MEGJELENÉS A MÉDIÁBAN

2020.

 

 

ADVENT NEGYEDIK GYERTYÁJA

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

A járványügyi szabályok betartásával szűk körben gyűltek össze a szentendrei Görgey laktanyában működő alakulatok parancsnokai. „Küzdelmes napjainkban csak a szeretetből meríthetünk erőt, amely képes erőnket megsokszorozni. Karácsony közeledtével úgy érezzük, minden probléma megoldható, minden bajra találhatunk gyógyírt” - mondta az adventi gyertyagyújtáson Kollár Pál törzszászlós. A negyedik gyertyát, Bozó Tibor vezérőrnagy, az MH Transzformációs Parancsnokság parancsnoka gyújtotta meg.

 

 

A járványügyi rendszabályok betartásával ünnepi évzáró állománygyűlést tartottak Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban december 18-án, melynek keretében Kiss Róbert ezredes, parancsnok gyújtotta meg az adventi koszorú negyedik gyertyáját.

 

 

Az évzáró állománygyűlés végén Kálinger Roland őrnagy, katolikus tábori lelkész osztotta meg adventi gondolatait és kívánt mindenkinek áldott ünnepeket.

 

 

 A KATOLIKUS TÁBORI PÜSPÖKSÉG 

13. VERSMONDÓ VERSENYE

2020. december 10.

Tizenharmadik alkalommal hirdetett versmondó versenyt a Honvédelmi Minisztériumban és a Magyar Honvédségnél szolgálatot teljesítők 11-15 éves gyermekeinek a Katolikus Tábori Püspökség.

Az idei vetélkedésre tíz diák jelentkezett, akik szavalataikat -  mivel a versenyt a járványhelyzet miatt nem lehetett a hagyományos módon megtartani - videó-formátumban juttatták el a püspökségre.

A beérkezett videófelvételeket a verseny zsűrije: Kovács Gábor Dénes, rendezőtanár, színészpedagógus, a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium, Technikum és Alapfokú Táncművészeti Iskola igazgatója, Bozó Tibor vezérőrnagy, az MH Transzformációs Parancsnokság parancsnoka, Takács Tamás ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség lelkészi karának vezetője, Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke december 10-én, csütörtökön délután tekintette meg a Katolikus Tábori Püspökség budapesti székházában.

A zsűri tagjai először a kötelező szavalatokat - Benedek Elek: Unokáimnak című versét kellett elmondani – értékelték, majd a beküldött második videófelvételt, amelyeken az alábbi verseket választották a versenyzők: Áprily Lajos: Tetőn, Juhász Gyula: Testamentom; Trianon, Kosztolányi Dezső: Rapszódia; Zászló, Reményik Sándor: A csonka test; Nem nyugszunk bele.

A verseny eredményei:

I. helyezett: Komócsin Zsófia

II. helyezett: Pesti Péter Barnabás

III. helyezett: Gyuricskó Eszter

Különdíjat kapott: Bukovinszki Endre, Durucz Iván Szilárd, Tóth Zsófia Mária.

 

ADVENTI ÁHÍTATOK

Ebben az évben a járvány miatt elmaradnak a hagyományos adventi áhítatok és gyertyagyújtások a Honvédelmi Minisztériumban, ugyanakkor mind a négy szertartást az adventi vasárnapok előtti szombati napokon 16.00 órától videófelvételen láthatják  a Katolikus Tábori Püspökség honlapján a VIDEÓTÁRBAN és a www.honvedelem.hu oldalon.

Az advent arra szolgál, hogy befogadjuk az érkező Urat, aki visszatér hozzánk karácsony ünnepekor, amikor történelmi eljövetelére emlékezünk.

Az advent fölkészülés arra, hogy készek legyünk befogadni őt, aki az idők végén ismét eljön „ítélni élőket és holtakat”. Az adventi fölkészülés éberség, virrasztás, elővigyázatos és körültekint? várakozás. „Vigyázzatok, virrasszatok, mert nem tudjátok, mikor jön el az idő. (Márk szerinti evangélium13,33).

Az elővigyázatos, körültekintő ember nem engedi, hogy a szétszórtság vagy a felszínesség úrrá legyen rajta, hanem tudatos életet élve észreveszi mások valódi szükségleteit.

virrasztó ember  nem engedi, hogy elnyomja a csüggedés, a reménytelenség, a csalódás és elutasítja a hiábavalóság csábítását.

A várakozó ember  megengedi Istennek, hogy belépjen az életébe, hogy jóságával visszaadja a lét értelmét és értékét.

 

KERESZTÁLLÍTÁS KEREPESEN

2020. október 30.

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

Keresztállítással emlékezett meg október 30-án Kerepes városa a 76 évvel ezelőtti harcokról, amelyek a település határában zajlottak. A megemlékezésen a 20 évvel ezelőtt Balatonakarattyán felavatott kettős keresztet és négy kopjafát – a HM Tábori Lelkészi Szolgálat adományaként – állították föl a Bolnoka-gerincre, ahol 1944-ben a Budapestet védő gyalogsági árokrendszer egy része húzódott.

 

 

Az avatáson a Tábori Lelkészi Szolgálat részéről Rácz István őrnagy, katolikus és Máté Sándor alezredes, református tábori lelkész mondott kegyeleti imádságot.

 

 

MEGEMLÉKEZÉS SZENTENDRÉN

2020. október 30.

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

Október 30-án együtt gyújtott gyertyát Halottak napja alkalmából a Görgey Laktanyában települt három alakulat, az MH Transzformációs Parancsnokság, az MH Altiszti Akadémia és az MH Civil-Katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ vezető állománya.

Nagy Endre főhadnagy, katolikus tábori lelkész imájával kezdődött a megemlékezés, majd az alakulóterén Soós Lajos főtörzszászlós, az MH Transzformációs Parancsnokság vezénylőzászlósa kongatta meg az altiszti lélekharangot, emlékezve az elhunyt katonákra.

A megemlékezés a városi temetőben Petzelt József honvéd alezredes, hadmérnök sírjánál folytatódott, majd a Fiumei úti sírkertben Görgey Artúr honvédtábornok, ezt követően a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában Mecséry János posztumusz altábornagy sírjánál tisztelegtek a résztvevők kegyeleti imádsággal és gyertyagyújtással.

Az emlékezőkhöz Cegléden csatlakozott Bozó Tibor vezérőrnagy, az MH Transzformációs Parancsnokság parancsnoka, aki koszorút helyezett el Hegedűs Ferenc páncélos őrmester, a 103 éves korában elhunyt jutasi altiszt sírjánál.

 

HALOTTAK NAPI MEGEMLÉKEZÉSEK SZOLNOKON

2020. október 30.

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

Október 30-án az MH 86. Szolnok Helikopterbázis állománya a MI 24-es emlékműnél emlékezett az elhunyt bajtársakra, ahol Kálinger Roland őrnagy, katolikus tábori lelkész mondott megemlékező beszédet. osztotta meg ünnepi gondolatait.

Az MH 2. Különleges Rendeltetésű Dandár az Ejtőernyős emlékfal előtt emlékezett meg elhunyt katonáiról, amelyen részt vett Sándor Tamás vezérőrnagy, az MHP különleges műveleti haderőnemi szemlélője, dr. Koller József dandártábornok, az MH 86 Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka, Pécsvárady Szabolcs ezredes, a dandár megbízott parancsnoka. A kegyeleti megemlékezésen Kálinger Roland őrnagy, katolikus tábori lelkész mondott imádságot az elhunyt katonákért.

Kegyelettel emlékeztek elhunyt bajtársaikra az MH Béketámogató Kiképző Központ katonái is. Kálinger Roland őrnagy, tábori lelkész imáját követően Bozó Tibor vezérőrnagy, az MH Transzformációs Parancsnokság parancsnoka, valamint Kiss Róbert ezredes, az MH Béketámogató Kiképző? Központ parancsnoka közösen helyezte el a megemlékezés koszorúit.

 

KEGYELETI GYERTYAGYÚJTÁS

2020. október 29.

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

A halottak napja alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán gyertyagyújtással emlékeztek meg az elhunyt katonákról október 29-én, ahol dr. Ruszin Romulusz, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára mondott beszédet. A kegyeleti gyertyagyújtáson a Tábori Lelkészi Szolgálat másik ágainak képviselői mellet Takács Tamás ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség lelkészi kar vezetője mondott imádságot az elhunytak lelki üdvéért.

 

MEGEMLÉKEZÉS A NEMZETI ÜNNEPEN

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából az MH 25. Klapka György Lövészdandár - a szigorú járványügyi szabályok betartása mellett - ünnepi állománygyűlést tartott a tatai Klapka György Laktanya alakulóterén. A megemlékezésen Markovics Milán Mór százados, katolikus tábori lelkész mondott beszédet, amelyben Honoré de Balzac francia regényírót idézve rámutatott: "Az embert nem a fájdalmak ölik meg, hanem a remények, amelyekben csalódott." Az 1956-os szabadságharc hősei, nem azért néztek farkasszemet a szovjet tankokkal, mert hősök akartak lenni, hanem azért, amiért Szent László királyunk a kunokat és besenyőket móresre tanította, vagyis az ország, a nemzet szabadságáért.  1956-ban nem azért néztek a magyarok farkasszemet a szovjet tankokkal, mert abban bizakodtak, hogy ma megemlékezünk majd róluk. Azért emlékezünk meg róluk, mert a szabadságunkért harcoltak. Ma is van, ami a szabadságunkat veszélyezteti. Most éppen egy láthatatlan ellenség, ami ellen az első vonalban az egészségügyben szolgálók harcolnak értünk, ugyanakkor több fronton is küzdenünk kell és helyt kell állnunk, igaz nem a ránk tör? tankokkal kell szembenéznünk, mint 64 évvel ezelőtt.  Egy valami azonban változatlan: a szabadság vágya, mely kincs, amiért harcolni kell, amiért harcolni érdemes. Ahogy Péter apostol írja: szabad emberként, de nem úgy, mint akik „a szabadságot a gonoszság takarójának használják, hanem mint Isten szolgái.” (Péter apostol első? levele 2. fejezet 6. vers)

 

 ELISMERÉSA NEMZETI ÜNNEPEN

Áder János köztársasági elnök nemzeti ünnepünk, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkereszt kitüntetést adományozta Dr. Szaradits József nyugalmazott tábori lelkész, ezredes, pápai prelátus, osli plébánosnak több évtizeden át kiemelkedő elhivatottsággal végzett lelkipásztori szolgálata elismeréseként. A kitüntetést október 22-én Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes adta át a Kármelita épületben.

Dr. Szaradits József, aki 1994–2006. között teljesített szolgálatot a HM Katolikus Tábori Püspökség állományában, Kapuváron született 1951-ben. Győrben szentelték pappá 1976. június 17-én. 1994-ben átengedték a Katolikus Tábori Püspökség szolgálatára.  1994. november 1-től alezredesi rendfokozatban Tatán szolgált tábori esperesként 1996. január 31-ig, majd ugyanebben a beosztásban Székesfehérváron 2003. március végéig. 2001-2003-ban, mint megbízott látta el az általános helynöki beosztás feladatait is.  2003. április 1-től 2006. december 28-ig volt a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke. 2001. április 1-én léptették el? ezredessé. 2006-ban pápai prelátus lett. 2007. január 1-től katonai szolgálati nyugállományban van. A Katonai Ordinariátus inkardinált papja. Jelenleg a Győri Egyházmegyében Osliban plébános.

 

EMLÉKÜNNEPSÉG SOPRONBÁNFALVÁN

2020. október 8.

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

A sopronbánfalvi német-magyar katonatemető megnyitásának huszonötödik évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepséget a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség október 8-án, csütörtökön. 

 

 

A temetőben nyugvó katonák lelki üdvéért Takács Tamás ezredes, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus Tábori Püspökség lelkészi kar vezetője és Szabó Ferenc százados, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat, Protestáns Tábori Püspökség tábori lelkésze mondott kegyeleti imádságot.

 

MEGEMLÉKEZÉS AZ ARADI VÉRTANÚKRÓL

2020. október 6.

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu 

Koszorúzással és imádsággal emlékeztek az aradi vértanúkra a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán. A nemzeti gyásznapon  a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson felállított emléktáblánál Dr. Alácsi Ervin János alezredes, a Ludovika Zászlóalj vezető kiemelt tábori római katolikus lelkésze teljesített szolgálatot, aki az „aradi 13” mellett megemlékezett a szintén Aradon, később kivégzett Ormai Norbert, Kazinczy Lajos és Ludwig Haug honvéd alezredesekről és az első? szabadon választott miniszterelnökről, gróf Batthyány Lajosról, valamint arról a 30 emberről, akiket szintén Pesten végeztek ki, de a megtorlások többi áldozatáról is. „ők valódi és példamutató katona elődeink” – mondta imádságában az alezredes, tábori lelkész. Hódmezővásárhely főterén Bálint Mihály Gábor hadnagy, római katolikus tábori lelkész mondott imát és emlékezett vissza a 171 évvel ezelőtti eseményekre, kihangsúlyozva: „A történelem évtizedein, évszázadain át visszhangzik a hősök példája, olykor búcsú szavaik lelkiismeretet ébresztő hangja”.

Szentendrén a Görgey Artúr Laktanya imaterem-kápolnájában Berta Tibor ezredes és Rácz István őrnagy tábori lelkész mutatott be kegyeleti megemlékező szentmisét az Aradon kivégzett tábornokokért és főtisztekért. A szentmisén mások mellet részt vett Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Bozó Tibor vezérőrnagy az MH Transzformációs Parancsnokság parancsnoka, Frankó Imre ezredes, az MH Altiszti Akadémia megbízott parancsnok. A szentmise után Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök mondott kegyeleti fohászt.

