|
NAGYBÖJT
Nagyböjt (latinul Quadragesima): szent idő, Jézus Krisztus negyven napi böjtölésének, majd kínszenvedésének emlékezete hamvazószerdától húsvétvasárnapig.
Napjainak száma (negyven) Jézus pusztai böjtjéhez igazodik (vö. Mt 4,1-11; Mk 1,12-13; Lk 4,1-13). Mivel vasárnap a keresztény ember nem böjtölhet, a nagyböjt hamvazószerda és az első nagyböjti vasárnap közti hétköznapokból, s a következő 6 hét hétköznapjaiból áll (4 + 6x6 nap). A nagyböjt utolsó hete a nagyhét, három szent napja a nagycsütörtök, a nagypéntek, és a nagyszombat. Liturgikus színe a lila.
Szent Ireneusz szerint a 2. században egyesek nagypénteken, mások nagyszombaton is, vagy húsvét hajnala előtt 40 órán át böjtöltek.
Tertullianus szerint a 3. század elején a keresztények addig böjtöltek, amíg „elvitetett tőlük a vőlegény” (Mt 9,15), azaz Krisztus sírban nyugvásának idejéig (nagypénteken és nagyszombaton). A 3. század közepén az alexandriaiak 1 hétig böjtöltek húsvét előtt.
Szent Atanáz 339-ben Rómából írta az alexandriaiaknak, hogy tartsák meg a 40 napos böjtöt. Ekkor a nagyböjt már általános volt. A 11. századig késő délutánig semmit sem ettek, húst, tejterméket és tojást később sem.
A nagyböjt ideje előkészület volt a katekumeneknak a keresztségre, a nyilvános bűnösöknek a nagycsütörtöki feloldozásra, s általában mindenkinek a húsvéti misztérium ünneplésére.
A II. Vatikáni Zsinatig (1962-65) a nagyböjtii 40 napot megelőzte és liturgikusan előkészítette további két hét, a böjtelő (hetvenedvasárnap, hatvanadvasárnap, ötvenedvasárnap; farsang); az utolsó böjtelőtti nap a húshagyó kedd.
A 4-5. században csak hétfőn, szerdán és pénteken, a 6. század végén már minden hétköznap volt szentmise, saját miseszövegekkel.
A II. Vatikáni Zsinat előtt hetvenedvasárnaptól, azóta hamvazószerdától nagyszombatig nincs alleluja, s elmarad a templom virágokkal díszítése. - Sajátosan nagyböjti szertartás a keresztúti ájtatosság.
Introitusuk alapján a nagyböjti vasárnapok neve: Invocabit, Reminiscere, Oculi, Laetare, Iudica (Szenvedés-vasárnap); virágvasárnap a nagyhét kezdete.
A nagyböjti vezeklés kemény fajtája volt a negyvenelés (negyvenszer, azaz naponta csak egyszer étkezés naplemente után a nagyböjt egész ideje alatt).
HAMVAZÓSZERDA
Hamvazószerda az ószövetségi hagyomány alapján a bűnbánat és a vezeklés jeleként, hamut szórtak a fejükre. A tavalyi Virágvasárnapon megszentelt barka, amely az élet szimbóluma, elégetik és ennek hamujával rajzol a pap keresztet a hívők homlokára. A hamu az elmúlásra, a halálra emlékeztet, amelynek fényében az embernek lehetősége van belátni és megbánni a tetteit. „Minden dolgodnál gondolj a végedre, akkor sohasem vétkezel többé!”(Sirák7,40)
A Hamvazószerdával kezdődő negyven napos időszak a keresztények számára a bűnbánat ideje, amely alkalmat ad a lemondásra, a hitben való elmélyülésre és a megbocsájtásra, kiengesztelődésre. Így készülnek Jézus misztériumainak, szenvedésének, halálának és föltámadásának megünneplésére.
A 7. századtól terjedt el ki a mai gyakorlat, hogy a nagyböjt kezdetét a böjti időszakra eső első vasárnap előtti szerdára tették, így hamvazószerdától húsvét vasárnapig nem negyven, hanem negyvenhat nap telik el, ugyanis a közbe eső hat vasárnap nem böjti nap, ilyenkor nem lehet szomorkodni.
A 40 szimbólikus, szent szám az Ószövetségben. Az átélés, egy esemény intenzitásának teljességét jelenti. Jézus nyilvános működése előtt negyven napot töltött a pusztában. Negyven napig tartott a vízözön, negyven évig vándorolt a pusztában a zsidó nép, Mózes negyven napig volt fönt a Sínai hegyen Jahwe színe előtt; és Jónás próféta negyven napos böjtöt hirdetett Ninivében.
A böjttel a hívő ember kifejezi az Isten iránti szeretetét és az Érte való áldozatvállalását. Ezért ilyenkor a hívők nem tartanak zajos ünnepeket, esküvőket, visszafogottabban viselkednek. A Nagyböjtben nagyobb figyelmet fordítunk a szegényekre, az anyagi szolidaritás vállalásra. A böjti péntekeken a hívő nem eszik húst, és más önmegtartóztatással is emlékezik arra, hogy Jézust ezen a napon feszítették keresztre.
Hamvazószerdát a néphagyományban "böjtfogó szerdának", "szárazszerdának" vagy "aszalószerdának" is nevezik. A néphit szerint, aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje. Előfordult, hogy a templomból hazatérők összedörzsölték homlokukat az otthon maradottakéval, hogy a fejfájás azokat is elkerülje.
HAMVAZÁS (latinul: impositio cinerum)
A nagyböjt kezdetét jelző szertartás hamvazószerdán.
A 4. századtól a nyilvános bűnbánatot tartó és nagycsütörtökön feloldozást nyerő bűnbánók a nagyböjt első napján mezítláb, zsákszerű vezeklő ruhában, a templom kapujában várták a püspököt, aki a templomba vezette őket. Elmondták a bűnbánati zsoltárokat, majd a püspök fejükre tette a kezét. Megszórta őket hamuval, feladta nekik a ciliciumot, kirótta a penitenciát és meghintve őket szenteltvízzel, miként az Úr a paradicsomból Ádámot, kiutasította őket a templomból (ádámkapu). A nagyböjtben többé a templomba nem mehettek, csak az ajtóban állottak és a betérő hívek imádságát kérték.
Eleinte a hamuval való megszórás csak nyilvános bűnbánók szertartása volt. A hívek közül azonban sokan csupán alázatosságból szintén meghintették magukat hamuval. Szokás volt az is, hogy a haldoklók a nyilvános bűnösök ciliciumát vették magukra és hamuba fektették őket. A 10. századtól külön megáldották a hamut, melyet az előző év virágvasárnapi barkáiból állítottak elő. A nyilvános vezeklés megszűntével, a 14. századtól a hamvazás szertartása mint a nagyböjt kezdete általánossá lett. A klerikusok a tonzúrára kapták a hamut.
A hamvazás személy szerint szól a hívőnek. A pap helyi szokás szerint keresztet rajzol a hívő homlokára a hamuval, vagy a fejére hinti a hamut, a következő szavak kíséretében: „Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel” vagy: „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumnak”.
KÖVÉRCSÜTÖRTÖK
Két csütörtök népies neve: farsang utolsó csütörtöki napja és a hamvazószerda utáni csütörtök. Tréfás nevei: zabáló-, torkos-, tobzódó-, dobozu (Göcsej), zsíroscsütörtök (Ipolytarnóc, Mihálygerge, Buják). Németlövő és Rábafüzes németsége Fastenpfingstenként tartotta számon. Farsang teljes utolsó hete mint kövérhét, zabálóhét is előfordul.
