SZENT KRISTÓF VÉRTANÚ


Emléknapja: július 24.

A harckocsizók védőszentje


 

A III. században élt. Sok legenda övezi alakját, miközben történelmi személyéről nem sokat tudunk. Azok közé a szentek közé tartozik, akik egy keresztény eszményt testesítenek meg. Legendáiban az Egyház a Krisztus-kereső ember vágyát és Istennek azt az irgalmát fogalmazta meg, hogy aki Őt keresi, az rátalál. Az egyik történet szerint Kristóf a megáradt folyón vállain átvitt egy gyermeket, s miután átért, kiderült, hogy Krisztust hordozta. 

Urunk, Istenünk, Te megadtad Szent Kristófnak azt a kegyelmet, hogy a világban Téged hordozzon. Tedd, kérünk, hozzá hasonlóvá katonáinkat is, akikre mások életét bíztad! Add, kérünk, hogy minden szolgálatukban megtapasztalják azt a boldogító örömet, hogy a testvéreikben Neked szolgálhatnak! Amen! 

Ábrázolása: Legkorábbi, bizánci képein hosszú ruhában, zöldellő bottal, prédikátorként (kappadókiai barlangtemplomok freskói) vagy fiatal harcosként katonaszentek között látható. A görög és orosz ikonokon a 15. századtól kutyafejű óriás (utalás megtérése előtti életére). A nyugati egyházban a 11. sz. óta ismert az álló, fiatal óriás alakja. Vízben állva, bottal, vállán a gyermek Jézussal ábrázolták a tizennégy segítőszent között. Vértnúságát ritkán ábrázolták (A. Mantegna, Pádua, Eremitani-kápolna, freskó, 15. sz.). A középkorban a hirtelen halál és a szerencsétlenségek ellen védő szentje volt, ezért nagyméretű képét olykor templomokk külső falára, várostornyokra és várakra festették, gyakran úgy, hogy jó messziről látható legyen (eligazodásban is segítsen).

A harckocsizók védőszentje

Július 25-e, Szent Kristóf napja a Magyar Honvédségben a harckocsizó fegyvernem napja. Kristóf – aki a tizennégy segítő szent egyike –, a hajósok és utasaik mellett a harckocsizók védőszentje is. Azon szentek sorába tartozik, akinek létezését történetileg nem lehet egyértelműen igazolni, mégis olyan nagy tiszteletnek örvend, hogy „népszerűségében” sok, történetileg bizonyíthatóan létezett szent előtt áll.

A legenda szerint nagy termettel, mintegy három és fél méteres testmagassággal megáldott Kristófot az a vágy fűtötte, hogy szolgálatait a leghatalmasabb úrnak ajánlja fel. Először egy király szolgálatába állt, de mert ez félt az ördögtől, ott hagyta, és az ördög szolgálatába szegődött. Csakhogy az ördög is félt a kereszt jelétől – így jutott el Kristóf végül Krisztushoz.

Amikor Krisztust kereste, egy remete azt a tanácsot adta neki, hogy ha Jézussal akar találkozni, keresztelkedjék meg, és legyen a felebarátai szolgálatára. Kristóf megfogadta a tanácsot. Volt ott egy hatalmas folyó, melyen a zarándokok mindig csak nagy félelemmel tudtak átkelni. A remete azt ajánlotta Kristófnak, hogy hatalmas erejét itt állítsa az emberek szolgálatába, azaz, ha a folyóhoz érkezik valaki, és fél a víz sodrától, segítsen az átkelésben.

Kristóf ismételten megfogadta a tanácsot. Készített magának egy kunyhót a folyó partján, abban élt, s egy nagy botra támaszkodva sorra átvitte a folyón az utasokat. Egy éjjel úgy hallotta, mintha a nevén szólították volna. Egy szegényes külsejű gyermek állt kunyhója előtt, és a segítségét kérte. Kristóf szívesen teljesítette kérését, már csak azért is, mert a kicsi könnyű tehernek ígérkezett hatalmas vállai számára. Amint azonban a folyó közepe felé tartott, a teher mind nehezebb lett, mintha ólmot cipelt volna. Csaknem a víz alá merült a súlya alatt, s minden erejét össze kellett szednie, hogy átérjen a túlsó partra.

