A II. VILÁGHÁBORÚBAN ELESETTEK EMLÉKMŰVÉNEK MEGÁLDÁSA

1999.


Urunk, Istenünk, mi úgy állunk itt ezen emlékmű előtt, mint Fiad, Jézus állt barátjának Lázárnak sírja előtt: fájdalommal és hittel. Ebbe a szoborba véstük bele kegyeletünk minden rezzenését és akaratunk jövőt formáló szilárd elhatározását.

Emlékezünk HŐSEINKRE!
Hősökre? Inkább az áldozatokra, akiket a gyilkos gyűlölet, a nagyra törő butaság, a mindent eltipró önzés, az életet kioltó golyó elragadott a szülői ház melegéből; a hitvesi ölelésből; a gyermekek ártatlan, angyali mosolyának fényéből. A barátok meghitt társaságából; e kedves város éltető légköréből; azokra, akiktől a szörnyű háború elvett mindent, ami szép, jó, nyugalmas, békességes, csendes, egyszóval elrabolta tőlük az életet.

Áldd meg őket, Uram! /Ha már megsanyargatott testükre nem tehetjük oda a megemlékezés virágait, mert valahol jeltelen sírokban pihennek. Oda tesszük a szeretet koszorúját ezen emlékmű talapzatára: és imádkozunk nemes lelkükért: add meg nekik az örök élet múlhatatlan boldogságát nálad Urunk, az ÉLET SZERZŐJÉNÉL./

Áldd meg Urunk, azokat is, akiket hőseink értelmetlen halála gyászba borított: szülőket, hitveseket, gyermekeket, azokat, akik ezt az emlékművet állíttatták. Ez az áldozatvállalás enyhítse fájdalmaikat.

Áldd meg azokat a művészeket, akik a mi érzésünket átélték, és jellé formálták.

S végül arra kérünk élet Istene, öld ki szívünkből a gyűlöletet, mert ez éppen úgy pusztít, mint a gyilkos golyó. Töltsd be lelkünket az egymás iránti megbecsülés nagy adományával. Add, hogy megértsük: a földi haza boldogságát is csak akkor érjük el, ha az ember az emberben testvérét látja és tiszteli.

Urunk, te sírtál hazádnak, Jeruzsálemnek pusztulásán. Add, hogy nekünk és gyermekeinknek soha ne kelljen háborús emlékművet állítanunk.
Uram, ezt kérjük most tőled, amikor megáldjuk ezt az emlékművet.

Ladocsi Gáspár vezérőrnagy, tábori püspök