NEMZETI ÜNNEPÜNK: MÁRCIUS 15.

Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, és a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja.

Utassy József: Zúg Március

Én szemfedőlapod lerántom:

kelj föl és járj, Petőfi Sándor!

Zúg Március, záporos fény ver,

suhog a zászlós tűz a vérben.

Hüvelyét veszti, brong a kardlap:

úgy kelj föl, mint forradalmad!

Szedd össze csontjaid, barátom:

lopnak a bőség kosarából,

a jognak asztalánál lopnak,

népek nevében! S te halott vagy?!

Holnap a szellem napvilágát

roppantják ránk a hétszer gyávák.

Talpra, Petőfi! Sírodat rázom:

szólj még egyszer a szabadságról! 

Történelmi háttér

Az 1848-as év januárjától hirtelen felgyorsulnak az európai és ezzel együtt a magyarországi események. Míg nálunk a pozsonyi országgyűlésen zajlanak a viták, addig Európa többi részén újra az utcára kerülnek a megoldatlan problémák. Milánóban a megemelt dohányárak miatt kirobban az ún. "dohánylázadás". Január 12-én Palermóban tör ki forradalom a Bourbon-ház ellen.

A szicíliai harcok hírére január 27-én Nápolyban is forradalom üt ki, amelynek nyomására II. Ferdinánd két nap múlva bejelenti, hogy megadja népének az 1820-as alkotmányt. Időközben a pozsonyi országgyűlés felsőtáblája is elfogadja a közteherviselés elvét, majd a háziadóról és az országos pénztárról, valamint február 4-én a jobbágyterhek kötelező örökváltságáról szóló törvényjavaslatot.

Február 22-én kezdődnek Franciaországban azok a forradalmi harcok, melyek aztán később számos európai mozgalomra hatással voltak, így a bécsire és a pestire is.

Ezen a napon Párizsban az aznapra tervezett ellenzéki bankett betiltása miatt hatalmas tömegtüntetések zajlanak, este barikádokat emelnek, és megkezdődnek a torlaszharcok. Másnap egész nap heves harcok folynak a felkelők és a katonaság, illetve a bizonytalankodó Nemzeti Gárda közt. 24-én lemond Lajos Fülöp, a "polgárkirály", s a költő Lamartine vezetésével ideiglenes kormány alakul. 25-én a királyság mint államforma megbukik, kikiáltják a köztársaságot.

Ugyanaznap Pozsonyban Kossuth Lajos bejelenti, hogy felirati javaslatot terjeszt az országgyűlés elé, melyben reformokat és alkotmányt kér az osztrák és cseh örökös tartományok számára. Február hónap jelentős eseménye még, hogy Londonban megjelenik az 1847-ben megalakult Kommunisták Szövetségének Karl Marx és Friedrich Engels által kidolgozott programja, a Kommunista kiáltvány.

Március elsején végre Pozsonyba is megérkezik a február 22-i párizsi forradalom híre, mire 3-án Kossuth javaslatot terjeszt elő, melyben a közteherviselés kimondását, a kárpótlás melletti jobbágyfelszabadítást, a városi kérdés megoldását, a politikai jogok megadását, felelős parlamenti kormány kinevezését kívánja; a javaslatot az ülés egyhangúlag el is fogadja. Pesten pedig a reformer politikusokat egyesítő Ellenzéki Kör elhatározza, hogy az országgyűléshez intézendő petícióval támogatja Kossuth feliratát. Március 5-én Franciaországban bevezetik az általános és közvetlen választójogot, 9-én Széchenyi István felajánlja V. Ferdinánd magyar királynak, hogy nevezze ki őt királyi biztossá a reformok megvalósítása és a nyugalom biztosítása érdekében.

Március 11-én Irínyi József, az Ellenzéki Kör megbízásából 12 pontba sűríti Kossuth március 3-i feliratának lényegét. 12-én Pesten a Pilvax (vagy más néven Fillinger) kávéházban a radikális "középponti ifjúság" elhatározza, hogy egy politikai "bankett" keretében a 12 pontot a március 19-i József-napi vásározók elé terjeszti.

Március 13-án Bécsben Metternich kancellár ellen tüntetés kezdődik, melyet katonai sortűz zavar szét, de a nép barikádokat emel és utcai harcok törnek ki. Este Metternich és Apponyi György magyar udvari kancellár lemond. Ezalatt az Ellenzéki Kör elfogadja a 12 pontot, míg Petőfi Sándor megírja a Nemzeti dalt. Másnap Ferdinánd császár megígéri, alkotmányt ad az örökös tartományoknak, engedélyezi a teljes sajtószabadságot és a nemzetőrség felállítását.

Pozsonyban a bécsi hírek hatására a felsőtábla azonnal elfogadja a március 3-i felirati javaslatot. Pesten délután az Ellenzéki Kör népgyűlésén Klauzál Gábor javaslatára elfogadják, hogy a 12 pontot nem Bécsbe küldik fel királyi megerősítésre - mint azt ahogy a radikálisok szerették volna -, hanem először Batthyány Lajosnak Pozsonyba. Ott aláírásokat kell gyűjtenie rá, s így beterjesztenie az országgyűlés elé.

Este 21 óra körül érkeznek az első hírek Pestre, s a Pilvaxban a fiatalok elhatározzák, ejtik a március 19-i gyulés tervét és helyette már másnap, március 15-én tömegtüntetést rendeznek Pest-Budán, hogy a 12 pontot a nép elé terjesszék.

1848. március 15-én a két nappal korábban kitört bécsi forradalom hatására radikális gondolkodású magyar ifjak - köztük Petőfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál - Pesten elhatározzák, hogy a követeléseiket tartalmazó 12 pontot és Petőfi pár nappal korábban írt Nemzeti dal című versét kinyomtatják, és közhírré teszik. A Nemzeti Múzeum elé hirdetett nagygyűlésen már tízezrek hallgatják lelkes egyetértéssel a pontokat és Petőfi költeményét, majd a tömeg Budára vonulva a megrémült Helytartótanács beleegyezését is megszerzi a változásokhoz. Az összegyűltek követelésére szabadon engedik a bebörtönzött forradalmár Táncsics Mihályt. Ezekkel az eseményekkel kezdődik az 1848-as magyar forradalmi átalakulás, hogy aztán fél év múlva az elért eredményeket fegyveres szabadságharccal kelljen megvédeni.

Az ünnep története

A szabadságharc bukását követően természetesen az önkényuralmi rendszer betiltja a forradalomról szóló megemlékezést, így arra csak legfeljebb titokban keríthettek sort a hazafiak. 1860-ban nyilvános megemlékezésre történik kísérlet, ez ellen azonban a rezsim fegyverrel lép fel. Ennek ellenére a hatvanas évektől - főként a korabeli ifjúság - összejöveteleken idézi fel 1848 emlékét.

Az 1867-es kiegyezés után a Habsburgok már hivatalosan nem tiltják meg a március 15-i megemlékezéseket, de a hivatalos Magyarország visszafogott maradt, nem kívánta megsérteni a szabadságharc leverésében részt vett uralkodó érzékenységét. 1898-ban, a forradalom 50. évfordulóján azonban már a teljes magyar politikai elit hivatalosan is ünnepelt, persze az osztrákokkal való megbékélést hirdetve.

Igazi nemzeti ünneppé az I. világháborút követő forradalomban válik, 1919-ben a diadalmas forradalom örököseként ünneplik e jeles napot. A forradalmakat követő Horthy-rendszer törvénybe iktatott nemzeti ünneppé nyilvánítja.

Az 1930-as évek második felétől azonban már nemcsak a hivatalos ünnepi szónoklatok jelzik március 15-e üzenetét, hanem a népi írók, baloldali ifjak, antifasiszta értelmiségiek számára is jelképpé válik: a változások és a német- és háborúellenesség vállalásának jelképévé.

A II. világháború után hatalomra kerülő kommunista rendszer ugyan felvállalja a centenáriumi megemlékezéséket, hangsúlyozva a száz évvel korábbi események „világforradalmi” és plebejus jellegét, de ambivalens hozzáállását jelzi, hogy 1951-től e napot munkanappá nyilvánítja. Különösen az 1956-os levert forradalom után válik nemkívánatos kötelességgé a rendszer számára az 1848-as eseményekről való megemlékezés.

A ’60-as évek végén kitalálják a tavasszal tartott Forradalmi Ifjúsági Napokat, amely keretében igyekeznek összemosni március 15-ét a március 21-i Tanácsköztársaságról és az április 4-i fasiszta megszállás alóli felszabadulásról való megemlékezéssel.

Ennek ellenére a ’70-es évektől március 15-e a rendszerrel szembenálló demokratikus gondolkodású ellenzéki fiatalok ünnepe is: Budapesten főként a ’80-as évektől a Petőfi- és a Bem-szobornál, illetve a Batthyány-örökmécsesnél rendszeresek e napon az atrocitások.

Az „olvadás” jeleként 1987-ben ismét nemzeti ünneppé nyilvánítják, s az 1989-es március idusa pedig függetlenséget és demokráciát követelő tömegrendezvényeivel méltán vonul be a demokratikus Magyarország megszületését jelző események sorába.

Az új, demokratikusan választott Országgyűlés 1991-ben hivatalos nemzeti ünneppé nyilvánítja.

Március 15.-e krónikája

Az előző napi terveknek megfelelően reggel hat és nyolc óra között a Dohány és Síp utcák sarkán álló ház első emeletén, ahol Petőfi Sándor és felesége bérelt szobát, ő maga, a költő, Jókai Mór, Vasvári Pál és Bulyovszky Gyula tanácskozik a teendőkről. Jókai és Bulyovszky egy proklamációt szerkeszt, mely a 12 pontot is magában foglalja. Ezután mind a négyen az Urak utcájába mennek, ahol a Libasinszky ház földszintjén lévő Pilvax kávéházat - mely a nemsokára bekövetkező események tiszteletére kapja majd a Szabadság csarnoka nevet - bérli egy Fillinger nevű kereskedő. Itt Jókai felolvassa a proklamációt, Petőfi pedig elszavalja március 13-án megírt versét, a Nemzeti dalt.

Erről Petőfi így ír a naplójában: "Én Nemzeti dalomat szavaltam el; s mind a kettő riadó tetszéssel fogadtatott."

Innen indultak szakadó esőben 10-15-en, az orvosi egyetem elé, ahol Petőfi újra elszavalja versét, Jókai pedig a proklamációt olvassa fel a medikusoknak, akik közül jó néhányan csatlakoznak hozzájuk. Az Egyetem utcán végigvonuló, 3-400 főre duzzadt tömeghez folyamatosan csatlakoznak az emberek. Az Egyetem térre érkezve, az összegyűlt tömeg miatt jogászok és a politechnikusok berekesztik óráikat. Itt a menetrend ugyanaz: Petőfi a versét szavalja, Jókai felolvassa a proklamációt. A hallgatók csatlakoznak a felvonulókhoz, s az immáron kb. 5000 fős tömeg 11.30 körül érkezik a Szép és a Hatvani utcák sarkán álló Horváth házhoz, amelyben a Landerer és Heckenast nyomda működik. Petőfi, Jókai, Irínyi József, Degré Alajos, és Vidats János bemennek, és Landerer Lajostól, az egyik tulajdonostól a 12 pont és a Nemzeti dal kinyomtatását követelik. Landerer némi ellenállás, s a fiataloknak odasúgott segítő instrukciók után beleegyezik ebbe, majd bezáratja magát a főnöki irodába. Míg folyik a két mű folyamatos szedése és nyomtatása, a zuhogó esőben kint várakozó tömeget alkalmi szónokok buzdítják. Mikor végre elkészülnek az első példányok, Petőfi a Nemzeti dalt, Irínyi a 12 pontot olvassa fel az izgatottan várakozó tömegnek, majd a többi nyomtatványt a nép közé szórják.