 

MEGEMLÉKEZÉS VESZPRÉMBEN

2020. október 5.

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

Huszonöt évvel ezelőtt október 5-én nyílt meg a veszprémi német-magyar katonatemető, amely ezerötszáz német katona végső? nyughelye. Az évforduló alkalmából, a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség tartott megemlékezést.

Az elhunyt katonák lelki üdvéért Takács Tamás ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség lelkészi kar vezetője és Oláh Emil ezredes, Protestáns Tábori Püspökség, lelkészi kar vezetője mondott kegyeleti imádságot.

 

SÍRKŐMEGÁLDÁS

2020. szeptember 26.

Eredeti megjelenés: teol.hu

Első világháborús katonai síremléket áldott meg Lengyel község köztemetőjében szeptember 26-án, szombaton délelőtt Markovics Milán Mór százados, tábori lelkész. A sírkő felújítva került vissza helyére, ónémet felirata már magyarul is olvasható. A síremlék egy lengyeli születésű, sváb származású katonáé, aki az első világháborúban megsebesült, és a lengyeli hadikórházban hunyt el.

 

Megjelent az Ordo Missæ

A Honvédelmi Minisztérium Zrínyi Kiadó gondozásában megjelent a Katolikus Tábori Püspökség legújabb kiadványa, az „Ordo Missæ * A szentmise rendje - A hagyományos római rítus szerint latin és magyar nyelven."

Hálásan szívvel gondolunk mindazokra, akiknek értékes munkája és gondoskodó szolgálata által megjelenhetett a kiadvány, s akiknek név szerint is szeretnénk kifejezni köszönetünket: a kiadásért felelős Kulcsár Gábornak a HM Zrínyi Kft. ügyvezetőjének, Dr. Isaszegi János ny. vezérőrnagynak,  a Zrínyi Kiadó vezetőjének, Kiscelli Piroska vezető szerkesztőnek, Solti Gabriella korrektornak, Sztáryné Benkő Krisztina műszaki vezetőnek, Kocsi Lajos tördelőnek, valamint a nyomdai kivitelezés felelősének Pásztor Zoltánnak.

A fordítás mintegy hároméves munkáját Dr. Alácsi Ervin János őrnagy, vezető kiemelt tábori lelkész végezte, aki így foglalta össze a kiadvány létrejöttének hosszú, munkaigényes folyamatát: „A munkában tanácsadóként részt vett néhány kiváló klasszika-filológus, liturgiatörténeti szakember, akikkel minden egyes szót, fordulatot, nyelvi megoldást megbeszéltünk, kiérleltünk, és többszöri hangos fölolvasás során a retorika által támasztott igények szempontjából is leteszteltünk. Mindvégig törekedtünk arra, hogy ‘érintkezésben’ maradjunk az egyházias, szakrális nyelvezet meghatározó biblikus, liturgikus és patrisztikus hagyományaival. Nem gondoltuk sem erőltetettnek, sem magyartalannak, ha egy latin eredeti alapján készült magyar szövegből olykor kiérződik egy jól beazonosítható, de nem túlságosan tolakodó latin ‘akcentus’. Ezt úgy fogtuk föl, mint a fordítás eredményeképpen megszületett szövegek logikai, nyelvi, kulturális szempontból fontos markerét, mint az ‘idegenbe szakadt’ eredeti szövegek identitáshordozó ‘személyiségjegyeit’.”

 

8 ÉVES A HONVÉDKÓRHÁZ KÁPOLNÁJA

2020. szeptember 18-án ünnepelték meg a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórház székhelyen lévő Isteni Irgalmasság Kápolna megáldásának nyolcadik évfordulóját.

A hálaadó szentmisén, melyet Nagy Ferenc Endre főhadnagy, tábori lelkész mutatott be, felolvasták Bíró László tábori püspök gondolatait: „Ennek a kápolnának JEL szerepe van, ez a kápolna jelzi, hogy nemcsak egysíkúság, nemcsak szenvedés van, hanem a szenvedésnek értelmet is adhatunk, mert magasság is van, ahová a lét kívánkozik… Örüljünk ennek a kápolnának, aki tud, jöjjön ide, hogy testvéreink bátorítást kapjanak mindennapi küzdelmeikhez.”

 

TEMPLOMMEGÁLDÁS TATÁN

Eredeti megjelenés: Katolikus Tábori Püspökség facebook

Szeptember 13-án, vasárnap délelőtt áldották meg a külsőleg felújított Szent Kereszt Plébániatemplomot Tatán. A hely a katonák számára is fontos, hiszen a dandárzenekar rendszeresen mutat be koncertet, de már szentmisén is szolgálatattak zenei betéteket. Számos tatai katona keresztelkedett, házasodott meg a falai között, vagy vasárnaponként jár ide szentmisékre. Szent László napján katonamise is többször volt már falai között, melyet egy alkalommal Bíró László tábori püspök celebrált.

 Az ünnepélyes megáldást ünnepi szentmise keretében Veres András győri megyéspüspök végezte, a dandárt és a katonákat, Markovics Milán Mór százados, tábori lelkész képviselte.

 

EMLÉKHELYET AVATTAK SZEGHALMON

Eredeti megjelenés: Katolikus Tábori Püspökség facebook

Emlékhelyet avattak második világháborús hősök tiszteletére szeptember 12-én, szombaton délelőtt Szeghalmon a Wenckheim-D'Orsay kastély előtti parkban. Nyolcvan évvel ezelőtt – 1940. június 23-án – került sor a városban a Magyar Királyi 32. Honvéd Határvadász-zászlóalj csapatzászlajának felavatására, ennek tiszteletére tartottak ünnepélyes történelmi megemlékezést, és avattak emlékhelyet az utókor számára.

  

AZ MKPK ŐSZI ÜLÉSÉN TARTOTT ELŐADÁST 

A HONVÉDSÉG PARANCSNOKA

Eleget téve a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia meghívásának Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka előadást tartott a konferencia résztvevőinek szeptember 2-án.

 

 

A Magyar Honvédség parancsnoka tájékoztatta a jelenlévőket a honvédség jelenlegi helyzetéről, valamint a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program fejlesztéseiről. Korom vezérezredes előadásában külön kitért a HM Tábori Lelkész Szolgálattal való együttműködés megerősítésének és meglétének fontosságára is.

 

LŐBAJNOKSÁG

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

Inkább lőj gyorsan és nem olyan pontosan, minthogy lassú mesterlövész legyél! Ezt a feliratot ugyan sehol sem látni a kecskeméti rendőr-lőtéren, de akár mottója is lehetne a Szentgyörgyi Légicsata névre keresztelt szituációs lőbajnokságnak. A Bács-Kiskun megyei rendőrkapitányság pisztolylőterén ilyen sok egyenruhába öltözött katonát nem gyakran látni; szeptember 10-én reggel viszont hozzávetőleg féltucatnyian nézték figyelmesen a pályákat.

„Katonaként és tábori lelkészként is itt vagyok a srácokkal, erősítve, vagy gyengítve az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis csapatát. Korábban két gyakorlást tartottunk, ahol kipróbáltuk az új CZ fegyvereket, és próbáltunk szituációs pályákat készíteni. Eddig egy pályát lőttünk meg, én voltam az első lövő, nagyon izgalmas volt” – tartott kérésünkre rövid összegzést Kálinger Roland őrnagy, a HM Katolikus Tábori Püspökség katonalelkésze.

 

MEDÁLPARÁDÉ KOSZOVÓBAN

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu 

Féléves missziójuk végéhez közeledve NATO-medált vehettek át az MH KFOR Kontingens 22. váltásának katonái Koszovóban. a Novo Selo táborban. 

A medálátadó után a kontingens katonái ünnepi állománygyűlésen emlékeztek az államalapításra. Az ünnepségen Bálint Mihály Gábor hadnagy, katolikus tábori lelkész áldotta meg az új kenyeret és kérte a gondvisel? Isten áldását a magyar katonákra.

 

A TÍZEZREDIK ÖNKÉNTES KATONÁT KÖSZÖNTÖTTÉK

Eredeti megjelenés: homvedelem.hu

Németh Szilárd a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes Budapesten, az MH Anyagellátó Raktárbázis parancsnoki épületében köszöntötte Fenesi Botondot, a Magyar Honvédség tízezredik önkéntes tartalékos katonáját. A rendezvényen a HM TLSZ Katolikus Szolgálati Ágat Rácz István őrnagy, tábori lelkész képviselte.

 

A KATONAI ORDINARIÁTUS LELKIGYAKORLATA

Pénteken délután ért véget a Katonai Ordinariátus papjainak éves lelkigyakorlata és továbbképzése, melyet a   karmacsi Regiment Diáktanyán tartottak meg augusztus 26-28. között. 

A lelkigyakorlatos elmélkedéseket és eladásokat ebben az évben rendhagyó módon nem egy meghívott előadó, hanem a lelkészi kar tagjai - Takács Tamás ezredes, Dr. Alácsi Ervin János őrnagy, Szentesi Csaba őrnagy, Kálinger Roland őrnagy, Rácz István őrnagy, Markovics Milán Mór százados, Horváth Kornél százados, Nagy Ferenc Endre főhadnagy - tartották meg az egyes napok délelőtti és délutáni időszakában.

Augusztus 27-én, csütörtökön a kora esti órákban a katonalelkészek meglátogatták Hévízen Bíró László tábori püspököt.

A lelkigyakorlatos továbbképzés során Horváth Kornél százados, tábori lelkész vetített képes előadásban számolt be kongói önkéntes szolgálatáról, melyet   a Hungary Helps Program keretében végzett egy kabindai kórházban.

 

EMLÉKMŰAVATÁS A SIÓFOK-KILITI REPÜLŐTÉREN

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

Ünnepélyes emlékműavatásra gyűlt össze az „Ancsás” társadalom augusztus 28-án, pénteken, a Siófok-Kiliti repülőtéren. Az emlékmű avatásával és az azt megelőző műrepülő-bemutatóval, valamint ejtőernyősugrással a magyar légierő veteránjai az An-26-os szállítórepülőgépek 46 éves szolgálata előtt tisztelegtek. Az átadott emlékművet Takács Tamás ezredes, a katolikus tábori lelkészi kar vezetője áldotta meg.

 

 

ÁLLAMALAPÍTÓ KIRÁLYUNKRA EMLÉKEZTEK

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

Az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezrednél zenés, verses, képes összeállítással idézték fel államalapító királyunk életét, sorsát, erényeit ünnepi állománygyűlés keretében. Takács Tamás ezredes, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus Tábori Lelkészi Karának vezetője áldotta meg az új kenyeret. Ünnepi beszédében rávilágított: Szent István élete káoszból indul és reménytelenségbe torkollott, hiszen utód nélkül hunyt el. Mégis, amit mondott és tett, megmaradt a világ számára. „A jó király ismeri határait: nem csupán az országa, hanem önmaga határait is” – mondta az ezredes, aki kiemelte az 1083. augusztus 20-án szentté avatott uralkodó erényeit is: a hűséget, a bátorságot, és a türelmességet is. ,,Szent István tudta, az országot nem csak azok veszejtik el, akik szándékosan pusztítják, hanem azok is, akik önmaguknak akarják azt.”

 

A HŐSÖK TISZTELETÉNEK ÁPOLÁSA KÖTELESSÉG

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

Ünnepélyes keretek között avatták fel a minden háborúban elesettek emlékére és tiszteletére emelt emlékművet június 27-én, szombaton, Pákozdon, a Katonai Emlékparkban. A rendezvényen részt vett dr. Ruszin Romulusz, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára. A szobor az olasz Renato Picilli szobrászművész alkotása és az ANA Olasz Alpesi Tartalékosok adományaként érkezett Pákozdra.

Az emlékművét Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök, valamint Berta Tibor ezredes, a katolikus tábori püspökség általános helynöke szentelte fel és áldotta meg.

 

 XVII. KÖRNYEZET-ÉS TERMÉSZETVÉDELMI TÁBOR

Mint az eddigi 16 évben, 2020 elején is nagy lelkesedéssel kezdtünk a tábor tervezésébe-szervezésébe, hogy 17. alkalommal is maradandó élményt tudjunk adni a Honvédelmi Minisztériumban és Magyar Honvédségben szolgálók gyermekeinek.

Aztán... március közepén megtorpant, majd megállt a szervezés a járvány miatt... s, maradt a találgatás, hogy mi lesz... hogyan lesz... az elején talán volt egy kis elkeseredettség is... aztán inkább reménykedtünk... nagyon!!! 

Sokaknak köszönhetően az országban csitult a járvány, egyre kedvezőbb hírek érkeztek az illetékesektől is, hogy a táborok hogyan tarthatók meg ezen a nyáron... így meg tudtuk hirdetni a tábort... igaz nem a hagyományos módon, hanem módosított létszámmal, több turnusban, igazodva számos szabályhoz és rendelkezéshez. 

AZTÁN... a MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj valamint az MH MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred katonáinak valamint a tábor szolgálati személyeinek több napos előkészítő munkája után július 5-én 

ELKEZDőDÖTT A 17. KÖRNYEZETVÉDELMI TÁBOR. 

 

 

De erről már "beszéljen" a tábornapló, amelyet Facebook oldalunkon is olvashat:

2020. július 05. vasárnap

11 órakor gyülekeztünk Budapesten, a Szabadság téren majd miután szüleink leadták a szükséges nyilatkozatokat és búcsút vettek tőlünk a kaposvári logisztikai ezred autóbuszával megindultunk Karmacs irányába.

