Katonák voltunk
Sokan vártuk január végét, pedig tudtuk, hogy kemény feladat elé állít bennünket a MH 54. Légtérellenőrző ezred által hagyományosan negyedik alkalommal szervezett 54 kilométeres túlélőtúra. A vártnál sokkal többen, mintegy 260-an neveztek a versenyre, annak ellenére, hogy az előzetes hírek alapján éjszaka mínusz 15 fokos hidegre, és 15 centis hóra számíthattunk, nem is említve a Bakony embert próbáló kaptatóit. Indulás előtt, látva a sok lelkes, mosolygó katonát, furcsa volt belegondolni, hogy talán a csapatok fele-harmada feladni kényszerül majd a versenyt. Legalábbis a tavalyi tapasztalatok ezt mutatták. Egy kis faluból, a templom mellől indult el a mezőny, s mikor felhangzott a harangszó, páran mosolyogva mondták: „Ez volt a jel” Én a 23. zsoltárra gondoltam: „Az úr az én pásztorom…” Egyenesen a 640 méter magas Hajag-tetőre kapaszkodtunk fel, kijelölt pontok érintésével, s az éjszaka folyamán még kétszer tértünk ide vissza, a furfangosan kirajzolt pálya nyomvonalán. Összesen 17 pontot kellett felkeresni, amelyeken gyakran katonai jellegű feladatokkal nehezítették a kihívást. Betoncsövön való átbújás, kötélpálya leküzdése, bográcsállvány elkészítése, tűzrakás vízmelegítéshez, Sodoku és még memóriateszt is szerepelt a megoldandó feladatok között. Hibás teljesítés esetén büntetőidővel számolhattak az elcsigázott katonák. Hajag-tetőn, a melegedőházban töltött idő nem számított bele az összidőbe, így némi pihenőre azért volt lehetőség. A csúcsról elindulva sokan gondolták azt, hogy már csak lefelé kell menni, és „mindössze” 20 km-t. Az ezt követő meredek lejtők és „gyilkos” emelkedők demoralizáló hatása igencsak megtizedelte a mezőnyt. A legtöbben ezen a szakaszon adták fel a versenyt, összesen 87-en! A sötétség és a hideg is egyre inkább teret nyert, s hajnalban a hó is elkezdett esni. A rámrakódott havat igyekeztem lesöpörni magamról, de ráfagyott a kabátomra. A víz belefagyott a flakonba. Még a Balaton szeletet is nehéz volt elharapni. Egy sűrű erdő, majd a hófelhők annyira leárnyékolták a GPS-t, hogy egy óráig csak körbe-körbe jártunk. Az utolsó kilométereken már csak a zuhanyra gondoltunk és az alvásra. Végül igencsak elcsigázottan ért be a csapat Veszprémbe, a laktanyába, a célba… Vegyes kategóriában hatodikak lettünk. Gratulálunk a győzteseknek!
Faludi Miklós MH TD Szállító Zászlóalj
|