Dél körül a vezérszónokok feloszlatják a tömeget azzal, hogy ebéd után 15 órára gyűljenek össze a Nemzeti Múzeumhoz népgyűlésre.

Délután a múzeumnál már kb. tízezer ember gyűlik össze, ahol Vasvári és Irínyi szónokol - a közhiedelemmel ellentétben Petőfi itt nem szaval -, csak egy kisebb beszédet mond. Elhatározzák Táncsics Mihály kiszabadítását a budai vár helytartótanácsi börtönéből, majd hatfős bizottságot választanak (Petőfi, Jókai, Irínyi, Vasvári, Irányi Dániel és Bulyovszky) a Pest Város Tanácsával való tárgyalásra.

A városházához igyekvő tömeghez ekkor csatlakozik Klauzál Gábor és Nyáry Pál, hogy lecsillapítsa a radikalizálódó tömeget és átvegye a mozgalom irányítását.

A később "márciusi ifjaknak" nevezett fiatalok átengedték a vezetést a mérsékelt liberálisok vezéregyéniségeinek, akik ismertebbek és elfogadhatóbbak voltak a polgárok számára.

A városházán a két liberális politikus és a fiatalok bizottsága a tanáccsal a 12 pontról vitatkozik, melyet nagy nehezen el is fogadnak, mivel a tanácsterembe tóduló 300 fő, valamint az épület előtt várakozó 10-15 000 ember annyira megrémítette a városi tanács vagyonos polgárait, hogy nem csak hogy a 12 pontot írták alá és csatlakoztak a követelésekhez, hanem a forradalom itt létrejött választmányának vezető bizottságába is jelölték képviselőiket.

Az egyik nyomtatott példányt aláírják és lepecsételik, majd fél öt körül megválasztják a 13 tagú Rendre Ügyelő (Közbátorsági) Választmányt: Irínyi, Petőfi, Vasvári, a radikálisok közül, Nyáry, Klauzál és Egressy Sámuel a liberális nemesek képviseletében, s végül a liberális városi polgárságból Rottenbiller Lipót alpolgármester (ő lesz a megbízott elnök, noha az igazi vezéregyéniség Nyáry volt), Kacskovics Lajos főjegyző, Staffenberger István szószóló, Molnár György gombkötőmester, Tóth Gáspár szabómester (Petőfi egyik mecénása) és Gyurkovics Máté szűcsmester.

Ezután a városháza tanácstermét és az egész épületet is Petőfiék rendelkezésére bocsátották.

A nép és a bizottmány tagjai a hajóhídon átmennek a budai várba, s az Úri utcában álló Helytartótanács elé terjeszti Nyáry, Klauzál és Rottenbiller a 12 pontot, ismertetik az eddigi történéseket. A bécsi forradalomtól és a majdnem húszezres kavargó sokaságtól megrémült tanács alelnöke, gróf Zichy Ferenc fél hat körül mindenbe beleegyezik: eltörlik a cenzúrát, a sajtó ellenőrzését a sajtótörvényig egy bizottság látja el, s nem vetik be a katonaságot a rend helyreállítására, amelyet ezentúl az 1500 főre szaporítandó pesti polgárőrség fogja ellátni.

Délután hat órakor kiszabadul börtönéből Táncsics (eredetileg Stancsics Mihály, aki a nap emlékére változtatta Táncsicsra a nevét), akit feleségével együtt diadalmenetben, polgárok által önként húzott hintóban visznek a pesti Váci utcában álló "A Nádorhoz" címzett fogadóhoz, ahol a tulajdonostól ingyenszállást kap.

Este kivilágítják a várost, 19 órakor a nép által már előzetesen kívánt Bánk bán előadását szakítja meg a Nemzeti Színházba betóduló sokaság. Eléneklik a Himnuszt, a Szózatot, s számos egyéb dalt, Egressy Gábor a Nemzeti dal elszavalása után más verseket ad elő. Ugyanekkor a Rendre Ügyelő Választmány 22.30-ig a városházán ülésezik, s két határozatot szerkesztenek, melyek másnap reggel már kinyomtatva láthatók szerte a városban (a polgárőrség bővítése, illetve a helytartótanácsnál elért eredmények).

A "Márciusi ifjak"

A Pilvax kávéház "közvélemény asztala" körül ülőket nevezték márciusi ifjaknak, akik kirobbantották a pesti forradalmat. Mindannyian fiatal, radikális értelmiségiek voltak. Nagy részük tagja volt az Ellenzéki Körnek. A csoport egy része, a forradalom után a Batthyány-kormány minisztériumaiban hivatalt vállalt, más része a kormány radikális ellenzékének sorait gyarapította.

Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór, Irínyi József, Irányi Dániel, Bulyovszky Gyula, Vajda János, Degré Alajos, Sükei Károly, Lauka Gusztáv, Korányi Frigyes, Hamary Dániel, Lisznyai Kálmán, Kléh István, Nyáry Albert báró, Bérczy Károly, Bozzai Pál, Vas Gereben (Radákovics József), Oroszhegyi József, Vidacs János, Pálffy Albert, Eressy Ákos, Egressy Gábor és Béni, Garay János.

A 12 pont

Mit kiván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés.

1. Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.

A sajtószabadság a polgárjogok egyik alapvető szimbóluma. A márciusi ifjak a forradalom napján pont az első pont nyomatékosítása miatt indultak útnak és foglalták el Landerer nyomdáját. A korbeli Magyarországon cenzorok felügyelték a nyomtatott sajtót és megakadályozták a nemkívánatos írások publikálását. (A revizor nem szinonimája a cenzornak, mivel a revizor a külföldről beérkező könyveket és a könyvtári állományokat ellenőrizte.) Az áprilisi törvények elismerték a sajtószabadságot, amely a szabadságharc leverése után ismét megszűnt.

2. Felelős ministériumot Buda-Pesten.

1848-ban nem létezett magyar kormány, így nem lézettek minisztériumok sem, az irányítást az udvari kancellária, a kincstár, stb. látta el. Az ország legfőbb kormányszerve a Magyar Királyi Helytartótanács volt, amely 1723 -1848 között állt fent. A forradalom után alakult meg az első felelős magyar kormány Batthyány Lajos vezetésével. A szabadságharc leverése után, az abszolutizmus éveiben Ferenc József az októberi diplomában állította vissza a kancellária intézményét, amely 1860-1867 között működött. Felelős kormány csak a kiegyezés után alakult meg ismételten, miniszterelnöke Andrássy Gyula volt.

3. Évenkinti országgyűlést Pesten.

A parlament rendszertelenül ülésezett, a forradalom idején nem pesti, hanem pozsonyi székhellyel. Az országgyűlést kizárólag az uralkodó hívhatta össze, ám semmi sem szabályozta ennek gyakoriságát vagy hosszát. A király azokban az esetekben hívta egybe az országgyűlést, ha érdekében állt, például adóemelést akart keresztülvinni. A reformokat elindító első országgyűlés 1825-ben kezdte meg munkáját, tizenhárom éves szünet után. A forradalom után bővült a választójog, az új parlament 1848. július 2-án ült össze. A forradalom leverése után Ferenc József, megkoronázatlan magyar uralkodó 1861-ben hívta össze újra az országgyűlést, amely csak a kiegyezés után kezdte meg folyamatos működését.

4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.

A törvény előtti egyelőséget sokkal szűkebb értelemben követelték, mint ahogyan ma értelmezzük. A célok között nem szerepelt általános és titkos választójog, ez a korban igen radikális álláspontnak minősült. Alapjaiban a nemesi előjogok helyett a polgári jogrendszert kívánták létrehozni. A nemesi jogrend szerint a születés pillanatában eldőlt, milyen kiváltságokkal bírt az ember. A 19. században polgári gondolkodás a jogokat kiterjesztette, bár korántsem mindenkire. A vallások között sem volt egyenlőség. A Habsburgok hagyományosan a Vatikán szövetségesei, ennek megfelelően a katolikusok előjogokat élveztek más vallásokkal szemben (vegyes házasság, országgyűlési mandátum, stb). Az áprilisi törvények kimondták a felekezetek közötti egyenlőséget és legalizálták az unitárius egyházat.

5. Nemzeti őrsereg.

A Batthyány-kormánynak hatalomra kerülésekor nem volt a lakosság és az ország védelmét ellátó önálló katonai ereje. Az 1848 júliusában összeült országgyűlés elfogadta az őrsereg felállításáról szóló törvényt, „a személyes és vagyonbiztonság, a közcsend és belbéke biztosítása” érdekében. A nemzeti őrseregben (későbbi nevén nemzetőrség) nem hivatásos katonák szolgáltak, feladatuk a rendfenntartás volt a városokban és a falvakban, leginkább a mai polgárőrséggel lehet összevetni.

6. Közös teherviselés.

A nemesi előjogok sarkalatos pontja az adómentesség. A közös teherviselés
ennek a felszámolását jelenti, vagyis a nemesek adófizetési kötelezettsége mellett foglalt állást. Az áprilisi törvények jogerőre emelték a közös teherviselést.

7. Urbéri viszonyok megszűntetése.

A jobbágyok a földért cserében úrbérrel fizettek. Ennek számos formája létezett: a munkavégzéssel (robot), a terménnyel (dézsma), a pénzzel vagy az ajándékkal történő fizetés. Az úrbéri viszonyokat országosan Mária Terézia rendezte 1767-ben, amikor rendeletével egységesítette a jobbágyok kötelezettségeit. Az úrbéri viszonyokat az 1848-as áprilisi törvények szüntették meg, ám hatása a felemásra sikerült jobbágyfelszabadítás miatt a 20. században is érezhető volt.

8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.

A feudális bíráskodás alapja az úriszék, amely a földesurat bírói szereppel ruházta fel: a földesúr mondott ítéletet a birtokán élő jobbágyok vitás ügyei felett. A 19. században az ítélet ellen a helytartótanácshoz lehetett fellebbezni. A polgári normák szerint a törvénykezés független és mindenki számára egyelő, a követelés ezt az igényt fogalmazza meg.

9. Nemzeti Bank.

Magyarországnak a reformkorban nem volt önálló jegybankja, amely a pénzügyeket szabályozta és felügyelte. A Habsburg Birodalom részeként a monetáris feladatokat az 1816-ban alapított Osztrák Nemzeti Bank látta el. A forradalom után a magyar kormány a Pesten székelő Magyar Kereskedelmi Bankot ruházta fel jegybanki szereppel, a szabadságharc leverését követően azonban elakadt a kezdeményezés. Az első magyar jegybank csak 1924-ben alakult meg.

10. A’ katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a' külföldieket vigyék el tőlünk.

A Habsburg Birodalom keretein belül nem létezett önálló magyar hadsereg, a magyar ezredek az egységes császári hadrendbe tartoztak. A katonák a birodalom egész területén teljesítettek szolgálatot, nem pedig csak Magyarországon. A Batthyány-kormány elsőként a Nemzeti Őrsereg felállítását kezdte meg, majd a 1848 májusától az önálló magyar hadsereg szervezésébe is belefogott. A hatékony szervezőmunkának köszönhetően fél év múlva 100 ezer fő szolgálat a honvédségben. A szabadságharc bukását követően megszűnt az önálló magyar haderő, a kiegyezés (1867) pedig közös osztrák-magyar hadsereg felállítása mellett döntött.

11. A’ politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.

Demokratikus jogok hiányában a császári udvar a politikai ellenzék működését ellehetetlenítette, tagjait bebörtönözte. A kor leghíresebb politikai foglya Táncsics (Stancsics) Mihály, akit 1847-ben tartóztattak le sajtóvétségért. Táncsicsot a budai börtönből 1848. március 15-én szabadították ki a márciusi ifjak és a hozzájuk csatlakozott pesti nép.

