Tegnap : Ráhel, Csenge
Ma : Ágota, Ingrid
Holnap : Dorottya, Dóra
2012 Február
H K SzeCsP SzoV
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829 

Párbeszéd lap logója
Honvédségi Szemle logója
Honvéd Altiszti Folyóirat logója

 

 

 

Historia Domus

Bíró László tábori püspök idején

2011 

 

JANUÁR

11.-én, kedden megtartottuk ez évi első lelkészi találkozónkat Érden. A találkozó  ünnepélyes szentmiséjén Bíró László tábori püspök diákónussá szentelte Horváth Kornél leendő tábori lelkészt.

12.-én, szerdán a Budavári Mátyás-templomban Berta Tibor ezredes, általános helynök, Takács Tamás alezrdes, kiemelt vezető tábori lelkész és dr. Hankovszky Béla kiemelt tábori lelkész mutatott be szentmisét a Don melleti harcokban elesett katonákért. 

19.-én, szerdán az általános helynök képviselte a püspökséget Hejcén a repülőbalesetben tragikusan elhunyt szlovák katonákról való megemlékezésen. A katonai megemlékezés után a helyi plébánia templomban szentmisét mutatott be Frantisek Rabek szlovák tábori püspök, Ternyák Csaba egri érsek, az általános helynök, valamint szlovák tábori lelkészek.

31.-e és február 02. között Bíró László tábori püspök Csehországban részt vett a vezető tábori lelkészek konferenciáján.

19.-én, szerdán az általános helynök képviselte a püspökséget Hejcén a repülőbalesetben tragikusan elhunyt szlovák katonákról való megemlékezésen. A katonai megemlékezés után a helyi plébánia templomban szentmisét mutatott be Frantisek Rabek szlovák tábori püspök, Ternyák Csaba egri érsek, az általános helynök, valamint szlovák tábori lelkészek.

31.-e és február 02. között Bíró László tábori püspök Csehországban részt vett a vezető tábori lelkészek konferenciáján.

 

FEBRUÁR

03.-án, csütörtökön a püspökséget Szentesi Csaba őrnagy, görög katolikus tábori lelkész képviselte az MH PRT és MH KFOR kontingensek kibocsátó ünnepségén Debrecenben. Az MH KFOR kontingens tagja Rácz István főhadnagy, tábori lelkész.

04.-én, pénteken Bíró László tábori püspök Tatán volt az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál.

21.-én, hétfő tábori lelkészi szakmai napot tartottunk Budapesten, melynek keretében látogatást tettünk a Katonai Biztonsági Hivatalban.

 

MÁRCIUS

01.-én, kedden az általános helynök vett részt a HM éves értékelő és feladatszabó értekezletén a HM II.-ben.

04.-én, pénteken az általános helynök mondott megemlékező imádságot Szombathelyen a tíz éve elhunyt vitéz Both Béla dandártábornok sírjánál. A megemlékezésen beszédett mondott dr. Szarka Gábor a HM kabinetfőnöke.

Ezen a napon érkezett haza féléves missziós szolgálatából (MH PRT) Kótai Róbert főhadnagy, tábori lelkész.

08.-án, kedden az általános helynök részt vett a Katonaözvegyek Országos Találkozóján a Stefánia-palotában. Az ünnepségen dr. Simicskó István a HM parlamenti államtitkára mondott beszédet.

11.-én, pénteken az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred katonái ünnepi állománygyűlésen emlékeztek meg a dicső elődökről, a forradalom és szabadságharc során elesett hős katonákról.  Az ezred tábori lelkésze, Markovics Milán Mór főhadnagy mondott ünnepi beszédet. A lelkész párhuzamot vont a szabadságharc katonái és a ma katonái között. Hangsúlyozta, hogy az egyenruha, amelyet a magyar katona visel, hordozza azt a szellemiséget, amelyet őseink, a szabadságharc hősei örökítettek ránk. Kitért az egykori Honvédsereg integráló hatására is, amely ma legalább ugyanannyira igaz, mint volt több mint 160 évvel ezelőtt. Az ünnepi beszédben Markovics főhadnagy felelevenítette a szabadságharc leverése után a hazát elhagyni kényszerült katonák sorsát is. Akik ugyan hazájuktól távol voltak kénytelenek leélni életüket, de bárhol is folytatták életüket, soha nem tagadták meg szabadságvágyukat. Sokan az Amerikai Egyesült Államokba emigráltak és ott a hadseregbe belépve, a polgárháború során az északiakat támogatva harcoltak a szabadságért, egy szabadabb jövőért.

