ANGYALBŐRBEN IS KERESZTÉNYNEK LENNI

 

Új Ember, 1994. április 24.

 

Beszélgetés Ladocsi Gáspárral

1952-ben született Nagybajcson. 1977-ben szentelték pappá. A Budapesti Hittudományt Akadémián doktorált 1978-ban. 1979-81. között a római Patrisztikus Intézetben (Augustinianum) folytatott tanulmányokat, s patrológiából szerzett licenciátust. 1977-től az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára. 1991-től pápai káplán.

Az egyház a múltban el volt zárva a katonaságtól. Kalocsai katonaidőmre visszaemlékezve, súlyos vétségnek számított a laktanya szomszédságában lévő székesegyház látogatása. Volt-e Ön katona?

1970-72 között teljesítettem katonai szolgálatot Lentiben. Annak a papi korosztálynak vagyok a tagja, amelyet teljes létszámban besoroztak.

Milyen emlékeket őriz ezekből az időkből?

A katonaságot mindig fontosnak tartottam a nemzetnek és értékeinek emberhez méltó védelmében, bár kispap koromban, majd papként is találkoztam olyan mozgalmakkal, amelyek a krisztusi tanítást szembe akarták állítani a katonai szolgálat teljesítésével. Már a régmúltban, a II-III. században fölismerhető egyeseknél, például Tertullianusnál ez a szembehelyezési szándék. Emlékezzünk Szent Istvánra vagy Szent Lászlóra: az ő alakjukat nem lehet elválasztani a haza védelmének, a vitézségnek és a lovagiasságnak a gondolatától. Nem mindegy, hogy milyen katonai eszmény van jelen a nemzet életében. Fontos, hogy az ifjúságot megedző, egészséges nevelés folyjon a Magyar Honvédségnél és a Határőrségnél. A fizikai állóképességre és a fegyelemre nagy szüksége van a fölnövekvő személyiségnek. A honvédelmi szolgálat idején a fiatalok sajátos élethelyzetben ismerhetik meg, milyen velejárói vannak az emberségnek. Megmutatkoznak a fizikai és pszichikai, a jellembeli erények és gyöngeségek egyaránt, s hogy mennyire test-lélek egység az ember. Sorkatonai szolgálatomra visszaemlékezve: rádöbbentem arra, nem szabad az idő múlását várni, hanem a katonai időt is fel kell használnom személyiségem gazdagítására, tapasztalatszerzésre és ismereteim gyarapítására. Negatív élményekre is emlékeznem kell, hiszen minden katonaviselt hordoz magában a honvédséghez fűződő kisebb-nagyobb lelki karcolásokat. A kispapokkal az akkori politikai álláspont miatt bizony sokszor „kiszúrtak". Előfordult, hogy rám parancsoltak, másszak föl a kályha tetejére és ott imádkozzam. Máskor vigyázzállásban kellett elviselnem az elöljárók legdurvább káromkodásait. Komoly, de mégis pozitív lelki próbát jelentettek az ilyen esetek: hogyan tudom elviselni az igazságtalanságot, az emberek erőszakosságba bújtatott gyengeséget. Mindent összevetve, nem sajnálom a katonaságnál töltött éveket.

Napjainkban a Bokor-mozgalom elutasítja, tagjaik nem egy esetben megtagadják a katonai szolgálat teljesítését. Most, amikor a katonaság már nem párthadsereg, hanem a Magyar Köztársaság Honvédsége, mennyire tekinthető helytállónak ez a fajta magatartás, illetve föloldható-e az ennek következtében az egyházon belül jelentkező ellentét?