12. Unio.

Az oszmán hódoltság következtében a késő középkori Magyarország három részre szakadt és megalakult az önálló Erdély (1541). A törökök kiűzése után a Habsburgok Erdélyt nem csatolták vissza Magyarországhoz, hanem külön fejedelemségként kezelték. 12. pont Erdély és Magyarország egyesítését követelte, amelyet az erdélyi országgyűlés 1848-ban meg is szavazott. A szabadságharc bukása után visszaállították Erdély korábbi státuszát, az egységet a kiegyezés (1867) hozta meg.

Egyenlőség, szabadság, testvériség!

Ady Endre: Emlékezés március idusára

Óh, bennem lobogott el

Ama szinte már savós,

Tüzetlen és makacs,

De jó nedvű ifjuság.

Március Idusára

Voltak mindig szavaim,

Olcsók és rímesek,

De akkor az volt igaz.

Hadd lássam, óh, hadd lássam

Azt a régi Márciust,

Midőn az ifju bárd

Őszintén s jól hazudott.

Óh, Napja Márciusnak,

Óh, megroppanó havak,

Be jó emlékezés,

Ki mostanában esik.

Be jó ma ez az Élet,

Mikor a Holnap sunyi,

Be jó épp ma élni,

Mikor Halál s Élet: egy.

Inkább halál, mint gyáva élet,

Igen, vesszünk, ha veszni kell,

De küzdjünk, míg csak egy magyar lesz

És vérezzünk dicsően el.

Gyulai Pál: Hazám fel

Sokszor valál már életedben

Veszendő, oh szegény hazám!

Tatár, török és német gyilkolt

S haldoklál fényes rabigán:

Mi lesz majd sorsod a jövőben?

Ki tudja azt; sötét titok;

De most, de most, ha rád tekintek,

Csak sírok és csak sirhatok.

Nem gyáva bú e könnyek anyja,

Haragom sirja azokat;

Beszélünk hangos, büszke szóval,

S hazánk még csak névben szabad.

Nem csüggedés e könnyek anyja,

Rajtok tettek villáma ég;

Versengünk puszta semmisége

S fölöttünk mind borúsb az ég.

Hah mennyi gúny! győzelmi hymnus

Harsog körűlbe mindenütt,

S a vértől megszentelt mezőkre

Szabadság fényes napja süt.

Nekünk e hang tán síri dal lesz,

S a szent sugár tán búcsufény,

Véres felhőben elhunyó nap,

Halottak gyászos mezején.

Inkább halál, mint gyáva élet,

Igen, vesszünk, ha veszni kell,

De küzdjünk, míg csak egy magyar lesz

És vérezzünk dicsően el.

Lesz legalább a történetben

Rólunk egy nagy emlékezet

Egy büszke nép élt meggyalázva,

De dicsőn halt, mint született.

Kölcsey Ferenc: A szabadsághoz fel

Nyisd fel ó lángzó kebeled dicső Hölgy,

Nyisd fel a küzdő szeretőre kebled,

Fennröpűltedből kegyesen mosolygván,

Égi Szabadság!

Nékem is forrtak szemeimben égő

Könnyek, éreztem haza szent szerelmét,

Ints, zajos habként dagadozva várom

Lengeni zászlód.

Járom a gyáván! ki remegve futja

Fenndicsőséged ragyogó világát,

S megszokott rabság' kezein tudatlan

Csörgeti láncát.

Átok a gyáván! ki nevedre borzad,

Mert gyakor szélvész kavarog föletted,

Mert halálhörgés diadalmi pályád

Mennyei bére.

Szállj ki felhőden, s noha szózatod mint

Villogó szélvész dörög is körűlem,

S zöld borostyánod noha fürteid közt

Vérbe füredt is:

Kellemed látom, s dobog érte mellem,

Csókodat várom szerelemben égve,

Csókodat szomjún epedő ajakkal,

Jer, ne tagadd meg!

Petőfi Sándor: 15-dik március, 1848.

Magyar történet múzsája,

Vésőd soká nyúgodott.

Vedd föl azt s örök tábládra

Vésd föl ezt a nagy napot!

Nagyapáink és apáink,

Míg egy század elhaladt,

Nem tevének annyit, mint mink

Huszonnégy óra alatt.

Csattogjatok, csattogjatok,

Gondolatink szárnyai,

Nem vagytok már többé rabok,

Szét szabad már szállani.

Szálljatok szét a hazában,

Melyet eddig láncotok

Égető karikájában

Kínosan sirattatok.

Szabad sajtó!... már ezentul

Nem féltelek, nemzetem,

Szívedben a vér megindul,

S éled a félholt tetem.

Ott áll majd a krónikákban

Neved, pesti ifjuság,

A hon a halálórában

Benned lelte orvosát.

Míg az országgyülés ott fenn,

Mint szokása régóta,

Csak beszélt nagy sikeretlen:

Itt megkondult az óra!

Tettre, ifjak, tettre végre,

Verjük le a lakatot,

Mit sajtónkra, e szentségre,

Istentelen kéz rakott.

És ha jő a zsoldos ellen,

Majd bevárjuk, mit teszen;

Inkább szurony a szivekben,

Mint bilincs a kezeken!

Föl a szabadság nevében,

Pestnek elszánt ifjai!...-

S lelkesülés szent dühében

Rohantunk hódítani.

És ki állott volna ellen?

Ezren és ezren valánk,

S minden arcon, minden szemben

Rettenetes volt a láng.

Egy kiáltás, egy mennydörgés

Volt az ezerek hangja,

Odatört a sajtóhoz és

Zárját lepattantotta.

Nem elég... most föl Budára,

Ott egy író fogva van,

Mert nemzetének javára

Célozott munkáiban.

S fölmenénk az ős Budába,

Fölrepültünk, mint sasok,

Terhünktől a vén hegy lába

Majdnem összeroskadott.

A rab írót oly örömmel

S diadallal hoztuk el,

Aminőt ez az öreg hely

Mátyás alatt ünnepelt! -

Magyar történet múzsája,

Vésd ezeket kövedre,

Az utóvilág tudtára

Ottan álljon örökre.

S te, szivem, ha hozzád férne,

Hogy kevély légy, lehetnél!

E hős ifjuság vezére

Voltam e nagy tetteknél.

Egy ilyen nap vezérsége,

S díjazva van az élet...

Napoleon dicsősége,

Teveled sem cserélek!

Petőfi Sándor: Feltámadott a tenger

Föltámadott a tenger,

A népek tengere;

Ijesztve eget-földet,

Szilaj hullámokat vet

Rémítő ereje.

Látjátok ezt a táncot?

Halljátok e zenét?

Akik még nem tudtátok,

Most megtanulhatjátok,

Hogyan mulat a nép.

Reng és üvölt a tenger,

Hánykódnak a hajók,

Sűlyednek a pokolra,

Az árboc és vitorla

Megtörve, tépve lóg.

Tombold ki, te özönvíz,

Tombold ki magadat,

Mutasd mélységes medred,

S dobáld a fellegekre

Bőszült tajtékodat;

Jegyezd vele az égre

Örök tanúságúl:

Habár fölűl a gálya,

S alúl a víznek árja,

Azért a víz az úr!

Petőfi Sándor: Nemzeti dal

Talpra magyar, hí a haza!

Itt az idő, most vagy soha!

Rabok legyünk vagy szabadok?

Ez a kérdés, válasszatok! –

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,

Kárhozottak ősapáink,

Kik szabadon éltek-haltak,

Szolgaföldben nem nyughatnak.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,

Ki most, ha kell, halni nem mer,

Kinek drágább rongy élete,

Mint a haza becsülete.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,

Jobban ékesíti a kart,

És mi mégis láncot hordtunk!

Ide veled, régi kardunk!

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,

Méltó régi nagy hiréhez;

Mit rákentek a századok,

Lemossuk a gyalázatot!

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,

Unokáink leborulnak,

És áldó imádság mellett

Mondják el szent neveinket.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

(Pest, 1848. március 13.)

Március 15-e, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének napja

Magyarország a XIX. század első felében már hosszú ideje a Habsburg birodalomhoz kapcsolt állam volt, így a magyar királyi trónon is Habsburgok ültek. Hazánk ebben az időben agrárország volt. A mezőgazdasági termelés a nemesi birtokokon a jobbágyok által kötelezően végzett robotmunkán alapult. Az angol, az amerikai és a francia forradalom és a modern nemzet-eszme hatására azonban az ország lakosságának mintegy 5-6%-át kitevő nemesség egyre erőteljesebben követelte a gazdaság, a társadalom és a politikai rendszer átalakítását. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy amíg Magyarország nem rendelkezik tényleges önkormányzattal, addig nemzeti érdekeinek megfelelő politikát sem tud folytatni.

Ez a változtatási igény az 1820-1830-as években tört felszínre. A magyar nemesség legkiválóbbjai álltak élére a változásokért folyó küzdelmeknek. Elsőként az ország egyik legnevesebb és leggazdagabb arisztokrata családjából származó gróf Széchenyi István (1791-1860) fejtette ki könyveiben, röpirataiban programját. Az átalakulási folyamatot angol mintára képzelte el. Arisztokrata társai többségétől különbözve, a nemesség felemelkedését, felülről kezdeményezett reformok útján az egész nép jólétének emelésével együtt vélte megvalósíthatónak, a Habsburgokhoz fűződő viszony megváltoztatása nélkül.

A köznemesség törekvéseit egy fiatal vagyontalan nemes, Kossuth Lajos (1802-1894) fogalmazta meg, aki 1841-től a "Pesti Hírlap" című újság szerkesztőjeként politikai vezércikkeiben hívta fel a figyelmet a társadalom és a gazdaság legégetőbb gondjaira. Kossuth tovább vitte a reformgondolatokat és egyúttal programot is adott. A Habsburg birodalmon belüli gazdasági és politikai önállóságot, a jobbágyság korlátozás nélküli földtulajdon szerzését, és az önálló nemzeti ipar megteremtését tartotta a legfontosabb teendőknek.

A nemesi reformmozgalom elképzelései azonban jórészt megbuktak az abszolutista, tehát a teljes állami hatalmat egy kézben tartó bécsi udvar ellenállásán.

1848 első hónapjaiban Európa számos nagy városában forradalmak törtek ki. Ez a körülmény kedvező feltételeket teremtett ahhoz, hogy a magyarországi reformelképzelések törvényes úton megvalósuljanak. Kossuth a parlament küldöttségével 1848. március 15-én Bécsbe utazott, hogy az országgyűlés által megszavazott követeléseket elfogadtassák az uralkodóval.

Ugyanazon a napon egy kis létszámú, főleg írókból, költőkből álló értelmiségi csoport, a "márciusi ifjak" Pesten az utcára mentek, s felolvasták a magyar nemzet legfontosabb követeléseit tartalmazó "Tizenkét pont"-ot. Egyik vezetőjük, a népszerű és radikális költő, Petőfi Sándor, elszavalta akkor írt költeményét, a "Nemzeti Dalt"-t. Az utca népe csatlakozott hozzájuk, s egy lefoglalt nyomdában kinyomtatták e két röpiratot, melyeket ezután többször is felolvastak. Néhány óra múlva már több tízezres tömeg vonult végig a városon. A "Tizenkét pont" röviden és lényegre törően foglalta össze a legfontosabb követeléseket, köztük a sajtószabadságot, a független magyar kormányt, az évenkénti országgyűlést, a vallási és polgári jogegyenlőséget, a nemzeti hadsereget, a közteherviselést, a jobbágy-rendszer megszüntetését és az újraegyesülést Erdéllyel.