Ezen a napon az általános helynök áldotta meg a Farkasréti-temetőben Hanzély Pál főhadnagy felújított síremlékét.

15.-én, kedden Szolnokon ünnepi szentmisét mutatott be  a Vártemplomban Kálinger Roland százados, tábori lelkész. A Damjanich-szobornál tartott megemlékezés után a Vártemplomban folytatódott a Szolnok városi program. A délben kezdődő ünnepi szentmisét Magyarországért és a szolnoki hívekért ajánlották fel. Kálinger Roland százados, tábori lelkész a szentbeszédben a szabadság fontosságát hangsúlyozta. Az Úr a teremtésnél szabad akaratot adott nekünk. Az elesett ember azonban a bűn rabja lett, ezért Isten egyszülött fiát küldte el, hogy megszabadítson. Jézus feláldozta életét azért, hogy szabadok legyünk, mert a szabadság akkora kincs, hogy nem csak a szabadságharc hősei, hanem az Isten fia is életét adta érte. A tábori lelkész szólt arról is, hogy minden nap, amit az ember a földön eltölt, Isten ajándéka, így a magyarságunkhoz és keresztény hitünkhöz méltón kell megélni. Voltak olyan időszakok a történelemben, amikor nem lehetett a szabadságról beszélni, sem templomon belül, sem kívül. A mai idő ezért rendkívüli, mert nincs rajtunk elnyomás és megünnepelhetjük azt, hogy szabadok vagyunk. A prédikációban elhangzott: ma az Isten talán jobban letekint a magyarokra, mert nagy dolgokat vitt végbe ez az ország, mely bár területre kicsi, lélekben nagy és példát tud mutatni Európának, hogy a szabadság olyan érték, amiért lehet és kell harcolni.

16.-án délután a Vezérkari Tanfolyam állományát fogadtuk a püspökségen.

17.-én, csütörtökön találkozót tartottak a KFOR-ban szolgáló tábori lelkészek. Az MH KFOR-4 tábori lelkésze Rácz István főhadnagy is részt vett a találkozón, melyre a Pristina HQ Film City táborban került sor. Ez a találkozó, havonta kerül megrendezésre, mindig más helyszínen. A délelőttöt átfogó programon megismerhette mindenki a KFOR-ban szolgáló kollégákat (francia, svájci, portugál, USA, német lelkészek). A program során a tábori lelkészek ellátogattak Pristina központjában a római katolikus püspökségre és megtekintették a Boldog Kalkuttai Teréz Anya tiszteletére épülő új székesegyházat.  A látogatás során találkoztak az egyházmegye általános helynökével.

25.-én, pénteken az általános helynök részt vett az MH PRT és MH KFOR kontingensek visszafogadó ünnepségén Hódmezővásárhelyen. A hazatérő MH PRT kontingens lelkésze Kótai Róbert főhadnagy, tábori lelkész volt.

28.-án szakmai nap keretében látogatást tettünk a Katonai Felderítő Hivatalban.

ÁPRILIS

14.-én Berta Tibor ezredes, általános helynök vett részt XVI. Benedek pápa megválasztásának 6. évfordulóján bemutatott szentmisén a Mátyás-templomban.

21.-én Nagycsütörtökön a püspökség kápolnájában került sor az olajszentelési szentmisére és a papi fogadalmak megújítására.

25.-én Bíró László tábori püspök vett részt Udvardy György pécsi megyéspüspök beiktatásán. 

 

MÁJUS

9.-én a Kiskorpádon talált két szovjet katona földi maradványait újratemették ortodox szertartás szerint. A kaposvári temetőben végső nyughelyre talált katonákat Puskás Béla nyá. alezredes, katonatörténész búcsúztatta, majd beszédet mondott Vlagyimir Szemigyetko, az orosz követség első titkára. A tábori lelkészi szolgálatokat Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész képviselte.

Ezen a napon szakmai továbbképzés keretében az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ munkatársai tartottak előadást a püspökségen.

 14.-én, szombaton Szent Cirill és Szent Metód ünnepséget tartottunk a Szovák Tábori Püspökséggel együtt Zalaváron.

