|
Historia Domus
Dr. Ladocsi Gáspár dandártábornok, tábori püspök idején
1996
Január
13-án szombaton a Püspök szentmisét celebrált a Donnál elhunyt magyar katonák emlékére a Mátyás templomban, majd a Hadtörténeti Intézetben részt vett a koszorúzáson. Hadköteles fiatalok és bevonuló katonák számára három egymást követő szombaton lelkigyakorlattal egybekötött megbeszélést szervezett a Püspök. 27-én szombaton, a Püspök mutatta be a találkozó záró szentmiséjét Óbudán, a Főpébánia templomban.
Február
1.-ei hatállyal dr. Szaradits József alezredes, tábori esperest Székesfehérvárra helyezték. 5-én hétfőn Kapuváron a Püspök előadást tartott Egészségvédelmi Intézetben. 11-én a Magyar Frontharcosok Bajtársi Szövettségének zászlaját áldotta meg Püspök a Mátyás templomban. 11-én a Kőbányai Szent László templomban a doni áttörés hősi halottaiért szentmisét mutatott be Kocsis István alezredes, tábori esperes. 13-18-ig a Püspök Párizsban tartózkodott a francia tábori püspök meghívására 15-én az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezred (Kecskemét) fennállásának 45. évfordulóját ünnepelte. Az ünnepi állománygyűlésen a szolgálatot Urbán Imre alezredes képviselte, majd a kápolna szentelést is ő végezte. 14-én szerdán imaterem megáldás volt.
Március
4-én hétfőn a Püspök részt vett a Honvédelmi Minisztérium Vezetői Értekezletén. 5-7-ig a Püspök az MKPK ülésén vett részt. 11-én a Püspök részt vett az Ökumenikus Teológiai Bizottság ülésén, az evangélikusok székházában. 13-án a Püspök Győrben az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolán, a KÉSZ rendezvényén előadást tartott, a „Kereszténység és pogányság a honfoglalás idején” címmel. 14-én az MH 3. Gépesített Hadosztályparancsnokságán, Cegléden, a Püspök áldotta meg az imatermet. 16-án cikk jelent meg a Kisalföldben a Püspök előadásáról, melyet a honfoglalás koráról tartott. 20-án szerdán tábori lelkészi találkozó volt Dobogókőn. 21-én, csütörtökön a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium növendékeinek tartott szentmisét a Püspök Győrött. 21-23-én a Püspök tridumot tartott Szombathelyen a Székesegyházban. 27-én, szerdán a Püspök misét tartott Tapolcán. 29-én a Püspök nyitotta meg Xantus Géza grafikusművész húsvéti tárlatát a Gellért Szálló teaszalonjában. 29-31-én a Püspök háromnapos lelkigyakorlatot tartott Székesfehérvárott.
Április
4-én Nagycsütörtökön a Püspök katonákat keresztelt a Mátyás templomban. A Püspök TV adásban a Lourdes-i Nemzetközi katonai Zarándoklatról beszélt. A szentmisét követően a Székház aulájában megáldotta az I. és II. Világháborúban elhunyt tábori lelkészek emléktábláját. 8.-án a Püspök celebrálta a Magyar Pax Romana Fórum kongresszusának nyitó szentmiséjét Siófokon.
12-én pénteken a Püspök meglátogatta az IFOR magyar kontingenst Okucsániban. Elkísérte Szalay Tamás ezredes, protestáns tábori püspök helyettes. 18-án a Püspök konferencián vett részt a PPKE piliscsabai campus-án. 19-20-án a Püspök a Nemzetközi Regionális Protokoll Konferencián vett részt a Kongresszusi Központban Budapesten, ahol előadást tartott az egyházi protokollról. 21-én vasárnap a Püspök megáldotta a Helyőrségi templom tornyára szerelt harangjátékot a Kapisztrán téren. 23-25-ig a Püspök Padovában tartózkodott. A Szent Istvánról nevezett plébánián a bérmálás szentségét szolgálta ki. 26-án a Püspök ünnepi tábori szentmisét celebrált Makón, majd megáldotta a temetőben lévő katonasírokat. A „Liliom” makói cserkészújságban cikk jelent meg a Tábori Lelkészi Szolgálatról. 27-én a Szent István bazilikában a Szent György Lovagrend invesztitúráját és a szentmisét Kocsis István alezredes és Kóczán Árpád őrnagy, tábori lelkész urak végezték.