Miután Székesfehérvár érintésével megérkeztünk a tábor területére, elfoglaltuk szobáinkat; ezután ismertették, hogy melyik csoportba tartozunk, kik lesznek a csoportunk vezetői.  A meleg ebéd elfogyasztása után mindenki bemutatkozott, majd útra keltünk, hogy egy könnyű pár kilométeres gyalogtúra keretében megnézzük a Rezi-várat.

Vacsoránk a vár előtti tisztáson volt, ahol szalonnát sütöttünk. Innét indultunk haza Karmacsra az alaptáborba a szálláshelyre.

2020. július 06. hétfő

A mai napot Deák László főtörzsőrmester vezetésével egy kiadós tornával kezdtük a táborhely udvarán, majd Zalacsányba buszoztunk, ahol egy festői fekvésű halastó mellett megmásztunk néhány egészen meredek emelkedőt a kb. 3 kilométer hosszú Körtvélyesi-tanösvényen. Mire a túrázásból visszaértünk a gyülekezőhelyre, már ott várt bennünket a vatikáni nagykövet, Michael Auguste Blume érsek, apostoli nuncius.

Föltettünk neki néhány kérdést arról, hogy jól érzi-e magát Magyarországon, pontosan mi a feladata egy nunciusnak, és milyen volt több mint 20 éven át missziós munkát folytatni Afrikában. Egyik kérdésünkre magyar nyelven válaszolt. Ezt követően visszamentünk Karmacsra és megebédeltünk.

Ezután készült egy csoportkép is a nuncius úrral a karmacsi templom melletti téren, majd újra buszra szálltunk és irányba vettük a balatonberényi strandot. Végre megmártózhattunk a tó kellemesen meleg vizében. Már közel este hét óra volt, mire visszaindultunk a táborba, ahol már várt minket a vacsora. 

2020. július 07. kedd

A mai reggelt egy a tegnapinál sokkal intenzívebb tornával kezdtük Deák főtörzsőrmester vezetésével. Megreggeliztünk és rögvest elindultunk Zalaegerszegre, a Göcseji Falumúzeumba. Itt megnéztük, hogy 150-200 évvel ezelőtt milyen házakban, milyen körülmények között laktak a falusi emberek. 

Betekintést nyertünk az akkori emberek mindennapjaiba, életébe, munkájába, de játszottunk is. A skanzenben több lakóház, istálló, gazdasági épület volt, de templom, vízimalom és présház is. Kemencés lángost sütöttünk és fazekaskodtunk is. 

Ezt követően megint balatonberényi strand felé vettük az irányt, de viharjelzés miatt csak a parton játszottunk: kártyáztunk és labdáztunk. Egy újabb tartalmas nap zárásaként jól bevacsoráztunk.

2020. július 08. szerda

A szokásos reggeli tornát és a finom reggelit követően haladék nélkül elindultunk Zalavárra. A Katolikus Tábori Püspökség gyermektáborai itt kezdődtek meg 2004-ben, így a zalavári középkori romok és a Kis-Balaton Ház meglátogatása igen régi hagyomány, amelynek nekünk is meg kellett felelnünk. Alácsi Ervin atya tartott nekünk egy rövid előadást a mocsárvári vársziget történetéről a római kortól kezdve, Pribina és Kocel szláv „fejedelmeken”, a magyar honfoglaláson és államalapításon keresztül egészen a török időkig. Az egykori településből, várból, ispáni udvarházból, bencés apátságból már csak a középkori háromhajós templom, a Szent Adorján bazilika térdmagas falai láthatók. A Kis-Balaton Ház megtekintése következett, ahol egy rövid ismeretterjesztő kisfilm és egy látványos kiállítás tájékoztatott bennünket a vidék növény- és állatvilágáról.

Innen a Zalaszabari Élmény Parkba vezetett utunk, ahol órákig szó szerint felhőtlenül szórakoztunk: a csúszda, állatsimogató, hullámvasút, lézerharc, hófánkcsúszda, drótkötélpálya megannyi lehetőséget nyújtott az önfeledt szórakozásra.

A napot végül a berényi fövenyfürdőn zártuk le, ahol a tegnapi sárga jelzés után végre mártózhattunk is egyet.

2020. július 09. csütörtök

Ránk virradt az utolsó teljes nap a táborban. Kivételesen most fél órával később keltünk, de a szokásos reggeli torna természetesen nem maradt el. Nem hagytuk el a tábort, mert egész nap kézműves foglalkozásokkal töltöttük az időt, papírt sajtoltunk, gyöngyöket vasaltunk és kürtőskalácsot sütöttünk. Mindeközben izgatottan készültünk az esti eladásokra. Minden csapat egy rövid műsorral készült a búcsúestre: verset szavaltunk, énekeltünk, vicces jeleneteket adtunk elő.

Ma este egy kicsit tovább maradhatunk fent: táncos mulatságot csapunk, hogy a holnapi hazautazás előtt még egyszer kiadhassuk magunkból a feszültséget: Balaton, nyár, haverok, buliiiiiiiii…

2020. július 10. péntek

Ránk virradt az utolsó nap a táborban. Miután tornáztunk egyet és megreggeliztünk, összeszedtük a csomagjainkat és segítettünk a csoportvezetőknek a rendrakásban. A délelőtt karaoke énekléssel, köszönő lapok aláírásával telt. Ebéd után fagyiztunk egyet, majd du. 3 órakor nehéz szívvel elbúcsúztunk a szolgálati személykétől, csoportvezetőinktől és Piroska nénitől, fölszálltunk a buszra és heves integetések közepette meglódultunk Székesfehérvár és Budapest felé.

Viszlát jövőre!

 

HONISMERET ÉS TERMÉSZETVÉDELEM 

GYERMEKTÁBOR SOKADSZOR

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

A HM Katolikus Tábori Püspökség immár tizenhetedik alkalommal rendezte meg a honismereti és természetvédelmi táborát, amelyhez néprajzi és kulturális programok kapcsolódnak.

 

 

A szervezők arra törekednek, hogy a katonaszülők gyermekei szakemberek segítségével ismerhessék meg a Balaton és környéke történelmét, növény- és állatvilágát, néprajzi sajátosságait és kultúrtörténeti nevezetességeit. Mindemellett nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a fiatalok fejlesszék szellemi, lelki és fizikai képességeiket. A táborozókat Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka is meglátogatta a Zala megyei Karmacson.

 

EGY MEGUNHATALAN GYEREKTÁBOR

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu 

Videó: https://honvedelem.hu/media/aktualis-videok/honismeret-es-termeszetvedelem-gyermektabor-sokadszor.html

A HM Katolikus Tábori Püspökség idén immár tizenhetedik alkalommal rendezte meg a honismereti és természetvédelmi táborát. A Zala megyei Karmacson táborozókat augusztus 6-án, csütörtökön meglátogatta Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka.

 

 

A tábor környezet- és természetvédelmi jellegű, amelyhez honismereti, néprajzi és kulturális programok kapcsolódnak. A szervezők arra törekednek, hogy a katonaszülők gyermekei szakemberek segítségével ismerhessék meg a Balaton és környéke történelmét, növény- és állatvilágát, néprajzi sajátosságait, valamint kultúrtörténeti nevezetességeit. Mindezek mellett nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a fiatalok fejlesszék szellemi, lelki és fizikai képességeiket. A tábor másik érdekessége, hogy a résztvevők nem használhatnak semmilyen kommunikációs eszközt, így csak a szövődő baráti kapcsolatokra és az önfeledt szórakozásra tudnak koncentrálni.

 

 

A tábor harmadik turnusának résztvevői augusztus 3-án, kora délután érkeztek meg Karmacsra. Azóta egész napos túlélőtúra, KatonaSuli-program (térkép és tereptan foglalkozás, katonai alapismeretek, tűzszerész bemutató, légpuska lövészet), kézműves foglalkozások, népdal- és szavalóverseny, szellemi vetélkedők, valamint közkedvelt sportversenyek teszik színesebbé napjaikat. A tábor negyedik reggelén nem maradhatott el a hagyományos napindító torna, ezt követően különféle kézműves programokon – karkötőkészítésen, gyöngyvasaláson, kürtőskalácsa sütésen – vehettek részt a fiatalok. A sportolási lehetőség is biztosítva volt számukra: az aktívabb gyermekek labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, asztalitenisz, tollaslabda és asztalfoci párbajon tehették próbára fizikai erőnlétüket és ügyességüket.

 

 

A tábort 2004 óta, minden évben megszervezi a HM Katolikus Tábori Püspökség; eddig több mint 600 gyermek vett részt, volt, aki csak egy vagy két alkalommal jött, a legtöbben viszont háromszor, négyszer. Ugyanakkor voltak és vannak olyanok is, akik minden évben visszatérnek. „A jelentkező gyermekek magas létszáma miatt volt olyan év, hogy kétszer, idén pedig háromszor egyhetes turnusban rendeztük meg a tábort. Idén a koronavírus-járvány miatt alakult így, mégis azt gondolom, hogy ezzel a szerény segítséggel is hozzá tudtunk járulni ahhoz, hogy a honvédségben dolgozók gyermekei ebben az évben is itt tudjanak lenni" – árulta el érdeklődésünkre Berta Tibor ezredes, a püspökség általános helynöke.

 

 

A táborozókat csütörtökön meglátogatta Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka, aki ajándékot is vitt magával. „Nagy örömmel jöttem ide, hiszen a járványügyi helyzet miatt nem volt lehetősége a Magyar Honvédségnek, hogy megrendezze a honvédelmi táborokat. Mégis fontosnak tartottuk azt, hogy a katonaszülők és honvédelmi alkalmazott szül?k gyermekeinek – betartva a járványügyi szabályokat – tudjunk egy ehhez hasonló tábort szervezni. Szeretnénk továbbra is folytatni a honvédelmi táborok szervezését, ahol szívesen látunk minden fiatalt, így jövőre ugyanígy Karmacson is" – hangsúlyozta Korom vezérezredes.

 

 

GYEREKTÁBOR A BALATON-FELVIDÉKEN

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

Videó: https://honvedelem.hu/media/aktualis-videok/gyerektabor-a-balaton-felvideken.html

Képek: https://honvedelem.hu/hirek/hazai-hirek/gyerektabor-a-balaton-felvideken.html

Túrázás, sportversenyek, kalandpark, szalonnasütés, és természetesen sok-sok fürdés a Balatonban: dióhéjban ilyen élmények várnak a Honvédelmi Minisztérium Katolikus Tábori Püspökség által immár tizenhetedik alkalommal szervezett honismereti és természetvédelmi tábora második turnusának résztvevőire.

 

 

A gyerekek július 19-én a kora délutáni órákban érkeztek meg Karmacsra, ahonnan a szállás elfoglalását és az ebédet követően felgyalogoltak a rezi várba. Itt megismerkedtek a romvár és a környék történelmével, majd bemutatkozó beszélgetés és szalonnasütés zárta az elsőő estét.

Alácsi Ervin őrnagy, a HM Katolikus Tábori Püspökség kiemelt, vezető tábori lelkésze, a tábor egyik szervezője és vezetője elmondta: a tábor 2004 óta az állandóságot képviseli, de természetesen mindig vannak új programok is, hogy a visszatérők ne unatkozzanak.

 

 

„Ez a tizenhetedik táborunk, aminek a különlegessége, hogy a járványügyi helyzetre való tekintettel három külön turnusban szerveztük meg. Így nem egy héten át hatvan gyermek, hanem három turnusban több mint száztízen vehetnek részt. Szerintem az a tábor erőssége, hogy nincsenek üresjáratok, sok programot szervezünk nekik. De annak ellenére, hogy korán kell kelni, nagyon jók a visszajelzések" – fogalmazott a tábori lelkész.

Hozzátette: a tábor másik érdekessége, hogy a gyerekek nem használhatnak semmilyen kommunikációs eszközt, így csak egymásra tudnak figyelni. Nem ritkán életre szóló barátságok szövődnek, és így a hét elteltével igen nehéz az elválás.

A táborozókat az első napon meglátogatta Benkő Tibor honvédelmi miniszter is, aki ajándékként csokoládét és dinnyét hozott magával. Mint mondta, nagyon örül, hogy a szervezőknek köszönhetően ilyen sok gyerek gazdagodik felejthetetlen élményekkel.

 

 

 

AKI MINDEN NAP TANUL MAGYARUL

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu  

Misszionárius szolgálatteljesítés közben teljes mértékben osztozni kell azon emberek életében, akik között élünk. Az egyetlen különbség az, hogy a misszionárius Krisztus jelenlétét képviseli az adott helyen, ezt az örömhírt osztja meg az emberekkel.

A fenti gondolatokat Michael August Blume érsek, Magyarország apostoli nunciusa osztotta meg a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus Tábori Püspökség által szervezett, környezet- és természetvédelmi táborában nyaraló gyerekekkel, július 6-án, Zalacsányban. Szó sincs itt afféle hivatalos, protokoll-látogatásról, mert a gyerekek teljesen szabadon tehettek fel kérdéseket az érsek atyának, melyek mentén kiderült például, hogy Michael August Blume nem csupán gulyáslevest, hanem kürtös kalácsot is többször evett már életében – pedig papi szolgálata kezdetén utóbbira talán nem is igen gondolt. Annak ellenére nem, hogy az érsek – aki egyben verbita rendi szerzetes is – magyar felmenőkkel is büszkélkedhet: egyik nagymamája a rábaközi Himód településén született, innen került ki aztán Amerikába.

