehetséges, állítsanak fel katonai lelkészségeket. [19] A kialakításnál mindig figyelembe veszik az egyes ország sajátos igényeit és helyzetét.

II. A katonai ordinariátusra vonatkozó egyéb joganyag

A Spirituali militum curae kezdetű apostoli konstitúció meglehetősen rövid dokumentum, és az alapelvek meghatározására szorítkozik. Ezért a katonai ordinariátus vonatkozásában meg kell tartani a kánonjog általános normáit, másrészt az egyes országokkal kötött kétoldalú nemzetközi megállapodásokban lefektetetteket, illetve az egyes katonai ordinariátus szervezeti és működései szabályzatát. Ez utóbbit általában az állami és egyházi hatóság közösen dolgozza ki. [20] Az apostoli konstitúció ad néhány kiindulópontot, hogy a kétoldalú megállapodásban mire érdemes kitérni. Például a tábori ordinárius hivatala, jogi helyzete, temploma, a tábori lelkészek kinevezése, alkalmasságuk állami vizsgálata, a tábori lelkészek állami jogállása, tábori ordinariátus tevékenységének dokumentációja, stb. [21]De ezeknek a kérdéseknek a pontos tisztázására az Apostoli Szentszék és az adott ország kétoldalú megállapodásában kerül sor. Sőt, ha az egyes országok és az Apostoli Szentszék között kötött kétoldalú nemzetközi megállapodások terjedelmét az apostoli konstitúcióval összehasonlítjuk, kiderül, hogy a kétoldalú megállapodások sok esetben a konstitúciónál jóval terjedelmesebbek. Annak ellenére, hogy ugyanannak a kánonjogi struktúrának („katonai ordinariátus”) létrehozásáról van szó, a kétoldalú megállapodások az egyes országok eltérő politikai berendezkedése, hagyománya, illetve a hadsereg felépítése miatt jelentős eltéréseket mutathatnak. [22] A jogalkotó már az apostoli konstitúció előkészítésénél figyelembe vette, hogy a katonai ordinariátus esetében olyan intézményről van szó, amely az egyes országok eltérő körülményei miatt minden esetben egyedi mérlegelést igényel. A konstitúció nagy teret enged a nemzetközi szerződéseknek, sőt az sem elképzelhetetlen, hogy az egyedi esetek figyelembevétele miatt az egyes országgal kötött megállapodás eltér a konstitúció alapelveitől. [23]

Nem elhanyagolható a megállapodás típusa sem. A Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék részleges megállapodás keretében tisztázza a hadsereg és a határőrség lelkipásztori ellátására vonatkozó különös előírásokat. [24] A részleges megállapodás tűnik a legmegfelelőbb formának, mert a hadsereg szerkezeti átalakításai vagy más biztonságpolitikai változások esetén könnyen módosítható, hiszen csak egy kérdést érint, ez esetben a tábori lelkészséget.

Mivel az elmúlt évek NATO-csúcstalálkozói alkalmával a NATO-tagállamok szorosabb együttműködését határozták el, többekben merült fel az a jogos gondolat, hogy ez a tábori lelkészekkel szemben is új kihívásokat támaszt. Ezért többen felvetették, hogy a hagyományos nemzetközi megállapodások mellett az Apostoli Szentszék a nemzetközi jog egyéb entitásaival is megállapodást köthetne a katonák lelkipásztori ellátására vonatkozóan. [25]

III. A katonai ordinárius jogállása

Az apostoli konstitúció csak annyit mond, hogy a katonai ordinárius jogai és kötelességei megegyeznek a megyéspüspökök jogaival és kötelességeivel, és általában a katonai ordinárius a szent rend püspöki fokozatával rendelkezik.[26] A kormányzati hatalom ugyanakkor csak a szent rendet, illetve lelkipásztori feladat ellátása esetén a szent rend papi fokozatát követeli meg (129. k. 150. k.). Ezért, ha kivételes körülmények indokolják, lehet, hogy a tábori ordinárius nem részesül a szent rend püspöki fokozatában. Ez sem a jogait, [27] sem a kötelességeit nem érinti, hiszen függetlenül a püspökszenteléstől egyházkormányzati szempontból a megyéspüspökkel egyenlő elbírálású főpapnak tekintjük. Emellett több elméleti és gyakorlati szempont szól amellett, hogy a katonai ordinárius legyen püspökké szentelve.[28] Sőt az is előfordulhat, hogy a katonai ordinárius érseki rangban van. Ezt az adott ország hadseregének magas létszáma teheti indokolttá. Így például az amerikai hadsereg katolikus lelkipásztori ellátásáért felelős ordinárius a hadsereg nagy létszáma miatt érseki rangot visel, és munkáját öt segédpüspök segíti.[29] Az egyedi eset mérlegelése a római pápa – érsek kinevezése – és az Apostoli Szentszék – előzetes információgyűjtés, tárgyalások stb. – joga. A katonai ordinárius a püspöki konferencia teljes jogú tagja.[30]  A hatályos jogi szabályozás szerint egyértelmű, hogy a katonai ordinárius nem „másodrendűként” vesz részt a püspöki konferencia munkájában, hanem megilletik mindazok a jogok – döntési, szavazati jog –, amelyek a többi megyéspüspököt (450. k. 1. §, 454. k. 1. §). Sőt helyzete és sajátos lelkipásztori munkája miatt az ország olyan kérdéseire is rámutathat, amely az összes megyéspüspök munkáját előmozdíthatja.[31] Az állami hatóságokkal és a fegyveres erőkkel való közvetlenebb kapcsolata pedig olyan biztonságpolitikai kérdések megítélésére is alkalmassá teszi, amely a püspöki konferencia tagjai közül egyedülállónak mondható. A katonai ordinárius megyéspüspökkel megegyező jogállását jelöli az is, hogy a többi megyéspüspökhöz hasonló közigazgatási és bírósági hivatalrendszert építhet ki. Ennek megfelelően saját „ordinariátusi hivatala” (469-494. k.), általános (475. k. 1. §) és püspöki helynökei (476. k.) lehetnek. A legtöbb országban – és ezt több esetben a kétoldalú megállapodás is rögzíti – a katonai ordináriusnak egy általános helynöke van.[32] Ahol a hadsereg nagy létszáma indokolttá teszi, a különböző területek – szárazföldi erők, légierő, tengerészet – lelkipásztori ellátásának vezetésére külön helynököket szoktak kinevezni (pl. Spanyolország).[33] A katonai ordináriusnak, mint a többi megyéspüspöknek lehet még irodaigazgatója és jegyzője (428. k. 1. §) is. Továbbá a katonai ordináriusnak papi szenátusa (495-501. k) és tanácsosi testülete (502. k.) lehet. Az apostoli konstitúció nem beszél a tanácsosok testületéről, ezért ez a testület általában a kétoldalú megállapodásban szokott említésre kerülni, de jogkörét – különösen, ami a széküresedés és a székakadályoztatás alkalmát illeti – az egyetemes jognál jóval szűkebben szokták meghatározni.[34] Ezenkívül a gazdasági kérdésekben, hasonlóan a többi megyéspüspökhöz, gazdasági tanács (499-494. k.) segíti a katonai ordinárius munkáját. Mivel a legtöbb országban a katonai ordinariátus részben vagy teljesen állami költségvetésből él, – Magyarországon is[35] – ezért a legtöbb esetben gazdasági helyzetéről az állami hatóságok felé is beszámolási kötelezettsége van. Ezért a vagyonkezelőnek nemcsak az egyházi vagyonjog (1254-1310. k.), hanem az adott ország világi jogi előírásaival is tisztában kell lennie. Nem kötelező, de a katonai ordinárius a lelkipásztori munka eredményesebbé tétele érdekében pasztorális tanácsot is felállíthat (511. k.). Ami az egyházi bíróságot illeti, bár a katonai ordináriusnak jogában áll, hogy a Szentszék által kijelölt fellebbviteli fórummal rendelkező saját bírósága legyen, de a katonai ordinárius gyakorlatban nem mindig rendelkezik saját bírósággal. Vannak országok – pl. Egyesült Államok –[36], ahol maga a kétoldalú nemzetközi megállapodás is kitér a bíróság felállítására, és a katonai ordinárius ennek megfelelően saját bíróságot állított fel. Más országokban azonban – pl. Magyarország – a katonai ordinárius nem hozott létre saját egyházi bíróságot, hanem a peres eljárásokat – leginkább házasság semmissé nyilvánítási perek – a más jogcímen illetékes egyházi bíróságok, vagy a megbízott bíróságok folytatják le.[37]        