A kövércsütörtök a farsangi jólét búcsúztatója, készület a következő böjti időre (a húshagyó kedd elővételezése). Jó ételeket bő zsírral szoktak főzni, fánkot sütni. A lakmározásban másokat is részesítettek, elsősorban istennébe (Isten nevében) a szegényeket, koldusokat; megkínálták a betérő vendéget, vándort is. A szólás szerint e napon lakomáznak, sütnek, főznek, szegényeket vendégelnek. Somoska csángó asszonyai e szavakkal nyújtják át a kalácsfélét a szegényeknek: adom e holtakért, legyen e holtakért s magamért es. Bátya idős népe szerint e napon 9x kell jóllakni. Sok helyen este még bál is következett.
A hamvazószerda utáni kövércsütörtököt csonkacsütörtök néven is említik. Az e naphoz kötődő bőséges táplálkozás oka lehetett az is, hogy a húshagyó keddről megmaradt éltelt el kellett fogyasztani a következő napok szigorú böjtje miatt.
ÖTVENEDVASÁRNAP (latinul: Quinquagesima)
A hamvazószerda előtti vasárnap 1968-ig.
SZIGORÚBÖJT (latinul: ieiunium): a böjt egyik formája.
Kezdetben a szigorú böjt napjain egész nap nem ettek semmit, kenyéren és vízen böjtöltek, később délig nem étkeztek. A 18. századig napi egyszeri étkezés volt engedélyezve meghatározott időpontban, hús, tojás és tejtermék kizárásával. Ezután a szigorú böjt fokozatosan enyhült, előbb az ételek fajtáját, majd az étkezés számát tekintve.
Szigorú böjti nap volt hamvazószerda, minden nagyböjti péntek, a kántorböjtök péntekje, karácsony, pünkösd és Nagyboldogasszony vigíliája.
1966-tól csak hamvazószerdán és nagypénteken van szigorú böjt: tilos a húsevés, a nap folyamán egyszer szabad jóllakni, de megengedett 2 másik, csökkentett mértékű étkezés.
Az ital, hacsak nem étel jellegű (pl. tej, leves) nem szegi meg a böjtöt. Megtartása a betöltött 18. évtől a megkezdett 60. évig kötelező. A fő étkezés áthelyezhető a megszokottól eltérő időpontra is. Fel vannak mentve a betegek, a várandós és szoptató anyák, és akik egy étkezés alkalmával csak keveset fogyaszthatnak, a koldusok, a megerőltető munkát végzők, az utazók, s azok a szellemi dolgozók, akiket a szigorú böjt akadályozna kötelességük teljesítésében.
KERESZTÚTI ÁJTATOSSÁG
Elmélkedő imádság, mellyel a hívők fölidézik Jézus keresztútjának történéseit.
Végzéséhez hozzátartozik a mozgás, azaz végig kell járni a stációkat, mert ez segíti az átélést és azonosulást a szenvedő Jézussal. Betegség vagy más súlyos akadály esetén ez elhagyható, s egy-egy szentképet vagy ún. stációs feszületet szemlélve is végezhető. A megfelelő fölkészültséggel végzett keresztút teljes búcsúval jár.
A közösen végzett ájtatosságot vezetheti pap, de laikus is. VI. Pál pápa (1963-78) óta Rómában, a Colosseumban a nagypéntek esti keresztutat a pápa vezeti.
Végezhető imakönyvből, keresztút-gyűjteményekből, vagy kötött szöveg nélkül, saját szavakkal. Az elmélkedő szövegek összeállíthatók teljes egészében a Szentírásból is, a 6. stáció kivételével valamennyi stáció közvetlenül vagy közvetve az evangéliumra épül.
Az ájtatosság sajátos napja a péntek (bármely más napon is végezhető, főként magánáhítatból). Nagyböjt péntekjein az egyház közösségben végzi, különleges jelentőségű a nagypénteken délelőtt 9 vagy délután 3 órakor végzett ájtatosság.
A keresztúti ájtatosságra lelkiismeretvizsgálattal és a tökéletes bánat felindításával jó készülni. Az ájtatosságot keresztúti ének vezeti be. A stációk előtt a keresztúti ének egy-egy versét éneklik (a stáció történését tartalmazza), majd térdet hajtunk, és az „Imádunk téged Krisztus és áldunk téged” verzikulusra mindenki válasza: „Mert szent kereszted által megváltottad a világot”. Ezután következik az elmélkedő szöveg (szenvedéstörténet részletei stb.) olvasása, majd rövid, csöndes, belső elmélkedés. A stációt a Miatyánk, Üdvözlégy, Könyörülj rajtunk, Urunk, könyörülj rajtunk! imádságok zárják, majd a keresztúti ének újabb verse elvezet a következő stációhoz.
A keresztúton nem egy halott emléke előtt tiszteleg a lélek. Jézus szenvedésének és halálának szemlélésében a mindig élő Isten Fia és az Ő elevenítő Lelkének természetfölötti hatásai, kegyelmei adatnak a megfelelő módon közeledő léleknek. Ezek termik azokat a gyümölcsöket, melyek minden keresztény számára szükségesek a saját életének keresztútján. Ugyanis Krisztus követése a keresztúton nem külső utánzása valaminek, hanem tanítvánnyá, hasonlóvá formáló benső tevékenység (vö. Fil 2,58). A szenvedés szemlélésében a lélek megkapja a kegyelmet (ki-ki a hite, ill. hitbeli fölkészültsége szerint), hogy megismerje, megszeresse és gyakorolja azokat az erényeket és tökéletességeket, melyeket Jézus a keresztútján mutat számára.
KERESZTÚT (latinul: via crucis, via dolorosa)
Eredetileg az a kb. 0,5 km-es útvonal, melyen Jézus a kereszttel a Praetoriumtól (Gabbata) kiment a Golgotára (vö. Mt 27,37; Jn 19,17-19).
Ma a Via Dolorosa Jeruzsálemben.
Jézus keresztútjának néhány állomását nagyon korán kővel vagy kápolnával jelölték meg. A hagyomány szerint Jézus Anyja és egy-egy tanítvány a föltámadás után naponta végigjárta az ún. szent körutat (Utolsó vacsora terme, Annás és Kaifás háza, Golgota, Szentsír, Praetorium, Getszemáni kert, Olajfák hegye, Kidron-völgy, Sion hegye).
A 14. századtól a ferencesek által vezetett zarándokok vagy ugyanezt az útvonalat, vagy a Praetorium-Szentsír közti 14 emlékhelyet (nem egészen azonosak a maiakkal) járták keresztútként; utóbbit először az angliai William Wey nevezte stációnak, állomásnak.
A keresztúti ájtatosság helye, templomban vagy szabad téren fölállított stációk. Nyugaton, német területeken állították először. Kezdetben Jézus szenvedésének csak az első és utolsó stációját jelölték meg domborművekkel vagy szobrokkal (1468: Lübeck, Jeruzsálem-hegy). Majd a római stációs templomok számából alakították ki a hét stációt (1505 k. Nürnberg, majd Bamberg; ilyen keresztút van az esztergomi Szent Tamás hegyen is): 1. Krisztus vállára veszi a keresztet; 2. először esik el; 3. találkozása Máriával; 4. másodszor esik el; 5. Veronika kendője; 6. harmadszor esik el; 7. sírbatétel.