 

 

„Huszonkilenc esztendőn át éltem misszionáriusként Afrikában, többek között például Ghánában. Akkoriban sajnos arrafelé igencsak áldatlan állapotok uralkodtak, sok ember éhezett, és az országban diktatúra volt. Az utak járhatatlanok voltak, tanulási lehetőség nem nagyon volt, és mégis, az emberek; főleg a legszegényebb rétegek, nagyon nyitottan fogadták a keresztény vallás közvetítette értékeket. Szerencsére az utóbbi időben már ott is sokat változott a helyzet pozitív irányba. Nagyon kedvelem Magyarországot, és külön örülök annak, hogy a Katolikus Tábori Püspökség nem csupán a katonákkal, hanem a katonacsaládokkal és a katonák gyermekeivel is törődik, mégpedig ilyen nagyszer? tábor formájában" – mondta az öt nyelven beszélő apostoli nuncius, akinek a Vatikán nagyköveteként egyik legfontosabb feladata a pápa személyének képviselete hazánkban. Amellett, hogy tartja a kapcsolatot a helyi egyház és a Szentszék között, különféle együttműködési megállapodások tető alá hozatalában is szerepe van, illetve tanácsokkal látja el a helyi püspököket. „És az is nagyon fontos feladatom, hogy minden nap tanuljak magyarul!" – tette hozzá mosolyogva – természetesen magyarul – Michael August Blume, aki különböző formátumú plakátokon Ferenc pápa képmását hozta ajándékba a táborozóknak.

 

 

A zalacsányi táborlátogatás előtt az érsek atya képet kapott a tábor eddigi tizenhét évének legfontosabb történéséiről. Idén három turnusban százharminc gyereknek van lehetősége arra, hogy teljesen elszakadva a virtuális tértől egy felejthetetlen hetet töltsenek a Kis-Balaton térségében. Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke, és dr. Alácsi Ervin őrnagy, vezető kiemelt tábori lelkész elmondták: a tábor legfontosabb értéke az, hogy akár életre szóló barátságok is szövődhetnek – és szövődnek is – a gyerekek között.

 

 

A csapategységet többek között olyan programok teremtik meg, mint az állatokkal és növényekkel való ismerkedés, a barlangtúra, vagy éppen a közös strandolás. Elhangzott: a táborba történő jelentkezésnek nem feltétele még csak a vallásosság sem, de természetesen a lelki útravalót is minden nap megkapják a táborozók.

 

ÜNNEP SZARAJEVÓBAN

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

Összevont rendezvényen emlékeztek meg a magyar honvédelem napjáról, a hősök napjáról, a békefenntartók napjáról, valamint a pünkösdről a Bosznia-Hercegovinában szolgáló magyar békefenntartók május 30-án, a szarajevói Butmir-táborban.

Az állománygyűlésen Horváth József őrnagy, katolikus tábori lelkész elevenítette fel az 1849. május 21-én történteket. Mint mondta: Budavár visszafoglalásának napja, mint a magyar honvédelem napja él tovább az utókor emlékezetében, őrizve valamennyi hős emlékét, aki életét áldozta Magyarországért.

 

 

Baráth Ernő dandártábornok, az EUFOR Parancsnokság törzsfőnöke John Fitzgerald Kennedy idézetével szólt a katonákhoz: „Ne azt kérdezd, hogy mit tud tenni érted a hazád, hanem azt, hogy te mit tudsz tenni a hazádért!” Mint mondta, a mai, gyorsan változó világban nemcsak attól válhat valaki hőssé, hogy feláldozza az életét valamely hadszíntéren, hanem attól is, ha teljesíti katonai esküjében foglalt kötelességeit és a katonai értékekhez híven szolgálja országát, áldozatát pedig a haza gondoskodással fogja meghálálni.

 

SZENTMISE MINDEN KATONÁÉRT

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

Az MH Altiszti Akadémián tartották a Magyar Honvédség központi szentmiséjét a honvédelem napja alkalmából május 21-én.

A szentmisét Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke tartotta, és részt vett rajta dr. Ruszin Romulusz, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára is.

A szertartáson Ferenc pápa 2018-as chilei látogatása során elhangzott gondolataiból idézett Berta ezredes: „A köz javát – miként a szeretetet, az igazságosságot és szolidaritást az ember nem egyszer s mindenkorra szerzi meg, hanem azt újból és újból minden nap meg kell szereznie." A helynök kiemelte: „A katonai szolgálatban feladatunk, hogy mindig meglássuk, mi Isten akarata, mit kíván tőlünk a nemzet, mit kíván tőlünk a mi szeretett hazánk".

 

 INTERJÚ HORVÁTH KORNÉL TÁBORI LELKÉSSZEL

A segítség akkor segítség, ha célzott, azt adjuk, amire szükség van

Eredeti megjelenés: magyarhirlap.hu 

A koronavírus miatt tért idő előtt haza Kongóból Horváth Kornél katolikus tábori lelkész, aki itthon a határszakaszt védő katonák között folytatta szolgálatát.

Kongóban önkéntes munkát végzett, a koronavírus-járvány kitörését követően magyar határvédő katonák mellett dolgozott. Mivel tölti szolgálatát egy tábori lelkész? Mit tapasztalt a járvány idején a hivatásosok és mit a lakosság részéről? Horváth Kornél katolikus pappal, tábori lelkésszel beszélgettünk.

– A járvány kitörése előtt utazott Afrikába, hogy segítsen a bajba jutott helyieken. Honnan jött az ötlet, hogy Kongóba menjen?

– A kongói önkénteskedés ötlete egy baráti beszélgetés alkalmával merült fel az orvos Tordai Bertalan és köztem. Először nem volt konkrét helyszín, csak az igény, hogy a tudásunkkal „kezdjünk” valamit. Viszonylag hamar eldőlt, hogy az úticél Afrika lesz, ekkor kaptunk egy lehetőséget az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárság­tól, Azbej Tristan államtitkártól és csapatától, amely teljes körű anyagi és infrastrukturális hátteret adott. Kongóra azért esett a választás, mert az államtitkárság régóta kapcsolatban van az országban él? szerzetes-orvossal, Hardi Richárddal, így mindkettőnk „szaktudása” – Bertalan orvosi hivatása és az én papságom, ami mellett rendelkezem egy úgynevezett „harctéri életment? katona” végzettséggel – hasznosulni tudott. Egy hónapra terveztünk, de az élet közbeszólt.

– Erre azért majd térjünk vissza! Mi volt a feladat Kongóban?

– Minthogy sem franciául nem tudunk, sem a tsiluba nyelvet nem beszéljük, már a kiutazás előtt tudtuk, hogy elsősorban fizikai, szereléssel kapcsolatos feladatok fognak ránk várni. Elégedettek voltunk ezzel, hiszen mindketten azt valljuk, hogy a segítség akkor segítség, ha célzott, és azt adjuk, amire szükség van. Az előttünk álló egy hónap az előzetes tervek szerint úgy nézett volna ki, hogy hét–tíz napot egy kabindai kórházban töltünk egészségügyi feladatokat végezve, az időnk többi részét pedig Mbuyi-Maji-ban, a Richárd testvér által vezetett szemészeti klinikán. Fekete-Afrikában a klinika fogalma más, mint Európában. Az áramot generátorok biztosítják, és nincs vezetékes víz. A mi feladatunk egy elektromos rendszer kiépítése volt, amely biztosítja az esővíz kiszivattyúzását a ciszternából a víztoronyba egy szűrőberendezésen keresztül, és ezzel megoldja a kórház tisztavíz-ellátását. A rendszer elektromos részét építettük volna ki, ha végig maradunk.

– Mi szólt közbe?

– A koronavírus. Idő előtt haza kellett jönnünk. Nem örültünk neki, de megértettük, és figyelve a helyzet alakulását, azt kell mondanom, az államtitkárság tökéletes időben tökéletes döntést hozott. Hatalmas háttérmunkával szereztek nekünk helyet az utolsó repülőgépre, ami elhagyta a Kongói Demokratikus Köztársaságot, és még be tudott repülni Európába. A hazamenetellel kapcsolatban végig éreztük a mögöttünk álló csapatot, napi kapcsolatban voltunk az itthon lévő segítőinkkel, percre pontosan követték és lereagálták a felmerülő helyzeteket, problémákat.

– Ekkor jött az ötlet, hogy a vírushelyzetben folytatják a szolgálatot?

– Először is két hétre karanténba kerültünk. Aggódva figyeltük mindketten a híreket, követtük az eseményeket. A karantén letelte után visszatértem az alakulatomhoz, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiára, Szentendrére. Bozó Tibor dandártábornoknak az volt a kérése, hogy töltsek annyi id?t, amennyit csak tudok a Nógrád megyei határszakaszt biztosító katonák között, akik a koronavírus miatt elrendelt határzár betartásáról gondoskodnak.

– Hogyan teltek itt a napjai?

– Változatosan. Igyekeztem minél több időt a katonák között lenni, ezt tartom egyébként is a hivatásunk, a tábori lelkészség egyik legfontosabb feladatának. Gyakran reggeltől estig látogattam a különböző helyszíneken szolgálatot teljesít? katonákat, amikor pedig volt rá lehetőségem, ott aludtam, ahol a katonák töltötték a pihenőidejüket. Most már egy felkészítésen vagyok, hamarosan külszolgálatra megyek.

– Milyen hozzáállást tapasztalt itthon a járványhelyzetben?

– Az élményeim nagyon jók. A katonák lelkesek, maximális odaadással, fegyelmezettséggel látják el feladataikat. A civilek részéről is csak pozitív visszajelzésekről tudok, megfelel? volt a hozzáállásuk a kijárási korlátozások idején. Sokan most találkoztak először a honvédséggel ebben a szerepkörben. Türelmesen és fegyelmezetten viselték a civilek is a helyzetet. Remélem, ez így is marad!

 Afrika és a félbemaradt munka nem hiányzik?

– De igen, szeretnék visszatérni, bár erre nem látok sok esélyt. Nem hittem el, de Afrikába tényleg bele lehet szeretni, amit láttam, az nagyon pozitív és vonzó számomra. Bertalannal együtt az önkényeskedésről sem szeretnénk a jövőben lemondani. Igyekszem a jövőben ennek megfelelően alakítani az életemet, tervben van bővebb egészségügyi ismeretek, kompetenciák megszerzése.

– Meséljen egy kicsit a tábori lelkészségről! Mit kell tudni erről?

– Magyarországon ma tizenkét katolikus tábori lelkész és egy püspök van. Annak ellenére, hogy különböző helyőrségekben szolgálunk, valamiképp hasonló módon végezzük a munkánkat. Persze sokban különbözünk életkorban, feladatorientáltságban, ambícióban, vagy éppen „hadrafoghatóságban”.

– A tábori szolgálatnak viszonylag hosszú múltja van, több jeles egyházit mondhatnánk a magyar történelemből, aki had mellett szolgált. Kik a példaképei?

– Sok múltbéli példaképről beszélhetnék, mint mondjuk Kapisztrán Szent János, a tábori lelkészek védőszentje, de említhetném azokat is, akik zivataros történelmünk háborús időszakaiban végezték szolgálatukat. Hála Istennek, most béke van. Másféle kihívásokkal kell szembenéznünk, más a kor, mások az elvárások. Tabódy István és a bencés Nádasi Alfonz alakja, munkássága, életműve nagyon tetszik, őket tartom a közelmúlt papi példaképeinek egy tábori lelkész számára. Alfonz atya a hadifogságot választotta azért, hogy a rábízottakkal legyen, ez az önfeláldozásnak az a formája, ami egy katonapaptól megkövetelhető. Tabódy atya élete pedig tele volt vargabetűkkel, akárcsak az enyém. Személyesen sajnos nem ismertem egyiküket sem, de sokat olvastam róluk.

– Hogyan látja, milyen az ideális tábori lelkész?

– Noha ezen sokat gondolkodtam, és biztos nem én vagyok a kompetens személy ennek a kérdésnek a megválaszolására, mégis, megpróbálom megfogalmazni. A honvédség olyan világ, ahol sokat számít a hitelesség és az, hogy hogyan is állsz a bajtársakhoz. Elöljáróként, beosztottként egyaránt. Alapvetően kétféle vezetési modell létezik, leegyszerűsítve az egyik az „előre!”, a másik pedig az „utánam!”. Azokat a vezetőket, akik az első? módszert preferálják, kevesebb megbecsülés övezi, mint azokat, akik az „utánam!” elve szerint vezetik a rájuk bízottakat. Ezenfelül, ha emberileg és szakmailag hiteles vagy, elismerést fogsz kiváltani a katonákban.

– Miben áll egy tábori lelkész hitelessége?

– Szakmai hitelességből, ami nem feltétlenül azonos a legmagasabb szint? teológiai tudással, hanem inkább a hozzáállástól függ. Mivel a lelkész egy külön szakma a seregen belül, így kimondva-kimondatlanul más szemmel néznek minket, mint egy más beosztásban lévő katonát. Sokkal megbocsátóbbak. Azt viszont – teljesen jogosan – elvárják, hogy akkor és ott, amikor „helyzet” van, azt abszolváld.

– Biztosan sokan megkérdezik, de nem véletlenül: hogyan lehet a két hivatást, a papit és a kato­nait összeegyeztetni?