Ezen a napon Berta Tibor ezredes, általános helynök áldotta meg a Ludovika Zászlóalj cspatzászlaját Budapesten.

18-23. között 90 fővel résztvettünk az 53. Nemzetközi Katonai Zarándoklaton Lourdes-ban. A Honvédelmi Minisztérium képviseletében dr. Simicskó István parlamenti államtitkár, a Honvéd Vezérkar részéről Bozó Tibor dandártábornok volt jelen.

20.-án az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred ünnepi állománygyűlésen emlékezett meg a Honvédelem Napjáról. Ennek keretében mondott búcsúbeszédet és köszönt el az Afganisztánban elhunyt két hősi halottól Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész. Az ünnepség előtti napon gyászszertartás keretében búcsúztak el a vallásukat gyakorló katonák Róth Orsolyától és Dálnoki Andrástól.

21.-én, a Honvédelem Napján Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész vett részt a Budapesten a Dísz-téren megtartott megemlékezésen, ahol megemlékező imádságot mondott.

27.-én, pénteken Kótai Róbert főhadnagy, tábori lelkész vett részt a Hősök Napi megemlékezéseken a Hadtörténeti Intézetben és a Ludovika volt épületében.

28.-án, szombaton este Berta Tibor ezredes, általános helynök, Kálinger Roland százados, tábori lelkész és Kótai Róbert főhadnagy, tábori lelkész szentmisét mutatott be a Mátyás-templomban a Hősök Emléknapjának előestéjén. A szentmise utáni ökumenikus megemlékezésen Jákob János ezredes,a protestáns tábori püspökség irodavezetője mondott megemlékező imádságot. A szemzmisén jelen volt dr. Szarka Gábor a HM kabinetfőnöke, Bozó Tibor dandártábornok, a HM HVK személyzeti csoportfőnöke és a Grósz Andor dandártábornok, a Honvédkórház főigazgató-katonai helyettese. A szentmisén közreműködött a Veszprémi Helyőrségi Zenekar.

30.-án, hétfőn Bíró László tábori püspök és az általános helynök vett részt a Parlamentben a Szent Korona átadásnak ünnepélyes eseményén, amikor a Magyar Honvédség átvette a korona őrzését. Az ünnepség előtt Bíró László püspök megáldotta az 1910-1918 között elhunyt képviselők és parlamenti alkalmazottak  újonan felavatott emléktábláját.

 

JÚNIUS

01.-én, szerdán a tábori lelkészek 20 km-es menetgyakorlatot hajtottak végre, melyet Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész tervezett meg és vezetett le.

08. szerda
A Németországból érkező tartalékos katonák Böhönyén a német-magyar katonai temetőt minden évben gondozzák, fejlesztik. Ehhez ad segítséget a Magyar Honvédség és Böhönye önkormányzata. Idén is megtörténtek a munkálatok, melynek végén az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred zenekara szolgált. Beszédet mondott Böhönye polgármestere, Kovács Imre a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség magyarországi megbízottja. Német és magyar nyelvű áldást mondtak Lackner Pál dandártábornok, a PTP püspöke és Markovics Milán Mór főhadnagy, a KTP kaposvári tábori lelkésze.

09.-én,  csütörtökön
Hódmezővásárhelyen volt az MH EUFOR kontingens ünnepélyes búcsúztatója, melyen a kontingens tábori lelkésze dr. Alácsi Ervin százados mondott imádságot és áldást.

11.-én, szombaton Bíró László tábori püspök áldozópappá szentelte Horváth Kornélt a Ráckevei Plébániatemplomban.

15.-én az MH 64. Boconádi József Logisztikai Ezred katonái szakmai látogatást tettek a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. Az alkalmon a helyőrségi tábori lelkésznek, Markovics Milán Mór főhadnagynak bemutatták az ott dolgozók az imatermet, majd egy előadás keretében a fogvatartottak vallásgyakorlásának biztosítási lehetőségei is bemutatásra kerültek.