A március 13-i bécsi és a 15-i pesti forradalom hatására az udvar kénytelen volt az országgyűlési követeléseket elfogadni, ezekből törvényeket alkottak, amelyeket a király áprilisban szentesített. A törvények tartalmazták a "Tizenkét pont" legtöbb követelését. A békés átalakulás Magyarországon Európában elsőnek és egyedülállóan - végbement. Gróf Batthyány Lajos (1806-1849) vezetésével létrejött az első független, az országgyűlésnek felelős magyar kormány. A miniszterek többsége a kor reformpolitikusai közül került ki, így helyet kapott a kormányban Széchenyi és Kossuth is.

Az észak-olaszországi forradalmak legyőzése után a császári hatalom megkezdte Magyarországnak tett engedményei visszavonását. A Habsburg-ház, már korábban bevált taktikájának megfelelően fordította Magyarország ellen a nem magyar nemzetiségeket. Jellasics horvát bán, császári egységekkel megerősített seregével 1848 szeptemberében betört az országba. A király feloszlatta az országgyűlést és lemondatta a Batthyány-kormányt. Az országgyűlés azonban nem adta meg magát, hanem a Kossuth vezette Honvédelmi Bizottmányt bízta meg az ország irányításával és a honvédség megszervezésével. Jellasics támadását visszaverték. 1848 decemberében az osztrák császári és a magyar királyi trónra került Ferenc József elhatározta a "rebellis magyarok" leverését. Az óriási túlerőben lévő császári hadsereg támadásba lendült, s 1849 januárjában a fővárost is elfoglalta. A parlament és a kormány az ország keleti felébe menekült, s Debrecenből szervezte az ellenállást. 1849 tavaszán a magyar honvédsereg ellentámadásba ment át, kiverte az országból a császári haderőt. Erdélyt a lengyel származású Jozef Bem (1794-1850) tábornok vezette csapatok tisztították meg a császári seregektől.

Miután Ferenc Józseffel nem sikerült megegyezni, a magyar országgyűlés 1849 áprilisában kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, s Kossuthot Magyarország kormányzójává választották. Ekkorra azonban Ferenc Józsefnek sikerült az orosz cár aggodalmát felkeltenie, s óriási orosz haderő indult Magyarország eltiprására. A harapófogóba került magyar honvédsereget a túlerő legyőzte, s a magyarok 1849. augusztus 13-án letették a fegyvert. A szabadságharc leverését szörnyű megtorlás követte. Október 6-án Aradon kivégeztek 13 honvédtábornokot (ők aradi vértanúkként vonultak be a magyar történelembe), Pesten pedig agyonlőtték gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt. A börtönök megteltek, a honvédeket erőszakkal besorozták a császári hadseregbe. Aki tehette, külföldre menekült.

A szabadságharc leverése után Magyarországot meghódított tartományként kezelve, önállóságát felszámolva beolvasztották a centralizált, abszolutisztikus módon kormányzott osztrák birodalomba.

A honfoglalás és az államalapítás óta 1848-1849 a magyar nép legnagyobb tette volt. A forradalmat indító március 15-e jelkép lett: a kivívott szabadság megőrzésének és az elvesztett szabadság visszaszerzésének szimbóluma. A magyarság 1860 óta nemzeti ünnepének tekinti ezt a napot, függetlenül attól, hogyan vélekedett erről a mindenkori államhatalom. A II. világháború utáni magyarországi kommunista rendszer nem tartotta nemzeti ünnepének. Az 1950-es években "szocreál" demonstrációkat tartottak, s az 1848-1849-es eszmékhez az internacionalizmust, a "világforradalmat" igyekeztek hozzákapcsolni. Az 1960-as évektől "diákünneppé" változtatták, "forradalmi ifjúsági napok" elnevezéssel összemosták március 15-ét olyan napokkal, olyan kommunista évfordulókkal, amelyeknek semmi közük nem volt a márciusi ifjúsághoz. Akik e jeles nap eseményeihez méltóan akartak ünnepelni, azokra nem ritkán rendőri gumibot várt. Az 1980-as évek végén rendőrök sorfalai között tízezres tömegek ünnepeltek méltósággal.

Március 15-e eszméjét a magyar történelemben a különböző politikai erők sokszor próbálták meghamisítani és aktuálpolitikai célokból kihasználni, mi több, kisajátítani. Akadtak azonban ellenpéldák is. Ilyen volt az 1956-os forradalom, amikor október 23-án a szabadságot és függetlenséget követelő fiatalok, a tömegek március 15-e eszméjét, a "márciusi ifjak" követeléseinek jó részét ismételték meg.

A Magyar Országgyűlés 1991-es határozata értelmében március 15-e az 1849-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja és a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe.

Anekdóták 1848-49-ből

A szabadság teste és vére

Poldheringnél csúnyán kikapott a német. Barkó tábornok minden ezredesét megsebesítették, s egy csöpp híja volt, hogy ő is ott nem hagyta a fogát.
Mikor eltakarodtak a németek, Andrejkovics Endre, a görög katolikus kispapból lett tüzérhadnagy, ütegével fennmaradt a Szarka-hegy ormán, hogy ha netán a ravasz német az éj leple alatt visszafordulna, megint illendően fogadhassa. A lőporból már kifogyott.

Czabán Márton, uradalmi gazdasági írnok estefelé a munkácsi várból uradalmi előfogaton hozott ugyan lőport, de az átázott, síkos, meredek hegyi úton nem volt képes felvontatni, és letette a szőlőkben.

A pórnép már visszatért a faluba, és ivott, mulatozott, hogy a németeket már kiverték.

Poldhering lelkipásztora, az ősz Csurgovics Mihály, attól tartva, hogy a nedves földön a lőpor átázik és használhatatlan lesz, zsákokat kerített, abba rakosgatta a lőport, és egy zsákot a vállára kapva, felvitte a hegy ormára.

Persze izzadott az erőtől duzzadó öreg, de mégis felhordta; a tüzérek oly fáradtak voltak, hogy csaknem mindnyájan aludtak, és nem segítettek neki.
Andrejkovics nagyon megköszönte az öregnek ezt a szívességet.

– Örülök, hogy legalább ennyit tehetek a hazámért – válaszolta az ősz lelkipásztor. – Hej, volnék csak fiatalabb, én se maradtam volna itthon!

– De minek is cipelte, tisztelendő atyám, azokat a zsákokat?! Majd felhordtuk volna mi, ha szorított volna a csizmánk – jegyezte meg Lángfi László.

– Bizony, a lőpor nem Krisztus teste és vére – mondta Simig hadnagy.

– A szabadságnak, fiam, a lőpor a megváltó teste, a vére pedig ti vagytok, kedves fiatal vitézek – mondta az ősz lelkész, aztán bort, kalácsot, szalonnát hozott fel nekik, hogy még több legyen bennök a szabadság vére.

Az Isten szolgája gyalog is járhat

Rákosnál szép tölgyerdőn vonultak keresztül a honvédek.

Amint kiértek az erdőből, egy görögkeleti esperes hintójára bukkantak, amelybe két pompás ló volt fogva.

A honvédek megállították az esperest, aztán felszólították, hogy szálljon ki a kocsiból, mert a lovakra szükségük van.

Az esperes savanyú képet vágott, de engedelmeskedett.

Eközben odajöttek a tüzérek is, akik nagy hiányt szenvedtek ágyús lovakban.

–Jó lesz az a két ló nekünk – mondták a tüzérek

– Hát akkor én hogyan megyek haza – sopánkodott az esperes.

– Ha az apostolok tudtak gyalog járni, akkor a tisztelendő úr is mehet gyalog – volt a válasz.

Az esperes zúgolódott, de bíz' a két lovát mégis az ágyúk elé fogták, s ezzel vigasztalták a papot:

– Isten szolgája gyalog is járhat.

– Hát önök nem járhatnak gyalog?

– Nem bizony, mert mi a halált szállítjuk, s annak paripa dukál – válaszolták nevetve

a harácsoló tüzérek.

Miért történt a szerencsétlenség?

A kápolnai csatában egy honvéd tüzérnek mind a két lábát leszakította az ágyúgolyó, s kínjai közt nagy hidegvérrel jegyezte meg:

– Lelkemet, testemet sokszor ajánlottam az Istennek, de a lábam sohasem jutott eszembe. S lám, most itt a baj!

Az ellenség nem tudja!

– Mi jut eszedbe? Töltetlen puskával menni az ellenségnek? – mondá az egyik nemzetőr a másiknak a szabadságharcban.

– Csitt! Hisz az ellenség nem tudja!

Csodálatos!

Welden altábornagy kiáltványt intézett a komáromiakhoz, hogy térjenek át a császár hűségére, s teljes kegyelmet nyer a lakosság és a várőrség. Tizenkét óra időt adott, hogy az őrség meggondolja a dolgot.

A kiáltványból a honvédek puskafojtást csináltak, és tüzelni kezdtek az őket körülzáró osztrákokra.

Welden erre általános rohamot rendelt a vár ellen. A honvédek engedték közel jönni az osztrákokat, s a jámborok már azt hitték, hogy ellenállásra se fognak találni.

De ekkor aztán nekivetkőztek a honvédtüzérek, és gyilkos kereszttűzbe fogták az osztrákokat. Ezek persze hamarosan megfutottak. Welden sem tudott hová lenni az álmélkodástól.

– Csodálatos! – mondta a tisztjeinek. – Mily pompásan lőnek ezek a tüzérek, s mégse akarnak átjönni hozzánk!

A jámbor azt hitte, sokkal nagyobb dicsőség a fekete-sárga zászló alatt szolgálni, mint a nemzetiszínű alatt.

Orosz süveg Kossuthnak

Komárom alatt a június 21-i csatában vagy ötven oroszt fogtak el a honvédek, s Görgei elé kísérték, aki főleg azért jött oda, hogy meggyőződjék az orosz betörés igaz voltáról.

Mikor aztán felálltak előtte a fogoly oroszok, az egyiknek a fejéről levette a medvebőrös süveget, és honvédcsákót nyomott a helyébe. Aztán az orosz süveget bepakoltatta, s futárral elküldte Kossuth Lajosnak.

– Jelentem a kormányzó úrnak – szólt a megérkezett futár –, hogy ilyen süveg alatt sok ezer főt láttunk.

– Rövidítsék meg egy fejjel őket! - ajánlotta neki a kormányzó.

Látszik, hogy költőt visz

Petőfit Bem apó annyira szerette, hogy a „fiának”, ez pedig őt „apámnak” nevezte. Az öreg egy fekete szőrű, lusta, vén paripát ajándékozott a költőnek Nagyszebenben.
Nyilván azért ajándékozta meg ilyen vén csatalóval, hogy el ne ragadja vagy le ne vesse kedvenc költőjét.

Mikor Bem apó Lugos alatt nagy hadi szemlét tartott, vágtatva jött ki a városból törzskarával.

Kíséretében volt Petőfi Sándor is az ő lusta paripáján, amely azonban – a többitől kedvet kapva – szintén vágtatott.

Bem apó csodálkozva látta, hogy egyszerre milyen fürge lett az öreg csataló.

Mosolyogva fordult Petőfihez, és franciául így szólt:

– Látszik, hogy költőt visz, Pegazus lett belőle!

Nem kell az okosabb!

Az vízaknai, szerencsétlen végű csatában, amelyben Petőfi is részt vett, a maroknyi honvédsereg rendületlenül állta az ötszörte nagyobb osztrák sereg tüzét.

Báró Puchner többször lőtávolba jött, s a tüzérek le akarták lőni. Ezt azonban Bem apó megtiltotta nekik.

– Ne lőjetek rá – úgymond –, mert helyette majd okosabbat küldenek, akivel aztán nem lehet olyan könnyen elbánni!

Csak utánam, fiaim!