– Erre évekig az volt a sztenderd válaszom, hogy ötvenegy százalékban papnak, negyvenkilenc százalékban katonának kell lenni. Az elmúlt időben viszont megváltozott a véleményem. A honvédségnek, ha ránk van szüksége, akkor száz százalékban papra van szüksége. Azért van ránk szüksége, mert papok vagyunk. Egyszerűbben fogalmazva, minket azért „tartanak”, hogy papok legyünk. Nem tudunk katonai erényekben versenyezni azokkal, akik éjjel-nappal katonák. Könnyen válhatunk nevetség tárgyává. Éppen ezért nem is szabad. Ahogy egy orvostól sem azt várják el, hogy kiváló lövész legyen, úgy tőlünk sem ezeket a hagyományos katonai jártasságokat kérik számon. A másik fontos dolog szerintem, hogy meg kell találni a hangot nagyon különböző hátterű? emberekkel. Hiszen katona a közkatona, a tábornok, a jogász, az egészségügyi dolgozó is. Különböző intellektusú, hátterű, motivációjú emberek. Nekem az a tapasztalatom, hogy egy jó tábori lelkésznek feladatvégzése során inkább hallgatagnak és befogadónak kell lenni. Önérzetes emberek vagyunk – a katona talán a különleges élethelyzete miatt hatványozottan –, de tudnunk kell hallgatni. És ha mégis meg kell szólalni, akkor nagyon meg kell válogatni a szavainkat, mert a lelkész szava más súllyal esik a latba. Tudnunk kell mondani valamit a közkatonának is, a tábornoknak is, a jogásznak is, az egészségügyis katonának is.

– Mi a legnagyobb kihívás?

– Speciális helyzetünkből fakad az, hogy ami a legnagyobb kihívás, az egyben a legnagyszerűbb lehetőség is: a külszolgálat. Kevés papnak adatik meg az, hogy hosszú hónapokig oly módon legyen együtt a hívekkel, ahogy egy tábori lelkésznek. Ha a felkészítés idejét is beleszámítjuk, akkor általában hét-nyolc hónapon keresztül minden egyes nap ugyanazt az életritmust éljük, mint azok a katonák, akik külföldi szolgálatot vállalnak. Ez nehéz. Hisz ahogy ők, úgy mi is távol vagyunk a családunktól, ahogy ők, mi is kimaradunk fontos családi eseményekből. Sok időt töltünk együtt, sok kérdés merül fel, sokféle indíttatás születhet meg, ami elindít egy embert a kereszténység útján. És nekünk itt helyt kell állni, rendelkezésre kell állni. Minden ember életében van olyan időszak, ami nehéz. Ez alól a pap sem kivétel. Egy pap is „nyalogathatja sebeit”, de nem akkor, amikor szükség van a munkájára. Talán ez a kulcs: mindig és minden körülmények között oda tudj állni a mellé a bajtársad mellé, akinek valamilyen okból szüksége van rád.

 

 „VALÓJÁBAN MÉGIS CSAK EGY

KÖZÖSSÉGI LÉTEN ALAPSZIK AZ EMBERISÉG”

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

Berta Tibor ezredessel, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynökével beszélgettünk a karanténlétről, a tábori lelkészek helyzetéről, az online jelenlétről, történelmi tapasztalatokról és hivataluk jelenlegi működéséről. 

Januártól nyomon követhettük a koronavírus-járvány terjedését a világban, mely márciusban Magyarországra is megérkezett. A világ többi országához hasonlóan nálunk is számos korlátozó intézkedést vezettek be, melyekkel addigi életünk sok szempontból kilépett megszokott folyásából. Milyen változásokat hozott ez a folyamat a Katolikus Tábori Püspökség életében, hogyan fogadták?

Engedje meg, hogy először a szubjektív benyomásaimról beszéljek. Megmondom őszintén, hogy sokakhoz hasonlóan engem is letaglózott a hirtelen bezáródó világunk képe. Mert azért mégis csak egy nagy aktivitásban éltünk addig, ami hirtelen megszűnt. A püspökség életében is érezhet? volt a változás, hiszen sok eseményünket és programunkat kellett leállítanunk. Liturgiáink, rendezvényeink, áhítataink, a már közelgő? Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatos teendőink, a nyári táborunk megszervezése mind mind leállt. Azzal kellett szembesülnünk, hogy jóformán alig tehetünk valamit. Szorult helyzet azonban valamiképpen csiszolja az elmét, szokták mondani, így március 19-én az a gondolat fogalmazódott meg, hogy imádságra, fohászra hívjuk a honvédelemben dolgozókat. Kiküldtünk egy közleményt, melyben leírtuk, hogy a kialakult helyzethez alkalmazkodva, bár elmaradnak a rendezvényeink,  lehetőséget kínálunk egy közös, vagy együttes imádságra, melyet minden este 9 órakor elvégezhetünk odahaza. Ez az ötlet találkozott a Tatán szolgáló tábori lelkészünk, Markovics Milán Mór százados kezdeményezésével. Neki a tatai dandárnál van egy saját katonalelkészi weboldala, amin a mostani helyzetben kialakított egy úgynevezett Karanténkápolnát. A két kezdeményezés kapcsolódott és kialakult a Karanténkápolna adás, benne az úgynevezett esti áhítat, amely egy újszövetségi szentírási részből és egy közbenjáró- és hálaadó imádságból, fohászból áll. Szép lassan valamennyi katonalelkészünk, munkatársaink és a honvédelem más szervezeteinél dolgozók is bekapcsolódtak ebbe a közös esti áhítatba. Ez a hetenként, péntektől péntekig tartó esti imádság szöveges formában megtalálható a püspökség honlapján, és online is követhető a püspökség Facebook oldalán, így mindenki számára tetszés szerint elérhető, és egyénileg vagy otthon a családban is elvégezhető.  Térben külön, de időben együtt, közösen imádkozunk. Emellett tábori lelkészeink végzik a szolgálatukat a különböz? alakulatoknál, igaz ez a tevékenység a korlátozások miatt jelenleg szűkebb keretek között valósulhat meg, így jellemzően négyszemközti beszélgetésekre van lehetőségük, de a jelenlétük állandó, a korlátozási intézkedéseket betartva tartják a kapcsolatot a katonákkal. A missziókban tartózkodó tábori lelkészeink is hasonló körülmények között végzik szolgálatukat.

Közösségi eseményeink – a járvány következtében – sok esetben a valós térből átkerültek az online térbe. Így van ez az online szentmisékkel is. Egyre több fórumon látni a megjelenésüket, népszerűségüket. Önök gondolkodnak még olyan tartalmakban, melyekkel növelhetik az online jelenlétüket?

Minden vallásban és felekezetnél a kultuszesemény, így a Katolikus Egyházban például a szentmise és annak megélése alapvetően egy közösségi, fizikai jelenléten alapuló lét és bármennyire is jónak, hasznosnak vagy érdekesnek tűnik ez az online világ, ez azért mégsem a valóság. Egymás szemébe nézni, együtt, egymás mellett imádkozni, a liturgia során kezet fogni, ezek mind részei egy közösségi jelenlétnek, mely egy szentmisén megvalósul. Ez online módon lehetetlen. Ha egy kamerába, egy mobiltelefonba nézek és a másik oldalon szintén van valaki, aki egy képernyőt néz, akkor csak a szavak maradnak és a technikai eszközeink üressége, mely lehetetlenné teszi a közösségi létezés megteremtését. A tapasztalat azt mutatja, hogy nagyon nagy számban jelentek meg szentmisék az online térben. Vannak jó példák, és mostani közvetítések fontos üzenettel bírnak, hiszen az evangélium hirdetése minden helyzetben nagyon értékes tud lenni. De azt sem szabad elfelejtenünk, – amire már utaltam az előbb –, hogy valójában azért mégiscsak egy közösségi léten alapszik az emberiség, melyet most szétszakít ez a járvány. A közösségi létre való igényünket kell megőriznünk és fenntartanunk a bezártság alatt is, és nem szabad belekényelmesednünk abba, – a most kényszernek tűnő – helyzetbe, hogy létezésünk sok formája online is elvégezhető. Jelen kell lennünk. Nagyon bízunk abban – és ezek a közbenjáró és kérő imádságaink ezt az üzenetet is hordozzák, és pont azért vannak –, hogy szép lassan szétszakadozzon ez az elválasztó fal, ami most közöttünk van és gátolja a valóságban történ? találkozásainkat. Talán már most fontos lenne arra is gondolnunk, hogy mi lesz azután, ha újra együtt lehetünk a valóságban, nem csak az online terekben. Reméljük, az emberiség nem azt fogja a bezártságból leszűrni, hogy majd megnézem online a misét, amikor időm van rá, nem kell jelen lennem. Teológiai és egyháztani szempontból is fontos a fizikai jelenlétünk: amikor azt mondjuk, hogy Jézus Krisztus valóságosan jelen van a szentmisében, akkor nekünk is valóságosan ott kell lennünk. Az online mise az én – bár bizonyára sajátságos és kissé karcos – felfogásom szerint egy nagyon jó és szép érzelmi vigasztaló töltődés – amivel nincs is probléma –, de az egyfajta több, kevesebb lelki megnyugváson kívül, azért nem ez a kereszténységünk kultuszban való megélésének a módja, akárhogy is nézzük. Jézus azt mondja, „vegyétek és egyétek, ez az én testem"; ezt nem lehet online módon végezni. Online nem lehet étkezni, ebédelni, vacsorázni. Az is tapasztalat, hogy egyház hagyományában találkozunk a lelki áldozás gyakorlatával, mely különleges helyzetekre és életállapotokra, a Jézus Krisztussal való teljes egyesülés vágyára vonatkozik, valamint több feltétel esetén lehet élni ezzel és alkalmazni. A katolikus tábori lelkészek – legalábbis nagy és széleskörű online nyilvánossággal jelenleg nem mutatnak be közvetített szentmisét, de a közös, vagy egy időben végzett, online is elérhető imádsággal, illetve egy-egy ünnephez vagy vasárnaphoz kapcsolódó gondolatokkal jelen vagyunk a világhálón a Karanténkápolna révén.

Az életünket befolyásoló tényezők napról-napra változnak, alakulnak. Mennyire lehet ilyen helyzetben tervezni a jövőt? Gondolok itt a különböző programjaikra, az ország több pontján folyó tábori lelkészi szolgálatukra.

Folyamatosan nyomon követjük a járványhelyzet alakulását és próbáljuk felmérni, hogy mi az, amit esetleg nem kell elhalasztanunk a programjaink közül. Jelenleg arra várunk, hogy szétszakadjon ez a bennünket elválasztó háló. Amennyiben könnyítések lesznek, akkor a távolságtartás szabályainak a betartásával egy-egy programunkat meg tudjuk majd valamiképpen valósítani, bár valószínűleg erre még várni kell. Folyamatosan mérjük fel azt is, hogy a katonáknak és a katonacsaládoknak milyen igényeik lennének és hogy mi ezeknek hogyan tudnánk eleget tenni.  Most tehát várunk erre a bizonyos jövőheti bejelentésre (az interjú április 27-én készült – a szerk.) a korlátozó intézkedésekkel kapcsolatban, hogy mi fog történni és mi az, ami esetlegesen és szép lassan már megengedhető. A katonalelkészek természetesen saját maguk is megpróbálnak a laktanyákban kialakítani egy sajátságos kapcsolatot a katonákkal, amellett, hogy ebben a központi Karanténkápolna adásban mindenki vállal szolgálatot. A tábori püspökségen is ugyanúgy folyik az élet, tehát a hivatali munka nem szűnt meg, a korlátozások betartása mellett dolgozunk tovább. Egyfajta várakozás és tervezés van jelenleg, és reméljük, hogy lassan jó irányba fordulnak a dolgaink, de érezzük azt is, hogy nem egy könnyű helyzet ez jelenleg. Nemcsak nekünk nem könnyű, az egész emberiségnek fájdalmas állapotokat és nehézséget okoz.

Mi az, ami ezekben a nehezebb helyzetekben is er?t ad önöknek és mi az, amivel önök tartják a lelket másokban?

A hit egy nagyon fontos dolog. Szembetűnőek lettek az Istenbe való kapaszkodás különböző formái, amit most már jó pár hét után különböző fokban és intenzitással ugyan, de számosan átélhetnek a mostani körülmények között. Alaposan fölborultak az életünk mindennapi dolgai és teendői, hiszen az irodában is másképpen tevékenykedünk, például a papíralapon érkező leveleket másképpen kezeljük és még sorolhatnám. Van, ami kicsit és van, ami nagyon megváltozott. Próbáljuk tartani egymással a kapcsolatot telefonon, gondolom így van ezzel most minden ember. Megpróbálunk legalább egy telefonhívással, sms-sel, email-lel segíteni másokon, ugyanakkor mindannyian látjuk, tapasztaljuk, hogy azért ez mégsem ugyanaz, mint a találkozások valósága. Amellett, hogy a hitünk nagyon sok mindenen átsegíthet bennünket, nagyon elgondolkodtató ez az egész időszak. A bezártság maga és a várakozás, hogy mi lesz akkor, ha ennek vége lesz.

Ön, hogy látja, a bezártságunk okozhat egy olyan jellegű befelé figyelést, amiből elindulhat egy olyan folyamat, ami globális szinten változást hozhat az életünkben?