23.-án, csütörtök volt a Katolikus Tábori Lelkészek Napja, melyet 3. alkalommal tartottunk meg Kapisztrán Szent János születésére emlékezve. A délután kezdődött ünnepségen az általános helynök köszöntötte a megjelenteket köztük dr. Simicskó Istvánt a HM parlamenti államtitkárárát, dr. szarka Gábor kaninetfőnököt, Márki Gábor helyettes-államtitkárt és Orosz Zoltán altábornagy, vezérkarfőnök helyettest. Cs. Kottra Györgyi főmuzeológus tartott előadást a Kapisztrán kultuszról a magyar honvédségben címmel, majd Kutassi Mónika I. éves tisztjelölt hallgató szavalta el Arany János Kapisztrán című versét.Ezután Bíró László tábori püspök tartott előadást a Család Éve programjairól, kihívásairól, lehetőségeiről.

24.-én, pénteken Szent László napi ünnepi beszédet  Tatán a lövészdandárnál Horváth József őrnagy tábori lelkész.

25.-én, szombaton Szent László napi szentmisét mutatott be Szécsi Ferenc plébános, kisegítő tábori lelkész meghívására Balatonfűzfőn Kótai Róbert főhadnagy, tábori lelkész.

28.-án, kedden a  PRT kontingens zárógyakorlatán részt vett Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész Táborfalva.

30.-án, csütörtökön kezdődött el a  Szent László menet 2011 „Arany” 71km-es kétnapos rendezvény melyen részt vett Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész.

 

JÚLIUS

01.-én, pénteken  Szent László gyűrű adományozás volt a Ludovika Zászlóalj Szent László Századánál, melyet az általános helynök adott át.

02.-án, szombaton tartották a XVII. Országos Polgárőrnapot Gyenesdiáson, amelyen több mint ötezer polgárőr jelent meg. A rendezvényen részt vett dr. Hatala József, országos rendőrfőkapitány, dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, Paskai László bíboros és dr. Kontrát Károly országgyűlési képviselő. A rendezvényen a bíboros úr beszéde után Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész mondott imát.

03.-án, vasárnap Balatonkenesén Kótai Róbert főhadnagy, tábori lelkész mutatta be a szentmisét a Honvéd Üdülőben.

07-16. között volt a 8. alkalommal megrendezett Zalavári Gyermektábor. A tábor vezetője ebben az évben Takács Tamás alezredes, vezető tábori lelkész volt. A tábort meglátogatta dr. Simicskó Istvánt a HM parlamenti államtitkára és dr. Benkő Tibor vezérezredes, a honvéd vezérkar főnöke.

10.-én,vasárnap Balatonkenesén Kálinger Roland százados, tábori lelkész mutatta be a szentmisét a Honvéd Üdülőben.

17.-én, vasárnap Balatonkenesén Szentesi Csaba őrnagy, tábori lelkész mutatta be a szentmisét a Honvéd Üdülőben.

20.-án, szerdán utazott ki dr. Alácsi Ervin százados, tábori lelkész külszolgálatra.

23.-án, szombaton Szent Anna búcsúi szentmiséjét az általános helynök mutatta be Nyírteleken, majd a városban megáldotta az újonnan kialakított katonai emlékhelyet.

24.-én,vasárnap Balatonkenesén Kálinger Roland százados, tábori lelkész mutatta be a szentmisét a Honvéd Üdülőben.

31.-én vasárnap Balatonkenesén Kótai Róbert főhadnagy, tábori lelkész mutatta be a szentmisét a Honvéd Üdülőben.

 

AUGUSZTUS

07.-én, vasárnap Balatonkenesén Kótai Róbert főhadnagy, tábori lelkész mutatta be a szentmisét a Honvéd Üdülőben.

14.-én, vasárnap Balatonkenesén Kótai Róbert főhadnagy, tábori lelkész mutatta be a szentmisét a Honvéd Üdülőben.

18.-án csütörtökön Takács Tamás alezredes, kiemelt tábori lelkész vett rész a PRT 11 kibocsátó ünnepségén.

19.-én, pénteken Kótai Róbert főhadnagy, tábori lelkész  vett részt a Szent István napi ünnepi állománygyűlésen Szentendrén a Központi Kiképző Bázison.

20.-án, pénteken Kaposváron az ünnepi szentmise után az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred katonái ünnepi állománygyűlésen emlékeztek meg Szent Istvánról az állami, nemzeti és egyházi ünnepen. Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész, beszédében hangsúlyozta, hogy az ünnepet már sokféle módon nevezték, ám a lényeg az, akikről szól: vagyis rólunk magyarokról. Kifejtette, hogy a kultúra fogalmát sokan félreértik, szerinte ugyanis, ez a fogalom egyenértékű azzal, hogy valahol-valamiben otthon érezhetjük magunkat, ez az, amit Szent István kapcsán ünnepelni érdemes. Az ünnep kitüntetések és elismerések átadásával folytatódott, majd a szózattal zárult.