Varallóban (Itália) 1520 körül 43 stációig bővítették a kereszutat. A Theatrum Terrae Sanctae (Köln, 1590) 12-t sorol föl a mai stációk közül, melyekhez a spanyol Antonius Daza OFM Exercicios espirituales (Barcelona, 1625) c. művében hozzáfűzte a keresztről való levétel és a sírbatétel stációit. A szám 14-ben való rögzítéséhez a 16. sz. Jeruzsálem-leírások járultak hozzá. A 14 stációs keresztút világméretű elterjedése Porto Maurizio-i Szent Lénárdhoz fűződik: 1731-ben és 1742-ben a búcsúk kongregációja az általa meghatározott formát fogadta el a keresztút végzéséhez. A Nyugaton kialakult forma visszahatott Jeruzsálemre is.
A keresztút az idők folyamán kiformálódott 14 állomása:
1. Jézust halálra ítélik;
2. vállára veszi a keresztet;
3. először esik el a kereszt súlya alatt;
4. Anyjával találkozik;
5. Cirenei Simon segíti vinni a keresztet;
6. egy asszony (Veronika) megtörli kendőjével Jézus arcát;
7. Jézus másodszor esik el a kereszt súlya alatt;
8. beszél a síró asszonyokhoz;
9. harmadszor esik el a kereszt súlya alatt;
10. megfosztják ruhájától;
11. keresztre szegezik;
12. meghal a kereszten;
13. leveszik a keresztről és Anyja ölébe helyezik;
14. eltemetik.
Az egyes stációkat Jézus szenvedésének ábrázolásai (stációképek) jelzik, majd a zárókép a föltámadásra utal. Templomokban a 14 stációképet a falon körbe, egy-egy kisebb kereszt alatt helyezik el, általában a stációt jelző római számmal együtt. A szabadban (hegyen) emelt keresztút 14 stációs kápolnából vagy oszlopból áll, és Kálváriához vezet.
A Colosseumban XIV. Benedek pápa (1740-58) 1740-ben állított keresztutat, melyet 1874-ben a szabadkőműves olasz kormány eltávolított. 1925-ben ugyanott nagy keresztet állítottak, melyhez VI. Pál (1963-78) pápa óta a nagypéntek esti keresztutat maga a pápa vezeti.
Ady Endre:
Hamvazószerdán
Meghajtom bűnbánón fejem
S mit rég' tevék, imádkozom.
Általnyilallik lelkemen
Egy rég' nem érzett fájdalom.
Egy rég' nem érzett fájdalom
Imára szólit engemet,
Hisz' örömtől imádkoznom
Oly régen-régen nem lehet.
Ez a nap már rég' az én napom,
Ez a bánat régi, régi kincsem,
Nem a bűnbánásra alkalom,
De örök lelkiharc, örök Isten!
Nem az örömnapoknak álmát
Siratom némán, könnytelen szemekkel,
Hanem lelkem borongó árnyát,
Kisértő, rémes szellemekkel...
Ejh! hagyjuk a sirást,
Sírjon, kit bűne sírni késztet,
Pohár csendüljön, ébredjen a szív:
Ma ünnepel halál, enyészet...
Ma zokogástól hangos a templom,
Könny a szemekben, hamu a fejen, -
Dalra fel, míg mások zokognak,
Ez a nap az én régi ünnepem!..
Pilinszky János: Kölcsönös szeretet – kölcsönös szenvedés
Hamvazószerda jele, szürke hamuja arra figyelmeztet, ami sorsunkban törékeny, emberségünkben esendő. Arra, hogy halandók vagyunk. Mivel csak így, ennek teljes tudomásulvételével érthetjük meg azt a másik „gyengeséget”, „isteni gyengeséget”, amire hamvazószerdán fölkészülünk: Krisztus halálát.
A nagyböjt első napja nem véletlenül a halandó emberé, ahogy az utolsó se véletlenül a sírba fektetett Istené. Krisztus halandóságunkban adhatott nekünk egyedül halhatatlan találkozót, ahogy ezt a József Attila-sorok szándékuk ellenére is megfogalmazzák: „Aki halandó, csak halandót / szerethet halhatatlanul”. Ez az isteni szeretet legmélyebb titka, mely épp veszendőségünket választotta örök találkozóhelyül.
A hamu keresztjéről a kereszt halottjáig egyenes út vezet, egyazon út különböző stációin át. Minden állomás veszendőségünk egy-egy fejezete: tökéletes osztozkodás Isten és ember közt – halálban és halhatatlanságban.
Babits Mihály: Psychoanalysis Christiana
Mint a bókos szentek állnak a fülkében
kívülről a szemnek kifaragva szépen,
de befelé, hol a falnak fordul hátok,
csak darabos szikla s durva törés tátog:
ilyen szentek vagyunk mi!
Micsoda ős szirtből vágták ki lelkünket,
hogy bús darabjai még érdesen csüngnek,
érdesen, szennyesen s félig születetlen,
hova nem süt a nap, hova nem fér a szem?
Krisztus urunk, segíts meg!
Hallottunk ájtatós, régi faragókat,
kik mindent egyforma türelemmel róttak,
nem törődve, ki mit lát belőle s mit nem:
tudva, hogy mindent lát gazdájuk, az Isten.
Bár ilyenek lennénk mi!
Úgyis csak az Úr lát mindenki szemével,
s hamit temagadból szégyenkezve nézel,
tudd meg, lelkem, s borzadj, mert szemeden által
az Isten is nézi, az Isten is látja!
Krisztus urunk, segíts meg!
Óh jaj, hova bujhatsz, te magadnak-réme,
amikor magad vagy az Itélő kéme?!
Strucc-mód fur a percek vak fövenye alá
balga fejünk, - s így ér a félig-kész Halál,
s akkor mivé leszünk mi?
Gyónatlan és vakon, az évek szennyével
löknek egy szemétre a hibás cseréppel,
melynek nincs csörgője, s íze mindörökre
elrontva, mosatlan hull vissza a rögbe.
Krisztus urunk, segíts meg!
Ki farag valaha bennünket egészre,
ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne,
ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,
legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?
Szenvedésre lettünk mi.
Szenvedni annyi, mint diadalt aratni:
Óh hány éles vasnak kell rajtunk faragni,
míg méltók nem leszünk, hogy az Ég királya
beállítson majdan szobros csarnokába.
Krisztus urunk, segíts meg!
Pilinszky János: A keresztény dráma „ünnepi hetei”
Az életet, melynek a halál a vége, a keresztény lélek drámaian egybelátja, s az örök élet hitével és belső megközelítésével oldja fel.
Nagyböjti téma. A keresztény lemondás, a keresztény aszkézis lényege szerint óriási életigenlést jelent, s töretlen, törvényszerű íveléssel robban ki a húsvéti hallelujában! A keresztény húsvét a mindenség legcsendesebb, s leghatalmasabb detonációja, a feltámadt Krisztus, s vele az egész teremtett világ dicsősége és megújulása.
Jézus tanait, az Evangéliumot különben is - csodálatos, rendkívüli, istenien vakmerő összetettség jellemzi. Milyen nehezen lehet megérteni ennek fényében a keresztény gyakorlatot oly sokszor jellemző egyoldalúságokat. Szegényesség, gyanakvás, tétova óvatosság, bizalmatlanság szülöttei ezek, s világok választják el őket Jézusnak mindent zseniálisan lerövidítő, egybemarkoló, villámszelíd természetétől.