Sokan mondják, hogy mennyire meg fog változni az életünk és bizonyos szempontból ez bizonyára így is lesz. Azonban a történelmi tapasztalat, a világról és azon belül is magáról az emberről szerzett ismeretek bizonyos fokú óvatosságra inthetnének. Az előbb említett tapasztalatokra alapozva nem tartom elképzelhetetlennek azt sem, hogy ha hirtelen mindenki megkapná a vakcinát és a helyzet megnyugtatóan rendeződne, akkor pillanatok alatt visszaállna minden a régi kerékvágásába, vagyis az emberiség nagy többsége valószínűleg ugyanúgy folytatná az életét, mint ahogy az a vírus előtt volt.  Valahogy úgy alakult, vagy úgy alakítottuk ki, hogy a modern kor embere rögtön túl próbálja magát tenni a problémákon és igyekszik azokat azonnal elfelejteni. Pedig talán most nem felejteni kellene, hanem emlékezni és ebben az emlékezésben a megtapasztalt dolgoknak a földolgozása lenne az igazi cél. Azt megfogalmazni, hogy mit sikerült tanulnunk ebből az időszakból, mik azok a tapasztalatok, amelyeket fölhasználhatunk a következő, előttünk álló időszakra. Most nem járványhelyzet megakadályozásáról vagy a védekezésről beszélek, hiszen az a szakemberek feladata. De azt megfogalmazni, hogy valójában milyenek is az emberi kapcsolataink, azt mindenkinek saját magának kell elvégeznie. Az is értékes felismerés lehetne, hogy mi az, ami igazán fontos az emberi létünkben és mi az, ami kevésbé az, mi az, ami felesleges. A bezártság alatt bizonyára sokakban átrendeződnek a fontossági sorrendek, látjuk, hogy sok, korábban elengedhetetlennek tűnő dolog, igazából felesleges az életünkben. Teljesen laikusként számomra magában a koronavírusban is nagyon érdekes, hogy bár az egész világ retteg tőle, – kisarkítva persze – de egy egyszerű, alapos kézmosással elpusztítható. Az emberiség megtanul kezet mosni, megtanulja azt, hogy ne nyúlkáljon állandóan az arcához és még sorolhatnám azokat, az alapvető? cselekedeteket, amiket már a vírus előtt is betarthattunk volna. A végtelen nagy bonyolultságban és összetettségben mindig van valami, ami nagyon egyszerű, nem kell hozzá semmilyen bonyolult eszköz.  Ennek kapcsán is szükséges átgondolni az életünket.

Említette a történelmi tapasztalatot. A Katolikus Egyház nem szűkölködik történelmi tapasztalatok terén, ha a kényszer? bezárkózásról beszélünk. Mutathatja ez a több ezer évre visszatekint? tapasztalat az utat a jelenlegi helyzetben?

Az a tapasztalat és hagyomány, amivel a Katolikus Egyház rendelkezik – amire, ha valaki szán egy kis időt és jobban belegondol – az egyfajta kiutat mutathat. Azonban ez biztosan nem elég a jelenlegi helyzetünk megoldására. Teljesen mások a különböző korok helyzetei, akár a korakereszténységet nézzük, amikor a katakomba egyház létezett, a keresztényüldözéseknek a korát, amikor tényleg titokban találkozhatott csak a keresztény közösség. Ha a későbbi korszakokat vizsgáljuk, láthatjuk, hogy államilag és hatóságilag és más egyéb módon is betiltották vagy üldözték már a kereszténységet, kényszerült már bezárkózásra és megtanult, ezzel együtt élni. Tehát nyilván van ebben valamiféle tapasztalat, amelyeket, hogy ha előveszünk, akkor látjuk azt, hogy az egyház minden emberi gyarlóság, gyengeség ellenére tudott működni, mert ezt a közösséget valójában nem a szerkezete tartja igazában életben és egyben. A kezdetek kezdetén, amikor megtörténik Jézus elfogása, elítélése, megfeszítése, és a harmadnapra való föltámadása, az apostolokat és a tanítványokat egy nagyon érdekes helyzetben láthatjuk. Jézus, amikor a föltámadása után megjelenik, egy retteg?, félelmében bezárkózó, reményeitől megfosztott és megkeseredett gyülekezetet talál. Nem véletlenül mondja nekik, hogy „Békesség nektek!" és „Ne féljetek!". Tehát már ott, mindjárt a kezdet kezdetén egy nagyon érdekes bezárt léte van a kereszténységnek, amiből aztán Jézus föltámadásával, megjelenéseivel és bátorításaival, illetve a Szentlélek eljövetelével indul el az egyház. Tehát van egy fajta történelmi tapasztalatunk arra, hogy ebben bezártságban, ebben a megszorított létben is lehet létezni. Az Istennel való kapcsolatunkat ez nem befolyásolja. Tény és való, hogy a közösségi létünket, valamiképpen igen, de ugyanakkor ezek az esti áhítataink pont azért vannak, hogy az egyidőben való imádság, fohász, az együtt való lét, az valamiféle közösséget teremtsen. Az egyház, bárhol is vagyunk, akár Északon, akár Délen, akár Keleten, akár Nyugaton valamiképpen ugyanazt imádkozza, miként a szentmiséinkben is ugyanaz történik. Mindig ugyanaz hangzik el, mindig ugyanazért fohászkodunk, ugyanazért imádkozunk, ugyanazért adunk hálát, tehát akár be vagyunk zárva, akár van egyfajta szabadságunk, a létezésünk megegyezik. Az Isten felé fordulásunk mindig ugyanaz. Ez egyfajta erőt tud adni, egyfajta bíztatást tud adni nekünk, még akkor is, ha már sokadik hete vagyunk térben egymástól külön. Azért hozzátenném, hogy a mi karanténlétünk a sok-sok nehézségével együtt össze sem hasonlítható a korábbi korszakok bezártságának körülményeivel, vagy akár azoknak az embertársainknak a helyzetével, akiknek ezt a vírust nyomorúságos körülmények között kell átvészelnie. Nekünk van vizünk, áramunk, van élelmünk, ami sok helyen sokaknak nem adatott meg. Ott, ahol sokkal nyomorúságosabb volt az élet eddig is, most még keservesebbé vált. Lehet, hogy ez a tapasztalat is rá kéne, hogy döbbentse a világot arra, hogy jobban kellene az emberi közösségekkel foglalkoznia. Jobban kellene talán azzal foglalkozni, hogy mi is történik ebben a világban valójában, akár a globalizációra, akár a természetvédelemre, akár a világunk törékenységére, akár az ember megsebzettségére gondolunk. Remélem, hogy az emberiség, amikor túljut ezen a vírus okozta járványon, elindul egy mélyebb szint? egymásra való odafigyelés irányába.

 

 „NEM INFLUENSZERKEDNI AKARTUNK,

HANEM VALÓDI,  MÉLY TARTALMAT LÉTREHOZNI”

Markovics Milán Mór századossal, a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár katolikus tábori lelkészével beszélgettünk

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

 

Mindannyiunk megszokott életét felforgatta az új típusú koronavírus megérkezése Európába és Magyarországra. Önt és a tatai dandár katonáit hogyan érték ezek az események és a velük járó korlátozások?

A koronavírussal kapcsolatos hírek először külföldön értek. Egy németországi konferencián vettem részt, ahol pont koreai kollégákkal ebédeltünk és ők már akkor kapták a híreket, miszerint egy, az egész világra kiható járvány van kibontakozóban. Amikor Berlinből elindultam haza, akkor ott már mindenkin érezni lehetett – főleg a Távol-Keletről jövőknél –, hogy baj lesz. Sejtették, sejtettük, hogy valami történni fog, de még nem volt világos számunkra, hogy ez ténylegesen mivel jár majd.

Hazaérkezésemkor itthon ebből még nem éreztem semmit. Az Olaszországból érkező hírek voltak azok, amelyekből mi magyarok és egész Európa gondolhatta, hogy nagy a baj. Onnantól kezdve már mi is készültünk. Azt azért hozzátenném, hogy aki katona lesz és olyan hivatást választ, ami az élet határhelyzeteivel foglalkozik, az az ilyen rendkívüli eseményekre másképpen reagál. A katonára és a lelkészre sokan úgy néznek, hogy amíg nincs rájuk szükség, addig csak útban vannak, de ha eljön a krízis, az alapvetően változtatja meg ezt a hozzáállást. A lelkész a lelki és spirituális biztonságunkért szolgál, a katona meg a személyes és az ország biztonságának érdekében végzi feladatát. Én személy szerint azt éreztem, hogy hirtelen értelmet nyert minden, amit eddig tanultam, csináltam, és amire készültem. Teljes lényegében tudom elvégezni a szolgálatomat akkor, amikor nem a megszokott mindennapjainkat éljük, hanem abból ki kell lépnünk, és minden egyes lépésnek sokkal nagyobb súlya van. Szóval egy felfokozott, szolgálatra készen álló hangulatba kerültem és azt tapasztaltam, hogy a környezetemben is egy ilyen gondolatok fogalmazódtak meg.

Szolgálati helyén, közvetlen környezetében, a tatai dandárnál milyen reakciókat tapasztalt, azon kívül, amit az imént említett? Megkeresték önt esetleg külön is?

Van egy nagyon jó profilképkeret a Facebookon, ami így szól: „A hivatás szólít minket, hogy te otthon maradhass!”  Számomra ez egy szimpatikus üzenet és jól leírja, hogy mi, akik a honvédségben szolgálunk, hogyan viszonyulunk most ezekhez az időkhöz. Eleinte a természetes bizonytalanságot éreztem mindenkin, mert – ahogy sokan mondják – valójában ez is egy háború. Bill Gates fogalmazta meg, hogy olyan, mint egy világháború, csak most mindannyian egy oldalon állunk.  A laktanyában éreztem: sok emberben ott van a bizonytalanság, mivel – természetes módon – aggódtak a családjukért. De egy katonának valahol az is a dolga, hogy ilyenkor erőt merítsen a bajtársi közösségből és egy jó értelemben vett alázattal végezze a szolgálatát. Nekem tábori lelkészként ilyenkor meg kell őket hallgatnom, hogy tudják és érezzék: elmondhatják azokat a dolgokat, ami kérdésként bennük felmerül. Elmondhatom, lelkipásztorként több feladatom lett, de elsősorban lelkigondozói szempontból.

Aztán később, amikor életbe léptek a korlátozó intézkedések, az emberekkel történő kapcsolattartás és beszélgetés, a személyes kapcsolattartás lehetősége beszűkült. Ekkor jött elő a kérdés, hogy miként lehetne megszólítani az embereket, akikkel nem tudok találkozni, s már ekkor egy online kapcsolattartási formában gondolkodtam. A dandár vezetése nagyon jól reagált az eseményekre: a parancsnokkal, valamint az alakulat pszichológusával megbeszéltük a legfontosabb teendőket, amelyekkel a katonák szolgálatát segíthetjük. Ennek eredményeként a tábornok úr – a személyügyet is bevonva – létrehozta a Humán Tanácsadó Csoportot. Később egy, a dandárhoz érkezett önkéntes műveleti tartalékos orvos alezredes segítségével még hatékonyabb humánmunka bontakozott ki. Feladatunk és szaktudásunk szerint igyekszünk a parancsnok munkáját támogatni.

Említette, hogy a korlátozások bevezetésével egy online kapcsolattartási formán gondolkodtak, ami a Karanténkápolna néven meg is valósult. Mennyire volt önnek új ez a fajta, az online térben történő kommunikáció?

Nekem már a ’80-as években volt egy Commodore 16-os számítógépem, utána meg egy Commodore 64-esem, és azokkal nagyon sokat dolgoztam. Két osztálytársammal már akkoriban sokat játszottunk számítógépes játékokkal, különféle programokat írtunk basic és quick basic nyelven. Így mondhatom, hogy már elég korán bekerültem és beletanultam a számítástechnika világába. Aztán a ’90-es években kezdett igazán elterjedni az internet és a saját készítés? online média. A baráti társasággal mi viszonylag korán kezdtük el a honlapgyártást, így elmondhatom: tőlem soha nem állt távol az online, számítógépes technika, a digitális világ. Ennek is köszönhető, hogy a mostani helyzetben azon kezdtem el gondolkodni, miként lehetne az online jelenlétet úgy megvalósítani, hogy ne tömegtartalmat gyártsunk. Az online térben körülnézve jól látható, hogy mindenki próbált valahogy reagálni a járvány kirobbanására. Az Egyház például – ahogy én látom – eléggé gyorsan reagált és azok, akiknek volt valamilyen előképzettségük – de még olyanok is, akiknek ez eddig egy ismeretlen világ volt – nagyon hamar jelentkeztek saját tartalommal. Sokan rájöttünk ara, hogy a mozgóképes formátum a legkifejezőbb, s ahol megjelenik egy ismerős arc, aki tartalmas dolgot tud produkálni, ott lesz közönség is. Így kezdtem el én is gondolkodni azon, mit lehetne adni úgy, hogy az a Magyar Honvédség és az Egyház keretein belül is kompatibilis legyen, azaz megfeleljen az egyházi szempontoknak és a honvédségi elvárásoknak is. Jeleztem az elöljáróimnak: nekem vannak ötleteim.

Az lehet látni az interneten, hogy nagyon sokan amolyan spirituális „gyorséttermet”, csinálnak, amikor tartalmat hoznak létre, és ez nem jó.  Azt tudtam, hogy a mi online jelenlétünknek két irányba nem szabad elmennie. Az egyik ez a „gyorsétteremi” forma, ami túl felszínes. Ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy az sem célravezető, ha mi is istentiszteletet, szentmisét közvetítünk online. Így olyan megoldást kerestem, ami úgy adhat valami tartalmasat a minket nézőknek, hogy az megőrzi spirituális jellegét, és újfajta módon biztosítja a szabad vallásgyakorlást a katonák és hozzátartozóik számára. Így jött a Karanténkápolna ötlete.

Honnan jött a név és milyen tartalmat érhetnek el azok, akik meglátogatják a felületeiket?

A karantén elnevezés ugye adta magát. Emellett a tábori lelkész kifejezés angol nyelvű változata, a chaplain, aminek latin eredetije jelent lelkészt és kápolnát is. Mivel mi, tábori lelkészek kis templomban szolgálunk, tábori körülmények között, ezért adta magát, hogy ezt a kifejezést használjam én is, és így lett Karanténkápolna a műsor neve. A logó készítésekor pedig a pestisjárványok idején használt pestis-doktor álarcot, valamint egy keresztes lovagot hívtam segítségül, aki – spirituális értelemben – harcol a járvány ellen. Ahogy Pál apostol is mondta: „Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik.”

