Tegnap : Ráhel, Csenge
Ma : Ágota, Ingrid
Holnap : Dorottya, Dóra
2012 Február
H K SzeCsP SzoV
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829 

Párbeszéd lap logója
Honvédségi Szemle logója
Honvéd Altiszti Folyóirat logója
Imák, beszédek, irományok | 2009. október 15 éves a TLSZ



A 15 éves TLSZ-ről

MTI

2009.




A Honvédelmi Minisztérium (HM) tábori lelkészi szolgálata megalakulásának 15. évfordulóján tartott ünnepségen a tárcavezető azt mondta: amikor rövid időn belül két magyar katona is hősi halált halt Afganisztánban, a magyar kontingens pedig ennek ellenére nem tört meg, tartása, ereje megmaradt, az többek között annak volt köszönhető, hogy a helyszínen dolgoztak tábori lelkészek is.

A katonák jellemformálásában, a velük való törődésben nagyon komoly és elévülhetetlen szerepe van a HM tábori lelkészi szolgálatának - hangsúlyozta.

Szekeres Imre külön kitért a Magyar Katolikus Egyházzal 2008 decemberében kötött memorandum aláírására, amely azt bizonyítja, hogy "a HM és a tábori lelkészi szolgálat együttműködése, kapcsolatai folyamatosan megújulnak, fejlődnek". Hozzátette: "a HM a jövőben is biztosítja az 1994-ben megkötött megállapodásban foglaltakat, a Magyar Honvédségben szolgáló katonák szabad vallásgyakorlását".

A megállapodás 15 évvel ezelőtti aláírásakor elmondása szerint "nem kevesebbet vállaltak elődeink, mint azt, hogy akinek a fejlődéséhez, haladásához lelki támaszra és megerősítésre is szüksége van, azt meg kell kapja". A mindenkori honvédelmi vezetés számára a legfontosabb érték az ember, "képességeivel, ismereteivel, lelkével együtt",
amit megerősítettek akkor is, amikor az önkéntes haderő létrejött ezelőtt öt évvel - mutatott rá.

Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius az ünnepélyen mondott beszédében kifejtette: a kereszténység történetében mindig volt hagyománya a katonák lelkigondozásának, amelyet az idők során korszerűsítettek. Erre példa a II. János Pál pápa által kiadott dokumentum, amely módosította a katonák körében végzett lelkipásztori munka kánoni szabályozását. Ebben az akkori egyházfő a béke és az egyes személyek értékét emelte ki - mondta.

Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi arról szólt, hogy a fizikai és a szellemi erőnek egyaránt jelen kell lennie az állam életében, "a hadseregnek pedig a szellemből kell táplálkoznia".
Megemlítette Lőw Lipót, az első magyar tábori rabbi tevékenységét is, aki az 1848-1849-es szabadságharcban kifejtett tevékenységéért börtönbüntetést kapott.
Utalt a második világháborúban fronton lévő rabbikra is, akiket a munkaszolgálatosok mellé küldtek, és akik "sokszor szörnyű halált haltak", csakúgy, mint azok a társaik, akiket később a nyilasok gyilkoltak meg.

Fabiny Tamás evangélikus püspök arról beszélt, hogy a Bibliában sok metafora szól a katonaságról, így például Jézus kereszthalálakor is római katonák voltak jelen. Megjegyezte azt is, hogy Maléter Pál, az 1956-os forradalom és szabadságharc mártír honvédelmi miniszterének 1989-es újratemetésén evangélikus püspök és lelkész teljesített szolgálatot.

Tarr Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinati irodájának vezetője beszédében rámutatott: tábori lelkészeik rendszeresen beszámolnak egyházuknak tevékenységükről, így tesznek idén novemberben is, amikor a zsinat szintén meghallgatja az erről szóló referátumot. Kiemelte, hogy a nemzetközi megbékélés munkájában való részvétel a legfontosabb feladata jelenleg a honvédségnek, s örömét fejezte ki, hogy ebben egyházuk lelkészei is részt vehetnek.