Ezekben a napokban, amikor az egyházi év, a keresztény dráma "ünnepi heteit" éljük, tanulságos hát föleleveníteni magunkban e "dramaturgia" főbb vonásait, s természetét, az ujjongás és a bánat elemi erejű színeit, szemben mindenfajta egyoldalú és elszürkítő törekvéssel. És félni se féljünk a maguk elemi erejében fogadni e tiszta erőket, miket Isten az öröklét nyugalmával adagol számunkra, s szinte észrevétlenül a legnagyobb dolgoknak kijáró csendben.
Pilinszky János: Hitünk „iskolája”
A nagyböjti időszak, végén Jézus kereszthalálával és föltámadásának dicsőségével, az egyházi év legfontosabb fejezete. Hitünk legélesebb kontrasztjait egyesíti magában, s oldja fel végül valamennyiünk feltámadásának reménységében.
Bűn és lemondás, szenvedés és öröm, halál és föltámadás: hitünk és életünk minden színe jelen van itt, s méghozzá a maga teljességében, legtelítettebb állapotában. A szenvedés itt kapja meg végérvényes jelentését a bűn rettenetes valóságával való összefüggésében. Eszerint a lemondás egyszerre jelenti az öröm és a szenvedés iskoláját. Ha nem volna szenvedés, talán örökre megmaradnánk a bűn állapotában. De a csapások kimozdítanak a rosszból. Ezért beszélhetünk a szenvedés kegyelméről, s a szenvedésről, mint az igazi öröm kezdetéről.
Pilinszky János: Katolikus szemmel (XVI.)
A nagyböjt alázatra nevel. Bizonyos értelemben nem is egyéb, mint az isteni alázat iskolája, Isten alászállásának története a világban.
Ha fölemelkedést emlegetünk, gyakran felejtjük, hogy a fölemelkedésnek legjárhatóbb útja számunkra az alázat, az erkölcsi süllyedésnek ez az ellenkező előjelű megfelelője. Miközben a kétféle alászállás látszatra azonos tendenciát mutat, valójában tökéletesen ellentett. Az egyik Káin – a másik Ábel.
Az alázat pályája minden fölemelkedésnél magasabbra ível. Olyan erény, ami bár szürke hamunak tűnik szemünkben, füstje mindenkor fölfele tör.
Az isteni megváltás története ennek az alászálló fölemelkedésnek örök példája és tanúsága közöttünk. Legemberibb és legistenibb iskolánk és lehetőségünk.
Pilinszky János: Kölcsönös szeretet – kölcsönös szenvedés
Hamvazószerda jele, szürke hamuja arra figyelmeztet, ami sorsunkban törékeny, emberségünkben esendő. Arra, hogy halandók vagyunk. Mivel csak így, ennek teljes tudomásulvételével érthetjük meg azt a másik „gyengeséget”, „isteni gyengeséget”, amire hamvazószerdán fölkészülünk: Krisztus halálát. A nagyböjt első napja nem véletlenül a halandó emberé, ahogy az utolsó se véletlenül a sírba fektetett Istené. Krisztus halandóságunkban adhatott nekünk egyedül halhatatlan találkozót, ahogy ezt a József Attila-sorok szándékuk ellenére is megfogalmazzák: „Aki halandó, csak halandót / szerethet halhatatlanul”. Ez az isteni szeretet legmélyebb titka, mely épp veszendőségünket választotta örök találkozóhelyül.
A hamu keresztjéről a kereszt halottjáig egyenes út vezet, egyazon út különböző stációin át. Minden
állomás veszendőségünk egy-egy fejezete: tökéletes osztozkodás Isten és ember közt – halálban és halhatatlanságban.
Ezt az utat a szeretet írta elénk, végigjárni is egyedül a szeretet képes hát. A kölcsönös szeretet és a kölcsönös szenvedés: Isten és ember kölcsönös szeretete és kölcsönös szenvedése. Mivel ahogy Istennek szenvedés volt halálunk és bűneink vállalása, nekünk se lehet eljutnunk Isten tökéletes halhatatlanságába és tökéletes ártatlanságába, egyedül szenvedések árán, s egyedül a szeretet erejével. (S. Weil.)
A nagyböjt tehát lényege szerint a szeretet legmélyebb titkaiba való beavatás. A halál burka alatt itt érik a legvakítóbb fény, Isten és ember közös hajnala.
Pilinszky János: Nagyböjti levél
A nagyböjt ilyen értelemben az alázat legfőbb iskolája számunkra, „a katarzis évada”, mely halandó voltunk megértésében, belátásában és elfogadásában tetőzik. Az, hogy bocsánatot nyerünk, és az, hogy halálunk után az örök élet ígérete vár ránk: tökéletesen ingyenes, isteni ajándék. A nagyböjti időszak szelleme fokozhatatlanul drámai, se a bűn realitását, se a halál tényét nem szépíti. Ellenkezőleg: mindkettőnek, a halálnak és a bűnnek is, pontosabban halálunknak és bűneinknek is teljes súlyát tárja elénk. Félelmetes iskola. És szabadulásunk belőle – minden megszenvedettsége ellenére – mégse valamiféle törvényszerű átmenet gyümölcse, hanem olyan ajándék, mely minden reményt, minden elképzelést fölülmúl békéjével és makulátlan szeretetével.
Ha az újkori irodalomból azt az írót kellene megneveznem, akinek műveiben a nagyböjt nagy metafizikai drámája a legmélyebben és talán legszélesebben nyert megfogalmazást, minden bizonnyal Dosztojevszkij nevét említeném legelöl. Ő talán az egyetlen „klasszikusunk”, akinek „mondandója” még ma is nyitottan áll előttünk. A „bűn őrületétől” kevesen gyötrődtek annyit, mint ő (egyik rövid posztumusz műve a világirodalom legfélelmetesebb önvallomása), de a megsebzett „Báránytól” nyert ítélet csodálatos békéjéről se tudott író nálánál „többet” papírra rögzíteni.
Az, hogy befejezésül épp Dosztojevszkijre hivatkozom, többek közt azt is bizonyítja számomra, hogy a nagyböjt „enyhített”, mai formája semmiképp se von le semmit annak örök (égetően örök) aktualitásából. Ellenkezőleg: minél előbbre jutunk a történelemben, annál nyilvánvalóbban fölszínre kerül az emberi sorsnak az a „mélyrétege”, változatlan, lényegbeli tényezőivel együtt, amiről az Evangélium beszél.
Milyen jó volna végre valóban meghallanom, meghallanunk.
dr. Barsi Balázs OFM elmélkedése
"Szaggassátok meg szíveteket, nem pedig ruhátokat!"
A mai nappal ismét ránk köszönt az alkalmas, szent idő, amely arra hivatott, hogy testünket-lelkünket az élő Isten szolgálatába fogja, az ő akaratának megismerésére és teljesítésére hangolja.
A keresztény lét koncentrátuma ez a negyven nap: a megújulásra való felhívástól a Krisztussal együtt vállalt szenvedésen át a feltámadásig magába sűríti a Krisztus-követés valamennyi fázisát. Egyszerre félelmetes és vigasztaló a por mivoltunkkal való szembesülés. Ha komolyan vesszük, bizony, súlyosan érint, hogy terveinkről, álmainkról, mindarról, amiért nap mint nap fáradozunk, kimondatik, hogy velünk együtt az enyészeté lesz, ugyanakkor szabadító erejű is az illúziókkal való leszámolás, mert rájövünk, hogy nem is kell másnak lennünk, mint pornak: Isten kezében, az ő fényénél ez a por aranyként ragyog és élettel telik meg. Nagyböjti jó elhatározásaink arra irányuljanak, hogy mind inkább Isten fényébe helyezzük életünket. Nem a világból érkező, olykor egészen vakító reflektorfényeket keressük, hanem Isten tekintetét, aki a rejtekben is lát.
