A KATONAI ORDINARIÁTUS KÖRLEVELE

2011 ADVENTJÉRE 

Várakozni arra, ami - Aki- a miénk

Mindegyikünk megtapasztalta már, hogy azt, amire nem készülünk föl, azt nem tudjuk igazán átélni, mert kellő előkészület nélkül a valóság helyett sokszor a saját arcunkat, vagy még inkább annak puszta árnyékát láthatjuk csak. Manapság az ösztönösségnek egyfajta kultusza mutatkozik meg szerte a világban, melyet sokan az őszinteség megnyilvánulásának tartanak, holott az ösztönösség - a tudatalatti megnyilvánulása - nem jellemző az értelmét és akaratát használó emberre, hiszen csak bizonyos fokig árulkodik róla, úgy, mint az álmai. Az ember igaz valóját az jelenti, amit tudatosan akar, amivel egyetért, és nem pusztán az, amibe belesodródik.

Bizonyára sokan láttunk már olyan családi karácsonyi videót, amikor a résztvevők nem tudtak mit kezdeni se egymással, se az ünneppel: föltették a fára az utolsó díszt, letették az utolsó ajándékot, aztán feszengtek egy kicsit hétköznapi házi ruhában, majd fölvették és kicsomagolták azt a dobozt, amiről pontosan tudták, hogy mi van benne. Az ünnepet nem lehet megjátszani, mint ahogy a meglepetést, az örömet és a boldogságot sem. Az ünnephez fegyelmezettség, fölkészültség, figyelmes szeretet kell.

Amit a Biblia mond: „Aki szűken vet, szűken is arat” (2Kor 9,6), az érvényes az élet minden területére, így az ünnepeinkre is áll: az előkészületek időszakában vetnünk kell, hogy az ünnepeinkben aratni tudjunk. Az advent – a közhelyszerű megfogalmazás szerint – a várakozás időszaka. Ez a várakozás azonban nem tétova, nem bizonytalan, - mint például Samuel Becket Godot-ra várva című drámájában - hanem konkrét célja és konkrét iránya van: a keresztény ember a Názáreti Jézus eljövetelére, születésének ünnepére készül ádventben.

Karácsonyra várunk és készülünk, és mindarra, amit ez a tény lehetővé tett, és tesz az óta is. Jézus testi születése az evilági időben történt, ugyanakkor előrevetíti második eljövetelét is, ami az idők végén fog megtörténni. A nem keresztény ember nem várja ezt a második eljövetelt, de ő is tud a világ fizikai, vagy egzisztenciális végéről. A vallásos ember hitében várja ezt a végső ádventet. A nem- vallásos ember is tudja, hogy a karácsony egy születésnap, Jézus Krisztus születésének a napja. S bár lehet, hogy nem ünnepli, hanem csak a szeretet, és a családi összetartozás alkalmának tekinti, mégis tudnia kell, hogy ezeket is Jézus születése tette lehetővé. Így Karácsony ünnepének közös nevezője a Názáreti Jézus földi születése és az ünnep köré kialakult szokások valamint hagyományok megannyi változata. Ahogyan a mára már az agyonidézett mondás tartja: „Az embernek meg kell tanulnia vágyakoznia arra, ami az övé”(Simone Weil). Nekünk most 2011-ben is készülődnünk és várakoznunk kell erre a születésre, mert ebből az eseményből bontakozhat ki legfontosabb emberi szeretetkapcsolataink újjászületése.

Ez a várakozás és készület meghatározza mindegyikőnk – akár hívő, akár nem hívő, vallásos és nem vallásos – viselkedését. Ahogyan egy fontos találkozás előtt az ember figyel a ruhájára, a külsejére, és ajándékokkal töri magát, hogy mi lenne az, aminek a másik örvendene, ugyanígy van karácsonnyal kapcsolatban is: elő kell rá készülni. A Biblia szerint – és az értelmes ember tapasztalata szerint is – sokféle várakozás van. Van a bűnös ember nyugtalan kínlódása és félelme a bizonytalan jövővel kapcsolatban, van a reményteljes feszült várakozás; van a türelmes készülődés, amikor az ember nem is tudja, mit kell fizikailag tennie, de a lelke kész mindarra, ami történni fog; van érdeklődő, mondhatni kíváncsi előretekintés, és van fizikai, kitartó várakozás is, amikor az akarat irányítja az egész embert. Ádventi várakozásunk és karácsonyi ünnepünk igazodni fog hozzánk, ösztöneinkhez, vagy a jellemünkhöz. A dolgok vagy történnek velünk, vagy mi alakítjuk őket.

