MENNYEKBE FELVETT SZŰZ MÁRIA

Emléknapja: augusztus 15.

A repülőhajózók  védőszentje

Neki ajánlotta föl Hazánkat és a Szentkoronát Szent István király. Régi királyaink az Ő képét verették pénzeikre, tűzették zászlaikra, és az Ő nevében indultak csatába.

Augusztus 15.-e Mária mennybevitele, magyar nevén Nagyboldogasszony. Augusztus 20-ával együtt a magyar nép számára az egyik legnagyobb ünnep, hiszen az aratás vége kis pihenőt és így ünneplést engedélyez népünknek. Ilyenkor az egyetemes Egyház azt ünnepli, hogy bár Szűz Máriának is át kellett mennie a halálon, de nem azzal az agóniával, mint nekünk, akik nem bízzuk eléggé magunkat Isten irgalmasságára, hanem „elszenderült”, azaz békésen ment át evilágból a másvilágra. A Keleti Egyház dormiciónak, elszenderülésnek, a Nyugati Egyház pedig Mária megdicsőülésének, megkoronázásának ünnepét üli. Ez tükröződik az ünnep képi ábrázolásaiban is.

Az ünnep háttere:

Néprajzi:
A krónikus hagyomány Szent Gellért püspök munkásságának tulajdonította, hogy Jézus anyja magyar földön a "Boldogasszony" nevet kapta, így az Árpád-korban Szűz Mária lett a magyarok legfőbb oltalma, a koronázó templomok, főpapi székesegyházak, számtalan monostor, búcsújáró hely és kisebb templom az ő patronátusa alatt állottak.

Nagyboldogasszony napja megüléséről már az 5–6. századból vannak adatok. Nálunk ez a nap Szent István óta kötelező ünnep volt. Az 1446. évi müncheni kódexben találkozunk magyar elnevezésével: „Marianac fel menbe vetele”. Kálmány Lajos véleménye szerint a néphit pogány "boldogasszonya" keresztény hatásra azonosult Szűz Máriával, s innen ered a Nagyboldogasszony elnevezés is. – A néphit a gyermekáldást az Ő közbenjárásától várja, s e célból 7 vagy 9 kedden böjtöltek. Szegeden azt tartották, hogy jelen van a gyermek szülésénél, azután pedig két angyalt küld oda; egyiket, hogy az anyát, a másikat, hogy a gyermeket őrizze. Néhol, pl. Göcsejben és a palócoknál a szülőágyat boldogasszony ágyának nevezték.

Németországban a 10. századtól keletkezett szokás szerint e napon különféle csomókba kötött füveket szenteltek, s ezeknek különféle hatást tulajdonítottak: őrizték a tűz és a villámcsapás ellen, a jó termés érdekében a vetések közé dugdosták, a zivatar ellen égettek belőle stb. Az egyház a füvek megszentelésével kereszténység előtti szokásokat szentesített ugyan, de azzal magyarázta, hogy amikor Mária sírba szállt, sírjából a füvek csodálatos illata szállt ki. A magyarországi németség a mai napig megtartotta, és manapság újraeleveníti ezt a szokást, a Nagyboldogasszony napi virágszedést és szentelést.

Szeged környékén napraforgót, ökörfarkkórót, comborkát szoktak szentelni, amit nagyboldogasszonyi fűnek neveztek, és a halottak koporsójába tettek, hogy a holtak teste a mennybe juthasson, ez az áldás az 1496. évi esztergomi rituáléban is szerepel.

Tápai hagyomány a Mária koporsója, vagyis az a virágból rögtönzött koporsó, fekvőhely, amelyet az asszonyok az ünnep vigiliáján a temetőkápolna oltára előtt készítenek, és ájtatoskodva, énekelve virrasztanak mellette. A virágot három nap múlva széthordják, szentelménynek, gyógyító erejűnek tekintik.

Történeti:
Az ünnepet Székesfehérváron első szent királyunk is megüli. Egyik alkalommal a Napbaöltözött Asszony nagy jeléről Gellért beszélt Szent István és udvara előtt. Az Érdy-kódex nyilván hazai hagyomány nyomán írja, hogy „Gellért tanácsának intéséből akkoron kele föl, hogy az Szüz Máriát ez Magyarországban Bódogasszonynak, avagy ez világnak Nagyasszonyának hívnák. Szent István királ es ez szegény országot Bódogasszony országának nevezé.” Az Árpád-ház, megkeresztelkedett hada, nemzetsége Nagyboldogasszony oltalmába ajánlotta magát. Az országot, vagyis önnön uraságát, uralmát és a királyságot a Szűzanya szimbolikus tulajdonának, Mária örökségének érezte, vallotta. E választásba még nyilván a pogány Boldogasszony-tisztelet, archaikus Emese-hagyomány is közrejátszott: Mária az Árpádoknak mennyei édesanyja és oltalmazó királynéja.

Már Árpád fehéregyházi sírja fölé is a Nagyboldogasszony tiszteletére emeltek templomot, de az Ő patrociniuma alatt állott a székesfehérvári bazilika, királyaink koronázó és temetkező helye, továbbá az esztergomi bazilika, a kalocsai érseki, váci, győri püspöki székesegyház: a szent király alapításai.

Teológiai:
Efezusban 431-ben az Egyház a szent tradició és a Szentírás nyomán kimondta, hogy Szűzmária valóságos Istenszülő (Theotokosz), ebben a csíraszerű megfogalmazásban benne foglaltatik az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint a Megváltó édesanyjának, Máriának holttestét nem engedte át a földi enyészetnek, hanem föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe. Ehhez kapcsolódik Mária mennyei megkoronázásának jelenete is. Ezt a népi jámborságban évszázadokon át öröklődő nézetet XII. Pius pápa dogmává nyilvánította 1951-ben. Ezzel voltaképpen elismerte a szakrális folklórhagyomány élőszavas tanúságtételét is.

Az ünnep keresztény jelentése mindegyikőnk haláláról ad reménybeli megerősítést. Jézus föltámadása nyomán nem csak a lélek tovább élésében hisznek a keresztények, hanem a föltámadásban is, ami az egész embert testestül lelkestül érinti. Mária mennybevitelének dogmája, mivel Őt a bűn nem érintette, azt mondja ki, hogy egész emberségében, testesől-lelkestől fölvétetett az üdvösségbe.

Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk Néked, szentséges Úr, mindenható Atyánk, örök Isten: mert a Boldogságos Szűz Máriát ma testestől fölvetted a mennybe. Ezzel Ő lett az Egyház megdicsőülésének kezdete és példaképe, zarándok népednek pedig vigasztalása és reménye. Méltán kímélted meg Őt a sír enyészetétől, hiszen szeplőtelen szüzességében ő hozta világra emberré lett Fiadat, a mi Urunkat, Jézus Krisztust. Fölségedet általa dicsőítik az Angyalok imádják az uralkodó Szellemek, félik a Hatalmasságok; boldog ujjongással Téged ünnepelnek az összes égi Szellemek és a boldog Szeráfok. Fogadd el, kérünk, az övékkel együtt a mi szavunkat is, midőn alázatos dicsőítéssel énekeljük: Szent vagy, szent vagy, szent vagy...