A katonai ordinárius a Szentszék felé való beszámolási kötelezettségének a többi megyéspüspökhöz hasonlóan leginkább az ötévenkénti ad limina látogatás alkalmával tesz eleget [38 Hivatala miatt azonban különösen fontos, hogy a Szentszék felé csak a lelkipásztori eseményekről számoljon be, és gondosan ügyeljen az államtitkok és a nemzetbiztonsági szempontból lényeges információk megtartására. A katonai ordinariátus esetében a Püspöki Kongregáció a Szentszék illetékes központi hivatala, amely alól csak az a helyzet jelent kivételt, ha a katonai ordinariátus a missziós területeken található. Ebben az esetben a Népek Evangelizációjának Kongregációja a Szentszék kompetens központi hatósága.[39]

Ami a tábori ordinárius kinevezését illeti, egyrészt érvényesül (CD 20; 377. k. 1. §) a pápa szabad püspökkinevezési joga, másrészt, mivel sajátos feladatkör betöltéséről van szó, az állami hatóságok beleszólása is jelentősebb. Ami a Szentszék információgyűjtését illeti, a  CIC semmit nem mond arról, hogy a katonai ordinárius kinevezése előtt a Szentszék az általános információgyűjtésétől eltérő eljárást kellene, hogy lefolytasson. Logikus azonban, hogy az információgyűjtésért felelős egyházi személyek – élükön a vatikáni nagykövettel („nuncius”, 377. k. 3. §) – vegyék figyelembe, hogy a katonai ordinárius sajátos követelményeknek is meg kell, hogy feleljen. Továbbá az állami hatóságok a katonai ordinárius kinevezésénél komolyabb beleszólásra tarthatnak igényt.[40] Bár nem ismeretlen, hogy az Apostoli Szentszék a püspökkinevezések kapcsán az állam számára előjogokat – bemutatás, jóváhagyás, stb. – biztosít, de ez a forma a hatályos egyházi jogalkotás által nem preferált [41] El kell azonban ismerni, hogy amikor a főkegyúri jogok már háttérbe szorultak és az állam hajlandó volt a püspökkinevezésekben saját előjogait korlátozni, illetve az egyházi jogalkotás is abba az irányba mutatott, hogy a püspökkinevezés az egyház legfőbb hatóságának privilegizált jogcselekménye, a tábori lelkészség élére állami konzultáció, ajánlás vagy éppen bemutatás nélkül akkor sem lehetett főpapot kinevezni. [ 2]N agyon kevés olyan ország van – pl. Ausztrália – ahol az állami hatóság megengedi, hogy a római pápa a többi püspökhöz hasonlóan a katonai ordináriust is szabadon, minden állami ellenőrzés és beleszólás nélkül nevezze ki. Azt mondhatjuk, hogy annak ellenére, hogy a főszabály a pápa szabad püspökkinevezése (377. k. 1. §), érthető az egyes államok igyekezete is, hogy a fegyveres erők lelki gondozását irányító személy nemzetbiztonsági feltételeknek is megfeleljen. Ezért ezeknek a személyeknek az alaposabb nemzetbiztonsági ellenőrzése nemcsak indokolt, hanem szükséges is, és a nemzeti érdekek mindent megelőző szempontja miatt az állami vétó elfogadható. Ami Magyarországot illeti az Apostoli Szentszék és a Magyar Köztársaság közötti kétoldalú megállapodás értelmében „A katonai ordináriust a Szentszék, nevezi ki (de csak) a Magyar Kormány előzetes értesítése után. (Továbbá) szem előtt kell tartani a magyarországi törvényes követelményeket és a katonai szolgálat ellátásával kapcsolatos előírásokat. A Magyar Kormány a kinevezések esetén tizenöt nap alatt a jelölttel szemben általános politikai jellegű kifogást emelhet.” [43]    

IV. A katonai ordinárius joghatósága, a személyi elv érvényesülése   

A katonai ordinariátus olyan kánonjogi formáció, amely nem területi, hanem személyi alapon áll fenn, és a katonai ordinárius joghatósága a katolikus felekezetű katonákra és azok családjára, a katonai iskolákban tanulókra, [44] a katonai kórházakban és katonai idősotthonokban lévőkre terjed ki. [45] Mindennek következtében a személyek vonatkozásában „versengő illetékesség” alakul ki, hiszen a katonák lakóhely és pótlakóhely szerinti ordináriusának továbbra is, mint területileg illetékesnek megmarad a joghatósága [46] Sőt, a „versengő illetékesség” nemcsak a tábori ordinárius, hanem az egyes tábori lelkészek hivatalát is érinti. [47] Az apostoli konstitúció ad néhány preferenciát, mely szerint a laktanyák és a katonai objektumok, a katonai kórházak, katonai iskolák, a katonaság ellenőrzése alatt álló egyéb objektumok alapvetően és elsődlegesen a tábori ordinárius joghatósága alá tartoznak. Azonban a konstitúció még ezekben a sajátosan katonai objektumok vonatkozásában sem mondja, hogy a katonai ordinárius joghatósága kizárólagos lenne. Sőt, a konstitúció leszögezi, ha nincs katonai ordinárius vagy katonai lelkész, vagy ezek nem elérhetőek, akkor a lelkipásztori ellátás ezekben az objektumokban a helyi ordinárius, illetve a helyi plébános rendes hivatalához tartozik. [48] A jogszabály mögöttes értelme világos: a lelkek üdvössége elsőbbséget élvez (1752. k.), és ezért bár az említett területeken a katonai ordinárius joghatósága megelőző, [49] de ez nem jelenti azt, hogy annak hiánya miatt a katonai szolgálatot teljesítők ne élhetnének a vallás szabad gyakorlásának jogával.  