Éppen ezért kicsiny, nem látványos, de konkrét és magunkon mindennap számon kérhető vállalásokat tegyünk. Az imádság, böjt és irgalmasság egymásból fakadjon, ne puszta külsőség, erőpróba, izzadságszagú erőlködés legyen. A keresztény böjt nem testünk büntetése, sanyargatása, hanem szellemi-lelki Istenhez fordulásunk fizikai vetülete. Testünk a böjtöléssel vesz részt az Istenre figyelésben, és ez visszahat lelkünkre: érzékenyebbé tesz az Istentől érkező apró jelekre, indításokra.
Továbbá csak úgy van értelme bármit is megvonnunk magunktól, ha azt jó szívvel Istennek adjuk. Ő pedig sokszor felebarátunk képében jelentkezik. A tévénézés, a társasági élet korlátozása például jó alkalom, hogy az így felszabaduló időnket családunk vagy elhanyagolt barátaink, ismerőseink meglátogatására, meghallgatására, vigasztalására fordítsuk. Testi-lelki adottságaink, körülményeink folytán mások a lehetőségeink, és persze teherbíró képességünk sem egyforma.
Minden nemes szándékunkat és jócselekedetünket megmérgezheti a teljesítményközpontúság s a másokéval való összehasonlítgatás. "Ha két napig böjtölsz, ne képzeld, hogy különb vagy annál, aki nem böjtölt. Te böjtölsz, de haragszol, ő ugyan eszik, de kedves. Te szíved kínját és gyomrod korgását civakodással emészted meg, ő mértékletesen eszik, és hálát ad Istennek.'' (Szent Jeromos)
KERESZTÚT
I. Jézust elítélik
Ének: Áll a gyilkos, nagy ítélet,
rajtunk immár igaz véred.
Valahányszor szavam vétett,
Pilátusod lettem néked.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged!
Mert szent Kereszted által megváltottad a világot!
Elítélt a düh, a gonoszság, a főpapok, és most elítélt a gyenge, gyávaságában tehetetlen Pilátus is. Nem ismertek föl és meg Téged, de valójában nem is akartak megismerni. Egy volt a fontos: akkor is, de az óta is mindig, elítélni, bűnbakot keresni a gonoszok helyett, félelemből, gyávaságból kimondani az ítéletet az ártatlan fölött.
Elítélt Jézus, irgalmazz nekünk megkérgesedett szívűeknek!
Elítélt Jézus, kegyelmezz nekünk előítéleteink rabjainak!
Elítélt Jézus, hallgass meg minket bűneinkben ítélkezőket!
Könyörülj rajtunk Uram!
Könyörülj rajtunk!
II. Jézus magára veszi a keresztet.
Ének: Itt van már a kereszt fája,
hurcolnod kell Golgotára,
Uram, én meg, puhán restül
vonakodom a kereszttül.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Úgy szerette a Mennyei Atya a világot, hogy fogollyá, börtönviseltté tette az Ô Fiát. Megverték, leköpdösték, megvetett volt, mint minden rab. Rákötözték a gerendát, s mint rabszolgát hajtották a vesztőhelyre; kiűzték a városból, mint a bűnbakot, nem is sejtve, hogy Ô az ártatlan Bárány.
Keresztet vállaló Jézus, irgalmazz nekünk bűneink rabszolgáinak!
Keresztet vállaló Jézus, kegyelmezz nekünk a szenvedéstől ódzkodóknak!
Keresztet vállaló Jézus, hallgass meg minket a gyötrelmektől iszonyattal elfordulókat!
Könyörülj rajtunk, Urunk!
Könyörülj rajtunk!
III. Jézus először esik el a kereszttel.
Ének: Botlik, roskad szegény tested,
nem bírja a nagy keresztet.
Földre sújtód, jaj! én voltam,
ki oly sokszor elbotoltam.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Botladozva és bukdácsolva, a katonák ostorcsapásai, a vérre szomjas csőcselék üvöltözése közepette indultál el. De az ütlegek fokozódtak és egyre jobban fájtak, a Téged halálra taszító tömeg kiabáló türelmetlensége egyre nagyobb lett, s gyötörte lelkedet és elestél. A Mennyei Atya odaadott a világnak, a verésnek, az ócsárlásnak, engedte és hagyta, hogy elessél értünk.
Értünk mindenben kísértést szenvedő Jézus, irgalmazz nekünk a kísértéseket lekicsinylőknek!
Értünk mindenben kísértést szenvedő Jézus, kegyelmezz nekünk mások elesettségét kigúnyolóknak!
Értünk mindenben kísértést szenvedő Jézus, hallgass meg minket a kísértésben elbukottakat!
Könyörülj rajtunk Uram!
Könyörülj rajtunk!
IV. Jézus Édesanyjával találkozik.
Ének: Ó, jaj, látod jönni szemben
Édesanyád, gyötrelemben.
Ó, csak én is véle járnék
Krisztus után, mint az árnyék.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Az az én anyám, aki teljesíti a Mennyei Atyám akaratát – mondtad egyszer. Édesanyád, Mária megértette ezt a kifürkészhetetlen, végtelenül irgalmas és emberszerető akaratot, mely Téged szenvedéssel és kínhalállal sújtott, hogy nekünk békességünk legyen.
Édesanyádat nagyon szerető Jézus, irgalmazz nekünk Édesanyánk jóságát elfelejtőknek!
Édesanyádat nagyon szerető Jézus, kegyelmezz nekünk az anyai szív megértését kritizálóknak!
Édesanyádat nagyon szerető Jézus, hallgass meg minket a szenvedés előtt értetlenül állóknak!
Könyörülj rajtunk, Urunk!
Könyörülj rajtunk!
V. Cirenei Simon segít Jézusnak a kereszthordozásban.
Ének: Vinni terhed segítségül,
itt van Simon Cirenébül.
Bárcsak én is, bűnös lélek,
keresztemmel követnélek!
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Egy munkától elfáradt ember a kényszerítésre segít Rajtad, mert magad is elfáradtál. A földre esések gyöngeségét elfogadni nagyon nehéz, de még nehezebb tudomásul venni, elismerni azt a gyöngeséget, amin segíteni kell, ami támaszt igényel. Te azt a gyöngeséget is elfogadtad, mely segítőtársra szorul.
Segítséget elfogadó Jézus, irgalmazz nekünk képmutatóan segítséget nyújtóknak!
Segítséget elfogadó Jézus, kegyelmezz nekünk a segítségnyújtásban válogatóknak!
Segítséget elfogadó Jézus, hallgass meg minket a segítséget elutasítókat!
Könyörülj rajtunk Uram!
Könyörülj rajtunk!
VI. Veronika kendőt nyújt Jézusnak.
Ének: Jámbor asszony siet hozzád,
kendőjével törli orcád.
Vajon hát én, kőszívemmel,
mennyi könnyet törültem fel.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Egy asszony kendővel törli le verejtékes arcodat. Kínjaid, erőtlenséged, szenvedésed bátorrá tette, így nem félt a kiabáló, Téged káromló csőcseléktől, és nem ijedt meg a Téged korbáccsal hajtó katonáktól. Törődni akart Veled, melléd állni, – ha csak egy kicsit is – a szenvedésben.
Törődést megbecsülő Jézus, irgalmazz nekünk keményszívűségünkben magányosaknak!
Törődést megbecsülő Jézus, kegyelmezz nekünk az apró figyelmességet lenézőknek!