21.-én, vasárnap érkezett haza Rácz István főhadnagy, tábori lelkész  féléves külszolgálatából.

26.-án a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság Mezőhegyesen, Békés megyében szervezte meg a XVII. Partiumi Honismereti Konferenciát, közösen a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékével, Mezőhegyes Önkormányzatával, a város Általános Művelődési Központjában. A konferencia fővédnöke dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, védnöke dr. Bartha Elek tanszékvezető egyetemi tanár, a Debreceni Egyetemen és dr. Kovács József, parlamenti képviselő, kórházigazgató főorvos volt. A konferencia nyitórészében a szózat eléneklése után Markovics Milán Mór főhadnagy beszélt a jelenlevőkhöz kiemelve Gonzeczky János mezőhegyesi tábori lelkész szerepét hazánkban és Mezőhegyesen, majd ökumenikus áldást adott, utána Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke vont párhuzamot az ószövetség felhívása és a mai emberek közt, az áldása után dr. Isaszegi János nyá. vezérőrnagy, mint a város szülötte, köszöntötte a részvevőket.

29-31. között került megtartásra a tábori lelkészek éves lelkigyakorlata, melyet Pál Ferenc plébános-helyettes tartott meg Érden.

31.-én utazott ki féléves külszolgálatra Kálinger Roland százados tábori lelkész. A repülőtéren Bíró László tábori püspök köszönt el tőle valamint a kiutazó katonáktól. Bíró püspök röviden köszöntötte a katonákat és elbúcsúztatatta őket: "A nehéz helyzetekben is becsülettel helytállni, ez a feladat lebegjen önök előtt. Ne csak a rossz dolgokra figyeljünk oda, a pozitívumokat is vegyük észre, hisz annyi szépség és érték vesz körül bennünket, még egy idegen országban is. A bajtársiasság, a becsület, a hazaszeretet, a család, a hit, ezek mind olyan értékek melyekből erőt meríthetünk." Püspök úr gondolt az itthon maradottakra is megáldotta őket és számukra, „igaz hűséget, kitartó állhatatosságot” kért az imában. Befejezésül azt kívánta az útba indulóknak, hogy ne csak szerencsés megérkezésük legyen, hanem boldog hazatérésük is.

 

SZEPTEMBER

17.-én szombaton került megtartásra a XVII. Nemzeti Zarándoklat Budakeszi-Makkosmárián.

19.-én, hétfőn Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész megkezdte a KVNR tanfolyamot Szentendrén.

23.-án, pénteken Nagyatádon az általános helynök nyitotta meg azt a kiállítást Nagyatádon, melyet a helyi 69. Harckocsizó Ezred Baráti Kör elnöke Hortobágyi Ferenc nyá. őrnagy rendezett be a városi múzeumban.

24.-én, szombaton az általános helynök áldotta meg a Készenléti Rendőrség csapatzászlaját Budapesten a Hősők terén. 

28.-án, szerdán Takács Tamás alezredes, kiemelt tábori lelkész mondott megemlékező imát Sukorón az 1848-as haditanács emlékére rendezett ünnepségen a helyi református templomban.

 

OKTÓBER

1.-én, szombaton került megrendezésre az a találkozó, melyen megalakult a Katolikus Tábori Püspökség Baráti Köre.

5.-én tábori lelkész találkozó volt a püspöki székházban.

06.-án a Nemzeti Gyásznap alkalmából a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a MH Ludovika Zászlóalj állományának megemlékezésén a Vértanúk emléktáblájánál Kótai Róbert főhadnagy, a zászlóalj tábori lelkésze mondott imát  a hősökért, a vértanúkért erőt, hitet kért a haza szolgálatához.

Ezen a napon Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész, imával és történelmi érdekességekkel egybekötött előadást szervezett a szentendrei tiszti KVNR katonáinak.

7-9 között Bíró László tábori püspök vezette az első alkalommal megrendezett Családerősítő Hétvégét a katonáknak, mely a balatonkenesei honvéd üdülőben került megtartásra.

