|
DR. HÁSZ ISTVÁN
altábornagy, tábori püspök
1884. december 22-én született Kisbéren (Komárom vármegye).
Tanulmányait a komáromi és a győri bencés gimnáziumokban, teológiai tanéveit Bécsben a Pazmaneumban töltötte. A bécsi egyetemen folytatott sikeres tanulmányaiért Ferenc József császár gyémántgyűrűvel jutalmazta és a császári és királyi képviselő jelenlétében promoveáltatták teológiai doktorrá. 1908. július 14-én szentelték pappá a bécsi Stephansdomban.
Papi pályafutását Szanyban kezdte, mint káplán, majd a győri nagyszemináriumban és a budapesti Szent Imre kollégiumban, mint tanulmányi felügyelő folytatta. Négy év múlva püspöki ceremonárius és az egyházi bíróság jegyzője. 1911-ben Rómában az Augustineumban képezte tovább magát, teológiából doktorált.
A következő 16 évben teológiai tanárként működött, de mellette karitatív és kulturális egyesületeket is vezetett. Megalapította a pasztorális és homiletikai folyóiratot, az Evangéliumot. 1913-1929 között püspöki szertartó Győrben, 1918-ban a Győri Szociális Misszió Társaság tanácsadója, 1928-tól a budapesti egyetem teológiai karának doktora volt.
1929. február 8-án Horthy Miklós kormányzó a Magyar Királyi Honvédség tábori püspökévé nevezte ki. XI. Pius pápa a surai (Suriya in Mesopotamia) címzetes püspöki méltóságát adományozta számára 1929. február 8-án, püspökké Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás szentelte 1929. április 28-án. 1929. március 1-én lett a honvédség tábori püspöke. 1928-ban a budapesti egyetem teológiai karának bekebelezett doktora lesz.
A visszavonuló hadsereggel került Ausztriába, majd Svájcban telepedett le Untersegerinben. 27 évig volt az ingenbohli keresztesnővérek zárdalelkésze.
1973. január 27-én halt meg 89 éves korában Einsiedelnben. Temetési szertartását Mindszenty József bíboros, hercegprímás végezte. Sírhelye Unterägeriben található.
Művei:
Megalapította és szerkesztette Győrött az Evangélium c. hitbuzgalmi lapot (1922–28), valamint szerkesztője volt a Védőszentjeink c. kilencven füzetes hagiografiai sorozatnak, melyből tizenhárom életrajzot ő maga írt.
REQUIEM aeternam dona ei, Domine, et lux perpetua luceat ei.
Requiescat in pace. Amen.
|