 

 

Az eredeti koncepciónk az volt, hogy a Karanténkápolna során olyan tartalmat adjunk, amit akkor is elmondanánk a katonáknak, ha nemcsak időben, de térben is együtt lennénk. Ebben az egyházi hagyományok is segítségünkre vannak. A vasárnapi mise prédikációját – amit úgy nevezünk, hogy homília vagy igehirdetés – tartottuk a legalkalmasabbnak elmondani ezen a csatornán keresztül. Tehát nem akartunk egy teljes istentiszteletet, vagy szentmisét közvetíteni. Viszont szerettünk volna olyasmit adni, amire akkor is tud valaki figyelni, ha otthon tartózkodik, de éppen mással van elfoglalva. A visszajelzések alapján az ötlet működik. Eleinte nekünk sem ment minden könnyedén, de figyelve a minket követőkre, folyamatosan fejlődtünk és mára látszik már, hogy mi a célszer? irány, miközben folyamatosan várjuk továbbra is a visszajelzéseket.

A püspökség általános helynökének, Berta Tibor ezredesnek kezdeményezésére indult el az este 21 órai áhítatunk, ami tulajdonképpen egy imádság, melyben imádkozunk a járványban elhunytakért a járvány miatt szolgálatban lévőkért – beleértve az egészségügyben dolgozókat, a katonákat a rendőröket és sorolhatnám még. A technika segítségével felvettem a kapcsolatot a missziókban szolgáló tábori lelkész kollégáimmal és – az egyik kollégám javaslatára – összevágtam egy olyan anyagot, amiben nem egy ember mondja el az imát, hanem a tábori lelkészek rögzítették annak egy-egy rájuk eső sorát. Ezeket megosztottam a közösségi oldalainkon. Azt már az elején megbeszéltük, hogy mi nem influenszerkedni akarunk, hanem valódi, mély tartalmat létrehozni, ezért ezek a videók nem érhetőek el nyilvánosan, csak egy-egy linken keresztül. Természetesen, aki veszi a pár kattintásnyi időt, az csoportosítva a ktp.hu-n meg a csatapap.wordpress.com-on is megtalálja az adásainkat. Sok katona jelzi nekünk, hogy otthon, a hozzátartozóikkal, családi környezetben is nézik ezeket a videókat, ami külön öröm nekünk. A fialatok véleménye ebben a műfajban amúgy is fontos, számítunk rá a jövőben is.

Hogyan látja, ha véget ér a járvány, ezek az online térben formálódó közösségek élővé válhatnak?

A járványt követően természetesen másképpen kell majd megszólítanunk az embereket, mert a mostani egy teljesen más állapot. Az biztos, hogy akik már követnek minket, azokat könnyebben elérjük majd a jövőben is, így reméljük, ha valaki hallott erről a kezdeményezésről, az a járványt követően is keresi majd a kapcsolatot velünk. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a világ egyre jobban digitalizálódik és ez a fajta kapcsolattartás nem fog eltűnni. Nekünk pedig arra kell törekednünk, hogy ezt a lehet? legjobb és legszakmaibb formában tegyük. De természetesen nagyon várom már, hogy a katonák fizikálisan is visszatérjenek a templomokba és újra ilyen formán is szabadon élhessenek a vallásgyakorláshoz való jogukkal.

 

ESTERHÁZY-DÍJJAL TÜNTETTÉK KI BÍRÓ LÁSZLÓ TÁBORI PÜSPÖKÖT 

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu  

A Rákóczi Szövetség és az Esterházy János Emlékbizottság 1991 óta rendezi meg emlékünnepségét, amelynek keretében minden évben Esterházy-emlékplakettet és elismerő oklevelet adományoznak. Idén Bíró László katolikus tábori püspököt és Frantisek Lízna csehországi jezsuita szerzetest tüntették ki az Esterházy-díjjal.

Az Esterházy János emlékülést és díjátadó ünnepséget március 8-án, vasárnap az Országház felsőházi termében tartották meg, ahol mások mellett részt vett Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes.

Ünnepi megnyitóbeszédében Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető miniszter Gróf Esterházy János öröksége egyszerre egyetemes és nemzeti örökségéről beszélt. 

Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár Bíró László római katolikus püspök életútját és munkásságát méltatva elmondta: a püspök sokat tett Esterházy János újra temetéséért és a boldoggá avatási eljárás elindításáért. 2017-ben Alsóbodokon részt vett és beszédet mondott a felvidéki politikus újra temetésén.

Méltatta, hogy Bíró László mindent megtesz a családokért, mindig fontos volt számára a házasság szentsége. Hozzátette: mindenkihez szelíden, „szerető gyengédséggel fordul”, és ebben a szellemben segíti a honvédség lelki megújulását is.

Ezt követően Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke és Martényi Árpád, az Esterházy János Emlékbizottság elnöke adta át az elismerést Bíró László püspök részére, akit az ünnepségen Berta Tibor ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke képviselt.

 

 „MINDEN MISSZIÓMBA 

EGY KONKRÉT ELHATÁROZÁSSAL MEGYEK”

Horváth Kornél főhadnaggyal, a szentendrei MH Altiszti Akadémia katolikus tábori lelkészével beszélgettünk 

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu  

Kornél atya 1981-ben született. Gyermekkorát – már a diktatúra fokozatosan enyhülő közegében – Ráckevén töltötte. „A nyolcadik osztály befejezéséig végig jártam hittanra, templomba, de nem azzal a szándékkal, hogy egyszer majd pap legyek. Egyszerűen csak jó volt a társaság, érdekesnek találtam, amiket tanultunk. Az elsőáldozásom előtti héten kereszteltek meg” – mesélte. Az általános iskola utána Győrben folytatta tanulmányait az orsolyita nővérek Prohászka Ottokár Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumában. „Nagyon jó osztályfőnököm volt, Kálmán Imre atya, aki fiatalos lendületével, hivatásához való hozzáállásával mutatta meg nekünk, hogy az Egyház keretein belül is lehet nevetve és sok esetben »vagányul« létezni. Ennek hatására én akkor már, kisebb-nagyobb megszakításokkal, de eljátszadoztam a papság gondolatával.”

 

 

Érettségi után, – nem azzal a konkrét szándékkal, hogy pap legyen – jelentkezett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karára. Tervei között szerepelt, hogy hittantanárként vagy más szakos pedagógusként tér majd vissza volt iskolájába. Egyetemi tanulmányai alatt is hol erősen, hol kevésbé, de munkálkodott benne a papság gondolata. „Negyedév környékén, jutottam arra a megállapításra, hogy még a munkába állásom előtt pontot kell tennem ennek a kérdésnek a végére. Ha nem teszem ezt, akkor lehet, hogy ez az egész életemben egy olyan nyitott kérdés marad, amivel nem fogok tudni mit kezdeni” – mondta. Ennek a döntésének fényében, jelentkezett ötödév után a Fehérvári Egyházmegyébe papnövendéknek. Azonban az élet ekkor még más irányba terelte: „már közeledett a szentelésem ideje, de én az els? év végén még is úgy döntöttem, hogy nem akarok pap lenni. Hosszas mérlegelés után jutottam arra a megállapításra, hogy én egy ilyen egész életre szóló döntésnek a meghozatalára még nem állok készen, így 2006 őszén eljöttem a szemináriumból.”

A munkakeresés időszaka után 2007. március 1-jén szerelt fel Tökölön a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében, mint tiszthelyettes. Megszerette ezt az új világot és közeget. „Én ebben az időben Istentől ugyan nem, de az Egyháztól messzire sodródtam. Templomba nem jártam, imádkozni is egyre ritkábban imádkoztam” – mesélte. Azonban az élet újra közbeszólt, mivel Kornél atya egy előléptetéssel járó nevelőtiszti beosztást kapott a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben. Az új megbízatás költözéssel is járt, így elhagyva Ráckevét, Sopronban telepedett le. Mindannyiunk életét alakítják a nem várt fordulatok, így volt ez az atya életében is: „abban az időben Sopronban volt plébános korábbi osztályfőnököm, Kálmán Imre atya, akinek hatására először indultam el a papi hivatás felé. Emlékszem egy csütörtöki napon elhatároztam, hogy elmegyek misére, Imre atya meglepődött, hogy ott találkozunk. Pár hónap leforgása alatt már minden nap ott voltam a misén. Fölolvastam, ministráltam. A papság gondolata újból erősen munkálkodott bennem, és idővel egy egyházközségi napon ott Sopronban megláttam egy tábori lelkészt. Szinte fizikailag úgy éreztem, mintha mellbe vágtak volna. Akkor én ott tudtam, hogy nekem ez az utam. Tíz évnyi vívódás végére került pont az életemben” – elevenítette fel a bels? elhatározás megszületésének pillanatait Kornél atya.

 

 

2011. június 11-én szentelték pappá, 2012. szeptember 1-től pedig átkerült a büntetés-végrehajtás állományból a honvédséghez. 2013-ban már első? KFOR missziójára indult. „Nagyon szívesen megyek külszolgálatra, mert azt tartom a tábori lelkészi élet csúcsának. Egy misszióban történ? szolgálatunk minden olyan elemet tartalmaz, ami a tábori lelkészség forrása is egyben. A nap 24 órájában együtt vagyunk a katonákkal, meghallgatjuk és támogatjuk őket. Én is és ők is érzik, hogy érdemes tábori lelkészként jelen lennünk.”

Kornél atya négy eddigi KFOR missziója során közel két évet töltött külszolgálatban. Első missziójával kapcsolatban elmondta: „nyilvánvalóan az első tartogatja a legtöbb kihívást. A rutintalanság, a terepismeret hiánya eredményezi azt, hogy az ember nehezebben rázódik bele a külszolgálat közegébe. De ha ez ember talpraesett, ha alázatos és képes tanácsot vagy útmutatást kérni a rutinosabb katonáktól, akkor minden megoldható és mindenki megtalálja a helyét.”

A missziók elején, fontos, hogy a katonák először emberként fogadják el. Ha kiépült ez a bizalmi kapcsolat a bajtársakkal, akkor már papként is számítanak rá és kialakul a szolgálat alatt egy közösség. Ennek a légkörnek a megteremtéséhez elengedhetetlen, hogy a tábori lelkész folyamatosan a katonák között járjon, figyelemmel hallgassa őket és aktívan jelen legyen a kontingens életében. „Az első misszióm alatt történt nálunk egy haláleset. Azokon a katonákon, akiken láttam, hogy nagyon megviseli őket a legközelebbi bajtársuk elvesztése, mondtam, hogy tudják hol lakom, bármi van jöjjenek be hozzám, ne érdekelje őket, hogy hány óra van. Jöjjenek be és ott leszek velük. Emlékszem dörgött, villámlott, ömlött az eső, éjfél múlt, amikor verték az ajtómat és mondták: »Gyere atya menjünk sétáljunk, beszélgetni akarunk veled.« Mentem. Róttuk a köröket a zuhogó esőben a tábor körül. Amikor megálltunk a srácok körbe álltak és mesélték az élményeiket az elhunyt bajtársukkal kapcsolatban és indultunk tovább. Így végeztük el a gyászmunkát. Nekem ez egy olyan meghatározó élményem, amit soha nem fogok elfelejteni, azokkal a srácokkal nekem ma is jó a kapcsolatom” – emlékezett vissza.

 

 

A katonalelkész életéhez hozzátartoznak az olyan felemelő pillanatok is, mint a misszióban történő megkeresztelkedés, mely fontos ünnep a hitélet szempontjából is, de a kontingens életében egyaránt. „Ezek nagyon jó és fontos események egy adott szakasz, raj életében. Mindenki összefog, hogy megünnepelje a frissen megkeresztelkedettet. Én mindig szentmisén keresztelek, és igyekszem a misszió végére hagyni, hogy egy lelki többlettel is gazdagodva térhessen mindenki haza”. A misszió alatt megkeresztelkedők indíttatásával kapcsolatban Kornél atya elmondta: „mindig meg szoktam kérdezni, hogy mi a motivációjuk. Van, aki azt mondja, hogy figyelve a világban zajló eseményeket jutott arra az elhatározásra, hogy ő így akarja kifejezni, hogy a keresztény kultúrkörhöz tartozik. Van, aki esküvőt akar, van, aki csak egyszerűen érdeklődik és nyit a hit felé. Mindenki más és más motivációból fakadóan indul el ezen az úton” – tette hozzá.

A misszióban kialakult hitéleti, mély emberi kapcsolatoknak köszönhetően többen a külszolgálat után is felkeresik Kornél atyát, hogy keresztelje meg gyermeküket, vagy adja össze őket a párjukkal.  A bajtársakkal való kapcsolat kiépítésében fontos, hogy az ember tudatosan készüljön a misszióra és legyen benne egy elhatározás. „Én minden missziómba egy konkrét elhatározással megyek ki, például: nem jövök haza úgy, hogy minden egyes bajtársammal legalább egy szót ne váltsak” – emelte ki.

 

 

Mint mondta: szerinte fontos, hogy a tábori lelkész – mindazon túl, hogy elvégzi a kötelességeit, azaz készül a szentmisére, egyeztet más nemzetek tábori lelkészeivel és szervezi a kirándulásokat – a lehető legtöbb időt a bajtársakkal töltse. „Igyekszem a katonák között lenni minden felszabaduló időmben. Beszélgetni velük, bekapcsolódni a mindennapjaikba. Én voltam járőrben is, elmentem »túsznak« egy gyakorlaton. Meg kell nézni, hogy egy ember, hogy tud bekapcsolódni hasznosan egy misszió életébe. Ez már az ember saját habitusán és egyéni kezdeményezőképességen múlik. Ezektől lesz aktív a jelenlétünk a szolgálatban.”

