Tegnap : Konstantin
Ma : Júlia, Rita
Holnap : Dezső
2012 Május
H K SzeCsP SzoV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 

Párbeszéd lap logója
Honvédségi Szemle logója
Honvéd Altiszti Folyóirat logója
Megjelenés a médiában | 2012. január 13. - Doni megemlékezés Balatonfűzfőn
2012. január 13. - Doni megemlékezés Balatonfűzfőn

 

 

Istenbe kapaszkodásuk ma is példa

 

2012. január 13./Magyar Kurír

 

A Don-kanyarban elesett hősökről és áldozatokról emlékeztek meg Balatonfűzfőn egyházi és katonai tiszteletadással január 12-én, az urivi csata tragikus eseményeinek 69. évfordulóján.

A mámai templomromnál és a Jézus Szíve-templomban megtartott mementó a kelet-balatoni kistérség elesettjeire emlékére szentmisével kezdődött, a honvédség Légierő Zenekarának és tisztikarának szolgálatával. A szentáldozatot Szécsi Ferenc kisegítő tábori lelkész mutatta be.

Szentbeszédében kegyelettel emlékeztetett a tragédiára. Kiemelte: ma sokan felteszik a kérdést a fiatalok közül, hogy mi közünk nekünk egy 69 évvel ezelőtti eseményhez. Ha elgondolkodunk ezen, rá kell döbbennünk, hogy a mai fiatalok csak akkor érthetik meg a régi események mához is szóló tanulságait, ha meglátják az akkori és mai történet összefüggéseit. Ezért kíséreljünk meg most egy merész párhuzamot vonni a mai korral - mondta Szécsi Ferenc.

Hogy mit okoz, milyen pusztításokat idéz elő egy háború a környezetben és a lelkekben egyaránt, azt ma is láthatjuk gyakran a tévé képernyőjéről. Az emberek otthonát bombatalálat éri, menekülniük kell, sokszor az országhatárokon túlra, az asszonyok elveszítik férjüket, a gyermekek árván nőnek fel… Ha belegondolunk, hány és hány magyar veszíti el otthonát ma is, egyik napról a másikra, keservesen megszerzett lakásukat lefoglalják, s végig kell nézniük, amint idegenek költöznek be oda, s ők fedél nélkül maradnak. Sokan kényszerülnek a hazájukat is elhagyni, bár nem fegyverrel kényszerítik őket erre, hanem megélhetési okokból muszáj ezt tenniük. S milyen sok gyermek nő fel árván, ide-oda csapódva, gyökértelenül, mert szülei elválnak. A párhuzamokat még hosszan lehetne folytatni, de ebből is kitűnik: mai életünk sem könnyű, rengeteg probléma között kell élnünk. Manapság nemcsak hazánk, hanem egész Európa, az egész világ sorsfordító időket él át.

Igen, ma is egy idézőjeles háborúban élünk - állapította meg Szécsi Ferenc. S hogy miért kell visszanyúlnunk a múltunkba, a 69 évvel ezelőtti eseményekhez és azok résztvevőihez, hőseinkhez, az események áldozataihoz?! Azért, hogy meglássuk a mai különösen nehéz történelmi szituációban is, hogyan kell helytállni a kilátástalan a legkilátástalanabb helyzetekben is. Hogy meglássuk mi vagy Ki adott erőt katonáinknak akkor a harcokban, mikor maguk előtt látták a végtelen hómezőt, s elindultak hazafelé.

A kisegítő tábori lelkész XVI. Benedek Porta Fidei, a Hit kapuja című apostoli levelét idézte, melyben a Szentatya meghirdette a Hit évét: a Hit kapuja az Istennel való közösségre vezet. A hit nem egy elvont elmélet, hanem a feltámadott Krisztussal való találkozásnak az öröme, lelkesedése, amely akkor erősödhet meg, ha az ember a mindennapokban megtapasztalja, meglátja Isten gondviselő szeretetét - írja a pápa. Ha megkérdezünk egy túlélőt, aki a Don-kanyarból visszatért, beszámol róla, hogy még ott, az élet-halál küzdelemben, az elkeseredettség közepette is megtapasztalta az Úr szeretetét, például bajtársain vagy az ott élőkön keresztül, akik szegénységükben is tudtak adni nekik egy-egy falatot, hogy ne haljanak éhen, míg visszatalálnak hazájukba. És ez kapaszkodót adhat nekünk is, hogy nehéz helyzetünkben Isten kezébe tehetjük le életünket, gondjainkat - hangzott el a homíliában.