V. A katonai ordinariátus presbitériuma

A katonai ordinariátus presbitériumát egyrészt saját „inkardinált” vagyis az ordinariátusba véglegesen betagozódott papok (266. k.), és más részegyházak, illetve a megszentelt élet intézményeinek ideiglenes jelleggel erre a sajátos lelkipásztori szolgálatra átadott papjai alkotják (271. k.). [50] A jogalkotó tisztában volt azzal, hogy meglehetősen alacsony azoknak a száma, akik eleve katonai lelkipásztori szolgálatra akarnak lépni. Ezért mind a II. Vatikáni Zsinat Christus Dominus kezdetű határozata, [51] mind az említett apostoli konstitúció [52] kifejezetten buzdítja az egyes egyházmegyék megyéspüspökét és a megszentelt élet intézményeinek elöljáróit, hogy gondoskodjanak arról, hogy álljon megfelelő számú lelkipásztor a tábori ordinariátus szolgálatára. A volt szocialista országokban gyakorlatilag a tábori lelkészség egészét az egyes egyházmegyék és a megszentelt élet intézményei adták. Sőt, az azóta eltelt időben is a tábori lelkészek jelentős része eredetileg más egyházmegyébe „inkardinált” pap. A tábori lelkészségbe való átlépés esetén, az átlépésre vonatkozó általános kánoni előírásokat kell megtartani (267-271. k.). [53] A hatályos kánoni jogalkotás a régi joghoz képest jelentősen megkönnyítette egy másik egyházmegyébe való átlépés („inkardináció”) lehetőségét. [54] Ezzel a jogalkotó a II. Vatikáni Zsinat koncepcióját követi, mely szerint a felszentelt szolgálattevőknek ne csak saját részegyházukra, hanem a többi, különösen a szükséget szenvedő részegyházakra is legyen gondjuk. [55] Sőt, a II. Vatikáni Zsinat Presbyterorum ordinis kezdetű határozata a papok megfelelő elosztása kapcsán a különleges lelkipásztori tevékenységek segítését külön kiemeli. E szerint elő kell mozdítani a „különleges lelkipásztori tevékenységeket, melyeket a föld bármely részén egyes társadalmi csoportok javára kell végezni” (PO 10). A zsinati dokumentum által említett különleges szolgálatnak tekinthető a katonai lelkészi szolgálat is. Mivel azonban a tábori lelkészi szolgálat sajátos lelkipásztori feladat, átvétel esetén először talán érdemesebb az ideiglenes átvétel jogi lehetőségét alkalmazni (271. k.). Ez egyben a klerikus számára az eredeti részegyházba való könnyebb visszatérést is biztosítja. Az sem ritka, hogy eleve szóba sem kerül a végleges átvétel („inkardináció”), hanem a katonai ordinariátus csak ideiglenes jelleggel veszi át a klerikust, hogy ezt a sajátos lelkipásztori szolgálatot teljesítse. [56] Olyan országok is vannak, ahol a katonai ordináriátus egyetlen klerikust sem „inkardinál”, hanem hosszabb-rövidebb ideig a klerikus saját ordináriusával való megállapodás alapján a helyi részegyházakból vesz át szolgálattevőket. [57] A legtöbb ország esetében azonban – hacsak a kétoldalú nemzetközi megállapodásból más nem derül ki – kánonjogilag semmi akadálya nincs a teljes átvétel alkalmazásának. Ugyanakkor bizonyos állami jogszabályok mind az ideiglenes, mind a végleges átvételt korlátozhatják. Így például hiába nincs egyházjogilag semmi akadálya annak, hogy akár ideiglenesen, akár véglegesen az országhatáron kívülről vegyenek át klerikust, de az állami előírások joggal követelhetik meg, hogy a katonai lelkészek az adott ország állampolgárai legyenek. Figyelembe kell venni azt is, hogy az egyes országok hadseregének létszáma és így a katonai ordinariátus szüksége gyorsan változhat. Elég, ha a magyar helyzetre gondolunk. Mióta az Apostoli Szentszék és a Magyar Köztársaság kétoldalú megállapodásban rögzítette a fegyveres erőkben szolgálatot teljesítők lelkipásztori ellátására vonatkozó feltételeket, a magyar hadsereg jelentős átalakuláson ment keresztül. A régi sorkatonai szolgálat helyébe a hivatásos, szerződéses katonai szolgálat lépett. [58] Ugyanakkor rendkívüli állapotban az országgyűlés elrendelheti a sorkatonai szolgálat visszaállítását. Mindebből látszik, hogy a katonai ordinárius lelkipásztori gondoskodására bízott személyek létszáma a többi részegyházhoz képest sokkal gyorsabban változhat. Ezzel együtt a katonai ordináriátus számára szükséges klerikusok – tábori lelkészek – száma változik. Nem elképzelhetetlen ezért a tartalékos katonai szolgálat mintájára a tartalékos tábori lelkészi szolgálat kialakítása. Ehhez hasonló intézmény sok országban létezik. Nem ritka, hogy a tábori lelkészek munkáját „kisegítő” tábori lelkészek támogatják. Egyes nyugat-európai országokban a „teljes munkaidős” tábori lelkészeknél jóval több „kisegítő” tábori lelkész dolgozik. [59] Ők csak részben foglalkoznak a katonák lelkipásztori ellátásával. Jogállásukat az egyes ország és az Apostoli Szentszék között kötött kétoldalú megállapodásban is érdemes tisztázni. A további pontosítás a klerikus saját ordináriusa és a tábori ordinárius közös feladata. Olyan országokban, ahol nemcsak római katolikusok élnek – jó példa erre Magyarország, ahol jelentős létszámú „görög katolikus” közösség található – előfordulhat, hogy a katonai szolgálatot teljesítők saját rítusuk szerint szeretnének a szentségekben és az istentiszteleti cselekményekben részesülni. Ennek biztosítására a rítus szerinti ordinárius és a tábori ordinárius feladata.          

A tábori ordinárius saját alárendeltjei feletti joghatósága akkor sem szűnik meg, ha az alárendeltjei az országhatáron kívül teljesítenek szolgálatot, [60] vagy adott esetben olyan közös csapattestben szolgálnak, amelynek csak egy részét alkotják saját országának katonái. Ennek ma a NATO missziók miatt egyre nagyobb jelentősége van, hiszen nem ritka, hogy a katonai ordinárius lelkipásztori gondoskodására bízott katonák az országhatáron kívüli missziókban vesznek részt, illetve az is előfordul, hogy a katonák közös csapattestek tagjaiként teljesítenek katonai szolgálatot. Ilyen esetekben elfogadható jogi lehetőség lehet, hogy a katonai ordináriusok közösen csak egy felelős lelkipásztort bíznak meg a lelkipásztori munka ellátásával. [61] Azonban, hogy a lelkipásztori munka a több nemzetiségű csapattestekben is valóban eredményes legyen, a lelkipásztor részéről nagyon biztos nyelvismeret szükséges.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a katonai ordinárius – hacsak a kétoldalú nemzetközi megállapodás másképp nem rendelkezik [62] – nem nyer joghatóságot más hadsereg lelkipásztorai felett még akkor sem, ha azok valamilyen okból éppen a saját országában tartózkodnak.

