SZENT MÁRTON PÜSPÖK

Emléknapja: november 11.

A felderítők védőszentje

Szent Márton a Római Birodalom területén, Savariában (ma Szombathely) született a Kr. utáni 316-ban vagy 317-ben. (Pannonhalmát 1823-ig Szentmártonnak, ill. Szent Márton hegyének nevezték, mert a hagyomány szerint Márton a közelben lévő Sabariában született.) Szülei pogányok voltak, szlávok vagy kelták, apja római százados volt. Korán átköltöztek Páviába. 15 évesen apja akaratára belépett a hadseregbe. A legenda szerint Márton egy napon koldussal találkozott, akit megszánva köpenyét kardjával kettévágta, és felét a koldusra terítette, a másik fele ugyanis kincstári tulajdon volt, amivel el kellett számolnia. Másnap ugyanazon az úton Krisztus jött Mártonnal szemben, vállán az előző nap kettévágott köpeny. 22 évesen megkeresztelkedett, majd 341-ben kilépett a seregből, visszatért Pannóniába, és téríteni kezdett. A hadseregből való távozása előtt, 341-ben barbárok támadtak Galliára. A császár az ütközet előtt személyesen buzdította katonáit. Név szerint szólította őket és ajándékot adott át nekik. Márton nem akarta az ajándékot elfogadni és ennek okát közölte is az uralkodóval: a császárt szolgálta eddig, ezután Istent kívánja szolgálni. Ő viszont a csatától való félelemmel vádolta meg Mártont és ezzel magyarázta a seregből való kilépésének okát is. Márton a méltatlan vádat visszautasította és a császárnak azt válaszolta, hogy másnap a hadi felszerelés nélkül, Isten nevével az ajkán és a kereszt jelének a védelme alatt megy majd a csatába.

371-ben Mártont Tours püspökévé választották meg. Tiltakozott megválasztása ellen. A legenda szerint egy libaólban próbált elrejtőzni, de a ludak elárulták gágogásukkal. Emiatt az erőltetett párhuzam miatt lett a keresztény hadseregekben a felderítők védőszentje. Az ünnep eredete az ókori Rómába nyúlik vissza. A legenda szerint Róma védői elaludtak, és az ellenség, a gallok támadásától csak az mentette meg a várost, hogy a ludak hangos gágogására felébredtek. Innen az Avis Martis, azaz Mars lúdjai elnevezés. (Mars a római mitológiában hadisten.) Ez az Avis Martis formula változott át aztán a keresztény hitvilágban Avis Martinus, azaz Márton lúdja alakká.

Fontos hittérítő munkát végzett, a pogány falvak nagy részét megtérítette. Életét csodák, gyógyulások kísérték. Munkáját haláláig kitartóan végezte, végül 397. november 8-án elhunyt. 3 nap múlva, november 11-én Tours-ban temették el.

November 11. jeles dátum a népi kalendáriumokban: ekkora híznak meg a fiatal libák, érik meg az újbor, ez az utolsó vásári nap, és ekkor jártak le a munkaszerződések. Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak. Úgy tartották, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget isznak magukba. Ilyenkor már le lehet vágni a tömött libát. A népi mondás szerint „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Hogy Márton napra igencsak meghíznak a lúdak jól jelzi az elhízott emberekre használt hasonlat: „olyan kövér, mint Szent Márton lúdja”.

Márton napja időjárás-jóslásra is használták, ha a liba csontja hosszú és fehér havas karácsony várható, ha rövid és barna, akkor latyakos lesz a tél. Ha Márton napján havazik, gyakran elhangzott: „Eljött Márton szürke lovon.” „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Sokfelé azt tartják a Márton napi idő a márciusi időt mutatja.

Márton napján rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Dologtiltó nap volt. Tilos volt mosni, teregetni, mert a jószág pusztulását okozta volna. A néphit szerint Márton napján kell lezárni a gazdasági évet. A munkaszerződések eddig a napig szólnak, ekkor hajtják be a jószágot, és ekkor számolnak el a pásztorok. Az utolsó piaci nap is ekkor van az évben.

Szent Márton kultusza a Dunántúlon különösen élénk, hiszen a mai Magyarország nyugati részéből származott, ezért magyar szentnek is tartják. Ékes tanúbizonysága ennek a róla elnevezett 7 zalai falu is: Csicskeszentmárton, Kebeleszentmárton (ma Kobilje, Szlovénia), Zalaszentmárton, Muraszentmárton (Sveti Martin, Muraköz), Kutasszentmárton (ma puszta Andráshida és Bagód között), Szentmárton (ma puszta Zalalövő mellett) és Tótszentmárton.

Élettörténetét számos csoda elbeszélése veszi körül, amelyekben ma sem lehet kételkedni. Ahol azonban szükség volt rá, Márton tudott nagyon keménykezű is lenni: ha a hit tisztasága került veszélybe; ha a hívők babonás tisztelettel vettek körül egy helyet vagy egy vélt szentet, illetve ha pogány szokások és elképzelések akadályozták az evangélium terjedését. Ilyen esetekben nem vonakodott életének kockáztatásától sem, teljes elszántsággal és keményen harcolt a hitért.

A tanítványa, Sulpicius Severus elbeszéli, hogy a bátor püspök sokáig nem volt hajlandó elfogadni a császári udvar asztalához szóló meghívást - éles ellentétben azokkal a püspökökkel és klerikusokkal, akikkel tele volt az udvar, s akik inkább az uralkodó kegyét, mint az Egyház javát keresték ott. Márton elutasította a meghívást, mert meg volt róla győződve, hogy az erőszakos Maximus jogtalanul jutott a császári hatalomhoz. Csak akkor vett részt egy lakomán, amikor a császár biztosította felőle, hogy nem jószántából, hanem katonái akaratából lett császár. Egy másik alkalommal - mondja tovább a legenda - koldus képében maga az ördög állt Márton elé, és alamizsnát kért tőle. Márton gazdagon megajándékozta, de akkor a gonosz lélek levetette álarcát, és gúnyosan kinevette, hogy micsoda ostoba. Márton azonban nyugodtan így felelt neki: „Mit számít az, hogy egy szegény ördöggel tettem jót! Hiszen csak Krisztus szeretetéért történt!”

Urunk, Istenünk, Te Szent Márton püspököt a rábízottak gondos atyjává és segítőjévé tetted. Add, kérünk, hogy minden híved hű- ségesen betöltse Tőled kapott hivatását, és teljesítse kötelességeit, a mi Urunk, Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen!

Ábrázolása: Általában fiatal katonaként, lóháton ábrázolták, amint köpenyének felét egy koldusnak adja. Legkorábbi ábrázolása a ravennai S. Apollinare Nuovo mozaikján látható (6. sz.).