Mikor Branyiszkónál a 34. tót  zászlóalj csatarendbe állott, Guyon eléjük lovagolt, és így szólt:

– Elől dupla lénung, hátul kartács!

Erdősi Imre, a hős piarista tábori pap pedig a rohamjelre feltartotta a keresztet, s tótul így kiáltott:

– Csak utánam, fiaim!

És a föllelkesült zászlóalj oroszlánként rohant előre.

A győzelem után hozzájuk lovagolt Guyon, nagyon megdicsérte őket, s ezzel végezte

beszédét:
– Két hónapra dupla lénung!

Egy jókedvű huszártiszt erre Guyonhoz fordult:

– Hát a páter mit kap?

– Lelki feloldozást – mondta mosolyogva Guyon.

Katona Tamás előadása március 15.-éről

Általában egy előadás egy korról szokott szólni és én most bajban vagyok, mert nekem meg egy napról kell beszélni. Ezt úgy tudom talán áthidalni, hogy én helyszíni közvetítést próbálok adni erről a napról, 1848 március 15-éről. És ez mindjárt gondot jelent, mert ennek a napnak nem egy helyszíne volt.

Pest, ez az akkor születő világváros csak az egyik helyszín a három közül. Az, hogy ténylegesen a nemzet követelései, amit oly gyönyörűen fogalmazott meg az országgyűlésen Pozsonyban, - tehát ez a második szent helyszín - Kossuth Lajos, s jön csattanósan összefoglalva Pesten a fiatalok Petőfiék. Hogy törvény legyen, ahhoz egy harmadik helyszín is kellett Bécs, a császárváros. Mert Magyarországon alkotmány volt, jó néhány száz éves alkotmány. A birodalom nyugati felében az osztrák örökös tartományokban pedig nem volt sem alkotmány, sem országgyűlés. Ott az uralkodó azt csinált, amit akart. Magyarországon csak akkor gyakorolhatta az uralkodó a felségjogait, ha megkoronáztatta magát, hogyha kiadta a koronázási hitlevelet, letette a koronázási esküt és törvényt akkor is csak az országgyűléssel együtt tudott csinálni.

Ha egy birodalom egyik felét alkotmányosan és a másikat egyeduralkodói módszerekkel kormányozzák, nagyon nagy a kísértés, hogy a birodalom alkotmányos felében is megszabaduljon az uralkodó ettől az okvetetlenkedő országgyűléstől, ettől a sok körülményeskedéstől és ott is azt csinálja, amit akar. Volt is erre egy példa, amire a magyarok nagyon odafigyeltek, mert mindig nagyon odafigyeltünk arra, ami a lengyelekkel történik, hiszen a magyar-lengyel barátság az szintén sok évszázados. A lengyeleket 1830-ig ugye a lengyel királyság az orosz cár birodalmának volt a része és az orosz cár Oroszországban egyeduralkodó volt. Még a hivatalos neve is az volt, hogy minden oroszok cárja és egyeduralkodója. De a lengyel királyságban alkotmányos uralkodó volt egészen 1830-ig, addig, amikor a lengyel szabadságharc ki nem tört és ezt a cár katonai erővel leverte és azt mondta, hogy jaj a lengyelek most már eljátszották a történelmi jogaikat és ettől kezdve kényelmesen, egyeduralkodó vált az orosz birodalom lengyel részében is. Ezt akartuk mi elkerülni és éppen ezért a magyar országgyűlés hoz is egy határozatot és fölkéri benne Ferenc királyunkat, hogy ugyan beszéljen már az orosz cárral és kérje meg a cárt, hogy tartsa tiszteletben a lengyel nemzet szabadságát és alkotmányát. Őfelségének esze ágába sem jutott ezt a megbízatást teljesíteni, de ez volt az első eset, hogy a magyar országgyűlés már nem csak megyei programokkal és sérelmekkel foglalkozik, már nem csak valamilyen országos elképzelést próbál megvalósítani, nem csak az ország helyét keresi a birodalmon belül, hanem a birodalmon túlra tekint. Tehát itt indul voltaképp az önálló magyar külpolitika ezzel a parlamenti határozattal. Az uralkodó tehát törvényt csak úgy tudott csinálni, hogy az országgyűléssel együtt. Egyik sem tudott a másik nélkül. És emiatt mindig egy kötélhúzás volt, mindig egy hosszas huzavona volt, hogy mit tehet és mit nem tehet az országgyűlés meg az uralkodó. Egymásra voltak utalva és nagyon lassan sikerült csak azokat a törvényeket meghozni, amik az ország átalakulásához szükségesek voltak.

Volt egy kellemetlen sárga képű, vastag fekete szemöldökű, mindig rosszkedvű ember, bizonyos Széchenyi István, aki igen lángeszű módon rájött arra, hogy hiába vannak Magyarországon óriási vagyonok, Magyarországon nincs pénz, nincs elég pénz. Az ország csak akkor fog fejlődni, ha hitelhez tud jutni, s emiatt az első Széchenyi könyvnek ez is a címe, a Hitel. És azóta is hitelbajban van ez az ország. Nos, Széchenyi is elment egy bécsi bankárhoz és azt mondta, hogy kérem szépen, énnekem szükségem volna tízezer aranyra. Mire a bankár dallamosan fölkacagott és azt mondta, hogy nézze gróf úr, hát én nem adhatok. Hát nincs rá fedezet. Nekem tízezer holdjaim vannak. Hohó! Hát az tulajdonképpen nem az uraságodé. Az a koronáé. És ha uraságodnak kihalni méltóztatik? És hát ugye egyelőre még meg se tetszett nősülni gróf úr. Akkor az a birtok visszaszáll a királyra, az majd odaadja másnak és én nem jutok a pénzemhez. Széchenyi kénytelen volt tehát végiggondolni azt, hogy az ősiség 1351-ből származó akkor kiváló törvénye 500 évvel később már egy kicsit elavult, amelyik ezt szabályozta. De végiggondolta mindazt a jó közgazdasági elméjével ami ebből következett. Azt is, hogy az Isten áldása az a jól megfizetett munkán és a jól elvégzett munkán van rajta. A kényszermunkán nem. Márpedig az ország gazdasága jobbágynak a kényszermunkájára volt alapozva. Egy olyan munka, amit nem szívesen csináltak meg. Csinálták mert muszáj volt, megcsináltak, mert ha nem végezte el a jobbágy még deresre is húzhatták, de Széchenyi ebből arra következtetett, hogy alighanem nem csak az ősiség törvényétől kellene megszabadulni, hanem a jobbágyságtól is. Mihelyt valaki következetesen végiggondol egy ilyen gondolatmenetet, akkor eljut a következtetésekhez és ezek között benne volt az is, hogy ne csak a jobbágy fizesse az országnak a terheit, hanem közteherviselés legyen. Nemest és jobbágyot egyformán érintse. Ezekhez, ezek társadalmi és gazdasági követelések. Csatlakoztak a politikai követelések is. Mindenekelőtt az, hogy nehogy elvegyék tőlünk ezt az alkotmányosságot. És ezért a magyar politikai vezetők a két Lajos, akit Széchenyi nagyon nem szeretett Kossuth Lajos és Batthyány Lajos gróf, ezek… ezek elmondták. Batthyány már 1847 novemberében a főrendi táblán, hogy adjon őfelsége alkotmányt nem magyar tartományainak is. Ha a birodalom mindkét felét alkotmányosan kormányozzák, akkor egyformák leszünk. Akkor nincs az a veszély, hogy a mienket elvegyék. És Kossuth ezt 1848 március 3-án egy gyönyörű beszédben az alsótábláján az országgyűlésnek szintén elmondja. Szintén elmondja és erre a 48-as forradalmak sora adott neki alkalmat. De 48 január végén Palermóban az olaszok alighanem egyszerűen abból az okból, hogy nagyon éhesek voltak, 47-48 telén egész Európa éhezett. Borzalmas év volt az előző időjárása, nem volt mit enni és az üres gyomor nem tesz türelmessé minket. Mindenki nevetett persze, hogy á, ezek az olaszok ezek nem férnek a bőrükbe. Hát már megint handabandáznak. Egyvalaki van, egy Vasvári Pál nevű fiatalember, aki… aki azt írja a naplójába, hogy Palermo, mert ez a város volt ahol a forradalom kitört, az a fáklya, amelyik egész Európát lángra lobbantja. Hátha ezt nyilvánosan elmondta volna, kinevették volna, hogy hát ahogy az olasz nem fér a bőrébe, ez a Vasvári ez egy fantaszta. És kiderült, hogy neki van igaza, mert jöttek a többiek és jött a nagyon fontos párizsi forradalom 48 februárjában. Ha forradalmak vannak, akkor az emberek elkezdenek aggódni a pénzükért és Győr vármegyének a felettébb reakciós követe Balogh Kornél úr fel is állt a magyar országgyűlésben és azt mondta, hogy meg kéne kérdezni a kormánytól, Bécstől, hogy van-e a mi pénzecskénknek fedezete. Kossuth látszólag Balogh Kornélnak válaszolt két nappal később. Voltaképpen egész mást tesz. Egyrészt egy csodálatos orvosi látleletet készít a Habsburg birodalom nem magyar feléről, erről a bürokrata, abszolutizmusról, mert hosszú időn keresztül kiváló képességű uralkodók uralkodtak a Habsburg birodalomban, Mária Terézia, II. József, II. Lipót. Egyik kiválóbb volt mint a másik, de utána jött egy… egy korlátolt bürokrata I. Ferenc és I. Ferenc után pedig jött egy nagyon nagy szívjóságú, de felettébb szerény szellemi képességű uralkodó I. Ferdinánd néven, osztrák császár, V. Ferdinánd néven magyar király. És Ferenc királyunk nem akarta, hogy az Isten által megszabott uralkodói rend felbomoljék és már 1830-ban, tehát még a saját életében megkoronáztatja a fiát, nehogy ezek a magyarok véletlenül más uralkodó után találjanak nézni. No most nyilvánvaló, hogy nem szegény V. Ferdinánd kormányozott, hanem helyette egy nem akármilyen képességű ember. Csak a múlt időknek az embere, egy régről itt maradt érdekes figura, Metternich herceg, a mindenható kancellár, aki a magyarokat nem nagyon szerette. Mindig azt mondta, hogy Európa ott végződik, a balkán ott kezdődik ahol az én íróasztalom van Bécs városában. Tehát ami Bécstől keletre van, az nem ér semmit. Pedig láttuk, hogy éppen ott volt alkotmány, éppen ott volt alkotmányosság, éppen ott volt parlament, ami Bécstől keletre feküdt és ami Bécstől nyugatra volt, ott nem találkoztunk ilyesmivel. Ez a beszéd azonban, ez a Kossuth beszéd összefoglalta a nemzet kívánságait. Összefoglalta, csak borzasztóan óvatosan. Csupa olyan követelés volt, mint a szaloncukor. Be volt csavarva selyempapírba, be volt csavarva sztaniolba, nem lehetett pontosan tudni, hogy milyen lesz, mert a szaloncukrot is akkor tudjuk hogy jó-e vagy rossz-e, amikor kibontjuk és beleharapunk. Nos, itt olyan dolgokat mondott Kossuth, hogy… hogy szégyellnivaló. Hát olyan, mint egy mai politikus mondaná, ennél nagyobb sértést pedig el se tudok képzelni. Ilyenek voltak a Kossuth mondataiban, hogy a nemzet erőit egyesíteni kell. Meg olyanok voltak, hogy… polgártársainkat bizonyos jogokban kell részesíteni. Meg, őfelsége kinevezhetne a végrehajtó hatalom gyakorlására néhány ember. Ugye, ezek nagyon általános dolgok, de miért fogalmaz Kossuth ilyen rettentő óvatosan. Ennyire gyáva ember? Meghunyászkodó…………? Azért, mert tudja jól, hogy hiába van az ellenzék, akkor istennek hála már többségben az alsótáblán, neki kell a felsőtábla igen szavazata és kell az, hogy az uralkodó is képes legyen szentesíteni ezt a törvénytervezetet, ezért fogalmaz óvatosan. Tudja jól, hogy a kormányoknak, a parlamenteknek szükségük van a civil társadalom segítségére. És hála istennek ebben az időben ugye nem csak magassága volt az állam szintjén, nem csak szélessége az önkormányzatok szintjén a magyar követeléseknek, hanem mélysége is volt, hiszen a reformkor csodálatos iskoláiban rendkívül kiváló képességű fiatal állástalan diplomások nevelődtek. Nagyszerű társaság volt, kitűnően végiggondolták mindazt, amit csinálni kell és nekik nem volt felsőházuk. Ott nem kellett törődni az uralkodóval. Ők azt, amit Kossuth abban a hosszú beszédben elmondott, 12 csattanós ostorcsapássá tudták összefoglalni, a 12 pontban a nemzet követeléseit. És ebben világosan van, ki van mondva minden, nem úgy, mint a Kossuth beszédben. Mit akartak ezek a faitalok, hogyan támogathatja Pest Pozsonyt, az országgyűlést? Az volt az elgondolásuk, hogy úgyis rengeteg ember feljön Pestre a József napi híres várárra és ezen a váráson majd fognak szépen egy nagy lakomát tartani, a lakomán majd aláírásokat gyűjtenek, az aláírásokat majd felküldik Pozsonyba. Gyönyörű terv volt és természetesen mi kell a lakomához, egy bordal kell a lakomához és.. és volt is egy olyan verseny bordal, amit ismert az egész ország és énekelt is az egész ország, hiszen Term Károly a Nemzeti Színház karnagya megzenésítette. Ez Vörösmarty Mihálynak a nemzet koszorús költőjének a Fóti dala. Mérhetetlenül hosszú vers, de van benne egy olyan sors, amelyik… amelyik majd vissza fog köszönni egy másik versben. Mi is van a Fóti dalban? Most kell neki felvirulni, vagy soha. A most vagy soha gondolata az nem a Petőfi Nemzeti dalában jelenik meg először. Ott már a Vörösmarty versében, csak éppen amikor Petőfi nekiül és megírja a Nemzeti dalt, az szintén egy ilyen radikális csattanós tömörítés. Az is egy ostorcsapás. Két szent szöveggel készülnek tehát a fiataljaink, amikor híre megy annak, hogy az elképzelhetetlen megtörténik. Bécsben ebben a nyugodt, kedélyes császárvárosban is forradalom van. Az emberek megelégelték azt, hogy míg Magyarországon alkotmány van, Bécsben nincs ilyen. Ők is alkotmányt követeltek. A jóságos uralkodó aztán kikocsizott a nép közé, egy nap kraván után megígérte az alkotmányt, megígérte a felelős kormányt, megígérte az országgyűlést és Kossuth kénytelen volt ráeszmélni arra, hogy most már nincs értelme finomkodni és eldugni a követeléseket a selyempapírba, a sztaniolba, hanem ki lehet mondani. És március 14-én Kossuth szépen ki is bontja a szaloncukrait és akkor kiderül, hogy amikor a nemzet erőinek egyesítéséről beszél, Magyarország és Erdély egyesítésére gondolt, amikor a jogokról beszélt, amiben polgártársainkat részesíteni kell az a közteherviselés, a törvény előtti egyenlőség és a jobbágyfelszabadítás, a legnagyobb magyar társadalmi és gazdasági változás a kereszténység fölvétele óta. Tehát valami óriási dolog van itt alakulóban és azok az emberek a végrehajtó hatalomban, akiket őfelsége kinevez, ez pedig a független és felelős magyar kormányt jelenti. Független, tehát Bécstől független. Felelős az országgyűlésnek és a tervek között az szerepel, hogy ez az országgyűlés immáron nem csak a nemességek országgyűlése lesz, hanem népképviseleti országgyűlés. Ennek lesz tehát felelős a kormány. A törvénycsomag kerete tehát megvan. És a fiatalok is rájöttek arra, hogy nem szabad várni József napra, a lakomára. Nem is kell a lakoma. Nem kell az aláírás gyűjtés. Ki kell menni az utcára forradalmat csinálni és megállapodnak március 14-én, hogy igenis, másnap reggel mindenki ott lesz a Fillinger kávéházban, amit az utókor ismeretlen okból Pilvaxnak nevez, de még azt is rosszul írja le, mert Pilvax uram két l-lel írta a nevét úgy, ahogy a Kellenföldet szokták mondani. Nos, hogy ott lesznek a Fillinger kávéházban és kimennek az utcára és forradalom lesz. És erre készültek. Jó, hátha erre készülnek, hát ugye az egyik szent szöveget ismerték, a másik szent szöveg még ott lapul szépen összesodorva Petőfi Sándor kabátjának a zsebében. És Szikra Ferenc joghallgató úgy megcsavarja a nyakát és elolvasgatja ennek a kéziratnak a legelső sorát és ez a sor amit mindenki ismer, mert hogy is kezdődik. Rajta magyar, hí a haza. És Szikra jurátus azt mondja, hogy barátom Sándor, először talpra kell állítani a magyart, csak aztán rajta. És Petőfi utálta, ha a verseibe belebeszélnek. De úgy látszik valami jó előérzete volt, mert most meg azt mondta, hogy kérlek, még az éjszaka utasításaid szerint ki fogom javítani. De amikor azt mondják, hogy olvassa föl, akkor azt mondja nem, ez kell holnapra.