Törődést megbecsülő Jézus, hallgass meg minket félelmeinkben visszahúzódókat!
Könyörülj rajtunk, Urunk! Könyörülj rajtunk!
VII. Jézus másodszor esik el a kereszttel.
Ének: Földre roskadsz másodízben,
értem tűrő kegyes Isten.
Hát én hányszor tántorultam!
Bűneimbe visszahulltam!
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged.
Mert szent Kereszted által megváltottad a világot.
Az egyre növekvő kimerültség, a gúnyolódó, káromló szavak miatt újra a földre estél, pedig talán az első esés után azt hitted menni fog, de az erőtlenség miatt visszazuhantál. Megtapasztaltad a gyengeség tudatát, a fáradtság érzését, az erőtlenség akarattehetetlenségét, az emberi test törékeny mivoltát.
Gyengeségeinkkel együtt érző Jézus, irgalmazz nekünk önhittségünkben elbukóknak!
Gyengeségeinkkel együtt érző Jézus, kegyelmezz nekünk, erőtlenségünk tagadóinak!
Gyengeségeinkkel együtt érző Jézus, hallgass meg minket tehetetlenségünkben elfáradtakat!
Könyörülj rajtunk Uram!
Könyörülj rajtunk!
VIII. Jézus vigasztalja siránkozó asszonyokat
Ének: Sírva jöttök ki elébe,
Jeruzsálem asszonynépe.
Jaj, rám is szól, ami rátok:
“Magatokat sirassátok!”
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Talán mindenki kinevette őket jószívűségükért, részvétükért. Lehet, hogy meggyógyítottad férjüket, fiúkat, lányukat, unokájukat, vagy egyszerűen csak sajnáltak, szánakoztak gyötrelmes sorsodon. S Te elfogadod ezt a részvétet, bár első pillanatra úgy tűnik, nem érdekel, sőt mintha fenyegetnéd őket. Pedig Te nem akartál mást, mint vigasztalva tanítani. Tanítani a bűn szörnyűségéről, az Istentől elfordult élet nyomorúságáról.
Fájdalmaidban is vigaszt nyújtó Jézus, irgalmazz nekünk alakoskodva szenvedőknek!
Fájdalmaidban is vigaszt nyújtó Jézus, kegyelmezz nekünk fájdalmaink kikiabálóinak!
Fájdalmaidban is vigaszt nyújtó Jézus, hallgass meg minket vigasztalásodra rászorulókat!
Könyörülj rajtunk, Urunk!
Könyörülj rajtunk!
IX. Jézus harmadszor esik el a kereszttel
Ének: A keresztnek szörnyű terhe
harmadszor is földre ver le.
Ested adjon szent kegyelmet,
hogy a bűnből talpra keljek.
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged.
Mert szent Kereszted által megváltottad a világot.
Talán már a félelemtől is, hogy közel van "az a hely", újból összerogytál. Az ütlegeket nem is nagyon érzed, alig jut el füledhez a szitkozódó, dühös csúfolódás. Összerogytál, elcsüggedtél, mert meg kellett érezned az elbukottság nyomorúságos világát, a többszöri elesés fájdalmát, a sokszori visszazuhanás dühös tehetetlenségét.
Mindent megbocsátó Jézus, irgalmazz nekünk gyöngeségeinkben megátalkodottaknak!
Mindent megbocsátó Jézus, kegyelmezz nekünk vétkeinkben megmaradóknak!
Mindent megbocsátó Jézus, hallgass meg minket tehetetlenségünk foglyait!
Könyörülj rajtunk Uram!
Könyörülj rajtunk!
X. Jézust megfosztják ruháitól.
Ének: Megcsúfoltak ruha nélkül,
borzad szájad vad epétôl.
Tisztes mérték, szent szemérem,
Mindig, mindig maradj vélem!
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Visszhangoznak bennünk a Getszemáni kertben mondott szavaid: “Atyám, ha lehetséges múljék el ez a pohár, de ne az én akaratom legyen, hanem a Tied.” És most, hogy enyhítsék fájdalmaidat, hogy ne legyenek iszonyúak a kínok, mirhával kevert bort adnak Neked: “az enyhítés kelyhét”. Nem fogadod el, nem akarod a szenvedés italát másban elvegyíteni, át akarod érezni a fájdalmakat, mert szeretsz minket. Pedig féltél, rettegtél Te is a szenvedéstől. Megfosztottak ruháidtól, ez az utolsó amit elvehettek tőled. Vádlóid erre most még jobban gúnyolnak, leköpdösnek, ujjal mutogatnak Rád. Nincs Rajtad semmi épség,… kék foltok, vér és por,… letört virág a test.
Ruhátlan Jézus, irgalmazz nekünk, szenvedélyeinkbe öltözötteknek!
Ruhátlan Jézus, kegyelmezz nekünk gyengeségeink takargatóinak!
Ruhátlan Jézus, hallgass meg minket szégyeneinkben szemérmetleneket!
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk!
XI. Jézus testét a keresztre szögezik.
Ének: Édes Jézus drága testét
véres fára fölszögezték.
Mi egyetlen boldogságunk,
szent Keresztfa sírva áldunk.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Mialatt levették köntösödet, letépték Rólad minden ruhádat, egy kicsit megpihenhettél, de tudtad már azt is, vége az útnak, nincs menekvés. Át kell élned a halálra ítéltek reménytelen menekülés vágyát, a káromkodva keresztre feszítő hóhérok gyilkos embertelenségét, a halálodat követelők hátborzongató ujjongását. Tudnod kellett a gyilkos vágyakról, az öldöklés pusztító erejéről, a dühös harag kegyetlen vérontásáról.
Keresztre fölfeszített Jézus, irgalmazz nekünk mások hibáit, gyengeségeit kárörvendően terjesztőknek!
Keresztre fölfeszített Jézus, kegyelmezz nekünk megszokásaink bilincseiben vergődőknek!
Keresztre fölfeszített Jézus, hallgass meg minket a reménytelenségben kétségbeesőket!
Könyörülj rajtunk Uram!
Könyörülj rajtunk!
XII. Jézus meghal a kereszten.
Ének: Megváltásunk már betelve:
Jézus lelkét kilehelte.
Újra élek kegyelméből!
Ki szakaszt el szerelmétől
Imádunk Téged Krisztus, és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Az Atya „irgalmas akaratából meg kellett érezned” a halál rémült gyötrelmét, az utolsó óra keserves magányát, a vérszagra összecsődült tömeg cinikus röhögését megalázott és kiszolgáltatott szereteteden… Meg kellett ízlelned a halált, meg kellett ismerned az élet elvesztését, meg kellett tapasztalnod a másokért odaadott élet – első pillanatra – hiábavalóságnak tűnő voltát. Meg kellett élned az egyedüllét kétségbeesését, mely kimondatta Veled: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”
Kínhalált elszenvedő Jézus, irgalmazz nekünk érdemtelenül megváltottaknak!
Kínhalált elszenvedő Jézus, kegyelmezz nekünk szenvedô szeretetedre méltatlanoknak!
Kínhalált elszenvedő Jézus, hallgass meg minket, akik megfeszítettünk Téged!
Könyörülj rajtunk, Urunk!
Könyörülj rajtunk!
XIII. Jézus testét leveszik a keresztről és fájdalmas anyja ölébe fektetik.
Ének: Keresztfádról már levesznek,
szent Szűz szívén pihen tested.