Egy misszió komoly tanulási folyamat a tábori lelkész számára is. Kornél atya szerint az ember olyan fontos dolgokban fejlődik, mint a türelem erénye és az empátia. Ezek a tapasztalások elkísérik a mindennapokban is. Ahogy elkísérik a misszió utáni időkre a kialakult bajtársi kapcsolatok is, melyekre mindig szívesen emlékszik vissza.

 

 „AMIKOR A LELKÉSZ FÉL ÉVIG EGYÜTT ÉL

ÉS SZOLGÁL A KATONÁKKAL”

Kálinger Roland őrnaggyal, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis katolikus tábori lelkészével beszélgettünk

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu   

Kálinger Roland őrnagy – ismertebb nevén Rozsé atya -, az MH 86. Szolnok Helikopterbázis katolikus tábori lelkésze 1973-ban született Szombathelyen. Édesanyjának köszönhetően elsőosztályos kora óta járt hittanra és ministrálni így már gyermekkorától kezdve természetes volt számára a templomi környezet. Mint mondta: akkori hitoktatója nagy hatással volt rá. „Az ő életét látva a hivatás gondolata, az, hogy én pap szeretnék lenni, már egész kisgyermek koromban felötlött bennem, megmozgatta a szívemet. Harmadik osztályos voltam általános iskolában, amikor egyszer hazamentem és mondtam édesanyámnak, hogy én pap szeretnék lenni és talán attól a pillanattól, hogy én ezt akkor kimondtam, attól olyan természetes volt nekem, hogy az én utam a jó Isten szolgálata felé tart.” A rendszerváltást tinédzserként élte meg és „bár voltak úgymond olyan szakmák, olyan hivatások, ami felé kacsingattam – a történelem és a régészet is érdekelt – de valójában mindig is pap szerettem volna lenni. A jó Isten megsegített és biztos, hogy nagyanyám, édesanyám is sokat imádkozott azért, hogy az álmom valóra váljék.” – mondta.

 

 

1988-tól már a győri bencés gimnázium tanulója volt két évig, innen a kőszegi Jurisich gimnáziumba került. „A jó Isten egy vargabetűt tett bele a gimnazista létembe, és azt hiszem ez így volt tökéletes: a bencés gimnázium zárt világa és a kőszegi civil gimnázium teljesen nyitott, liberális világa. Mind a kettő kellett ahhoz, hogy negyedik év végén, amikor jelentkeztem a teológiára, hogy ezt a döntésemet úgy tudjam meghozni, hogy láttam mind a két világot”. Az érettségi után újra Győrbe vezetett az útja, ahol a Püspöki Hittudományi Főiskola hallgatója lett, 1997-ben szentelték pappá és a Szombathelyi Egyházmegye szolgálatába állt. Hittanosaival, cserkészeivel, házasközösségével aktív kapcsolatot ápolt, közös programokkal – legyen az kirándulás, terepjárós túrák a gyerekekkel, fáramászás. „Próbáltam megszerettetni az emberekkel a Jó Istent, úgy, ahogy én azt elképzeltem, hogy egy boldog élettel, egy vidám életen keresztül tudja megszólítani az embereket.” – mesélte.

Tizenhárom évig volt a szombathelyi egyházmegyében káplán és plébános, amikor 2009-ben, Kölnben egy ifjúsági találkozón megszólította volt tanára, az akkori tábori püspök. „Ismert, ismerte a személyiségemet és ő kérdezte meg, hogy lenne-e kedvem tábori lelkésznek lenni. Annyira természetes volt a kérdése és annyira nem idegenkedtem ettől a dologtól, hogy rögtön igent mondtam rá. Úgy éreztem, hogy ez az új kihívás tartogat annyi érdekességet, annyi kihívást a számomra és annyi feladatot, amit egy falusi plébános nem biztos, hogy nap mint nap megél.”

 

 

Tizenegy év katonalelkészi tapasztalattal a háta mögött Rozsé atyának van összehasonlítási alapja. „Egy egyházmegyei lelkipásztor és egy tábori lelkész között szerintem az a különbség, hogy a hívek hétköznap, vasárnap, ünnepnapokon elmennek a templomba, és a plébániára a közösségekbe. A tábori lelkészi szolgálatban a lelkésznek kell a katonákhoz mennie. Az a klasszikus közösség, ami egy plébánián létrejön, a katonáknál más módon alakul ki. Mélyebb és szélesebb spektrumú a lelkész és az egyes katona között a személyes kapcsolat, mint a plébánián a plébános és a hívek között” – összegezte.

2009-ben lett szerződéses katona és 2010 elején, alig pár hónap katonai szolgálat után kezdetét is vette első missziója. „Az EUFOR-misszióban voltam, Szarajevóban és a tábori lelkészi feladatokkal párhuzamosan az volt a feladatom, hogy a katonáknak hétvégi programot szervezzek. Kulturális, kirándulás, túra, mindenféle programot, hogy egy kicsit ki tudjanak zökkenni a megszokott kerékvágásból ki tudjanak kapcsolódni, fel tudjanak töltődni. A tábori lelkészet csúcsa mindig a külszolgálat. Amikor fél évig a lelkész együtt él szolgál a katonákkal. Együtt reggelizünk, együtt veszünk részt a kiképzésen, az oktatásokon, együtt nézzük este a filmeket, együtt vagyunk – már aki eljön – az istentiszteleteken, a szentmiséken és ezt a fél évet együtt formálódjuk” – mondta.

 

 

Rozsé atya eddig összesen két évet töltött külföldi missziókban. Misézett erdőben, tábori asztalon, de katedrális szer? kápolnában is. Előfordult, hogy olyan volt a biztonsági helyzet, hogy a karabélya is ott volt a szentmisén. Karácsonyozott külszolgálatban és húsvéti misét is tartott. A szarajevói EUFOR-t, 2011-ben egy afganisztáni PRT misszió követte, majd 2015-ben Koszovóban a KFOR missziós szolgálat, míg utoljára 2018-ban indult külszolgálatra Irakba, az IKBK misszióba. „Nincs két egyforma misszió és minden külszolgálatomra szívesen emlékszem vissza. Mindig a nemzetközi környezet és a nemzetközi környezet kihívásai esnek nekem a legjobban. Amikor a tábori lelkész kimegy egy misszióba, akkor hirtelen »nemzetközi kinccsé« változik, ugyanis Szarajevóban sem volt az osztrákoknak katolikus lelkésze és segítenem kellett misét tartani, s most az IKBK-ban is három hónapig én voltam az egyetlen katolikus lelkész a bázison, így nekem kellett az olaszoknak az amerikaiaknak a magyaroknak misézni. A tábori lelkészi tevékenység 0-24-es szolgálat, mindig is úgy éltem a katonák között, hogy bármikor elérhet? és bármikor megszólítható legyek. Jártam hozzájuk, m?helysátorba, raktársátorba a dohányzóhelyiségbe, hogy ott legyek köztük és találkozzak velük”.

Négy missziójából kettőt a muszlim világban töltött. Afganisztánban még az árvaházba szánt Máltai Szeretetszolgálatos dobozokon lévő máltai keresztet is le kellett ragasztaniuk.  Ezzel ellentétben Irakban, „az IKBK-ban, amikor bementünk a keresztény negyedbe, akkor kétemelet magas Mária-szobor, keresztek az utcasarkokon, harangozás hallatszott, tehát egy muszlim világban teljesen jelen volt a kereszténység.”

Afganisztánban és Irakban is rendszeresen lehetősége volt beszélnie az ott élőkkel. „Találkoztunk Afganisztánban olyan emberekkel, akik 60 éves korukban láttak először orvost, a magyar orvost, aki kiment egy faluba és ránézett ott a betegekre” – mesélte. A muszlim világban eltöltött egy év alatt Rozsé atya a hitről és annak jelentőségéről és a két kultúra különbözőségéről megállapította, hogy „egy muszlim ember elfogadja, hogy valaki más vallású: te keresztény vagy, ezt elfogadják, azt nem fogadják el, hogy ha hitetlen vagy. Az nem fér a fejükbe, hogy hogyan lehet hit nélkül élni, mert őket pont az segíti át az élet nehézségein”.

Missziós tábori lelkészi szolgálata tele van felemelő pillanatokkal és természetesen mélypontokkal is. A megtéréseket természetesen a felemelő pillanatok közé sorolja. „Ezeket szoktam úgy hívni, hogy sikertörténet, nem az én sikertörténetem, hanem annak az embernek a sikertörténete, aki rátalált az Istenre. Vagy akit megszólított az Isten és azt a megszólítást elfogadta. Minden misszióban keresztelek. Fél év szoros együttlét, összezártság, sok-sok beszélgetés, hittanóra, felkészülés azt eredményezi, hogy vannak emberek, akik nyitnak. Nem egy olyan katona van, akit én kereszteltem meg misszióban, vagy idehaza, aztán hozta a gyerekeit, hogy kereszteljem meg. Talán ezek a legörömtelibb dolgok a tábori lelkész életében”.

A mélypontokkal kapcsolatban elmondta: „ahogy a külszolgálatban lévő katonáknak, vannak nehéz pillanatai, előfordul, hogy egy tábori lelkész is mélypontra kerül a misszióban. Ugyanakkor azt szoktam mondani, hogy félre kell tenni a saját önsajnálatunkat és a saját bajainkat, és úgy kell a lelkipuskapor-készletet felhalmozni, hogy erre a fél évre elég legyen. Voltak olyan helyzetek, betegség, baleset, halál, amikor nem volt könnyű erősnek lenni, de nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy gyengének lássanak, ugyanakkor embernek kell látniuk minket. Azt hiszem, hogy a legbensőségesebb pillanatok azok, amikor bejönnek hozzánk a katonák és látjuk a könnyet a szemükben és mernek megnyílni, merik elmondani belső érzéseiket.”

A missziók számára is önismereti és tanulási folyamatok is egyben. „Az EUFOR misszióban nagyon érdekes volt, ahogy a falak bomlottak le, ahogy rájöttem arra, ahogy megtanultam azt, hogy hogyan kell lebontani a falat a katonák és köztem, és azokkal az emberekkel, akikkel 2-3 lépés távolságból beszéltünk a misszió elején, a mai napra igaz jóbarátokká váltunk. Amit Afganisztánban megtanultam az az, hogy nagyon fontos a hit. Akár keresztény, akár más, de az embernek legyen hite, az viszi el?re az életben.” – állapította meg.

A missziókban kialakuló közösségek hazai környezetben történ? tovább élésének tapasztalatairól Rozsé atya elmondta: „bár önként mennek a katonák, azt tudni kell, hogy egy misszió egy kényszerközösség. Sokszor olyan emberek vannak egymás mellett, akik amúgy a civil életben talán nem keresnék egymás társaságát. Az a féléves misszió ott kint bajtársakká teszi az embert, ami nem biztos, hogy itthon folytatódik barátként. Ugyanakkor egy-egy bajtárssal olyan kapcsolatba keveredik az ember, hogy a kint megélt barátságot itthon is folytatja, mert olyasmit kaptunk kint egymástól, ami az itteni folytatást fontossá teszi. Vannak olyan bajtársak, akikkel misszió után, lassan tíz év után is tartom a kapcsolatot és az azért jó érzés, hogy az a fél év az ő lelkükben és az én lelkemben is olyan nyomot hagyott, amit nem akarunk kitörölni.”

 

75 ÉVE ÉRT VÉGET BUDAPEST OSTROMA

2020. február 13.

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

A második világháborúban, a budapesti harcokban hősi halált halt katonák és polgári áldozatok emlékére tartott megemlékezést a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum február 13-án, a budai Várban. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1945. február 13-án ért véget Budapest ostroma. A 108 napig tartó küzdelem mintegy 38 ezer polgári áldozatot követelt.

 

 

A megemlékezésen Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke kegyeleti imával emlékezett az áldozatokra.

 

A DONI HŐSÖKRE EMLÉKEZTEK

2020. január 10.

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

 

A Don melletti ütközetekre, valamint az 1943-as doni áttörésre emlékezett a honvédelmi tárca Budapesten, január 10-én.

 

 

Hetvenhét évvel ezelőtt, 1943. január 12-én kezdődött a doni áttörés, amelyben a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg több mint százezer katonája esett áldozatul. A Honvédelmi Minisztérium, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Honvéd Hagyományőrző Egyesület az évforduló alkalmából közösen tartott központi megemlékezést pénteken.

 

 

Az esemény a Mátyás-templomban kezdődött, ahol Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke mutatott be megemlékező szentmisét a tábori lelkészi kar jelenlevő tagjaival.

 

 

Az évfordulós rendezvény központi helyszínén, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán Németh Szilárd parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes emlékezett meg a 77 évvel ezelőtti eseményekről.

 

 

„Tudjuk, sajnos, tízezreknek nem adatott meg a hazatérés, meghaltak, elvesztek, megsebesültek, megbetegedtek. A háborús poklot túlélt hős magyar honvédeink és munkaszolgálatosaink mellett rájuk emlékezünk katonai tiszteletadással, szentmisével, kegyeleti imával minden esztendő januárjában Magyarországon, a Kárpát-medence szerte és e határokon túl egyaránt. Tisztelet a Hősöknek, kegyelet az Áldozatoknak!" – mondta beszédében Németh Szilárd.

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva