eddig
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
látogató
Tegnap : Márta, Flóra
Ma : Judit, Xénia
Holnap : Oszkár
2010 Július
H K SzeCsP SzoV
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 

Katona szentek | Szent Longinus

Szent Longinus 

Emléknapja: március 15.

 

A hagyomány szerint Longinus volt az a százados, aki más katonákkal együtt ott állt Krisztus keresztjénél. Pilátus parancsára lándzsával átdöfte az Úr oldalát, és azt látva ahogyan Jézus meghalt eljutott a fölismerésre: "Ez az ember valóban Isten Fia volt!" Amikor az apostolok szétfutottak, mert Jézust szenvedni látták, gyöngének és kiszolgáltatottnak, Longinus pont ekkor ismeri föl Őt.

Nevét az apokrif (rejtett, titkos) iratok, azaz Biblián kívüli, jó néhány évtizeddel később íródott, bibliai témájú könyvek, őrizték meg.

A hagyomány azonosította Longinust azzal a katonával, aki lándzsával átdöfte Krisztus oldalát.

„Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek.” (Jn19,33-35)

A legkorábbi evangélium így ír: „Jézus pedig hangosan felkiáltott és kilehelte lelkét. Ekkor a templom függönye kettészakadt fölülről egészen az aljáig. Mikor a százados, aki ott állt előtte, látta, hogy így kiáltva kiadta a lelkét, ezt mondta: »Ez az ember valóban Isten Fia volt.«” (Mk15,37-39)

Longinus, legendája szerint, azért lett hívő, mert betegségtől, vagy öregségtől már elhomályosodott szemére Krisztusnak a lándzsán végigfolyó vére rácsöppent, és rögtön meggyógyult. Megtérése után leszerelt és Kappadokia Caesarea nevű városában huszonnyolc éven át aszketikus, szerzetesi életet élt, és szavával s példájával sokakat megtérített. Hitéért a helytartó elfogatta és mivel Longinus nem akart pogány áldozatot bemutatni, parancsára megkínoztatta, amit azonban túlélt. Ezután Longinus fejszét ragadott és összetörte a pogány bálványokat, mondván: „Meglátjuk, vajon istenek-e.” A bálványokból kimenekülő démonok a helytartót és társait szállták meg, akik őrjöngve Longinus lába elé vetették magukat. A helytartó tombolt dühében, mire elveszítette szeme világát. Longinus azt mondta neki: „Tudd, hogy nem gyógyulhatsz meg, ha előbb engem meg nem ölsz. Mihelyt végzel velem, imádkozom majd érted, tested és lelked egészségét is visszanyerem számodra.” A helytartó rögtön lefejeztette Longinust, odament testéhez, és leborulva megbánta bűneit. Azonnal visszanyerte egészségét és látását. Életét jó cselekedetekben fejezte be.

Későbbi nyugati hagyományok szerint Longinus Jézus kiömlő vérét egy kehelyben fogta föl (Grál), amit aztán Mantovába vitt.

Mindezekből adódik ikonográfiája, művészi ábrázolási módja: Római századosként, gyalogosan, vagy lovon ábrázolják, kezében lándzsával. A keleti keresztrefeszítés-ikonok állandó szereplője. Vagy Jézusra mutat (Kelet), vagy szemére mutat, mint pl. Kolozsvári Tamás Kálvária oltárán. Gyakran két katona is szerepel a keresztrefeszítés fő alakjai között, az egyik a katona, aki átszúrja Jézus oldalát, a másik a szemére mutat, ő lenne Longinus.

Szent Longinus alakjában a hívő katonát tisztelhetjük, aki függetlenül attól, hogy honnan jött, megérinti mások szenvedése és ezen keresztül hitre juthat.

Longinushoz köthető egy vallásos hagyomány, amely aztán az ezoterikus kombinációkban élt tovább: ez a Szent Lándzsa. A legenda szerint bárki birtokolja is a Lándzsát, annak kezébe kerül a világ végzetének jó vagy rossz sorsa.

Ma két helyen tisztelik Longinus lándzsáját, két ereklyéje ismert, de eredetisége egyiknek sem igazolható. A hívők számára azonban nem a materiális azonosság a döntő, hanem az, hogy a föltételezett ereklye fölidézi Jézus halálát, s hogy pont ennek a kínhalálnak a látványa volt az, ami a pogány századost Longinust a megtérésre vezette el: „Ez az ember valóban Isten fia volt.”

A Szent Kereszt legendája szerint a lándzsát Szent Ilona császárné találta meg a Szent Kereszttel együtt a 4. században. Konstantinápolyba szállíttatta, ahonnan a 15. században Rómába került, és ma is ott őrzik a Szent Ágoston templomban.

