A hejcei baleset negyvenkét halottjára emlékeztek

Hejcén emlékeztek meg a Magyarország és Szlovákia határán fekvő településnél öt évvel ezelőtt történt repülőgép-szerencsétlenség áldozatairól. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség, illetve a pozsonyi védelmi tárca és a szlovák fegyveres erők vezetői január 19-én délelőtt először a Borsó-hegyen létesített emlékhelyen hajtottak fejet az áldozatok előtt. Öt évvel ezelőtt itt történt a szörnyű baleset, mely mindkét ország lakosságát megrázta: a tragédia helyszínén ma emlékmű és kopjafák állnak a szerencsétlenségben odaveszett szlovák katonák emlékére.

A borsó-hegyi koszorúzás után a delegációk a község belterületén álló emlékszobornál rótták le kegyeletüket az összegyűlt hozzátartozókkal, meghívottakkal és környékbeli polgárokkal együtt. A megemlékezéseken jelen volt dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, illetve Lubomir Galko, Szlovákia védelmi minisztere és Lubomir Bulik vezérezredes, a szlovák haderő vezérkari főnöke.

„Január 19. a tisztelet és a kegyelet napja”, kezdte beszédét Lubomir Galko. Mint a szlovák védelmi miniszter fogalmazott, az áldozatok hozzátartozói, barátai, illetve a két ország katonai vezetői azért gyűlnek össze minden évben e napon a szerencsétlenség helyszínén, hogy leróják kegyeletüket azon negyvenkét ember emléke előtt, akik nem tudták befejezni küldetésüket. „Már csak pár perc, pár kilométer választotta el őket attól, hogy véget érjen KFOR-szolgálatuk, a sors azonban hajthatatlan volt, amikor azon a hideg januári estén bekövetkezett a katasztrófa”, mondta Lubomir Galko.

A miniszter rámutatott: az elhunytak az emberi értékek és a béke védelmére esküdtek fel, és minden erejükkel azon dolgoztak, hogy Koszovó polgárai békében, rendeződő életfeltételek közepette élhessenek. Ennek érdekében esküjükhöz hűen, bátran kockáztatták életüket. A tragédia ismét bebizonyította, mennyire fontos, hogy az emberek segítsék egymást – jelentette ki a szlovák védelmi tárca vezetője.

Megköszönte a hejceieknek, a környező települések lakóinak és a magyar mentőegységeknek az azonnali és önzetlen segítségnyújtást, és őszinte részvétét fejezte ki a megjelent hozzátartozóknak, barátoknak. „Osztozom az önök gyászában”, zárta beszédét Lubomir Galko, aki végezetül külön köszönetet mondott a mentési munkálatokat koordináló hejcei polgármesternek, Rohály Gézának.

Hende Csaba, a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere beszédében úgy fogalmazott: nem a halálra, hanem az életre kell emlékezni, amikor lerójuk kegyeletünket az elesettek emléke előtt. „Ezek a fiúk és lányok a legnagyobb dolgot cselekedték: szolgálták hazájukat, Szlovákiát, és szolgálták közös ügyünket, a szövetséget”, mondta a miniszter. Hende Csaba kiemelte: az elesettek minden erejükkel azon fáradoztak, hogy békét teremtsenek egy megtört, háborúban megnyomorított országban, így tették hozzá saját részüket egy igen összetett és bonyolult vállalkozáshoz. „Közösen jártunk és közösen járunk ezen az úton”, tette hozzá a miniszter.

„A halál sötét bevonat, ami nélkül semmi sem látszik a tükörben”, idézett egy amerikai mondást Hende Csaba. „A halál megmutatja, mi az, ami igazán fontos, és mi nem az.” A honvédelmi miniszter kiemelte: azon a végzetes öt évvel ezelőtti januári estén a határ mindkét oldalán egy emberként mozdultak a katonák, a katasztrófavédelem munkatársai, a mentők és minden ember. Életük váratlanul összetalálkozott ezekben a torokszorító órákban, megtapasztalták az összefogás erejét, fontosságát, és sikerült visszahozniuk egy embert a halálból a sötét éjszakában, a csontig hatoló hidegben. „Méltónak, hűnek kell lennünk Hejce szelleméhez. Méltóak és hűek is maradunk hozzá”, jelentette ki Hende Csaba.

A megemlékezés után a helyi katolikus templomban tartottak szentmisét az áldozatokért.  A szentmisét František Rábek szlovák tábori püspökkel együtt celebrálta Ternyák Csaba egri érsek, Berta Tibor ezredes, a tábori püspökség általános helynöke és szlovák tábori lelkészek.  

Mint köztudott, 2006. január 19-én a Hejce település melletti Borsó-hegyen (a céltól, a kassai nemzetközi repülőtértől kb. 20 km-re) lezuhant a szlovák légierő An-24V típusú repülőgépe. A repülőgép a NATO KFOR-missziójában (Koszovó) részt vevő, a hat hónapos szolgálatukat letöltött békefenntartókat szállította haza. A fedélzeten tartózkodó 43 fő (a 8 fős személyzet és 35 fő utas) közül egy élte túl a balesetet: a repülőgép mosdójában tartózkodó Martin Farkaš főhadnagy.

A repülőgép lezuhanása előtt a Borsó-hegyen 800 m-es hosszúságban és 30–40 m-es szélességben letarolta a fákat, majd a földbe csapódott, darabjaira szakadt, kigyulladt és kiégett. A repülőgép roncsai mintegy 1800 m²-es területen szóródtak szét. A mentést nehezítette a hideg időjárás és a baleset helyszínének nehéz megközelíthetősége. Egy év múlva az abaúj-hegyközi falu összes lakosát kitüntetésben részesítette a szlovák védelmi miniszter a mentési munkálatokban való önzetlen magatartásért.