A rendőri szolgálatot teljesítők hagyományosan nem tartoznak a katonai ordinárius joghatósága alá. [63] Lelkipásztori ellátásuk a területiség elve alapján történik. Kérdéses azonban a régi hatőrség alkalmazottainak helyzete. A Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék 1994-ben megkötött kétoldalú nemzetközi megállapodása értelmében ugyanis a katonai ordináriusra a Magyar Honvédség és a Magyar Határőrség lelkipásztori ellátásának irányítását bízták. Azonban a Magyar Határőrség 2008. január 1-jén beolvadt a Magyar Köztársaság Rendőrségébe, szervezeti önállósága megszűnt (2007. évi XC. Törvény). A kétoldalú megállapodásból az nem derül ki, hogy ilyen esetben a jogutód szervezetre kiterjed-e a katonai ordinárius joghatósága. A törvénymagyarázat alapelvei értelmében nincs okunk a katonai ordinárius joghatóságát más, a nemzetközi szerződésben meg nem említett szervezetekre kiterjeszteni. Ellenkező álláspontra csak a kétoldalú megállapodás hiteles magyarázatából juthatnánk. Hivatalos értelmezésre azonban a megállapodás értemében együttesen a szerződő felek – Apostoli Szentszék, Magyar Köztársaság – jogosultak. [64]  

VI. A tábori lelkészek képzése

Az egyházi jogalkotásban nincs külön olyan jogi szabályozás, amely kifejezetten a „tábori lelkészségre való képzést” határozná meg. A Spirituali militum curae kezdetű apostoli konstitúcióban azonban maga a jogalkotó ismeri el, hogy a tábori lelkészek különleges elvárásoknak kell, hogy megfeleljenek. [65] Ugyanakkor a tábori lelkészek képzését is egyrészt az Egyházi Törvénykönyvben található joganyag – „klerikusok képzése” (232-264. k.) – illetve a törvénykönyvön kívüli egyéb zsinati, pápai és szentszéki megnyilatkozások szabályozzák. [66] Mivel azonban a tábori lelkészeknek különleges elvárásoknak is meg kell(ene) felelniük, a jogalkotó a Spirituali militum curae kezdetű apostoli konstitúcióban megadja a lehetőséget a tábori ordináriusnak, hogy a Szentszék jóváhagyásával saját szemináriumot, „papnevelő intézetet” alapítson. [67] Ez azonban a gyakorlatban a papnövendékek alacsony száma, a tanári kar hiánya és gazdasági okok miatt nem szokott megvalósulni. Tagadhatatlan, hogy az általános filozófiai, teológiai és kánonjogi képzés mellett a katonai lelkészeknek egyéb ismeretekre is érdemes lenne szert tenni. Így legalább a fegyveres erőkhöz kapcsolódó állami közigazgatási rendszer megismerése, általános biztonságpolitikai és nemzetvédelemi alapismeretek elsajátítása, illetve a fizikai állóképesség növelése joggal várható el azoktól, akik katonai lelkészi szolgálatra akarnak lépni. Többen hangsúlyozzák, hogy ha szeminárium alapítására nincs is mód, legalább „képzési központokat” állítsanak fel, ahol a tábori lelkészek sajátos ismereteket sajátíthatnak el. [68] Így a katonai ordinárius, amellett, hogy a többi ordináriushoz hasonlóan, mind a felvételnél (241. k. 1. §), mind a szentelés előtt (1051. k.) értékeli a jelölt papságra való általános alkalmasságát, meg kell, hogy ítélje, hogy az illető a különleges tábori lelkészi szolgálatra alkalmas-e. [69] Nehézséget jelenthet, hogy az újonnan szervezett katonai ordinariátus esetén magának az ordináriusnak sincs megelőző tapasztalata, így nem ismeri, hogy milyen különleges elvárásoknak kellene a jelölteknek megfelelni. Egyes szerzők megjegyzik, hogy a katonai lelkészek különleges szolgálata miatt figyelembe kell venni:

1. Mivel a tábori lelkész a többi lelkésznél jóval zártabb közegben és a különböző felekezetű szolgálattevőkkel gyakoribb érintkezés mellett végzi lelkipásztori tevékenységét, elengedhetetlen a különböző felekezetű szolgálattevők iránt tanúsított megértés és toleráns magatartás.

2.  A tábori lelkészek munkájában a lelkipásztori problémák és pszichés terheltség, devianciák megkülönböztetésének hatványozott jelentősége van. Általánosan igaz, hogy a lelkipásztoroknak meg kell különböztetni a lelkipásztori tevékenységet a súlyos pszichés betegségek kezelésétől, de mindennek a fegyveres testületek esetén – különösen háborús helyzetben – még nagyobb jelentősége van. Ezért a tábori lelkészeknek kapcsolatot kell tartani a pszichológusokkal és pszichiáterekkel, és ha szükséges, segítséget kell kérni a problémák megoldásában.

3. Ma egyre többen figyelmeztetnek a „béke missziók” kihívásaira. A NATO jelentős szerepet vállal a világ különböző részein kirobbant fegyveres összecsapások megszüntetésében, és az adott országok gazdasági és politikai stabilitásának helyreállításában. A tagállamok jelentős részénél katonai lelkészi szolgálat működik. A lelkészek sok esetben kísérik a katonákat a misszióba is, ahol a rendkívüli állapotok miatt olyan helyzetekbe kerülhetnek, melyek nemcsak jogi, hanem erkölcsi, etikai értékelést is igényelnek. Ezért is jegyzik meg jelentős szerzők, hogy a kérdés értékelése a Szentszék részéről komolyabb, egyetemes jogi szabályozást igényelne. [70]

VII. Kitekintés - A tábori lelkészi szolgálat kapcsán felmerülő etikai kérdések

Bár láthattuk, hogy a katonai ordinariátus sajátos jellegéből adódóan sok jogtechnikai kérdés fogalmazódott meg, amelyre a jogalkotó igyekezett választ adni, de a legjelentősebb kérdések nem jogi, hanem etikai jellegűek. Nem elhanyagolhatóak ezek a nem szoros értelemben vett jogi felvetések, hiszen mindezek erőteljes hatással lehetnek a későbbi jogalkotásra. Különösen az újabb angolszász irodalomban fogalmazódik meg ismételten az ún. „kettős függés” problémája, [71] amely a tábori lelkészek vonatkozásában hagyományosan nehézséget jelentett. [72] Az a tapasztalat, hogy olyan országok esetében, ahol az államhatalom erősebb, illetve az országot ideológiailag erőteljesebben elkötelezett erők vezetik, a tábori lelkészek sem tudják magukat ez alól kivonni. Tipikusan ilyen helyzet alakult ki a XIX. századi Poroszországban, illetve a két háború közötti Németországban. Ez ma is igaz. A megyéspüspök papjai fölötti általános ellenőrző jogköre (384. k.) sok esetben kevésbé tud érvényesülni az olyan lelkipásztorok esetében, akiknek más szolgálati elöljárója is van, különösen olyan esetben, ha háborús övezetben, az országhatáron kívül vannak. [73]

