Január 18.
ÁRPÁDHÁZI SZENT MARGIT
domonkos apáca

* Klissza, Dalmácia, 1242.
† Nyulak szigete (ma: Margitsziget), 1270. január 18.

Atyja, Béla király II. András királyunk (ur. 1205–35) legidősebb fia és Árpádházi Szent Erzsébet (lásd november 19-én) bátyja. 1220-ban Horvát-Szlavón-ország hercege lett, és feleségül vette a niceai görög császár, Laszkarisz Theodor leányát, Máriát. Boldog házasságukban tíz gyermek született, közöttük Szent Kinga (lásd július 24-én), Béla, István, Boldog Jolán (lásd június 15-én) és Margit.

Béla király 1229 őszén a megkeresztelkedett kunokat megerősítette birtokaikban és szabadságjogaikban, 1233-ban Kunország királya lett. Amikor 1241 tavaszán a tatárok Magyarországra törtek, április 11-én a Mohinál vívott döntő ütközetet Béla elvesztette, és Trau városában talált menedéket családjával együtt. Áldott állapotban lévő feleségével együtt ekkor tettek fogadalmat, hogy a születendő gyermeket Istennek szentelik. Béla a tatárdúlás után a budai Várhegyen épített palotát tette a székhelyévé, Budán megtelepítette a domonkosok férfiágát, a Nyulak szigetén pedig a domonkos apácáknak és Istennek szentelt leányának, Margitnak építtetett kolostort.

Amikor Margit hároméves lett, átadták a domonkos nővéreknek Veszprémben. Itt
Boldog Ilona (lásd november 6-án) nevelte.
A domonkosok rendi családja, amelyben Margit felnövekedett, még csak néhány
évtizede létezett. Még telítve volt az első buzgalom frissességével és
töretlenségével. Amíg a prédikáló testvérek bejárták Spanyolországot, Dél-
Franciaországot és Észak-Olaszországot, tanítottak, koldultak, eretnekekkel
vitatkoztak, addig a Szent Domonkos szabályait követő női kolostorok a belső,
misztikus jámborság őrhelyei voltak. Szűz Mária bensőséges szeretete, a szenvedő
Megváltó iránti nagy odaadás, valamint a megalkuvás nélküli vezeklő szellem
voltak lelkiségük jellegzetes vonásai. A vezeklés mindenekelőtt a szeretet
önfeláldozó tetteiben, betegek gondozásában, bélpoklosok ápolásában nyilvánult
meg. Ebben a szellemben nőtt fel Margit.