SZENT MIHÁLY ARKANGYAL

Emléknapja: szeptember 29.

Az ejtőernyősök védőszentje

Az utolsó ítélet főszereplője, aki legyőzi a Sátánt és véglegesen kinyilvánítja Isten abszolút hatalmát.
A népi kalendárium egyik rendkívül fontos napja, a gazdasági év vége, a számadás, az állatok istállóba hajtásának ideje, a mezőgazdasági munkák vége. Napjának fontosságát, a hónap elnevezése is mutatja. Bibliai nevének jelentése: "Ki olyan, mint az Isten?" Ő a mennyei seregek fejedelme. Hagyományos magyar neve: "Úr Mihály arkangyal". Az ősi "ar" szó, amely a honfoglalás előtti szakrális kifejezésekből (szent, legfőbb) ered, később kiveszett nyelvünkből.

Bibliai történeteiből fakad, hogy ő lett az Egyház oltalmazója, a pogányság ellen harcoló keresztény katonák védelmezője, és a sátán illetve bármilyen démoni erővel való küzdelem vezetője. Ő vezeti a lelkeket a másvilágra.

Bár a kultuszképződés föltételei nem adottak, hiszen nincsenek ereklyéi, nem lehet a sírjához zarándokolni, a vallásosságban, keleten is, nyugaton is fontos helyet tölt be. Ő volt a bizánci birodalom patrónusa, és a király testőre. Katona szentként tisztelték. Így kerül képe Gábriel arkangyallal együtt a Szentkoronára. A Nyugati Szent Mihály kultusz egyik fontos tanúja a Szent Mihály-hegyek tisztelete. A Mont Saint Michel Normandiában (a Nyugat csodája) ennek kiemelkedő példája, amelynek nyomán, Magyarországon is keletkeznek ilyen kultusz helyek. Az egyik Vonyarcvashegy, eredeti nevén Szentmihályhegy amelyet francia mintájához hasonlóan annak idején körülvett a Balaton.

A németek Szent Mihálynak tulajdonították a pogány magyarokon aratott győzelmeiket (933; 955). A kereszténnyé váló magyar királyság szintén Szent Mihály oltalmába ajánlja magát, ezért lesz az országban a főtemplomok (Veszprém; Vác; Gyulafehérvár) védőszentje.

Mihály volt a védője nem csak templomoknak, hanem váraknak, városkapuknak is országszerte.

A sárkánynak, Sátánnak, Lucifernek a legyőzése az egyik leggyakrabban ábrázolt Mihály-jelenet. Eredetileg (9-10. sz.) Mihály pajzzsal és lándzsával felfegyverezve győztesként tipor a sárkányra, kígyóra. Később teljes lovagi páncélban, mint igazi katona teszi ugyanezt. A gótikában mind ez drámai küzdelemként jelenik meg, ami aztán a barokk művészetben jut el a csúcsára. A barokk jellemzője, hogy a hit védelmezőjeként Mihály az aktualizált ellenséggel küzd meg, egyes helyeken a reformátusok arcát viseli a sátán, tovább él a 20. században is. Sopron-bánfalva gótikus templomának kórusán látható az 50-es évekből származó szekkó, ahol a letaszított Lucifer Sztálin vonásait viseli (lásd 4. kép fentről a bal oldalon). Mihály, mint az utolsó ítélet főszereplője is megjelenik, mint aki mérlegre helyezi az egyes emberek tetteit, ezért mérleggel a kezében is ábrázolják. Ezek a Mihály képek a hívőket az élet küzdelmeiben, a gonosszal való harcában és helytállásban akarják megerősíteni, és növelni a kitartást a haldoklás közben is erősíteni a jó-halál reménységét.

Már a Halotti Beszéd könyörgése is Szent Mihály oltalmába ajánlja a halott lelkét.

Szent Patrik purgatóriumában is Mihály kalauzolja a két magyar vitézt Krissafánfia Györgyöt és Tar Lőrincet.

A népi szólás szerint, aki meghal, azt „megrúgta Szent Mihály lova” ugyanis így hívják azt az eszközt, (saroglyát, szekeret, kocsit) amin a halottat a sírhoz vitték.

Szent Mihály napjával kezdődött a kisfarsang, amely Katalin napjáig tartott. Ez volt az őszi mulatságok, esküvők ideje.

Mivel Szent Mihály napja az őszi napéjegyenlőség környékére esik, így a sötét tél kapujában áll. A népi mondások is erre utalnak: „Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet.”, „Aki Szentmihály-nap után szalmakalapban jár, attól nem kérnek tanácsot.” Időjárás jóslásként elterjedt volt: „Ha Szentmihálykor keleti szél van, az kemény telet jelent.”

Istenünk, Te Szent Mihály arkangyalt, a mennyei seregek vezérét hathatós védelmezőnkké tetted a Gonosz elleni küzdelemben. Közbenjárására add meg nekünk, hogy minden testi-lelki bajon úrrá legyünk, és hűségesek maradjunk a Te és testvéreink szolgálatában, Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

Ábrázolása: Kezdetben mint isteni hírhozót (Józsue tört-ében a S. Maria Maggiore-baz. mozaikján, 432-440), ill. a Paradicsomot őrző angyalt ábrázolták (Ravenna, S. Apollinare in Classe, mozaik, 549 k.). Szinte mindig szakálltalan, fiatal férfi, általában fehér szárnyakkal, fején diadém vagy sisak. Ruházata tunika, páncél, köpeny, a középkorban dalmatika (főként a hírhozó és lélekmérő képeken).

A bizánci művészetben díszes ruhában, keresztes bottal, diadémmal, kezében a világmindenségre utaló gömböt tartva ábrázolják.