A szertartás után a hagyományoknak megfelelően katonai tiszteletadással emlékeztek meg a templom külső falánál, a hősök emléktáblái előtt, s meggyújtották az emléktüzet. Sáfár Albert dandártábornok ünnepi beszédében felidézte a 2. magyar hadsereg doni tragédiáját. Elmondta: még beszélni sem volt szabad róluk évtizedeken át, csak néma kesergésekben élt tovább emlékük. Ezért méltó, hogy emléküket minden évben megidézzük, és tisztelegjünk helytállásuk előtt. Az ünnepség Balatonfűzfő város vegyeskarának műsorával és koszorúzásokkal zárult

 

Megkésett requiem
     
  2012. január 13. /honvedelem.hu  
 

 

Szentmisével és koszorúzással emlékeztek a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg doni tragédiájára január 12-én, csütörtökön Balatonfűzfőn, a Jézus Szíve plébániatemplomban és annak udvarán. A hősök emléktáblájánál koszorút helyezett el többek között Sáfár Albert dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnöke, Szücs József mérnök ezredes, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ (MH LVIK) parancsnoka és Zentai László alezredes, az MH 54. Veszprém Radarezred megbízott parancsnoka.

Sáfár Albert dandártábornok megemlékező beszédében, felidézve a Don-kanyarnál történteket, kiemelte: a magyar katonák sem létszámban, sem fegyverzetben nem voltak felkészülve a rájuk váró veszélyekre. Gondoljunk csak a mínusz harmincöt Celsius-fokos hidegre és arra, hogy akkor láttak először támadásban T−34-es harckocsikat.

A dandártábornok hangsúlyozta: a magyar honvédek küzdöttek, amíg tudtak; „harcoltak, amíg volt lőszer és működőképes ágyú; harcoltak, amíg a bajtársiasság erősebb volt a realitásnál.”

„Emlékezzünk meg hősi halottainkról és sebesültjeinkről, akik vérük hullatásával tették lehetővé a hadsereg fennmaradó részének gyülekezését; soha el nem halványuló példáját adva a mai vitézségnek. Az ilyen hősök példája ihlessen minket, mert amíg ilyen hősök lesznek sorainkban, addig nem pusztulhat el a nemzet” – szögezte le Sáfár Albert.

Hallhattuk: ez az emlékezés „csak szerény pótlása” a háborút követő hosszas hallgatásnak. A légierő haderőnem főnöke elmondta: ötven évig beszélni sem volt szabad a Don partján hősi halált halt százezer magyar katona sorsáról; emlékük addig „csak özvegyek és hadiárvák könnyeiben élhetett tovább.”

„Megkésett requiem ez. De ma már hazánktól ezerötszáz kilométerre, rendezett temetőkben lehet leróni kegyeletünket az ott meghaltak emléke előtt. Nehéz volt felidézni a múlt történéseit, de ez mindenképpen szükséges, mert erőt ad a mindennapi szolgálathoz” – zárta beszédét a légierő haderőnem főnöke.

A koszorúzást megelőző szentmisén Szécsi Ferenc plébános, kisegítő tábori lelkész, párhuzamot keresve a jelenkor és a hatvankilenc évvel korábbi események között, lándzsát tört amellett, hogy a mai fiataloknak látniuk kell, hogyan függenek össze a Don-kanyarban történtek a jelen életünkkel.

„Merész párhuzamot vonva ki merem jelenteni, hogy ma is «háború» van. Mert a klasszikus háborúban az emberek ugyanúgy elveszítik egyik pillanatról a másikra otthonaikat, mint ma; és jelenkorunkban is sokan kényszerülnek elhagyni a magyar hazát, akárcsak fegyveres harcok idején, mert a megélhetés erre kényszeríti őket. Ma is küzdenünk kell. Azért kell visszanyúlni a múltba, mert az akkori magyar emberek példát adnak a ma élőknek, hogy miként kell helytállnunk mindennapi harcainkban. Vajon ki vagy mi adott nekik erőt a végtelen hómezőn? Ezen kell elgondolkodnunk” – mondta a plébános.