Hát ez a holnap borzasztó rongy idővel köszöntött Pest városára. Rettentő hideg szél fújt, metsző hideg szél, zuhogott a havas eső, az emberek a köpenyükbe burkolóztak és nem szívesen mentek ki az utcára. De hát a fiatalok megállapodtak, hogy reggel ott lesznek a Pilvaxba, menjünk oda. Hát ott van a pénztárosnő, a hatalmas üveg palotájában, vagy pagodájában. Ott van az öreg szolga, aki a biliárdasztalon állítgatja a golyókat. De hol vannak a fiatalok? Ott a hátsó sarokban ül egy fiatal, egy kis cigányképű ember Degré Alajos a neve, most jött az orsovai hajóval. Következőképp fogalma sincs arról, hogy itt forradalmat készítenek, egyszerűen csak nagyon éhes, már a harmadik reggelit eszi. Kiderült, hogy egyetlen egy fiatal a bukaresti havasalföldi református pap fiacskája Sukei Károly volt ott időben ahogy megbeszélték és egy kitűnő eszű ember volt. Ironikus, gúnyos, rendkívül találó megjegyzéseket teszegetett, csak az volt a papapapabaj vele, hogy hehe… dadogott. Na most ugye hát a forradalomban nem lehet dadogni. Hát Sukai is úgy gondolta, hogy majd jönnek a többiek és majd együtt. De a többiek nem jöttek, tehát ő gyönyörű kézírásával leírta a 12 pontot, kiment a mai Petőfi Sándor utcába, kiakasztotta és az arra járóknak elkezdte magyarázni. Hát összeverődött vagy 25-30 ember körülötte és ahol 25-30 ember összeverődött abban az időben, azok között mindig volt egy titkos rendőr. Itt is volt egy. A titkos rendőr hallgatta a fiatalember he-he dadogását és megállapította a titkos rendőrök védhetetlen bölcsességével, hogy ez a fiatalember hát kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését. Meg az különösen tetszett neki, Sükei azt magyarázta, hogy a polgárőrség elavult, nemzetőrséggé kell átalakítani, ami Sükeiül ugye úgy hangzott, hogy a popo, a popo… a polgárőrség elavult. Ez a popo nagyon tetszett a titkos rendőrnek, de ebből is csak arra következtetésre jutott, hogy egy őrült és intézkedett, hogy Sükeit vigyék be a Rókus kórház második emeletére, mert ott volt az elmeosztály. És akkor kiderült, hogy ennek a városnak a társadalma úgy látszik, hogy nem tartja őrültségnek azt, amit a fiatalok abban a 12 pontban összefoglaltak. Nem tartja őrültségnek, mert nem adta ki Sükeit, hanem a titkos rendőrnek kellett úgy elszaladnia, hogy a fenekét verdeste az ina, ahogy egy tiszteletlen naplóíró leírta. Magyarul, sietett. Tehát az első, első jó jel megvan. De hát hol vannak ennek a fiatalok mozgalmának a vezetői? Hol van a gyönyörű és nagyon okos Vasvári? Hol van a torzonborz Bujovszky Gyula, a már kissé kopaszodó Jókai Móric? Hol van maga Petőfi Sándor? Hát Petőfi legalább elindult a kávéház felé a maga távgyalogló lépteivel, ugye evezett a karjaival a levegőben. Vajda János a költő írta le a visszaemlékezésében, innen tudjuk, hogy, hogy járt Petőfi. És ebben a borzasztó reggeli szürkületben és havas esőben két ismerős alakot látott meg és oda is kiabált, hogy Vasvári, te vagy az? És Vasvári mindenkinél jobban tudta, hogy ő Vasvári és ezért azt mondta, hogy igen! Nos, ilyenkor a forradalmi éberség is fontos dolog. Ki van ott veled? Bujovszky Gyula. Jól van. Menjetek a Jókai szobájába, valamit még meg kell beszélnünk. Hát most ez az utasítás, menjünk a Jókai szobájába. Petőfiék és Jókai közös lakásban laktak a Dohány utcában. Középen volt a nagy ebédlő, mindenféle fegyverek, vívókardok, sisakok lógtak a falon. Egyik oldalon volt Petőfiék szobája a hálófülkével. Itt a francia forradalom hősei voltak kiakasztva, másik oldalon meg Jókai szobája. Ne tessék megkérdezni hogy ott mi volt a falon, nem tudom. De azt tudom, hogy Jókai szobájában ott ül maga Jókai Mór is, de parányi, nagyon okos, nagyon aranyos fekete nővel, akinek nem lehet ellentmondani. És akinek két, nagyon szép szeme van külön-külön ahogy Jókai írta. Ez Petőfiné Szendrei Júlia, akinek a szexepiljéhez úgy látszik hozzátartozott, hogy volt egy kis fals blikkje, egy kicsit kancsalított. Nos, Júlia unta magát ebben az időben, mert Petőfi mivel foglalkozott, politikával és őt elhanyagolta és ezért… ezért kicsit valljuk be, kikezdett Jókaival. Jókai meg riadtan vette észre, hogy itt neki most éppen udvarolnak és ezért kezdte a székét hátratolni a szobában, mikor jöttek a felmentő hadak, belépett Bujovszky, belépett Vasvári, sőt belépett maga a háziúr, maga Petőfi Sándor is. Természetes, hogy Júlia mérges volt, hogy az ő remek tervét így elrontják és ezért elkezdte bosszantani. Hát kit bosszanthatott, a férjét csak nem akarta bosszantani, Jókai már megkapta a magáét, Bujovszky egy senki, nem érdemes foglalkozni, Vasvárit kezdte bosszantani. Mégpedig hát mivel lehetett egy szép embert bosszantani, hogy… hogy kinek az ágyából bújt ki aznap reggel. És hát kezdi kérdezgetni, hogy a hegyes orrú grófnő ágyából? A kövér tanárnő ágyából? Csupa aljas célzás. Mert Vasvári, akit különben is nagyon irigyeltek mint szép fiút Pesten és ráadásul nagyon elegánsan öltözködött is és borzasztó nagy ész rejlett abban a szép fejében, hát Vasvári történelmet tanított. Teleki Blanka grófnő a hegyes orrú grófnő intézetében a legszebb magyar lányoknak. Ő volt a történelem tanárja. Hát ezért külön irigyelték. A kövér tanárnő meg szegény Lőwey Klára, aki valóban fülig szerelmes volt Vasváriba. Amikor Vasvári elesik az erdélyi havasok között 49 júliusában, egy román pópa kíséretében megpróbál felmenni a román felkelők közé, ugye drága Vasvári holttestét legalább elhozza. Nem jár sikerrel. Vasvári természetesen letagadja és a végén, amikor nagyon szorongatják azt mondja, hogy egy színésznő töltöttem az éjszakát. Hogy hívják? Nem akarja elmondani, a végén csak annyit mond, hogy a hölgy neve L betűvel kezdődik és ebben a pillanatban két oroszlánüvöltés harsan föl a szobában, mert Jókai fülig szerelmes Laborfalvi Rózába, aki nála idősebb is, de ellentétben a puhány Jókaival, Laborfalvi Róza egy határozott hölgy. És még inkább szerelmes Bujovszky Gyula a gyönyörűséges 16 éves színésznőbe, a Nemzeti Színház legfiatalabb és egyik legkiválóbb színésznőjébe Szilágyi Lillába, akinek csak a keresztnevében három L betű van. Vasvári nyugtatja őt, hát nem gyerekek, nem róluk van szó. Júlia azt hiszi, hogy ő tudja, hogy ki az. Akkor úgy látszik, hogy Szatmáriné Farkas Lujza és voltaképp jó helyen kapirgál, mert amikor mennek a fiatalok immáron 20 ezer fős kísérettel Táncsics Mihályt kiszabadítani a börtönből, akkor a hajóhídon a Szűz Máriás zászlót a menet élén Szatmáriné Farkas Lujza viszi. Hanem kiderült, hogy Lendvai Márton otthagyott felesége volt az áldozat és olyan remekül elfecsegnek erről. Teljesen elfelejtették, hogy már réges rég forradalmat kéne csinálni. Végre valamelyiknek eszébe jut és ekkor… ekkor be akarják hozni az elmulasztottakat. Vasvári lekapja a Petőfi tőrös botját a falról, megrázza és nem tudja, hogy abban egy szurony van elrejtve és a szurony kirepül és szerencsére senkit nem talál el. Rezegve megáll az ajtófélfában. Petőfi odalép, megnézi és azt mondja, hogy jó jel, a szurony hegye Bécs felé mutat. Mehetünk.