Az említett nehézséget az egyházi jogalkotó is érzékelte, hiszen a klerikusokra vonatkozó joganyagban kimondja: „Mivel a katonai szolgálat kevéssé illik a klerikusi állapothoz, a klerikusok és a szent rendre készülők ne jelentkezzenek önként katonának, hacsak az ordináriusuk nem engedélyezte” (289. k. 1. §). Sőt ugyanennek a kánonnak a 2. §-a kéri a klerikusokat és a papnövendékeket, hogy éljenek az adott ország adta mentességekkel azokban a közteherviselésekben, amelyek idegenek a klerikusi állapottól (289. k. 2. §). Ennek megfelelően a szocialista államhatalom bukása után a Katolikus Egyház első kérései között szerepelt a papnövendékek mentesítése a katonai szolgálat alól, amelyet az államok  teljesítettek is. Annak ellenére, hogy a tábori lelkészi szolgálat más, mint a „sorkatonai szolgálat”, hiszen a tábori lelkész lelkipásztori feladatot, a katonák lelki gondozását végzi, mégis feszültség érezhető a joganyagban. Gyakorlatilag a tábori szolgálattevő ugyanolyan helyzetekkel kerülhet szembe, amelyek miatt az egyházi jogalkotó más jogszabályokban nem tartja összeegyezethetőnek a katonai szolgálatot a klerikusi állapottal. Egyes országokban úgy igyekeztek ezt a feszültséget enyhíteni, hogy a kétoldalú nemzetközi megállapodásban lefektették, hogy a tábori lelkészek nem tagozódnak be a hadsereg struktúrájába, és katonai rendfokozatot sem viselnek. [74]Ez azonban a legtöbb országban nem így van, illetve a teljes „elkülönítésre” a katonai lelkészi szolgálat miatt akkor sem kerülhet sor, ha a katonai lelkészek „nem viselnek katonai rendfokozatot”. Ezek miatt az etikai kérdések miatt például a vallásos amerikaiak 96 %-a úgy gondolja, hogy a tábori lelkészek „két Úrnak szolgálnak”, [75]  és magának a tábori lelkészségnek a létjogosultságát is megkérdőjelezik. Ezért több alsóbb bírósági döntés után az Egyesült Államok legfőbb bíróságának is meg kellett erősíteni, hogy a tábori lelkészi szolgálat nincs az állam és a vallás szétválasztásnak elve ellen, hanem éppen a katonai szolgálatot teljesítők szabad vallásgyakorlásának alkotmányos jogát biztosítja.   

Hasonlóan régi, de nem jogi, hanem etikai probléma, hogy a katonai lelkészek hogyan álljanak azokhoz a kérdésekhez, mint „felebarát”, mint „ellenség”, mint „emberi élet kioltása”. Ezek olyan kategóriák, amiket nem lehet pozitív jogszabállyal rendezni. A kérdést tovább bonyolítja, hogy ma, az atomfegyverek korában a klasszikus középkori kategóriák, mint „honvédő” vagy „igazságos háború” (bellum iustum) nehezen alkalmazhatóak. [76] Ebből a szempontból nagy jelentősége lehet, mind a katonai lelkészi szolgálatban résztvevők, mind a hadsereg alkalmazottai számára, ha a tábori lelkészekre vonatkozó egyházi dokumentumokban is megjelennek azok az elvek, amelyeket akár az egyes NATO-csúcstalálkozók alkalmával, akár a demokratikus országok hadseregei kapcsán hangsúlyoznak. [77]

A tisztán pozitív jogalkotáson túlível az a kérdés is, hogy az egyes államoknak mely felekezetek számára kell lelkipásztori ellátást biztosítani. Megengedhető-e olyan gyakorlat, hogy valamelyik vallás politikai vagy nemzetbiztonsági szempontból ne képviseltethesse magát a katonák lelkipásztori ellátásában. Ma ugyanis a vallási közösségek is – köztük a Katolikus Egyház – a katonák lelkipásztori ellátásához való jogot nem az egyes vallási közösségek számarányából vagy az adott közösség privilegizált helyzetéből, hanem a lelkiismeret és a vallás szabad gyakorlásának minden embert megillető jogából vezetik le. [78] Angliában például az aktív tábori lelkipásztori szolgálatot nemcsak anglikán, katolikus, egyéb nagyobb protestáns felekezetek látják el, hanem ha van rá igény, egyéb „kisegyházaknak” is van lehetőségük pásztorokat delegálni. Hasonló a helyzet az Egyesült Államokban is, ahol a tábori lelkészek 67 %-át több mint 50 protestáns „kisegyház” adja. Ugyanakkor vannak olyan országok, ahol még a jogállás tekintetében rendezett vallási közösségek számára sincs jogi lehetőség a szervezett tábori lelkészi szolgálat létrehozására. Bár a kérdés túlmutat a tábori lelkészség jogi és strukturális keretein, de az egyes országok jogi szabályozásából messzemenő következtetéseket vonhatunk le az adott állam jogpolitikai beállítottságáról.

Összefog          

A huszadik század második felére egyértelművé vált, hogy a katonai szolgálatot teljesítők lelkipásztori ellátását az Apostoli Szentszéknek egyetemes előírások erejével kell szabályozni. Az ötvenes években kiadott szentszéki szabályozást az 1986-ban kiadott, és ma is hatályos Spirituali millitum curae kezdetű apostoli konstitúció váltotta fel. Az új jogi szabályozás nagy érdeme, hogy a katonai ordináriust a megyéspüspökkel egyenlő jogi elbírálású főpapnak, a katonai ordinariátust pedig az egyházmegyével egyenértékű részegyháznak tekinti. Az apostoli konstitúció ugyanakkor csak az alapelvek meghatározására törekszik, hiszen az egyes országok politikai berendezkedése, hadseregszerkezete eltérő szabályozás kidolgozását követelheti meg. Ezért az egyes országok és az Apostoli Szentszék kétoldalú nemzetközi megállapodásban szokta tisztázni a katonai ordinariátus jogi helyzetét. A konstitúcióhoz hasonlóan a kétoldalú nemzetközi megállapodások is kitérnek a katonai ordinárius és az ordinariátus jogi helyzetére, az ordinárius lelkipásztori gondoskodására bízott személyekre, az ordinariátusban szolgálatot teljesítő klerikusokra, esetleg ezek képzésére, illetve a katonai ordinárius közigazgatási, bírósági rendszerére. Mind az egyházi jogszabályok, mind a kétoldalú nemzetközi megállapodások igyekeznek minimalizálni a jogtechnikai problémákat. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a tábori lelkészi szolgálat kapcsán napjainkban leginkább etikai és nem szigorúan jogi kérdések merülnek fel. Ezek a tisztán jogi szabályozást meghaladó kérdések, mint a „kettősfüggés”, a papi és katonai szolgálat összeegyeztethetősége, erkölcsi problémák helyes megítélése – igazságos háború, emberi élet, stb. – a későbbiekben még a pozitív jogi szabályozásra is komoly hatással lehetnek. Ami kifejezetten a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között kötött kétoldalú megállapodást illeti, maga a forma – „részleges megállapodás” – a kérdés rendezésére a legmegfelelőbbnek tűnik, hiszen bármilyen változtatás a megállapodó felek közös szándékával egyszerűbben végrehajtható. Ugyanakkor az 1994-es megállapodás óta a megállapodásban lefektetett és a jogi szabályozásnál figyelembe vett körülmények jelentősen megváltoztak. A sorkatonai szolgálatot a hivatásos szerződéses katonaság váltotta fel, továbbá a Magyar Határőrség, melyre a szerződés kifejezetten utal, megszűnt és beolvadt a Magyar Köztársaság Rendőrségébe. Ezeket a jelentős strukturális változásokat nyilvánvalóan mind a későbbi jogi szabályozásnál, mind a jogszabályi alap gyakorlati alkalmazásánál figyelembe kell venni.

