Tegnap : Konstantin
Ma : Júlia, Rita
Holnap : Dezső
2012 Május
H K SzeCsP SzoV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 

Párbeszéd lap logója
Honvédségi Szemle logója
Honvéd Altiszti Folyóirat logója
Megjelenés a médiában | 1994. július 28. - Ima a halottakért



Ima a halottakért

Megnyugatták a bajai katonákat


Megyei Napló, 1994. július 28.

A négy halálos áldozatot követelő hétfő délutáni, lőtéri tragédia híre nagyon megrázta az embereket. Baja és vidéke lakosait különösen, hiszen a helyi Mészáros Lázár Gépesített Lövészdandár lőgyakorlatán történt a robbanás, amelyben sokan szolgálnak a bácskai fiatalok közül. A kiskatonákat is erősen megviselte bajtársaik elvesztése, ezért az esemény után a parancsnokok elbeszélgettek a hozzájuk tartozó sorkatonákkal, igyekeztek megnyugtatni őket. Hétvégére hazamehetnek.

A gyakorlaton résztvevők az óta már szerencsésen visszaérkeztek a laktanyába. Gyors karbantartás után a hétvégén minden résztvevő soron kívüli eltávozást kap. A tragédiával kapcsolatban megkérdeztük a megyei listán országgyűlési képviselővé választott bajai Márfai Pétert, a honvédelmi bizottság tagját.
Elmondása szerint aligha lehet erről az eseményről tárgyilagosan beszélni, csak a megrendültség és a legnagyobb részvét hangján. Csak arra lehet gondolni, hogy férjek, gyermekek, családtagok haltak meg kötelességteljesítés közben a hazájukért, tragikus körülmények között, váratlanul. Munkájuk végzése közben olyan tragikus, elháríthatatlan eseménnyel találkoztak, amit - bár foglalkozásuk, kötelességeik körében felmerülhet, számolhatnak vele - nem lehet elfogadni. Csak mélységes részvétét tudja kifejezni az érintett családoknak, s ha bármi rajta múlik, szívesen segít.

A vizsgálat folyik az ügyben, s a végső jelentés, a tanulságok eljutnak majd a honvédelmi bizottsághoz is, az esemény súlya miatt. A felrobbant 120 milliméteres aknavető mindennapos használatban lévő, többszörösen kipróbált, ellenőrzött fegyver, amelynek valamilyen hibája vagy esetleges, még nem ismert emberi mulasztás miatt következett be a szörnyű tragédia. Ezt majd a műszaki, katonai szakmai vizsgálat fogja kideríteni.

Tegnap a dandárhoz látogatott Takaró Károly protestáns és dr. Ladocsi Gáspár római katolikus püspök. Kifejezetten azzal a céllal érkeztek, hogy találkozzanak a várpalotai hadgyakorlat résztvevőivel és közös imát mondjanak az elhunyt négy katona lelki üdvéért. Erre a II. század körletében lévő kultúr helyiségben került sor. Az imádkozás és a sorkatonákkal való találkozás után a dandártábornoki címmel felruházott püspökök interjút adtak a Petőfi Népének.

Dr. Ladocsi Gáspár: - Az egész ország sejtheti, azért utaztunk Bajára, mert ezután a hadgyakorlati tragédia után kötelességünknek éreztük, hogy lelkipásztori szempontból utána nézzünk, és segítsünk a bajai tiszteknek és katonáknak. Emellett még szót váltottunk a közös teendőkről, mert négy halottja van ennek a szörnyűségnek, és ha a családjuk is igényli, akkor az egyházak szertartásai szerint lesznek eltemetve. Szerettük volna azt is megismerni, hogy miképpen él a katonák lelkületében, és milyen nyomot hagyott ez a lőtéri súlyos baleset. Elsősorban a hívő katonáknak ajánlottuk fel a lelki vigaszunkat, s ebben partnerekre találtunk az itteni parancsnokokban. Külön is beszélgetni tudtunk a gyakorlaton járt katonákkal. A hívő katonákkal és azokkal, akik ezt vállalták (hála Istennek, együttérző bajtársakat találtunk), együtt imádkoztunk az elhunytakért. Erre azért is szükség volt, mert nem mindnyájan tudnak részt venni a bajtársak temetésén. Elimádkoztuk azt a temetési éneket, amelyet a katolikus szertartás ilyekor ajánl, illetve végez, utána könyörgéseket végeztünk az elhunytakért és elimádkoztuk a Miatyánkot, majd a végén áldást adtunk a katonákra. Kértük őket, ne felejtsék el bajtársaikat, az elhunytakat, mert ez a tragédia kicsit testvérekké is kovácsolta őket. A találkozás során megnéztünk egy-két körletet is. Nagyon örültünk volna, ha nem ez a szomorú esemény hozott volna bennünket Bajára, hanem a szerveződő tábori lelkészi szolgálat konkrét tennivalója.

Takaró Károly: - Nincs még teljesen kész sem a protestánsok, sem a katolikusok részéről a tábori lelkészi szolgálat szervezeti felépítése. Várjuk azokat a döntéseket, amelyek alapján minden honvédségi egységnél gyakorlatilag is megszólalhat Isten igéje. A mostani bajai találkozó a maga fájdalmas volta ellenére örömteljessé lett abban, ahogy a parancsnokok, a tisztek, a sorkatonák fogadtak bennünket, és egyek lehettünk abban, hogy vigasztalni kellett. Szerencsére egyre több meghívásunk van más alakulatokhoz is, és mi ezeket szívesen teljesítjük. Hisszük azt, hogy amit cselekszünk, az Istentől való és áldása van rajta, s azt is tudjuk, hogy ez mindenféleképpen jó.

Milyen benyomásokkal mennek el Bajáról?

Nagyon mély benyomásokkal - mondja Ladocsi püspök úr -, ugyanis meg kell vallanom, hogy szorongásokkal teli jöttem el ebbe a városba. Az életnek egy nagyon kemény próbájával álltak szembe a katonák, a tisztek talán nem annyira, mert ők jobban tudják, hogy a katonáskodással kisebb-nagyobb tragédia járhat együtt. Kérdés, ezek a fiúk, akik először tapasztaltak komoly tragédiát, hogyan tudják feldolgozni, hogyan lehet nekik elmondani, hogy az élet megy tovább. Talán az emberségben ad ez nekik nevelő motívumot. Azt látom, ebben a parancsnokok sokat segítettek.

A katonáknak nem volt külön kérésük, vette át a szót Takaró püspök úr, mert amint elmesélte, annyira mélyen bennük van még az esemény, hogy nagyobbrészt még befelé fordulnak. Még frissen emlékeznek arra, amire lehetetlen nem emlékezniük.

Zalaváry - Papp