|
ZMNE MENTORSZOBA MEGÁLDÁSA
Budapest, 2009. május 25.
„Gnóti szeauton” - ez a mondat volt fölírva a delphoi szentély szemöldökgerendájára, hogy tanítsa azt az alapigazságot, amelyet minimális vezérelvként vállalnia kell mindenkinek, aki arra vágyik, hogy a körülöttünk levő világot megismerhesse; ennek alapfeltétele az „Ismerd meg önmagadat” felszólítás.
Ezért fontos minden műhely a tudomány különböző szakágaiban, mely el akar vezetni a dolgok végső okaihoz, az emberi lét alapkérdéseihez.
Ehhez járul hozzá ez az emlékszoba is, melyre kérjük most az Örökkévaló áldását.
Mindenható Isten, örök tudásnak és bölcsességnek kútfeje!
Legyen áldásod és kegyelmi segítséged ezen a helyen, hogy mindazok, akik a katonai tudományos ismereteket e falak között bölcsen oktatják és mindazok, akik e tudományokat tanulékony szívvel hallgatják és befogadják, legyenek a kreativitás és a tudás terjesztésének kiváló képviselői a Honvédelem nemes ügyének és a Magyar Haza szolgálatának javára.
Legyen ez az emlékszoba az igazság buzgó keresésének és önzetlen továbbadásának egyik kiemelkedő helye a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, hogy azok, akik itt oktatnak és tanulnak fel tudják vállalni Szent Ágoston felkiáltását: „Intellege ut credas, crede ut intellegas!”- Érts, hogy hinni tudj, higgyél, hogy értsél!
Berta Tibor ezredes, általános helynök
|