Interjú Ladocsi Gáspár tábori püspökkel

Esztergom és vidéke, 1994. június 1.


Lapunkban is közöltük, hogy II. János Pál pápa dr. Ladocsi Gáspárt, a hittudományi főiskola tanárát tábori püspökké nevezte ki. Beszámoltunk arról, hogy Budapesten, a Szent István Bazilikában május 14-én tábori püspökké szentelték. Pénteken, május 21-én pedig a Parlamentben a köztársasági elnök dandártábornokká nevezte ki. Ladocsi Gáspár püspök rövidesen távozik Esztergomból, magas beosztása a fővárosba szólítja. Esztergomi szolgálatának lejártakor interjút kértünk tőle.

Ön volt katona. Milyen emlékei maradtak abból az időből?

1970. augusztus 3.-tól 1972. augusztus 1.-ig, pontosan két esztendeig teljesítettem katonai szolgálatot Lentiben. A katonaságot mindig fontosnak tartottam a nemzetnek és értékeinek emberhez méltó védelmében. Már a régmúltban, a II-III. században felismerhető egyes gondolkodóknál, hogy a krisztusi tanítást szembe akarják állítani a katonai szolgálat teljesítésével. Emlékezzünk Szent Istvánra vagy Szent Lászlóra: az ő alakjukat nem lehet elválasztani a haza védelmének, a vitézségnek és a lovagságnak a gondolatától. Nem mindegy, hogy milyen katonai eszmény van jelen a nemzet életében. Sorkatonai szolgálatomra visszaemlékezve rádöbbentem arra, nem szabad az idő múlását várni, hanem a katonai időt is fel kell használnom személyiségem gazdagítására, tapasztalatszerzésre és ismereteim gyarapítására.
A honvédelmi szolgálat idején a fiatalok sajátos élethelyzetben ismerhetik meg, milyen velejárói vannak az emberi létnek. Megmutatkoznak a fizikai és pszichikai, a jellembeli erények és gyöngeségek, s hogy mennyire a test-lélek egysége az ember.
Negatív élményeim is vannak, mint minden katonaviseltnek. Mindent összevetve nem sajnálom a katonaságnál töltött éveket.

Mit jelent a tábori lelkészség?

Szent Pál szavai mindennél jobban kifejezik a tábori lelkészi szolgálat lényegét. Használjátok fel az időt - szól az intelem. Nekünk lelkészeknek ez a küldetésünk. Használjuk fel azt az időt, amit a fiatalok a honvédségnél eltöltenek. Legyünk ott velük, s amikor szükség van ránk, tudjanak hozzánk fordulni.
Magyarország történelmében is, de szerte Európában is évszázadokon át figyelemmel kísérhetjük a lelkipásztoroknak ezt a küldetését. Éppen ezért úgy érzem, hogy a múltba tekintve, a hagyományokra támaszkodva, de a mai magyar valóságnak megfelelően kell a lelkipásztori szolgálatot végeznünk, hiszen a honvédelem és a kereszténység kapcsolódása régtől fogva ismert, s a ma fiataljainak is meg kell érteniük: egészséges gyökerek nélkül nincs egészséges élet!

Mire gondol a búcsú heteiben?

Huszonnégy évvel ezelőtt elszorult szívvel jöttem a „királyok városába", hogy a papnevelő intézetbe felvételt nyerjek. Két évig voltam kispap Esztergomban, jól emlékszem a szigeti tanyai munkákra, mert a papnevelés semmiféle állami támogatásban nem részesült. A Bazilikában szenteltek pappá 1977-ben. A római tanulmányéveket leszámítva tizenöt évet tanítottam Esztergomban.
Gaál Endre rektor atyával együtt kezdtünk tanítani. A társadalmi átalakulás lehetővé tette, hogy valamennyit tanítsak a Tanítóképzőben és a Dobó gimnáziumban. Esztergom minden templomához lelkipásztori emlékek kötnek. Szerettem a diákmiséket, és bevallom, igaz örömömre szolgál, ha azokat egy ma már felnőtté lett idézi fel nekem. Szerettem a belvárosi bibliaórákat. Sok emberrel megismerkedtem, sok családot megszerettem. A város kulturális életét, mely az egyház értékeit elismerte, sajátjának tekintette, mindig is becsültem, segíteni akartam.
Eddigi munkásságom nagy része Esztergomhoz kötődik. Írásokban, publikációkban, lexikonokban mindenütt esztergominak tüntettem fel magam. A hiányosságokra léptem-nyomon felhívtam a figyelmet, szívügyem volt a város. Szerettem a várost, az embereket, a hívő közösséget. Bizonyos hiányosságokat is érzek. Szerettem volna, ha szebb város lenne Esztergom. Erzsébet királyné szobra például az egyik legszebb az országban és ma is a „múzeumban" hever. Építészetileg károkat szenvedett az óváros. A Lőrinc utcából, az Aradi vértanúk teréről nem látható a Bazilika. Holott valamikor a város minden pontjáról látni lehetett. A város becsülje meg gyökereit. Emlékezzen a nagy múltú egyéniségekre. Kerüljenek felszínre a tehetséges emberek, legyen tehetségkutatás. Támogassák a kreativitást. Valahogy így és ennyiben foglalhatom össze éveimet. Örültem és örülök, ha dolgozhatok.

(Pálos)