Bár egyes országok lehetőséget biztosítanak arra, hogy a tábori ordinárius kinevezése a többi püspökhöz hasonlóan állami beleszólás nélkül történjen, de érthető okokból a legtöbb ország gyakorlatában ez nem így van. A tábori ordináriusnak ugyanis nemcsak a püspökséghez szükséges általános feltételeknek kell megfelelnie (378. k.), hanem nemzetbiztonsági szempontoknak is eleget kell tennie. Erről az adott ország – az információgyűjtés hatályos jogszabályainak keretei között – győződhet meg. A katonai ordinárius hivatala teljesítése – különösen a Szentszékkel való kapcsolattartás – közben sem feledkezhet meg arról, hogy neki hivatalából fakadóan a haza érdekeit is szem előtt kell tartania, és bizonyos információkat meg kell őriznie. 

              

 


* A tanulmányt Berta Tibor ezredes, a katolikus tábori lelkészség általános helynöke lektorálta. 

[1] Vö. Pugliese, A., La cura castrense, Torino, 1943, 5-6.

[2] „Servis Dei per omnia armatorum portare, vel pugnare, aut in exercitum et in hostem pergere omnio prohibuimus: nisi illis tantum, qui propter divinum mysterium, misiarum scilicet solemnia adimplenda, et sanctorum patrocinia portanda, ad hoc electi sunt: id est unum vel duos episcopos, cum capellanis, presbyteris eourum Princeps secum habeat: et unusquisque praefectus unum presbyterum, qui hominibus peccata constentibus judicare, et indicare poenitentiam possit. Nec non et illas venationes, et silvaticas vagationes cum canibus, omnibus servis Dei interdiximus ut accipitres et falcones non habeant” Concilum Germanicum Ratisbonae, in Mansi, J. D., (ed.) Amplissima, Coll. Concil, Graz, 1960, Vol. 12, 366. A tábori lelkészség történetéhez lásd Bielik, I., Geschichte der Militär-Seelsorge, Bécs, 1899.

[3] Vö. Váradi Hajnal A., Tábori lelkészség, in Bangha B., S. J. Katolikus Lexikon, Budapest, 1931, 302-303.

[4] Vö. Tovar, J., Los primeros súbditos de la jurisdición castrense española, Bilbao, 1964, 109-123. A szerző több olyan XVI. századi pápai levelet is bemutat, amelyben a pápa egyes országokra vonatkozóan rendezi a tábori lelkészek és a lelkészség vezetőjének jogállását. 

[5] Vö. SC. Consist., Instr., Sollemne semper, 1951. IV. 23, in AAS, 43 (1951) 562-565.  

[6] Vö. SC. Consist., Instr., Sacrorum Administri, 1955. II. 2, in AAS, 47 (1955) 93-97; SC. Consist., Instr., Formula servanda, 1956. X. 20, in AAS, 49 (1956) 150-143; SC. Consist., Instr., Ad Sacra Limina, 1959. II. 28, in AAS, 51 (1959) 274; SC. Consist., Instr., Sacramentum Poenitentiae, 1960. X. 27, in AAS, 53 (1961) 49-50.

[7] II. János Pál, Const Ap., Spirituali militum curae, 1986. IV. 24, in AAS, 78 (1986) 481-486.

[8] Vö. Edgar, G. Adams, Military Chaplanincy, in Fahlbusch, E. (ed), The Encyclopedia of Christianity, Michigan, 2005, 534.

[9] Vö. Tejero, E., Kommentár az 569. kánonhoz, in Marzoa, Á. – Miras, J. – Rodríguez-Ocaña, R., (ed.) Exegetical Commentary on the Code of Canon Law, Montreal, 2004, Vol. II/2. 1445-1446.

[10] Vö. Dalla Torre, G., Aspetti della storicità della costituzione ecclesiastica. Il caso degli ordinariati castrensi, in Il Diritto Ecclesiastico, 97 (1986) 274. 

[11] Ezt jól mutatta a régi elnevezés „apostoli helynökség” „apostoli vikárius”. A vikáriusnak nem volt saját hatalma, hanem a római pápa megbízottjaként irányította a katonai szolgálatot teljesítők lelkipásztori ellátását. (vö. 372. k.).  

[12] Hasonlóságokhoz és különbségekhez lásd Ghirlanda, G., De differentia Praelaturam parsonalem inter et Ordinariatum militarem seu castrensem, in Periodica, 76 (1987) 219-251.

[13] A személyi ordinariátus lehetőséget ad az anglikán egyházból a katolikus egyházba lépő személyeknek arra, hogy megőrizzék az anglikán örökség sajátságos elemeit, de a katolikus egyházzal teljes közösségben legyenek, és ennek megfelelően, hasonlóan mint a katonai ordinariátus esetén személyi kormányzás alá tartozzanak. Vö. XVI. Benedek, Const, Ap., Anglicanorum coetibus, 2009. XI. 6, in AAS, 101 (2009) 985-990.

[14] A régi szentszéki megnyilatkozásokban még katonai vikáriátus szerepel. Vö. SC. Consist., Instr., Sollemne semper, 1951. IV. 23, in AAS, 43 (1951) 562-565.  

[15] Vö. Beyer, J., La Costituzione Apostolica Spirituali Militum Curae a proposito degli Ordinariati Militari, in Quaderni di Diritto Ecclesiale, 3 (1988) 207.

[16] Vö. Fernandez, M., La asistencia religiosa catolica a las fuerzas armadas y la regulacion del servicio militar de clérigos y religiosos, in Revista Española de Derecho Canónico, 43 (1986) 23-46.

[17] Vö. Beyer, J., La Costituzione Apostolica Spirituali Militum Curae a proposito degli Ordinariati Militari, i. m. 209.

[18] A szövegtervezetekhez lásd Communicationes, 13 (1981) 255-270; 14 (1982) 116-230. 

[19] „A katonák lelki gondozása sajátos életkörülményeik miatt rendkívüli gondot igényel, ezért az erőkhöz mérten minden nemzeten belül állítsanak föl tábori helynökséget. Mind a helynök, mind a tábori lelkészek a megyéspüspökkel egyetértő munkálkodásban nagy odaadással szenteljék magukat ennek a nehéz feladatnak.” (CD 43.)

[20] A Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék közötti kétoldalú megállapodás egyértelműen utal a katonai ordinariátus szervezeti és működési szabályzatára. „A honvédelmi miniszter a belügyminiszterrel és a Magyar Püspöki Karral egyetértésben kiadja a Katonai Ordinariátus szervezeti és működési szabályzatát.” AAS, 86 (1994) 578.   

[21] Vö. II. János Pál, Const. Ap., Spirituali militum curae, 1986. IV. 24, XIII. cikkely, in AAS, 78 (1986) 485.