Május
4-én szombaton Országos Mindszenty Zarándoklat volt Esztergomban, melyen részt vett a Püspök. Délután a Magyarországon élő németek kitelepítésének 50. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen ünnepi szentmisét celebrált Piliscsabán, a temetőben megáldotta a lélekharangot. 5-7-ig tartott a Piliscsabai Egyházzenei Napok rendezvénysorozata, melyen részt vett a Püspök is. 8-án szerdán tábori lelkészi találkozó volt Dobogókőn. 9-én a Püspök megáldotta a MH Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola csapatzászlaját. 19-én a Püspök a bérmálás szentségében részesített 16 fiatalt a Kövi Szűz Mária templomban. 21-én kedden a Püspök részt vett a Dísz-téren rendezett koszorúzáson a Honvédelem Napja alkalmából. 25-én, szombaton a Püspök részt vett Solymáron a kitelepítés 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken, szoboravatáson. A Kelenföldi Szent Gellért Templomnál a második világháborúban elesett hősök emlékére tábla avatatott. 26-án Pünkösd vasárnapján, délelőtt a Püspök ünnepi szentmisét celebrált Solymáron, megkoszorúzta a hősi halált halt katonák sírját. Este 6 órakor 60 személyt bérmált a Thököly úti domonkos plébánián. 27-én hétfőn a Püspök katonákat bérmált Budapesten a Mátyás-templomban. 29-én a Hősök Napján, Budapesten, az Ismeretlen Katona sírjánál a Püspök könyörgő imát mondott.
Június
4-én kedden a Püspök részt vett a Finn Védelmi Erők megalakulásának 78. évfordulója alkalmából rendezett fogadáson. 4-6-ig a Püspök részt vett az MKPK ülésén. 7-9-ig volt a Lourdes-i Nemzetközi Katonai Zarándoklat. 13-án a Püspök részt vett azon az ünnepségen melyet Végh Ferenc altábornagy kinevezése alkalmából tartottak. 22-én szombaton Somogyváron a Püspök mutatta be az ünnepi szentmisét Szent László király tiszteletére. 25-28-ig a Püspök Rómában tartózkodott. Találkozott Őexcellenciája Giovanni Marra em. érsek úrral, viselettörténeti ezüsthuszárt ajándékozott a Katolikus Tábori Püspökség létrehozásában végzett értékes munkájának elismerése képen. 30-án a Püspök Szombathely-Zanat-on tábori szentmisét mutatott be Szent László tiszteletére.
Július
17-én szerdán a HM Kollégiumi ülésén vett részt a Püspök. 24-én szerdán a Püspök tábori misét celebrált Majkon a Millecentenárium alkalmából. 28-án vasárnap a Püspök celebrálta a Szent Anna tiszteletére bemutatott szentmisét Kapuváron. 29-31 között a Püspök részt vett a Nemzetközi Pax Romana mozgalom világkongresszusán, Esztergomban, Dobogókőn. A nyitó napon elnökölt, valamint a záró szentmisét celebrálta.
Augusztus
3-án a Püspök katonai esküvőt celebrált Sümegen. 5-én a Püspök látogatást tett a dorogi ifjúsági közösség bajóti táborában. 15-én csütörtökön a Püspök Honfoglalási Emlékmisén vett részt, ahol ünnepi beszédet tartott. 18-án a Püspök szentmisét celebrált a Kőbányai Szent László templomban honfoglalásunk 1100. évfordulója alkalmából. A szentmisét követően megáldotta Szervátiusz Tibor szobrát a templom előtti téren. 19-én hétfőn szentmisét mutatott be a Püspök Balatonlellén. 20-án pénteken a Püspök részt vett az ünnepélyes tisztavatáson a Kossuth téren. Ugyan ezen a napon Cipruson, Kóczán Árpád alezredes áldotta meg a békefenntartó kontingens által, Szent István tiszteletére, felújított kápolnát. 20-án cikk jelent meg a Püspök írásával a Liliom című lapban. 25-én Mohácson, a Mohácsi Csata 470. évfordulója alakalmából szentmisét celebrált a Történelmi Emlékhelyen.
Szeptember
1-én a Püspök Nagybajcson, jubiláló házaspároknak tartott szentmisét. 5-én a Püspök részt a Dohány utcai Zsinagóga újjáavatásának ünnepi programján. 6-7-ig Őszentsége II. János Pál pápa másodszor látogatott Magyarországra. A Szentatya programjain a Püspök az MKPK tagjaival vett részt Győrött és Pannonhalmán. A Magyar Honvédség hivatásos és sorállományú tagjai kiemelten, a tábori lelkészek szervezésében vettek részt. 9-14-ig a Püspök Rómában részt vett a Hungarológiai Kongresszuson, az MKPK képviselőjeként, ahol előadást tartott. 18-19. Tábori lelkész találkozó Dobogókőn. 19.-én a Püspök a Székházban baráti beszélgetésen látta vendégül Budapest és vonzáskörzete katonai elöljáróit, parancsnokait. 25-október 4-ig az AMI konfereciáján a hollandiai Driebergenben, a Kossuth Lajos Katonai Főiskola egyik parancsnoka és tanulója volt jelen. 29-én, vasárnap Nemzeti Katonai Zarándoklatot tartottak Búcsúszentlászlón. Ugyanezen a napon délután, a Püspök részt vett Lentiben a millecentenáriumi ünnepségeken.
