EGÉSZSÉGES GYÖKEREK JÖVŐNK ÉPÍTÉSÉHEZ

Új Magyarország, 1994. május 13.

A Szent István Bazilikában ma szentelik püspökké Ladocsi Gáspár tisztelendőt. Ladocsi atya az Esztergomi Teológia Szeminárium professzora a Magyar Televízió Kánon programjának szakértőjeként közismert személyiség. A felszentelés előtti napokban arra kértük, szóljon néhány szót a jövőről, vállalt küldetéséről.

Szent Pál szavai mindennél jobban kifejezik a tábori lelkészi szolgálat lényegét: „Használjátok fel az időt” – szól az intelem, s nekünk lelkészeknek ez a küldetésünk. Az, hogy használjuk fel az időt, azt az időt, amit e fiatal sorkatonák a honvédségnél eltöltenek. Legyünk ott velük, s amikor szükségük van ránk, tudjanak hozzánk fordulni.

Több, mint négy évtizede, 1951-ben megszűnt a honvédségnél a lelkipásztori szolgálat, most ennyi év távlatában mi a legfontosabb teendője az egyháznak?

Európában azokban az országokban, ahol fejlett volt a polgári demokrácia, ott történelmi folyamatossággal valamilyen formában működött a tábori lelkészség, mint ahogyan Magyarország történelmében is, ha visszapillantunk, évszázadokon át kísérhetjük figyelemmel a lelkipásztorok küldetését. Éppen ezért úgy érzem, hogy a múltba tekintve, a hagyományokra támaszkodva, de a mai magyar valóságnak megfelelően kell a lelkipásztori szolgálatot végeznünk. Hiszen a honvédelem és a kereszténység kapcsolódása is régtől fogva ismert, s a ma fiatalságának is meg kell érteniük az identitását, úgy szoktam mondani, hogy egészséges gyökerek nélkül nincs egészséges élet.

Mennyivel másabb a honvédségen belüli lelki szolgálat vagy megfordítva a kérdést, miért kell, ha úgy tetszik civil és katonai lelki szolgálat?

A lelki szolgálat ugyanazt jelenti a honvédségnél is, mint amit a civil életben. Csupán a szolgálat helye miatt, azért, hogy sorkatonák számára tesszük lehetővé a hit gyakorlását, abban lehet különbséget vonni. A fiatalok, akik egy évre sorkatonákká lesznek, talán önmaguknak nem is tudják megfogalmazni mindazokat az érzéseket, amelyek ilyenkor foglalkoztatják. Azt, hogy ez a felnőtté válásuk kezdete vagy legalább is eddigi életük után most más lesz. Felnőttként fel kell vállalniuk sok fontos dolgot, amelyet egy szóval felelősségként foglalhatunk össze. Felelősek lettek nemcsak önmagukért, hanem bajtársaikért, fegyverükért, hazájukért is. S mivel minden ember más és más lélek, ezeket a hatásokat nem egyformán élik meg. Ezért kell, hogy ott legyünk mellettük, amikor kétségeik vannak, amikor bizonytalanok az élet dolgaiban, akkor mi tudjuk megmutatni számukra a helyes utat. A döntés akkor is az egyéné, de fontos, hogy legyen kitől kérdezniük, legyen aki meghallgatja őket, aki tanácsot tud adni. A lelkipásztor a megújulás lehetőségét mutatja meg azok számára is, akik netán úgy érzik: nincs tovább. Segítséget szeretnénk adni a jelenben a jövő építéséhez.

A hétköznapokban hol és hogyan lesznek jelen?

Ezt ma még nem tudom, mivel a közeljövőben fogjuk ezeket a részleteket megbeszélni. Egyet azonban fontosnak tartok megemlíteni, a lelkipásztori szolgálat önkéntes. Nehogy bárki is azt gondolja, a honvédségnél kötelező a hitélet, mert erről szó sincs. Mindenki saját lelkiismerete szerint dönti el, hogy szükségesnek tartja-e a vallásgyakorlást vagy sem. Korábban, amikor a tábori lelkészi szolgálat működését sem engedélyezték, akkor elfelejtkeztek arról, hogy mi mindig az embert és nem a fegyvereket szolgáljuk. Az értékek védelme, az otthon, a család, a barátok, a haza szeretete az egyháztól elválaszthatatlan fogalmak, s hisszük, hogy a fiatalok hazaszeretetre nevelésében eddig is sokat tudtunk tenni, s ezt szeretnénk a jövőben is.

Egyház és fegyverek, nem ellentétes fogalmak ön szerint?

Nem, ha megfelelően értelmezik, hiszen már az Ószövetségben is olvashattunk arról, hogy a közös értékeket meg kell védeni. Tehát a fegyver az védelmet jelent, ha helyesen gondoljuk. A Biblia soha nem mondja, hogy öld meg, vedd el, hanem éppen az önmérsékletet hirdeti, azt, hogy védjük a gyengét, az elesettet, a családot, a hazát.

Lapunk megjelenésekor tartják a püspöki szentelést. Milyen gondolatokkal készül szólni a megjelentekhez?

A hűségről fogok beszélni, ami azt hiszem a keresztény egyház alapgondolataként is értelmezhető. Hűség önmagamhoz, hűség egyházamhoz, Istenhez, hazához. Visszatérve a tábori lelkészi szolgálathoz, a hűségnél találóbb, kifejezőbb gondolatról lehetne-e most szólni?