[22] Az egyes országok és az Apostoli Szentszék között kötött kétoldalú nemzetközi megállapodások és azok rövid magyarázata megtalálható: Baura, E., Legislazione sugli ordinariati castrensi, i. m. 74-306.

[23] Vö. Coppola, R., Della costituzione apostolica „Spirituali militum curae” allo statuto dell’Ordinariato militare in Italia: bilancio e prospettive, in Il diritto ecclesiastico, 98 (1988) 310.

[24] Vö. AAS, 86 (1994) 574. Lásd még Baura, E., L’Accordo tra la Santa Sede e la Reppublica di Ungheria sull’asistenza religiosa alle Forze Armata e di Polizia di Frontiera, in Ius Ecclesiae, 7 (1995) 371-381.

[25] Vö. Vecchi, F., L’incardinazione nella Chiesa Particolare dell’ordinariato castrense, i. m. 510.

[26] II. János Pál, Const. Ap., Spirituali militum curae, 1986. IV. 24, II. cikkely, 1. §, in AAS, 78 (1986) 483.

[27] Azonban, ha a katonai ordinárius nincs püspökké szentelve, szentség-kiszolgáltatás vonatkozásában korlátozottabbak a jogai. A szent rend szentségét nem szolgáltathatja ki (1012. k.), és rendes körülmények között alárendeltjein kívül nem szolgáltathatja ki a bérmálás szentségét sem érvényesen (887. k.).  

[28] Vö. Baura, E., Legislazione sugli ordinariati castrensi, Milano, 1992, 22-23.

[29] Vö. Arrieta, J. I., Il sistema dell’organizzazione ecclesiastica, Roma, 2003, 224. 

[30] Vö. 454. k. 1. §; II. János Pál, Const. Ap., Spirituali militum curae, 1986. IV. 24, III. cikkely, in AAS, 78 (1986) 483. – Ha ugyanazon a területen, ahová a tábori ordinárius küldetése szól több püspöki konferencia is található, akkor az Apostoli Szentszék és az adott ország között kötött kétoldalú megállapodásban ki kell térni arra, hogy a katonai ordinárius melyik püspöki konferenciának a tagja. 

[31] Vö. Beyer, J., La Costituzione Apostolica Spirituali Militum Curae a proposito degli Ordinariati Militari, i. m. 207

[32] Így Magyarországon is: „A katonai ordináriust munkájában egy általa a Magyar Honvédség, illetve a Határőrség vezetésének egyetértésével kiválasztott általános helynök segíti.” AAS, 86 (1994) 575.

[33] Több országban az ilyen részfeladattal megbízott helynököket általános helynöknek nevezik, pedig az egyetemes jog fényében feladatuk inkább a püspöki helynök feladatára hasonlít, hiszen nem az egész ordinariátus kormányzásában (475. k.), hanem csak a feladatok egy részében – szárazföldi erők, légierő stb. (477. k.) segítik a tábori ordinárius munkáját. Vö. Baura, E., Legislazione sugli ordinariati castrensi, i. m. 27.  

[34] Vagyis a testület székakadályoztatás esetén általában nem helyettesíti a katonai ordináriust (501. k. 2. §).

[35] „A honvédelmi és a belügyminiszter feladata, hogy az állami költségvetés lehetőségeinek figyelembevételével biztosítsa a Katonai Ordinariátus működéséhez szükséges anyagi, technikai, pénzügyi és személyi feltételeket.” AAS, 86 (1994) 577. Lásd még Korm. r. 14. § 61/1994 (IV. 20).

[36] Vö. Renken, J. A., Kommentár az 569. kánonhoz, in Beal, J. – Coriden, J. A. – Green, Th. J., (eds.), New Commentary on the Code of Canon Law, New-York, 1989, 739.

[37] A saját bíróság felállítása mellett is és ellene is szólnak érvek. Vö. Beyer, J., Les tribunaux de l’Ordinariat militaire, in Aa., Vv. Militum Cura Pastoralis, Roma, 1988, 50-56. 

[38] Vö. 399. k., 400. k.; II. János Pál, Const. Ap., Spirituali militum curae, 1986. IV. 24, XII. cikkely, in AAS, 78 (1986) 485.

[39] II. János Pál, Const. Ap., Spirituali militum curae, 1986. IV. 24, XI. cikkely, in AAS, 78 (1986) 485.

[40] Vö. Arrieta, J., Diritto dell’organizzazione ecclesiastica, Milano, 1997, 364, 375.

[41] Vö. Andrés, D. J., Constitutio Apostolica qua nuova canonica ordinatio pro spirituali militum curae datur, in Apollinaris, 60 (1987) 22.

[42] Csizmadia A., Főkegyurak és a végrehajtóik : Az állam és az egyházak Magyarországon a kapitalista korban, in Világosság, 5 (1964/4) 210.

[43] Vö. AAS, 86 (1994) 575.

[44] Az apostoli konstitúció egyértelműen azokról beszél, „akik katonai iskolákba járnak”, „qui militaria instituta frequentant” vö. II. János Pál, Const. Ap., Spirituali militum curae, 1986. IV. 24, X. cikkely, in AAS, 78 (1986) 484-485. Ez azonban az egyes országok és az Apostoli Szentszék közötti kétoldalú nemzetközi megállapodásokban pontosításra kerülhet, hiszen a katonai iskolákban sok esetben nemcsak katonák tanulnak. (pl. Magyarországon a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen). Ha külön pontosítás nincs akkor, mivel a jogszabály a katonai ordináriusnak kedvezményt biztosít, úgy kell venni, hogy joghatósága mindenkire kiterjed, akik a katonai iskolában tanulnak. Vö. Arrieta, J. I., Il sistema dell’organizzazione ecclesiastica, i. m. 226.    

[45] Vö. II. János Pál, Const. Ap., Spirituali militum curae, 1986. IV. 24, X. cikkely, in AAS, 78 (1986) 484-485.

[46] Vö. II. János Pál, Const. Ap.,  Spirituali militum curae, 1986. IV. 24, IV. cikkely, in AAS, 78 (1986) 483.

[47] Vö. Pavanello, P., Kommentár az 569. kánonhoz, in Aa. Vv., Codice di Diritto Canonico Commentato, Milano, 2001, 506.

[48] „Stationes vero ac loca militibus reservata primo et principaliter subsunt iurisdictioni Ordinarii militaris; secundario autem iurisdictioni Episcopi dioecesani, quoties scilicet Ordinarius militaris eiusve cappellani desint: quo in casu tum Episcopus dioecesanus tum parochus iure proprio agunt.„ II. János Pál, Const. Ap., Spirituali militum curae, 1986. IV. 24, IV. cikkely, in AAS, 78 (1986) 483.

[49] Ezért egyes szerzők teljesen jogosan a fent említett területeken nem a helyi ordinárius versengő, hanem kiegészítő illetékességéről beszélnek. Vö. Beyer, J., La Costituzione Apostolica Spirituali Militum Curae a proposito degli Ordinariati Militari, i. m. 219.