És most végre elindulnak. Igaz, hogy Vasvári már a Dohány utcai kapuban elköszön tőlük és mondja, menjetek csak előre, mindjárt megyek utánatok. Úgy látszik még volt valami L betű az akkori Pesten és a Pilvaxban összegyűlnek hatan. Hat ember, hogy többnek mutassanak, két hármas sorban állnak egymás mögé. Az első sorban a mi barátaink. Középen Petőfi, mellette Jókai, Bujovszky. A hátsó sorban pedig három olyan fiatalember, akikről a nevükön kívül nem sokat tudunk. Sebő Antal joghallgató az egyik szélen, középen a hórihorgas orvostanhallgató Hamari, ekkor még csak Hamar Dániel és a jobb oldalon pedig Gál Ernő, a fiatalok társalkodási egyesületének a titkára. Hát hova mehetnek a fiatalok, ha valamit akarnak csinálni? A fiatalokhoz. Az egyetemekre és a Pilvaxhoz legközelebb az orvostan épülete volt. Az orvoskaré, az egyetem orvoskara azért Semmelweis utca ugye, mert orvoskarról nevezték el. Ekkor Újvilágnak hívják. Hát az Újvilág utcában már várják a mieinket, mert az a kormány sem adott semmit a felsőoktatásra, az egyetem elhanyagolt volt, büdös volt, túlzsúfolt volt, sötét volt. Mindennek alkalmas volt, csak egyetemnek nem. A fiatalok össze is foglalták a sérelmeiket nem 12, hanem 7 pontba, hogy majd ezt egyszer elő fogják terjeszteni és most végre jön a hír, hogy gyünnek. És ebben a pillanatban tantermek kiürülnek, pedig Sorban Zsigmond az élettan jeles professzora mennydörgő hangon kiabálja, hogy a kicsapatás terhe mellett megtiltom. De már csak az üres falaknak tiltja meg. Ráadásul  Csausz professzor, a bonctan professzora meg egyenesen azt mondja, hogy menjenek uraim, de viselkedjenek nemes magyar ifjakhoz illően. Úgy viselkednek. Egy szék kerül elő, jó erős szék, szerencsére amikor föláll Jókai nem szakad be a szék alatta. Felolvassa a 12 pontot és utána Petőfi ugrik föl a székre és átszellemült arccal, mintegy angyal, sugárzó arccal üvöltve elmondja a Talpra magyart és a második versszaktól kezdve minden orvostanhallgató, meg az arra járó bömböli vele azt, hogy a magyarok istenére esküszünk. Gyönyörű pillanat, így mennek tovább a Politechnikumba, a Ferenciek temploma mellé, a Műegyetem elődje volt ez. Utána a bölcsészekhez, teológusok, jogászokhoz. Mindenütt szék, mindenütt 12 pont, mindenütt Nemzeti dal. És Petőfi vár. Vár egy mondatot, hogy a következő lépést, hogy tényleg valamelyik pontot a 12-ből amelyek megvalósíthatók Pesten Pozsony és Bécs nélkül, azt megcsinálhassák. S végre elhangzik ez a mondat. Egy ember fölkiált és azt mondja, hogy jaj de gyönyörű ez a két szöveg. Menjünk át Budára a cenzorhoz, írassuk alá vele és nyomtassuk ki. És erre Petőfi azt mondja, cenzúrát többé nem ismerünk. Gyerünk egyenesen a nyomdába. Szerencsére az a régi pesti belváros nagyon pici. A mai Kossuth Lajos utcában máig is megvan, most Bizományi Áruház van benne, a Horváth házban volt Landerer és Heckenast urak nyomdája. Ez volt a legmodernebb nyomda akkor az egész Pesten. Gyönyörű, egészen friss, 1847-ben gyártott amerikai columbia nyomdagép sajtó volt benne, meg egy szintén, az 1840-es évekből származó dingler sajtó, egy remek német gép.

És itt már várják őket, mert Landerer Lajosnak kiváló kapcsolata volt a titkos rendőrséggel. Már előző este mondta a gépmesterének Krisztián Gluccsnak, hogy Gluccs úr kérem, holnap jönni fognak a fiatalurak. Ha kevesen vannak, akkor a nyomda személyzet elbír velük, akkor ki kell pofozni őket. Ha sokan vannak, isten neki, meg köll csinálni amit kérnek. Csak okosan Gluccs, csak okosan. Mindenesetre áztasson be sok papírt. Ez az akkori nyomdatechnika megkövetelte, hogy előző nap a papírt áztassák be, hogy az kezelhető legyen. Hát sokan voltak, mert már legalább ötezren jönnek az akkori szűk Hatvani utcábaa és hárman be is léptek a nyomdába. Petőfi, Vasvári és Irinyi. Jókai kint marad az ajtóban, mintegy hűséges házőrző kutya és megpróbálja az ötezer embert szóval tartani. Nehéz dolga van, mert ötezrek türelmetlenek. Bent pedig épületes társalgás kezdődik, hiszen azt mondja Petőfi Landerernek, hogy Landerer úr, itt van ez a két szöveg, ezt azonnal ki kell nyomtatni. Mire Landerer azt mondja, hogy kérem, hohó, hát Petőfi úr. Hát tetszik tudni, hogy először azt ki köll szedni, csak utána lehet nyomtatni. Hát akkor szedjék ki, de gyorsan. Jaj, azt nem tehetjük, hát nincs rajta a cenzor aláírása. Hát ez volt az a mondat, amire a fiataloknak számítaniuk kellett. Mégis most, amikor a mondat elhangzik, megállnak és mint a béka ősszel megmerevednek és pislognak. És Landerer súgja oda a legközelebb álló Irinyinek, hogy foglaljon le már egy sajtót és Irinyi valóban odalép ehhez a kolumbia nyomdagéphez, aminek a tetején egy amerikai sas van. Ráteszi a kezét és azt mondja, hogy ezen sajtót a nép nevében lefoglalom. ……………. a fiatalok, kezdik kiabálni a nyomdászok. Na, ezektől ugyan hiába várta volna Landerer uram, hogy kipofozzák a fiatalokat és elkezdik kiszedni. A 12 pontot könnyen, csak nagyon sietnek vele, mert ez ugye úgy kezdődik, hogy mit kíván a magyar nemzet. Kívánjuk a sajtó szabadságát, cenzúra eltörlését, csupa tárgyeset. Egy évenkénti országgyűlést Pesten. De valahol a közepe táján elfogynak a  tárgyesetek és akkor már csak ilyenek vannak, hogy nemzeti őrsereg. A Kádár korszakban nagy gondot okozott ez a 12 pont ugye, mert akkor az orosz csapatok itt voltak Magyarországon, márpedig abban a hosszú pontban ott van a 12 pont, de hogy a katonaság esküdjék meg az alkotmányra. Magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, az idegen katonákat meg vigyék el tőlünk. Hát ezt nagyon nem szerették a Kádár korszakban. De olyan hosszú volt, odáig el se jutottak a felolvasásban. Az utolsó pont viszont ugye eredetileg úgy hangzott, hogy uniót Erdéllyel. Abból csak annyi maradt, hogy unió. Hátha valaki akarta, akár a Szovjetunióra is gondolhatott volna, ez meg könnyű volt abban az időben. Nos, a 12 pontot tehát könnyen és gyorsan kiszedik, még hogyha türelmetlenek is a nyomdászok.

