|
 Helyőrségi szintű megemlékező istentiszteletet tartottak a Don-kanyarban elesett katonák emlékére a veszprémi helyőrségi templomban január 10-én, kedden. Az istentiszteleten Szabó György alezredes, református tábori lelkész és Szécsi Ferenc plébános, kisegítő tábori lelkész mondtak imát a Don-kanyarban elesett magyar katonák lelki üdvéért.
Szücs József mérnök ezredes, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ (MH LVIK) parancsnoka megemlékező beszédében felidézte a második világháborúban, a Don-kanyarnál történt tragikus eseményeket, kiemelve a második magyar hadsereg rettenetes veszteségeit.
 „El tudjuk-e képzelni a mínusz negyven Celsius-fokos hidegben, nyári felszerelésben szolgáló katonák reménytelenségét és félelmeit?” – tette fel a kérdést a templomban összegyűlt megemlékezőknek.
Az ezredes szerint a második magyar hadsereg tagjai „tették a dolgukat, amíg értelme volt, és amit megkövetelt tőlük a haza.”
„Sőt, ennél többet is, mert számtalan történet maradt fenn egyéni hősiességről, kitartásról, önfeláldozásról, emberséges magatartásról és önzetlen cselekedetekről. Emberek maradtak akkor is, amikor kiveszett az emberség” – fogalmazott Szücs József.
Elhangzott: a mozgósított magyar hadsereg tiszti állományának felét katonai képzettséggel nem, vagy csak alig rendelkező tartalékos tisztek alkották. Ugyancsak gyenge pontja volt a hadseregnek a tiszthelyettesi állomány alacsony létszáma, annak ellenére, hogy a Jutasi Altisztképző Intézet a háborúba lépést követően gyorsított, három-öt hónapos kiképzés után avatott altiszteket.
Az ezredes aláhúzta: az ellenség létszámban és technikai eszközök tekintetében is óriási fölényben volt.
„A mai nap az emlékezés napja. Tisztelgünk a magyar katonák emléke előtt, akik áldozatává váltak a háború poklának; akik elestek az egyenlőtlen küzdelemben. Gondoljunk a munkaszolgálatosokra, a sebesültekre és a hadifoglyokra; emlékezzünk azokra, akik hiába kiáltottak segítségéért és azokra, akik jeltelen sírokban alusszák örök álmukat” – zárta beszédét a parancsnok.
|