A jóérzésű ember energiáit nem csak a maga hogylétére fordítja, hanem figyel arra is, hogy a másik, a szeretett személy hogy érzi magát, mi tenné őt igazán boldoggá. A boldogság ugyanakkor nagyon összetett dolog, mert elsősorban nem a test, az érzékek, és az ösztön kielégítését jelenti, hanem a teljes személy kiteljesedését, a képességek és lehetőségek kibontakozását. A boldogság transzcendens valóság, természetfölötti esemény és nem immanens tény csupán. A boldogság, amire mindnyájan vágyunk, így Karácsony közeledtekor még inkább, erőfeszítést követel tőlünk; összeszedettséget kíván, ami aztán – Jézus szavai szerint is – sokszorosan megtérül emberi kapcsolatainkban, az ünnep idején. Ezt az erőfeszítést, összeszedettséget, igyekezetet és buzgólkodást hívja az Egyház böjtnek: az érzékek (látás, hallás, tapintás, szaglás), az indulatok, a vágyak, a gondolatok és az érzelmek korlátozásának, megfékezésének. Mind ez nem a bűn miatt történik, hiszen ami árt, ami bűnös, arról lemondani, puszta önvédelem. Olyanról lemondani, olyantól tartózkodni, ami jó, mely adott esetben kielégítő, ez az áldozat, vagy ha tetszik, „magvetés”, mely sokszorosan kamatozik, és termést hoz. Böjtöljünk hát így a szeretet készülődésével, hogy Karácsonykor azt mondhassuk, tehessük, és mutathassuk, amit akarunk, és nem pusztán azt, ami éppen eszünkbe jut.

Készüljünk tehát az adventi időben karácsonyra, Jézus Krisztus születésére, és ennek nyomán arra az ünnepre, amikor mindnyájunknak esélye nyílik arra, hogy igazán meglássuk egymást, és azokat a kötelékeket, melyek összekapcsolnak bennünket, és olyan erővonalakat hoznak létre, amelyek maradandó boldogságot tudnak teremteni életünkben.

Az ünnepre készülünk, s ennek jegyében hívunk minden jóakaratú embert – akik így a testvéreink – fékezzük meg ösztönös önzésünket, használjuk föl a nekünk adatott ádventet, hogy szeretetkapcsolatainkért áldozatokat tudjunk hozni. Legyenek gesztusaink, melyek látszólag fölöslegesek tűnnek, hiszen úgy látszik, hogy a másik „úgyis tudja”, mit érzünk, de – és ezt mi is tudjuk – mégis kell hogy lássuk és halljuk, hogy szeretnek minket. Tegyük meg mi az első lépést, és akkor látni fogjuk, hogyan bontakozik ki mindaz, ami eddig rejtve volt. Isten nem követel tőlünk nagy dolgokat, de annál inkább várja a tudatos tetteket. Tudatosan keresni és akarni, mi az, ami örömet szerez azoknak, akiket szeretünk. Így készülünk elő arra, hogy el tudjuk, be tudjuk fogadni azt, ahogyan Isten szeret minket.

Amikor összeszedjük magunkat és összegyűjtjük szeretetünk maradékait, bíznunk kell abban, Aki mind ezt az erőt termékennyé tudja tenni, a mi erőfeszítéseink arányában. Az élet Istene együtt akar működni velünk.

Advent kezdődik, a testi, lelki, szellemi készület ideje, s ez kihat minden képességünkre. Vessünk be minden erőnket, hiszen amire fölkészülünk, azt tudjuk átélni a maga teljességében.