A Nemzeti dallal baj van, mert Petőfi tudta kívülről a versét, tehát nem volt ott a kézirat nála. Hat nyomdász állt oda mellé s Petőfi üvöltve mondta a versszakokat és szedegették ki a betűkből, rakták össze, hogy majd a nyomdagéphez siessenek vele. Stílszerűen az utolsó versszakot azt, hogy hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak, azt egy öreg zsidó szedő Kohn bácsi szedte ki, de végre megvoltak az első, Isten tudja mitől, a havas esőtől, vagy beáztatástól nedves röplapok, s Jókai elkezdte hajigálni az ötezer ember közé és az ötezer ember tízezer kézzel kapkodott a röplapok után és Jókai nagyon galamblelkű ember volt, riadtan látta, hogy az ötezer ember ötezer ernyőt tart a kezében és ez az ötezer ember tízezer szemet veszélyeztet az ernyőjével és ezért felbődült. Egy olyan szóval kezdte a megnyilatkozását, ami polgári jogot nyert. Aznap aztán minden szónoklat ezzel a szóval kezdődik, mert azt mondta, hogy polgártársak. Holnap talán golyók zuhognak ránk. Akkor elfutunk-e? Ugye nem. Nem, kiabálták az emberek. Akkor csukjuk be az ernyőket. Ötezer ernyő csukódik be egyszerre. Egy kattanást lehet hallani és ez a kattanás ez a modern Magyarország első szívdobbanása. Mert az első pont ami ezeknek az íróknak a legfontosabb volt, a sajtó szabadsága, a cenzúra eltörlése, ez immáron valóság. És ekkor egy furcsa dolog történik, ami még soha forradalomkor nem történt. Az előző forradalmi hős Irinyi az aki kilép és a következő beszédet intézi az egybegyűlt ötezrekhez. Polgártársak, ugye mert tudjuk, hogy így kezdődik. A nyomda fáradt dolgozói most hazamennek ebédelni, menjenek önök is haza. Hát, hogy ebédelni a forradalmat, ilyet öregapám se hallott. Igaz, hogy folytatja. De a nyomda fáradt dolgozói egy óra múlva visszajönnek és ha rengeteg példányt fognak nyomtatni mind a pontokból, mind a versből. Aki honját szereti, reg… délután 3 órakor legyen a Nemzeti Múzeumnál, ott lesz a kiosztás. Hát kíváncsian várjuk, hogy ott lesz-e bárki 3 órakor a Nemzeti Múzeumnál. Mindenesetre a fiatalok vezetői elmennek először a Nemzeti Színházba Vajda József igazgatóhoz és megrendelik aznap estére a Bánk bán előadását. Laborfalvi Róza tehát már el is készülhet, hogy Gertrudis királyné jelmezét öltse magára. Utána elmennek a Nemzeti Múzeumba és itt egy tragikomikus jelenet játszódik le, mert a múzeum igazgatója a vörös szakállú Kubinyi igazgató úr az a múzeumkertben van. Azért a múzeumkertben, mert a múzeumnak a Múzeum körút felé a gyönyörű vasrácsos kerítése már megvolt, de oldalt még nem és a Kálvin tér, akkor Széna piac volt, ott volt a barom vásár. Tehát marhákat oda hajtották föl és ezek a marhák, mivel ott nem volt kerítés, bementek a múzeum kertbe és rágicsálták az ottani bokrokat. Az igazgató nem a tudománnyal foglalkozik, hanem a teheneket próbálja kihajkurászni a múzeum kertből és ekkor találnak rá a fiatalok. Rátalálnak és ezért nagyon jól tudják, ezek okos fiatalok, hogy az a két papírlap ami a kezükben van, a 12 pont és a Nemzeti dal, ezek a szabad sajtó első termékei. Petőfi rá is írja a Nemzeti dalra ezt és átadják az igazgatónak. És az igazgató is tudja, hogy ez történelmi érték. A múzeumban van a helye és átveszi tőlük. És mindenki őszinte döbbenetére délután háromkor tízezer ember van a múzeum kertben. Immáron nem csak az egyetemi hallgatók, nem csak a pesti polgárok, hanem a József napi vásárra feljött vidékiek, azok a jobbágyok, akiknek a felszabadításáról van szó. Tehát itt hatalmas tömeg van együtt és… és itt nem mondja el Petőfi a Nemzeti dalt. Van egy szép emléktábla a Nemzeti Múzeumban, hogy itt mondta el Petőfi Sándor. A táblán egy szó hiányzik róla az, hogy nem. És Petőfi maga leírta, hogy melyik volt az a négy hely ahol elmondta, ez nem volt közöttük. Ráadásul ott van egy vasvári emléktábla is. Na hát Vasvári sem szónokolt ott a Nemzeti Múzeumban. Ők azért mentek oda, hogyha van támogatás, maguk mellé állítsák Pest városát és valóban a pesti polgárőrséget átalakítsák igazi korszerű nemzetőrséggé.

Irány tehát a városháza. És amilyen szerencséjük van, a városházán éppen együtt ül a városi tanács, meg a választott polgárok gyülekezete és… és ezek izgatottan hallják, hogy a lépcsőn bumm, bumm, bumm, bumm, bumm, rengeteg ember jön föl dübörögve. Amikor felpattannak a terem ajtajai és először talán a terem történetében a teremben megjelenik maga a nép is, akkor az ajtóhoz legközelebb ülő Holovics Boldizsár tanácsnok az mérges lesz. Pedig őneki nagyon jó barátai ezek a fiatalok és mégis kiabál és azt mondja, hogy ez tűrhetetlen. Hát önök felhágnak a padra, összegyűrik az asztalon a zöld posztót, kiborogatják a tentát, így nem lehet tárgyalni, mars ki! És úgy látszik csehek is vannak a fiatalok között, mert egy éles hang azt mondja, hogy dobjuk ki az ablakon. Úgy néz ki, hogy botrány lesz. Hogy botrány lesz ebből. De már egy kis cigányképű emberke, így széttárja a karját mintha azt mutatná, hogy ekkora halat fogtam. Ez Rottenbiller Lipót Pest város alpolgármestere, aki azt mondja, hogy uraim, önök a szabadság első fecskéi. Önök a szabadság leheletét hozzák és ebből meg tetszik tudni ugye, hogy mit hoz a fecske, leheletet. Mindegy, hiába képzavar ez, hiába nevetséges ez, a dolog mentve van. Szepesi főpolgármester, Rottenbiller alpolgármester, Szekrényesi főkapitány, Holovics, Damjanovich, minden tanácsnok aláírja a 12 pontot, a város csatlakozik és elhatározza, hogy a pesti polgárőrséget nemzetőrséggé alakítja át. Most már irány a városháza, a gyönyörű régi pesti városháza és onnan Buda. Mert a városháza előtt amikor kiderül, hogy a város csatlakozik, akkor Vajda János a költő ugrik fel egy asztalra, lesöpri róla a kofának a gúlába rakott másnapos zsemléit és fonnyadt almáit és azt mondja, hogy ott Budán a fegyvertárban fegyver van. Fegyverezzük fel ezt a forradalmat és ott egy ember van börtönben, egy író, aki csak azért van fogságban, mert a nép javát akarta az írásaiban.

És húszezer ember vág neki, mint tudjuk Szatmáriné Farkas Lujza viszi elől a Szűz Máriás zászlót és… és csak úgy nyikorognak a hajóhídnak a láncai. Annyira lenyomja ez az óriási súly a pontonokat, hogy a víz majdnem beléjük csap. Kis híja, hogy szét nem szakad és százan nem fulladnak a vízbe, de Isten a merészekkel van, átjutnak és ezt egyre izgatottabban szemléli Rosenbaum őrnagy, Táncsics börtönének parancsnoka. Oda is megy Táncsicshoz és mondja, hogy Táncsics úr kérem, én ugye mindig kedveztem a Táncsics úrnak, én… én megengedtem, hogy az erdélyi bástyán olykor sétálni tessék. Napok óta nem hagyhattam el a cellát, mondja mérgesen Táncsics és ugye azért újságot is hoztam a Táncsics úrnak. Napok óta nem láttam a Pesti Hírlapot. Táncsics úr, húszezer ember jön a hajóhídon át ernyők alatt és az ernyők alatt fustélyok, husángok, szuronyok, kardok, fegyverek lehetnek. Tessék megmondani ezeknek az embereknek, hogy én rendes ember vagyok. És Táncsics ekkor döbben rá, hogy úgy látszik forradalom van Pesten, és hogy ebben neki valami szerepe lehet. Valami szerepe lehet és valóban Táncsics kiszabadul. Akkor érti meg, hogy mi volt az, amikor reggel kinézett az utcára az ablakán és egy fiatal piarista papot látott, egy hatalmas nemzeti színű kokárdával és azt mondta a gyerekeknek a pap, hogy gyerekek menjetek haza, nem olyan idő, hogy gyerek az utcán szaladgáljon. De jegyezzétek meg, nagy napja ez a magyar nemzetnek. És hintó várja Táncsicsot és viszi át Pestre, ahol sajnos a Nádor fogadó bérlője megállítja a hintót és Táncsicsot fölvezeti a szállodájába. Fölvezeti a szállodájába a piacgazdaságnak ez a korai bajnoka. Táncsics pedig aki szinte kótyagos az egésztől fölmegy a lépcsőn, ruhástól keresztülesik az ágyon és felébreszthetetlenül elalszik.

Pedig a Nemzeti Színházban mint tudjuk a Bánk bánra készülődnek és várják Táncsicsot. Nélküle nem lehet előadás. Az egyik színésznek az a képtelen ötlete támadt, hogyha Táncsics nincs itt, egy színésznek bekenjük a pofáját tojásfehérjével, attól olyan ráncos lesz és majd fölléptetjük mint mű Táncsicsot. És Jókai az aki azt mondja, hogy egy becsületes forradalom az nem hazudozik. Majd én elmondom az embereknek és már menne is hogy elmondja, de megállítják. Megállítja Laborfalvi Róza, aki kokárdát tart a kezében és megállítja Bujovszky Gyulát Szilágyi Lilla, az is kokárdával a kezében és feltűzik a kokárdát. Ugye a kokárda úgy készül, hogy egy nemzeti színű szalagot meghajlítunk. Hogyha azt akarjuk, hogy kétoldalt piros-fehér-zöld jöjjön ki belőle, bizony itt a zöld kerül kívülre és a piros belülre. A kokárda mindig belülről kifelé olvasandó. De már 1848-ban a kokárdák többsége fordított volt. Kívül volt a piros, mert úgy csinosabb. Az olasz kokárda amit mi hordunk, mert ugye az osztrák fekete-sárga kokárdát is úgy hordták, hogy a katonának a csákóján egy sárgaréz lap volt és a közepén egy fekete gomb. Fekete-sárga. Tehát így kellene kinéznie a kokárdának. Én ezért raktam föl ezt. De a Laborfalvi Róza kokárdái még csak így sem nézett ki, mert ő székely kislány volt, ilyen Laborfalvi Benke Judit, tehát ő magyar piros-fehér-zöld színek mellé az erdélyi kék-piros-sárgából, a kéket és a sárgát is beleszőtte a kokárdába és úgy tűzte fel Jókainak. És abban a pillanatban amikor feltűzi, természetes, hogy megcsókolták egymást és ebben a pillanatban szétment a függöny. Hát színpadi csóknak soha még ilyen sikere nem volt. Jókai persze megzavarodott tőle és azt mondta, hogy polgártársak, a vak író, mert Táncsics majdnem megvakult a börtönben, most a viszontlátás örömei… Vak és viszontlátás? Ebben van valami ellentmondás, megáll. Riadtan néz körbe, fél, hogy kinevetik, de nem, ez egy boldog nap, egy sikeres nap, egy csodálatos nap. Óriási a siker és óriási a siker Pozsonyban is, ahol az országgyűlés küldöttsége útnak indul Bécsbe és ki tudja küzdeni azt, hogy Batthyány mint kinevezett magyar miniszterelnök térjen vissza. A fiatalok számára az volt a fontos ami Pesten történt. Kossuth számára az ami Pozsonyban és Bécsben.

És a fiatalok egy gyönyörű beszéddel fogadják majd a Batthyány Lajos gróf kormányát, amikor az április 11-én visszatér Pestre.

Gyönyörű beszéddel Vasvári Pál köszönti őket. Egy olyan beszéddel, amit minden megalakuló magyar kormánynak el kellene olvasni, mielőtt hivatalba lép. Gyönyörű beszéd. Tessék egyszer fölkeresni ezt a beszédet és megnézni. Sok tanulság van benne. Csodálatosak voltak ezek a fiatalok azért, mert ez volt az utolsó tisztességes forradalmár nemzedék. Ezekből nem lettek miniszterek és államtitkárok, ezek megmaradtak közkatonának. Aki legtöbbre vitte közülük Petőfi őrnagy úr, Vasvári szabad csapatparancsnok volt. Otthagyja a fiatal életét a magyar és a világszabadság védelmében Erdély hegyei között. Vajda János egy elhagyott lábú honvédhadnagy lesz, Bujovszky Gyula egy kishivatalnok. Egyedül talán Jókai csinált karriert, mert mint újságíró, ő egy olyan varázslatos dolgot ér el, hogy megbuktatja cikkeivel a rendőrminisztert. Mert a rendőrminiszterek mindig egyformák és mindig úgy érzik, hogy az a törvény, amit ők akarnak. Tehát ezek megmaradtak tényleg közkatonának és megmaradtak példaképeinknek, hiszen most ugyanaz a dolga a mai fiatalságnak, mint ami a márciusiaknak volt. Korszerű Magyarországot köll csinálni, európai Magyarországot kell csinálni, kiváltságokat nem ismerő, tehát polgári Magyarországot kell csinálni. Kívánok hozzá jó munkát.