Bár pihennél mindig nálam,
tiszta szívem templomában.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Kifáradt testedet leveszik a keresztről. Csak Édesanyád és pár ember van melletted, nincs senki azok közül akiken segítettél, akiket megszántál, meggyógyítottál, jóllakattál, tanítottál. Mintha a közel három éves működésed totális csődtömeg lenne. Mintha nem érne semmit sem. A hálátlanság nem ismer határokat.
Megváltó Krisztus, irgalmazz nekünk ajándékaidért hálátlanoknak!
Megváltó Krisztus, kegyelmezz nekünk tanító szavaidat elfelejtőknek!
Megváltó Krisztus, hallgass meg minket a haláltól való félelemben sínylődőknek!
Könyörülj rajtunk Uram!
Könyörülj rajtunk!
XIV. Jézus holttestét sírba teszik.
Ének: Már a szent test sírba téve,
újon metszett szirt ölébe.
Onnan kél fel harmadnapra,
Halált, poklot letiporja.
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Elfelejtve minden szavad, melyekkel feltámadásodat megígérted, megfeledkezve még saját szavaikról is, amikor Isten Fiának, az Úr Felkentjének, Mesternek szólítottak vagy gondoltak: siránkozva, szánakozva, letagadva a jövőt eltemetnek Téged, de Veled együtt minden tettedet és saját reményüket is.
Húsvét hajnalán föltámadt Jézus, irgalmazz nekünk követésedben elcsüggedőknek!
Húsvét hajnalán föltámadt Jézus, kegyelmezz nekünk a kilátástalanságban lelkünkben Téged eltemetőknek!
Húsvét hajnalán föltámadt Jézus, hallgass meg minket hamis ábrándokért lelkesedőket!
Könyörülj rajtunk, Urunk!
Könyörülj rajtunk!
Elkísértünk Urunk Szenvedésed útján, ami a Föltámadáshoz vezet. Kísérj Te is minket életünk útjain, hogy a Golgota után a Föltámadás örömében is részünk lehessen.
Irgalmas és jóságos Mennyei Atyánk szeretetlenségeinket oldd fel Üdvözítő Krisztusunk szenvedő szeretete által. Hálátlanságainkat szakítsd szét Üdvözítő Krisztusunk kereszthordozása által.
Félelmeinkből ragadj ki Üdvözítő Krisztusunk félelme és gyötrődése által.
Vétkeinktől szabadíts meg Üdvözítő Krisztusunk fájdalmas halála által.
Bűneinket bocsásd meg Üdvözítő Krisztusunk Szent Keresztútja által, melyért életreszóló, kimondhatatlan hála illesse Őt, hogy üdvösségünk ily sokat ért. Ámen.
KERESZTÚT 2.
Egyszer egy ember fölkereste a bölcs és tudós rabbit, hogy elpanaszolja neki bánatát, hogy a gyermekei, akikről mindig gondoskodott, s mindent oda adott nekik, most hogy megöregedett, nem törődnek vele, egyedül hagyják gyöngeségében és fájdalmában.
A csodatévő rabbi szemét az égre emelte, s pár perc csönd után azt válaszolta: „Igen így van ez, az Atya mindig osztozik a gyermekek szenvedéseiben, de a fiak nem osztoznak Atyjuk fájdalmában.”
Most mi föltekintünk arra, „Akit keresztül szúrtak”, föltekintünk, hogy megismerjük az Atya szenvedését, s osztozzunk fájdalmában, s így életté váljék bennünk az Evangélium üzenete: „Ne féljetek!”
1. Jézust halálra ítélik
Hányféle módon védekezünk a szenvedés ellen! Mennyi tudatos és öntudattalan trükkünk van, hogy kibújjunk a nehézségek alól! Hogy védjük magunkat és kis dolgainkat!
Most látjuk Őt, aki kiszolgáltatja Önmagát. S így tanítván tanítja, hogy az igazságtalanság, a visszautasítás nem büntetés, hogy a gyűlölethez nem kell ok, s hogy mind ezt el lehet méltósággal viselni úgy, hogy a belső békénk megmarad.
A gyakori kiáltozásunkra, hogy: Miért én? Miért így? Miért most? – az igazságtalanul elítélt Jézus az Isten válasza: „Nézd én veled együtt szenvedek”
Könyörülj rajtunk Urunk!
2. Jézus vállára veszi a keresztet
A Szentírás úgy beszél Jézusról, hogy „amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos bíróra” (1Pét 2,23). Evangélium ez, örömhír!
Nem az a jó hír, hogy Általa külön elbánásban lesz részünk, hogy Miatta kivételezni fognak velünk, hanem az, hogy osztozhatunk, osztozni fogunk az Ő sorsában, hiszen a szeretet mindig hasonulni akar.
Örömhír az, hogy van Akire úgy mint Ő, rábízhatjuk ügyünket, mert az Isten Igazságos Bíró, aki mindent ismer.
Ismeri a mi szenvedéseinket, és ismeri kínzóink mentségeit is, amiről mi nem akarunk tudni.
Könyörülj rajtunk Urunk!
3. Jézus először esik el a keresztjével
Az első esés döbbenete, megrendít mindenkit, Őt is és minket is. Nem vártuk volna Tőle, hogy ennyire gyönge, s magunktól sem, hogy ennyire esendőek vagyunk.
Nem csak az a kinyilatkoztatás, amit Jézus mond, hanem mind az is, ami történik Vele. „Halandó csak halandót szerethet halhatatlanul” esendő, csak esendőt szerethet erősen, aki hozzánk lett hasonlóvá és nem az angyalokhoz.
Most amikor Rá tekintünk, aki porba hullott, az emberré lett Istent látjuk, aki együtt érez az Ő testvéreivel, s azzal vigasztalja azokat, akik hagyják magukat vigasztalni: Nézd „az erő a gyöngeségben lesz nyilvánvalóvá!”
Könyörülj rajtunk Urunk!
4. Jézus Édesanyjával találkozik
Ez a találkozás számunkra némaságában beszédes. Anya és Fia nem szólhatnak egymáshoz, és nincs is mit mondaniuk.
Végérvényesen kinyilvánult a Megváltás titka: Nem csak az Isten osztozik az ember sorsában, hanem az Istenszülő Szent Szűz, a Fájdalmas Anya révén az ember is részt vehet az Isten fájdalmában.
Ez a konpassió, együttszenvedés. Mária társa, s általa mi is társai lehetünk a Megváltónak, „testünkben kiegészíthetjük azt a szenvedést, ami még hiányzik az Ő szenvedéséből.”
Könyörülj rajtunk Urunk!
5. Cirenei Simont kényszerítik, hogy vigye Jézus keresztjét
Tudjuk, s már ez is nagy bölcsesség a részünkről, hogy a kikényszerített jó nem érdem, s nem is tesz boldoggá.
De itt van az Evangélium, az Isten bölcsessége: lehet, hogy nem elégít ki, de javamra válhat, hiszen Isten tud a kövekből is fiakat teremteni, mint ahogy tette ezt „Cirenei Simonnal, Sándor és Rúfusz apjával” (Mk 15,21), aki épp a mezőről jött.
Mi is megjöttünk, s talán fiakká tesz minket is.
Könyörülj rajtunk Urunk!
6. Jézus arca Veronika kendőjén
Ez a „vaera ikon”, az igazi kép a mi Istenünkről.
A könyörülő Isten az, Aki Jézusban megnyilatkozott, Aki nem a teljesítményt nézi, hanem az ember szívét, s aki önmagát adja nekünk, a mi szívünkért.
