A KATONAI ORDINARIÁTUS

KÖRLEVELE

2011 KARÁCSONYÁRA

Mert mialatt mély csend borult mindenre,

és az éjjel sietős útja közepén tartott,

Mindenható Igéd az égből, királyi trónodról,

mint egy hős harcos

ott termett a pusztulásra szánt föld közepén.

(Bölcs 18,14-15)

Minden jóérzésű ember, akár vallásos, akár nem, örül egy kisgyermek születésének. Ilyenkor a jobbik énünk kerekedik felül, mintha jobbak lennénk egy újszülött látásától. Karácsonykor pedig egy gyermek, „a” Gyermek születését ünnepli a világ.

Az intelligencia azt jelenti, hogy az ember eligazodik az őt körülvevő világban, és ennek fontos összetevőjeként elgondolkodik hazája és kultúrája ünnepein, gondolkodásában és érzelmeiben is fölzárkózik a kimondott szavai mögé: Boldog Karácsonyt! Mit is ünneplünk Karácsonykor, illetve amit ünneplünk - Jézus születését - annak mi a jelentése és üzenete a mai világ embere számára vallásosságtól függetlenül?

A kereszténység azzal teszi a legnagyobb szolgálatot a világnak, hogy szüntelenül hirdeti és tanúskodik Karácsony örömteli üzenetéről, arról hogy Isten emberré lett. Ez jelenti emberi méltóságunk alapját: Isten nem fenséges angyallá, nem egy akármilyen élőlénnyé, hanem halandó emberré lett, és ezzel fölmagasztalta emberségünket, minden egyes emberét, jóét és rosszét egyaránt.

Civilizációnk jelen válsága, elsősorban és alapjaiban nem gazdasági jellegű, hanem világnézeti és értékrendbeli krízis, amikor az emberi méltóság leértékelődik, és viszonylagos, vagy részértékek, mögé sorolódik. Néhány évvel ezelőtt, az adóbevallások idején, az egyik hajléktalanokat segítő szervezet óriásplakátján egy négykézláb álló embert lehetett látni, a felirat pedig ez volt: „Ha kutya lennék, segítenél rajtam?”

Ilyenkor Karácsonykor, talán mindnyájan érzékenyebbek vagyunk a szeretet, illetve az emberség megfogyatkozására. Talán ilyenkor jobban fáj világunk abszurditása, amikor törvénybe kell iktatni - legalább az elvet -, hogy a szülőknek milyen kötelezettségei vannak a gyermekeik felé, a gyerekeknek pedig a magatehetetlen szüleikkel szemben.

A Jelenések könyve így ír egy helyen: „Kifogásom van ellened: az, hogy elhagytad első szeretetedet. Emlékezz tehát arra, honnan süllyedtél idáig, tarts bűnbánatot, és tedd azt, amit korábban tettél; mert különben föllépek ellened!” (Jel 2,4-5). Vissza kell térnünk az első szeretetünkhöz, még akkor is, ha – ahogyan Pilinszky fogalmaz – az „istenek, /a por, meg az idő /mégis oly súlyos buckákat emel /közéd-közém”. (Pilinszky János: Azt hiszem). Honnan lehet erőnk a „buckák” elhordásához? Az ógörög nyelvben az ember szó - antroposz - olyan lényt jelöl, aki „felfelé néz”. Ebben a fölfelé tekintés képességében áll emberségünk nagy kincse, amikor kinyílik egy másik dimenzió, ahol már nem a kicsinyes érdekek, az alantas ösztönök és gonosz indulatok vezérelnek bennünket. Az ünnepek fölemelik a tekintetünket oda, ahonnan segítségünk jön.

Jézus születésével egy emberileg teljességgel megmagyarázhatatlan gondolat is a világra jött, ez pedig nem más, mint a minden ember egyenlőségének tudata. A kereszténység előtt, és azon kívül elképzelhetetlen volt az, hogy mindenkit azonos méltóság illet meg, így Karácsony az igazi demokrácia (tehát nem a politikai) születésnapja is. De ahogyan a Názáreti Jézus esetében „harminc évet” kellett várni arra, hogy az ereje láthatóvá legyen, úgy évszázadok kellenek ahhoz, hogy az Ő születésében rejlő igazság megmutatkozzék. Isten nem cselekszik erőszakosan, hanem ad időt, de az igazság magja visszavonhatatlanul, és kiirthatatlanul el van vetve az emberiség szívébe. Ugyanakkor ennek az elvetett igazság magnak a kicsírázása, fejlődése, szárba szökkenése, terméssé érése az ember személyes döntésén és akaratán, egyéni életén is múlik.

Jézusnak, az Isten Fia születésének az, az egyik legfőbb üzenete, hogy csak egyetlen Atyánk van, a Mennyei, és így egymásnak testvérei vagyunk. A testvéreknek egyenlő a méltósága, legföljebb a feladatuk, a szerepük, hivatásuk vagy küldetésük különböző.

Minimális történelmi és kulturális ismeretekkel rendelkezve ugyanakkor az ember tudja, hogy ez az igazi demokrácia mennyire idegen és távol áll az ember ösztönös világától. Nagy lelki nagyság kell ahhoz, hogy az egyetemes emberi méltóságot valaki föl-, és elismerje. (A sokszor példaként emlegetett „athéni demokrácia” valójában ugyan úgy élt a szolgaság és a rabszolgaság intézményével, mint bármelyik másik társadalom, és csak egy meghatározott körnek biztosította a jogait). A kultúrák belső logikájához, vagy inkább pszichológiájához tartozik, hogy irtózzanak az idegentől, az idegenektől, és ösztönösen „gonosznak” minősítsék azt. Jézust már születésekor kizárták az emberi szállásokról, és működése során többször is idegennek minősítették, és ezért lenézték.

Így ha Karácsony üzenetére figyelünk, akkor felül kell emelkednünk ösztönös késztetéseinken és az emberi méltóságra kell tekintettel lennünk, mert Jézusban testvérei lettünk egymásnak, hiszen egyértelművé vált, hogy egyetlen közös Mennyei Atyánk van.

Ahhoz, hogy egymás méltóságát tiszteletben tudjuk tartani, először a sajátunkat kell megőrizni. Az ünnep tájékán talán még nehezebb az igazi értékekre figyelni, mégis kívánjuk mindenkinek Karácsony megújító üzenetét az egyetemes emberi méltóságról és az ebből fakadó valódi demokráciáról.

Áldott, Békés, Kegyelemteljes Szentkarácsonyt kívánunk a Magyar Honvédelem valamennyi Igen Tisztelt Katonájának, a Közalkalmazottaknak és Kormánytisztviselőknek idehaza és szerte a világban!

Budapest, 2011. december 23-án.

Katonai Ordinariátus