Ott azután a kisfiú elmagyarázta Kristófnak a keresztség misztériumát, és azt mondta: ,,Ami a válladat nyomta, több volt, mint az egész világ. A Teremtőd volt az, akit áthoztál, én ugyanis az a Krisztus vagyok, aki a leghatalmasabb és akinek szolgálni akartál.” És az isteni Gyermek jutalmul megajándékozta őt a vértanúság koszorújával. Mert Kristóf ezután fáradhatatlanul térítette az embereket Szamóban. Jó szolgálatot tett neki a botja, amely a földbe szúrva menten kizöldült.

Kristóf-kultusz a magyar hadseregben

Szent Kristóf kultuszának kialakítása a két világháború között kezdődött meg hazánkban. Igaz, ezt a II. világháborút követően igyekeztek gyökeresen kiirtani – a többi kultuszhoz hasonlóan – a Magyar Néphadseregből. A páncélos eszközök létrejöttével kialakuló új páncélos fegyvernem egyébként már az 1920-as években előszeretettel helyezte magát Szent Kristóf oltalma alá. Több tanulmány egybehangzó állítása szerint a védőszent befogadása nem erőszakkal történt, hanem szinte „bajtársi kedélyességgel került be a köztudatba.”

A katonák az áldást nem a fegyverekre, vagy a harcra kérték, hanem arra, hogy a gépkocsizók és a harckocsizók, mindennapi feladataik teljesítéséből, emberségüket megtartva, épségben térhessenek haza. Mindezek mellett a páncélos katonák körében kialakult néhány olyan szokás is, amelyek Szent Kristóf jegyében születtek. Az egyik ilyen a Szent Kristóf kassza története, amelynek hagyományát a Ludovika Akadémia páncélos hallgatói teremtették meg. A pénzalapot különböző büntetési tételekkel növelték. Például, aki elkésett a tiszti étkezdéből, az a rangidős tiszt előtt köteles volt a perselybe a saját rangjának megfelelően kirótt büntetést megfizetni.

Ugyancsak büntetést fizetett az is, aki a kiképzési foglalkozásokon vétett. Feljegyzések szerint, aki a gépjárművezetői kiképzés során recsegve váltott sebességet, vagy elfelejtette az irányjelzőt használni, annak fizetnie kellett. A Szent Kristóf kasszában összegyűlt pénz fedezte a különféle közösségi programokat, de ez az összeg adta az alapját a különféle támogatásoknak is.

Virágh Béla mérnök alezredes „Katonai képességek – védőszentek” című írása szerint, Szent Kristóf kultuszához tartozott a Ludovika Akadémián használt Kristóf-domb elnevezés is. A harckocsizó képzéshez tartozó terep legmagasabb pontját illették ezzel a névvel, itt zajlott például a technikai kiképzés egyik versenye, a páncélos öttusa is. A versenyen induló végzős évfolyam résztvevői kapták a „Szent Kristóf plakettet”.

Büszkék a védőszentjükre

A mai Magyar Honvédségben már csak kis létszámmal van jelen a harckocsizó fegyvernem. A tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár Harci Támogató Zászlóalján belül működő harckocsi század az egyetlen alegység, amelynek katonái még a fekete barettet viselik. A tatai alakulat mellett csak a szentendrei MH Központi Kiképző Bázis, illetve a várpalotai MH Bakony Harckiképző Központ állománytáblájában találhatunk harckocsizó beosztású katonákat, illetve T–72-es harckocsikat.

A három alakulatnál szolgáló harckocsizók – illetve természetesen azok is, akik korábban „tankosok” voltak, ám az átszervezések következtében más fegyvernemekhez kerültek –, büszkék a Szent Kristóf kultuszra, amely egyfajta egészséges fegyvernemi szellemiséget, büszkeséget teremtett, és a harckocsizó katonák összetartozását jelképezi.