Október
9-én Győrött tartott előadást a Püspök, a KÉSZ által szervezett rendezvényen. Előadásának a címe: „Szerzetesek a magyarságért”. 10-11-ig a Püspök Bécsben tartózkodott az osztrák tábori püspök meghívására. Emléktáblát avattak Bólyai János tiszteletére. Kóczán Árpád alezredes is jelen volt. 13-án a Püspök jelen volt Takaró Károly protestáns tábori püspök beiktatásán. 14-én a Püspök ünnepi szentmise keretein belül, megáldotta a „Szövetség a Hazáért” egyesület zászlaját a Szt. Erzsébet templomban. (Rózsák tere) 18-án a Püspök előadást tartott a KÉSZ III. Országos Kongresszusán, „Az egyház missziója a mai Európában” címmel. 22-én fogadáson vett részt a Püspök az Apostoli Nunciatúrán II. János Pál pápa kinevezésének 18. évfordulóján. 23-án a HM Politikai Államtitkára dicséretben és jutalomban részesítette Kocsis István alezredes, Kovács János alezredes, Németh László őrnagy, Szabó Mihály őrnagy tábori lelkész urakat. 24-én a Püspök részt vett az Osztrák Nemzeti Ünnep alkalmából rendezett fogadáson. 22-25-ig katonai zarándoklat volt Capestranóban. A tábori püspököt elkísérte, Berta Tibor százados, Urbán Imre alezredes, Németh László őrnagy, Haller László százados lelkész urak. 27-én Szekeres Mihály vikárius képviselte a szolgálatot Felsőpetényben, Mindszenty hercegprímás, esztergomi érsek kiszabadításának 40. évfordulóján rendezett ünnepségen.
November
3-án vasárnap búcsúi szentmisét mutatott be a budapesti Farkasréti Plébániatemplomban. 4-én hétfőn a Püspök részt vett dr. Maróth Miklós professzor székfoglalóján a Magyar Tudományos Akadémián. Délután részt vett az Olasz fegyveres Erők Napja alkalmából rendezett fogadáson. 5-én kedden ünnepi állománygyűlésen vett részt a Püspök Cegléden a 3. Gépesített Hadosztály megalakulásának 30. évfordulója alkalmából. 7-ei Esztergom és Vidéke újságban cikk jelent meg az Esztergomi Német Kisebbségi Önkormányzat halottak-napi megemlékezéséről, amelyen részt vett Püspök. 8-án a Püspök halottak napi megemlékezésen ökumenikus igeliturgiát tartott a protestáns tábori püspökkel az ostffyasszonyfai Hadifogoly Temetőben. 10-én a Püspök de. a tatai kapucinus templomban búcsui szentmisét mutatott be. Ugyanezen a napon Fertőszentmiklóson, a Népfőiskolai Egyesület rendezésében előadást tartott, „ A magyar katolikus Egyház népművelési törekvései századunkban” címmel. 11-15-ig a Püspök Kölnben tartózkodott. 18-21-ig a MKPK lelkigyakorlatán vett részt a Püspök Leányfalun. 30-án zászlószentelésen vett részt a Püspök, a „Nyírség” határvadász századnál.
December
6-án pénteken a Püspök Csepregen mutatott be szentmisét. 7-én a Püspök Szent Borbála napi szentmisét celebrált a Mátyás-templomban. 9-én de. 10 órakor nyilvános ülésen felülvizsgálati tárgyalás kezdődött a Legfelsőbb Bíróságon Uzdóczy Zadravecz István néhai tábori püspök NOT I. 4085/1946-20. szám alatt meghozott büntető ügyében. 11-én a Püspök emléktáblát avatott, a Budai Honvédkórháznál, amely a mártírhalált halt Kálló Ferenc tábori esperesnek állít emléket. 10-12-ig a Püspök részt vett az MKPK ülésén. 15-én a Püspök kiállítást nyitott meg, amelyet dr. Kászoni Bogdán Péter hagyatékából válogattak. 18-án a Székházban adventi találkozót tartottak a szolgálat nyugállományú és aktív tagjai. A püspök ökumenikus karácsonyi istentiszteleten vett részt a Bólyai János Katonai Műszaki Főiskola imatermében. 24-én kedden este a Püspök részt vett a Katonai Fogház Karácsonyi Ünnepségén, majd Éjféli Misét mutatott be.
|