Augusztus 20.-ai ünnepség Hódmezővásárhelyen
Az ünnepélyes hangulat mellett szomorú is volt a mai, augusztus 20-a alkalmából rendezett állománygyűlés a MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében. A dandár parancsnokhelyettese, Farkas Imre ezredes elköszönt Németh László őrnagy, katolikus tábori lelkésztől, aki augusztus 01-jétől nyugdíjba ment.
László atyát mindenki tiszteli és szereti a helyőrségben. Aktív részese a katonacsaládoknak, generációk nőttek fel az ő szárnyai alatt. Keresztelt, esketett és sajnos ha kellett, temetett is. Mindig lehetett rá számítani, és mindenki bizalommal fordult hozzá örömében és bánatában egyaránt. „Semmi nem tart örökké. Eljön az idő, amikor mindannyiunknak búcsút kell venni a világtól, amit ismertünk, és mindentől, amit magától értetődőnek tartottunk – mondta Farkas Imre ezredes dandár parancsnokhelyettes, búcsúztató beszédében. Farkas ezredes ezt követően ismertette László atya életútját.
Németh László 1959-ben, Gyulán született. Középfokú tanulmányainak befejezését követően a Szegedi József Attila Tudományegyetem teológia szakán végzett, majd többek között Szegeden, Apátfalván, Battonyán, majd végül Gyulán dolgozott. 1993-ban a Vatikán a Magyar Köztársasággal együttműködve -1951-es megszűnése után - 42 évvel később újra felállította a tábori lelkészi szolgálatot. Ennek hatására Németh László 1994- ben Szentendrére került. Az akkori szegedi püspök ajánlásával ott a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán lelkészként kezdett tevékenykedni. 1997-től két évet Kecskeméten, majd 1999-től Hódmezővásárhelyen teljesített szolgálatot. Az elmúlt 10 év számára nem telt tétlenül, hiszen amellett, hogy a helyőrség egyházi életét terelgette, tevékenysége igen széles körű volt. Háromszor járt SFOR misszióban, összesen 20 hónapot töltött külszolgálaton. Szintén háromszor járt Amerikában, többek között a Haditengerészetnél is PFP gyakorlatokon. Segítőkészsége mellett már csak érdeklődési köre nagyobb. Ezt bizonyítja az is, hogy 1995-ben és 1996-ban egy kutatási expedícióban is részt vett, amikor is az Osztrák- Magyar Monarchia legnagyobb csatahajóját, a Szent Istvánt találták meg. Nagy kihívást jelentett számára, hogy egyházi feladatát Dr. Csepregi Oszkár, a Magyar Búvárszövetség vezetőjének meghívására és dr. Ladocsi Gáspár tábori püspök parancsára teljesíthette. Mivel László atya szerette a kihívásokat is, így Dél- Lengyelországban több száz magyar diák segítségével I. világháborús temetők és sírok rendbehozatalán dolgoztak lengyel és német katonák együttműködésével. Mikor épp nem külföldi utakon járt itthon dogozott keményen. A tábori lelkészi szolgálat teljesítése mellett neki köszönhető a laktanya mellett található új kápolna kialakítása. Nyugdíjas katonatisztként sem fog az őrnagy úr tétlenkedni. Plébánosként Hódmezővásárhely templomait, hivatalait és intézményeit vezeti majd. További munkájához a dandár teljes személyi állomány sok sikert és jó egészséget kíván!
Csák Tímea, dr. Láda Mónika
|