Egyre kevésbé lesz feszültségforrás. A fegyveres katonai szolgálat mellett ma már lehetőség van alternatív katonai szolgálat teljesítésére. Ha valaki lelkiismeretbeli parancsnak érzi, vagy képtelen személyiségének egészséges fejlődésébe beleépíteni a katonaság gondolatát, annak módja nyílik arra, hogy valóban indokolt esetben alternatív szolgálatot teljesíthessen. Azt azonban nem tudom elképzelni, hogy egy fiatal mindkét lehetőségre nemet mondjon, ugyanakkor igényt tartson a társadalom közjavaiból való részesedésre. A régi rendszer ideológiájában ateista, egyházellenes volt, azzal együtt, hogy különbséget kell tenni az ötvenes évek és a hetvenes-nyolcvanas esztendők hatalmi magatartása között. A katonaság mindig az államhatalomhoz tartozik. Sokaknak erkölcsi konfliktust jelenthet, hogy az ateista, egyházellenes, antidemokratikus államrendet a katonai szolgálat teljesítésével támogassák. Ma azonban a társadalom politikai berendezkedése egyre inkább az állampolgárok javából táplálkozó közjót tartja szem előtt. Magyarországon a kereszténység többségben van, a mai állami vezetés kinyilvánítja a keresztény hagyományokhoz fűződő kapcsolatát, s több vezető politikus vállalja, vallja meg kereszténységét – ilyen körülmények között az említett erkölcsi kétség feloldódik. A Bokor-közösség katonasággal szemben elfoglalt álláspontjának a múltban valósabb okai voltak, mára azonban tompult az éles ellentét, s nem hiszem, hogy a jövőben nagyobb konfliktus okozója lehetne.

A rendszerváltozást követően szabadabbá vált a hitoktatás, az ifjúság keresztény szellemű nevelése. A tizennyolc éves kortól kezdődő esztendők azok - a katonaköteleskor -, amikor a fiatalok személyisége felnőtt világnézete kialakul. Milyen feladatokat jelent az ő lelki gondozásuk?

Mindenütt, ahol az egyház tagjai, az egyház fiatal tagjai jelen vannak - hiszen a katonakorú ifjúság jelentős részét alkotják -, az egyház felelősséggel tartozik értük. Meg kell találni katonai körülmények között is a keresztény értékekben való elmélyülés, az egyéniség alakításának lehetőségeit és biztosítékait.

Vajon a katonakorú fiatalok között milyen arányban találunk keresztényeket? Egyes vélemények szerint a mai fiatalok - különösképpen a sorkötelesek - nem kötődnek az egyházhoz.

A magyarság keresztény hagyományú nép. A nemzet saját értékeinek megbecsülésére és megőrzésére törekszik. Ezért a keresztény értékeknek és a hitnek a magyar társadalom alakításában meghatározó szerepük volt és lesz. Az egyháznak az a feladata, hogy minden élethelyzetben felmutassa az emberi értékeket és biztosítsa híveinek a krisztusi életét.

A tábori lelkészi szolgálat fölállítása gyakorlati kérdéseket is, fölvet az egyház számára. Amikor csökken a papság létszáma, illetve magas az átlagéletkora, tud-e megfelelő számú és korú lelkipásztort állítani az új területre?

A feladat nagy, de ennek is meg kell felelni. Olyan személyiségeket kell odaállítanunk, olyan munkát kell végeznünk minden területen - így a katonai pasztorációban is -, hogy az valóban életlehetőséget hordozzon és bontakoztasson ki.

A pap, az egyház iránt sok esetben akkor nyilvánul meg fokozottabb várakozás, amikor valaki bajba, kritikus élethelyzetbe kerül. A katonaság a sajátos élethelyzet mellett a fiatalok útkeresésével is együtt jár. Milyen - ha úgy tetszik - tehertétel, s egyben küldetés vár a tábori lelkészekre?

Az egyház sajátos területen végezheti küldetését a katonai pasztorációval. Az embereket ott is meg kell tartani, és meg kell tudni nyerni Krisztusnak. Ez annyit jelent, hogy éppen az élet nehéz helyzeteiben legyenek képesek a krisztusi életforma tanúi maradni. Ebben természetesen segítségre van szükségük.

E.I.