Ezen kívül a német-római birodalom koronázási jelvényei között található lándzsát már a 10. századtól Longinus lándzsájaként tisztelik. Az ezoterikus képzetek ehhez a darabhoz kötődnek. A kelet-római császárok mindig utódjukra hagyták ezt az ereklyét, amely meggyőződésük szerint győzelemre segítette fegyvereiket. A hagyomány szerint ennek a lándzsának köszönhetően verte vissza Aetius Attila hunjait, győzte le Theodosius a gótokat, Martell Károly az arabokat, Nagy Károly a szászokat. Nagy Károlyt 47 csatában segítette, hiszen mindig magával vitte csatái során, és még álmában is a keze ügyében tartotta. A krónikások szerint az uralkodó végzetét is a Szent lándzsa okozta: percekkel azután, hogy egyszer véletlenül leejtette, meghalt. A frankoktól a Hohenstaufen-dinasztiához került, ez segítette volna Barbarossa Frigyest és utódait, majd végül a Habsburgoké lett. Az austerlitzi csata után kishíjján Napóleon kezébe került, de még idejében elmenekítették. Később Hitler meggyőződése is az volt, hogy mágikus erővel bír, és világuralomhoz segítheti. ezért az Anschluss napjaiban 1938. Március 14-én - Longinus ünnepe előtti nap - Bécsbe bevonulva személyesen vette ki a Hofburg múzeumának tárlójából, és küldte Nürnbergbe. Innen a háború végén egy föld alatti rejtekhelyre vitték. 1945. április 30-án amerikai katonák találták meg és vitték vissza a bécsi Hofburg Múzeumba. Ma is ott látogatható.

Az ezoterikus hiedelmek és képzettársítások miatt a "Végzet Lándzsája" gyakran föltűnik a médiában. Föltűnt Richard Wagner Parsifal operájában is, ahol a jó lovag, Sir Parsifal és ellenfele, a feketemágus Klingsor között a lándzsa birtoklásáért folyt a harc. Vagy például Picasso háborúellenes festménye, a Guernica körüli vita révén, mivel ezen a képen egyes elemzők szerint mind a lándzsa, mind Hitler rejtett képmása is felfedezhető (ehhez persze nagy fantázia kell).

A hagyomány szerint tehát a Lándzsa korlátlan hatalmat és legyőzhetetlenséget biztosít tulajdonosának, ezért a középkori Európa szinte valamennyi uralkodócsaládja magáénak akarta tudni. Amelyik uralkodónak pedig nem volt a kezében a Lándzsa, az csináltatott magának egy hamisítványt. Volt is állandó vita az európai uralkodócsaládok között arról, vajon melyikük tulajdonában lévő ereklye a valódi. A 20. század elején legalább négy Lándzsát őriztek Európa múzeumaiban, melyek közül a Habsburgokét tekintették a leghitelesebbnek. A Vatikán nagytermében is függött egy ilyen lándzsa (illetve csak a szára), de a római katolikus egyház soha nem állította komolyan, hogy az lenne a valódi. A lengyelországi Krakkóban is volt egy lándzsa, de az csupán a bécsi Lándzsa pontos másolata (a szög nélkül), amelyet III. Ottó parancsára készítettek el ajándékként Bátor Boleslaw számára, valamilyen keresztény zarándokút alkalmából. Volt még egy lándzsa, amelyről komolyabban lehetett feltételezni, hogy az igazi. Ezt Aranyszájú Szent Jánossal, a nagy keleti egyházatyával hozták kapcsolatba. Sokak szerint ez volt a héber Phineas próféta parancsára kovácsolt lándzsa. Szent Lajos király hozta magával a tizenharmadik században Konstantinápolyból Párizsba, a keresztes hadjáratokból hazatérvén.

A Bécsben található vasból készült lándzsahegy megfeketedett már az időtől. Nagyjából harminc centiméter hosszúságú s mivel valamikor kettétört a közepe táján, a két részt ma egy arany hüvely tartja össze. Ezen kívül aranyszálakkal egy szeget erősítettek hozzá, amely a hagyomány szerint Krisztus keresztjéről származik.

 

Urunk, Istenünk, te megszentelsz minden hivatást, amely mások javát, védelmét szolgálja. Szent Longinus százados közbenjárására szenteld meg a katonákat, hogy erejüket és lehetőségeiket mindig mások javára és védelmére használják, azokkal vissza soha ne éljenek, s hazájuk hatékony védelmének munkálásán át eljussanak oda, hogy mindnyájan fölismerjék, hogy „Ez az ember valóban Isten Fia volt!”, Krisztus a mi Urunk által. Ámen.