Isten igaz képe az „értünk való”, aki a Fájdalmas Krisztus arcában mutatkozott meg. Veronika története jelzi, hogy Isten felé közeledni csak a részvéten keresztül lehet, s hogy valóban igaz, amit Jézus mond: „bármit tesztek egynek a legkisebbek közül velem teszitek”. Istent nagylelkűségben nem lehet felülmúlni!
Könyörülj rajtunk Urunk!
7. Jézus másodszor esik el a kereszttel
A pokolba vezető út minden más vallásban a jószándékkal van kikövezve, de a kereszténység örömhíre, hogy a jószándékhoz meglesz az erő is. Lehet, hogy csak a következő esésig, de soha nem pusztán a tetteink tesznek igazzá minket, hanem a szándék, a szív, amiből fakadnak.
Csak a szolga nem hibázhat. Az istengyermekség jóhíre, hogy akármilyen ügyetlenek, gyöngék vagyunk, ha el is vétjük a lépést, mindig lehet újra kezdeni.
Az Atya mindent ismer. Ő nagyobb az eséseinknél is, így újból föl lehet állni, s elkezdeni előrlől önmagunk vonszolását.
Könyörülj rajtunk Urunk!
8. Jézus, síró asszonyokkal találkozik
„Ha így tesznek a zöldellő fával, mi lesz a sorsa a száraznak?”
Valóban mi lesz a sorsunk nekünk száraz szőlővesszőknek, terméketlen fügefáknak, akik olyan sokszor menekülünk érzelgésbe a cselekvés helyett. Mi lesz a sorsunk, a bűnösöknek, a közömbösöknek, a gyöngéknek és a gyáváknak, mi lesz a sorsa?!
Isten válasza Jézus útja, ahogy körüljár s keres bennünket. Utánunk jön, mint az elveszettnek, elébünk jön, mint a tékozlónak, és egyértelművé teszi, hogy ez az út miértünk van.
„Jeruzsálem leányai ne miattam sírjatok, hanem magatok és fiaitok miatt. Ha így tesznek a zöldellő fával, mi lesz a sorsa a száraznak!”
Könyörülj rajtunk Urunk!
9. Jézus harmadszor bukik el a kereszttel
Az embert az illúziói nehezen hagyják magára, de a harmadszori elesés után biztosan elhagyják, s hányszor érezzük, hogy milyen szomorú, ha már illúzióink sincsenek, de mégis csináljuk, mert csinálni kell.
Hányszor vétkezünk a remény ellen. Ilyenkor vigasztal a 9. Stáció, hogy nem vagyok egyedül aki fölsült, fölbukott, mert nézd Ő ugyan úgy elesett immár sokadjára.
Örömhír, hogy nincs teljesítménykényszer, részidő, hogy Isten egyes egyedül az erőfeszítést jutalmazza, s nem azt, hogy hogyan sikerült.
Isten nem a hibátlanság tökéletességére hívott meg minket, hanem a használhatóságára.
Könyörülj rajtunk Urunk!
10. Jézust megfosztják ruháitól
Az emberi méltóság a legnagyobb kiszolgáltatottság közepette is ragyog. Lágerek, börtönök, kisemmizettek és üldözöttek bizonyítják ezt.
Ő sem kereste a kiszolgáltatottságot, de nem is akart menekülni előle, hiszen Jézusról írja a Szentírás: „Istennel való egyenlőségét nem tekintette zsákmánynak, hogy minden áron ragaszkodjék hozzá, hanem kiüresítette önmagát”, azaz föltárta isteni mivoltát. Az önkiüresítés Isten bemutatkozása. Így hát nem emberi bölcsesség az, hogy amit el lehet venni tőlem, méltóság, boldogság, élet, haza, vagy bármilyen fontos dolog az nem is az enyém, Mind ezt Jézus sorsa bizonyítja.
Könyörülj rajtunk Urunk!
11. Jézus testét a keresztre szögezik
Hányszor erőszakoskodunk, hányszor zsaroljuk egymást, s akarjuk erőszakkal elvenni azt, ami a miénk.
Jézus már oda adta nekünk magát, de mi a bizonyíték kedvéért meg is feszítjük Őt. Bizonyosság helyett bizonyítékot akarunk, de a bizonyíték soha nem tehet boldoggá egyikünket sem. Erőszakosak vagyunk egymással, Istennel szemben, de Jézus így imádkozik értünk: „Atyám bocsáss meg nekik, nem tudják mit cselekednek!”
A szelídek nem csak a földet öröklik, hanem a boldogságot is.
Könyörülj rajtunk Urunk!
12. Jézus meghal a kereszten
„Nem bírta hát a roncsolt szív s tüdő”, meghalt az Istenember.
Milyen gyönge ember volt ez a Jézus. Nehezen bírta a fájdalmakat. Pilátus maga is csodálkozott, hogy milyen hamar meghalt. Isten megismerte, megtapasztalta emberségünket.
Nagypéntek evangéliuma: nem csak mi ismerjük meg Őt, hanem Ő is meg akarta ismerni a mi életünket egészen a legvégsőkig, a kínhalálig.
Nagypéntek evangéliuma: „Legyőzte halállal a halált.”
Ami miatt az ember megharagudott az Istenre, ami elől menekülünk: a halál, az lett megváltásunkká.
Most már joggal mondhatja a vigasztalást Ő, akit keresztül szúrtak: „Nem is olyan nagy dolog a halál.”
Könyörülj rajtunk Urunk!
13. Jézus testét leveszik a keresztről és édesanyja ölébe fektetik
Ahogy a költő mondja: „a fiúk mindig megjönnek, a lányok soha sem”. Haza tért tehát a Fiú, s mi magyarok tudjuk, hogy már az is boldogság, ha majd visszafogad minket az anyaöl. De emeljük föl tekintetünk „hitünk szerzőjére és bevégzőjére” Jézusra és az Ő anyjára, hiszen valódi konpassió ez, együtt szenvedés. „Imitáció Christi”, amikor mindenki a maga módján viseli szenvedését, amikor nem a külső hasonul, hanem az Isten akaratában való megnyugvásban találkozik Anya és Fiú.
Könyörülj rajtunk Urunk!
14. Jézus holttestét a sírba teszik
Követ is hengerítenek eléje. Emberileg véget ért a Názáreti Jézus ügye és esete. Már csak a balzsamozás van hátra, s átadják Őt a felejtésnek. Így szoktuk mi emberek, de nem így akarja az Isten.
A sírbatétellel elkezdődik a végidő. Ki kell nyilvánulnia annak, ami történt. Ki kell nyilvánulnia a Megváltásnak.
Krisztus nem pihen mint a holtak, Ő alászáll az alvilágba. Ahol mi csak holttestet látunk, s már azt se, mert kő zárja el, ott tovább munkálkodik az Üdvözítő: az Atyához vezeti az ószövetségi igazakat. Az Evangéliumnak nem szabhat határt a tér és az idő. Az Ő erejével mi is el tudunk hengeríteni olyan köveket, amelyek még elzárják az igazi örömhírt az emberek elől.
Könyörülj rajtunk Urunk!
15. Jézus feltámad a halálból
Istentől megvetettnek néztük, akit elhagyott az Isten. Ügye is elveszettnek tűnt, pedig kapaszkodtunk Belé, mint ahogy az Emmauszi tanítványok mondják, de a bölcsességet tettei igazolták, így mondta, Jézus, és így is tette.
A Föltámadás az Ő tette miérettünk, hogy mindenki megértse, bízzon – higgyen abban, hogy ahol a kereszted áll, onnan lesz a feltámadásod is!
Isten nem a lelkedet szereti és akarja megmenteni, hanem téged magadat.
|