20-án, csütörtökön az általános helynök vett részt a HM központi ünnepi megemlékezésén.

21.-én, pénteken állománygyűlésen adományozott csapatzászlót az MH Légi Vezetési és rányítási Központnak (MH LVIK); illetve zászlószalagot az MH 54. Veszprém Radarezrednek dr. Schmitt Pál köztársasági elnök, a Magyar Honvédség főparancsnoka. A legmagasabb szintű katonai szimbólumokat nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter adta át a HM Bessenyei György Kulturális és Üdültetési Közhasznú Nonprofit Kft. veszprémi intézményében. A csapatzászlót és zászlószalagot Szécsi Ferenc plébános, kisegítő tábori lelkész és Szabó György református tábori lelkész áldotta meg.

27.-én, csütörtökön az általános helynök mondott mondott kegyelti imát a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán a központi halottak napi gyertyagyújtáson.

29.-én,  szombaton tartottuk meg először a "Zalavári Táborozók Találkozóját" a püspökségen. A mintegy 30 fiatallal ellátogattunk a Parlamentbe dr. Simicskó István parlamenti államtitkár vezetésével.

 

NOVEMBER

1.-én kedden Szentesi Csaba őrnagy, görög katolikus tábori lelkész mondott imádságot Sáto,raljaújhelyen a Hősök Temetőjében rendezett megemlékezésen.

4.-én pénteken Ostffyasszonyfán mutatott be szentmisét Bíró László tábori püspök az I. Vilá,gháborús Hadifogolytemetőben.

Ezen a napon az általános helynök Kótai Róbert, Rácz István és Horváth Kornél tábori lelkészekkel muatott be szentmisét a Budavári Mátyás-templomban az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbefoljtásának évfordulóján. 

9.-én, szerdán az általános helynök mutatott be búcsúi szentmisét a veszprémi helyőrségi templomban Szécsi Ferenc plébános, kisegítő tábori lelkésszel Szent Imre herceg tiszteletére a helyőrségben szolgáló katonai alakulatok katonáinak részvételével.

12-13.-án Kótai Róbert főhadnagy, tábori lelkész részt vett az MH Ludovika Zászlóalj kiképzési foglalkozásán Táborfalván.

13-án, vasárnap Kótai Róbert főhadnagy, tábori lelkész megemlékező imát mondott Budaőrsön a katonai temetőben. 

15.-én, kedden az általános helynök vett az MH OMLT búcsúzató ünnepségen Hódmezővásárhelyen.

17.-én, csütörtökön az Afganisztánban szolgáló Nemzeti Támogató Elem és Logisztikai Mentorcsoport következő váltásainak állománya részére rendeztek kibocsátóünnepséget november Kaposváron. Az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezrednél tartott állománygyűlésen a Honvéd Vezérkar képviseletében Frigyer László mérnök vezérőrnagy szólt a hamarosan kiutazó katonákhoz, valamint a megjelent családtagjaikhoz, barátaikhoz, majd Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész adott lelki útravalót a misszióba készülő katonák részére.

 

DECEMBER

December 9-én este a Szent Margit templomban rendezte meg a Kaposvári Helyőrségi Zenekar negyedik adventi koncertjét.
A hangversenyen Major András főhadnagy és Laczkovics János törzszászlós vezényelt, közreműködött: Fodor Éva zongorán és Karalyos Gábor színművész prózában. A sok klasszikus és filmezene csendült fel. Az alkalmat Rumszauer Miklós plébános vezette be, majd Markovics Milán Mór fhdgy, tábori lelkész tartotta meg rövid adventi elmélkedését.

17-én szombaton, Kaposváron, a Noszlopy Gáspár Honvéd Nyugállományúak klubja az egymásról való gondosodás, az egymás iránti szeretet és megbecsülés kifejezése, a magányosok és rászorulók segítése céljából, karácsony közeledtével, hagyományainak megfelelően „Csendes karácsonyi” ünnepélyt rendezett, melyet Pető László nyá. alezredes a klub elnöke nyitott meg. A programban szerepelt a városi gyermek fúvós zenekar, katonák és gyermekeik szavaltak, a nyugállományúakból álló Obsitos énekkar adott elő karácsonyi énekeket, majd Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész mondta az ünnepi beszédet.