[50] A Szentszék a korházakon és az oktatási intézményeken kívül nem preferálja, hogy a szerzetesek tábori lelkészi szolgálatot teljesítsenek. Kétségtelenül ez az életforma nehezen egyeztethető össze a szerzetesi élethívatással. Vö. SC. Consist, Instr., Sacrorum Administri, 1955. II. 2, in AAS, 47 (1955) 93-97. Lásd még Bánk J., A szerzetes katonalelkész, in Ua., Kánoni jog, Vol., I., Budapest, 1960, 734-735. Ugyanakkor néhány országban – Spanyolország, Olaszország, Egyesült Államok, Brazília, Argentína – meglehetősen sok szerzetes teljesít katonai lelkészi szolgálatot.   

[51] „Ezért a megyéspüspökök engedjenek át a tábori helynöknek elegendő számú, erre a felelős megbízatásra alkalmas papot, és támogassák a katonák lelki gondozására irányuló kezdeményezéseket.” CD. 43.

[52] II. János Pál, Const. Ap., Spirituali militum curae, 1986. IV. 24, VI. cikkely, 2. §, in AAS, 78 (1986) 483-484.

[53] Vö. Vecchi, F., L’incardinazione nella Chiesa Particolare dell’ordinariato castrense, in Navarro, L. (a cura di) L’istituto dell’incardinazione, Milano, 2006, 489-508.

[54] Vö. Gutiérrez, L. J., La visione conciliare dell’incardinazione incidenza sulla nuova legislazione canonica, in Navarro, L. (a cura di) L’istituto dell’incardinazione, Milano, 2006, 96-120.

[55] „Ezenkívül az inkardináció és exkardináció szabályait úgy kell módosítani, hogy ez az ősi intézmény megmaradjon ugyan, de jobban feleljen meg a mai lelkipásztori igényeknek.” PO 10.

[56] Vö. Arrieta, J. I., Diritto dell’organizzazione ecclesiastica, i. m. 365. 

[57] Vö. Baura, E., Legislazione sugli ordinariati castrensi, i. m. 41-42.

[58] Vö. Ogyh., 112/2004. (XI. 3.), in Magyar Közlöny, 161 (2004) 12670.

[59] Vö. Beyer, J., La Costituzione Apostolica Spirituali Militum Curae a proposito degli Ordinariati Militari, i. m. 244. .

[60] II. János Pál, Const. Ap., Spirituali militum curae, 1986. IV. 24, IV. cikkely, in AAS, 78 (1986) 483.

[61] Vö. Beyer, J., La Costituzione Apostolica Spirituali Militum Curae a proposito degli Ordinariati Militari, i. m. 211.

[62] Így például Olaszországban a kétoldalú megállapodás értelmében az olasz katonai ordináriusnak azok fölött a katolikus katonák fölött is van joghatósága, akik más hadsereghez tartoznak, de éppen Olaszország területén vannak, és nincs saját tábori lelkészük. Vö. Baura, E., Legislazione sugli ordinariati castrensi, i. m. 50.

[63] Vö. Baura, E., Legislazione sugli ordinariati castrensi, i. m. 50.

[64] „Ha a jelen megállapodás értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatban valamilyen nehézség

merülne fel, a Magas Szerződő Felek közös megegyezéssel keresik meg a legmegfelelőbb megoldást.” AAS, 86 (1994) 578.

[65] „Praeter illos de quibus in sequentibus parr. 3 et 4, Ordinariatus castrensis presbyterium efformant illi sacerdotes, sive saeculares sive religiosi, qui congruis qualitatibus praediti ad hoc peculiare opus pastorale rite perficiendum atque de consensu sui Ordinarii, officio in Ordinariatu militari funguntur.” II. János Pál, Const. Ap., Spirituali militum curae, 1986. IV. 24, V. cikkely, 3. §, in AAS, 78 (1986) 483-484.

[66] Vö. II. Vatikáni Zsinat, Optatam Totius, Decr., in AAS 58 (1966) 713-727; II. János Pál, Adhort., Ap. post-synod, Pastores dabo vobis, 1992. III. 25, in AAS, 84 (1992) 657-804; magyarul: PM XXVIII.

[67] „Ordinarius militaris, probante Sancta Sede, seminarium erigere potest eiusque alumnos, specifica formatione spirituali ac pastoralis donatos, in Ordinariatu ad sacros ordines promovere.” II. János Pál, Const. Ap., Spirituali militum curae, 1986. IV. 24, VI. cikkely, 1. §, in AAS, 78 (1986) 483-484. (kiemelés U. L.)

[68] Vö. Baura, E., Legislazione sugli ordinariati castrensi, i. m. 45.

[69] Vö. Vecchi, F., L’incardinazione nella Chiesa Particolare dell’ordinariato castrense i. m. 495.

[70] Vö. Vecchi, F., L’incardinazione nella Chiesa Particolare dell’ordinariato castrense i. m. 492.

[71] Vö. Budd, R. M., Serving Two Masters: Development of American Military Chaplaincy, 1860-1920, Lincoln, 2002; Drazin, I. – Currey. C. B., For God and Country: The History of Constitutional Challenge to the Army Chaplaincy, Hoboken, 1995. 

[72] Bizonyos helyzetben mozgósítás stb. kifejezetten szükséges a katonai elöljáró parancsainak végrehajtása. Feraboschi, M., Cappelano militare, in Enciclopedia del diritto, Milano, 1960, Vol. IV., 262.

[73] Ami a magyar helyzetet illeti, a kétoldalú nemzetközi megállapodás is kifejezetten kimondja, hogy: „A katolikus katonai lelkészek katonai tevékenységük tekintetében katonai feletteseiknek alárendeltek, lelkipásztori működésükben a kánonjog előírásai szerint a katonai ordinárius utasításait követik.

1. Ha a Katonai Ordinariátushoz tartozó klerikus ellen katonai jellegű fegyelmi eljárás indul, a katonai felettes intézkedik a katonai ordináriussal összeköttetést tartva. 2. A kánonjogi fegyelmi intézkedéseket a katonai ordinárius teszi meg, aki az eljárásról tájékoztatja az illetékes katonai felettest.” AAS, 86 (1994) 578. A valóságban azonban sokszor nagyon nehéz a kettős „elöljáróság” alkalmazása.  

[74] Vö. Baura, E., Legislazione sugli ordinariati castrensi, i. m. 45.

[75] Müller-Kent, J., Military Chaplanincy, in Falhbusch, E. (ed), The Encyclopedia of Christianity, Michigan, 2005, 536.

[76] Vö. Hierold, A., Militärseelsorge im Spannungsfeld zwischen Kirche und Staat Was beabsichtigen Kirche und Staat mit der Militärseelsorge?, in Archiv für Katholischen Kirchenrecht, 175 (2006) 100.

[77] Pl. Biztonság, stabilitás, nemzetközi béke előmozdítása stb. Vö. Siposné Kecskeméthy K., A mediterrán térség az isztambuli csúcstalálkozó után, in Fórum 9 (2005) 26-29. Lásd még Bonicelli, G., Prime riflessioni pastorali sulla nuova disciplina castrense, i. m. 204.

[78] Vö. Bonicelli, G., Prime riflessioni pastorali sulla nuova disciplina castrense, in Quaderni di Diritto Ecclesiale, 3 (1988) 202.

 

Típus: 
Írás
Tartalom dátuma: 
péntek, 2015, január 9