Szentmise a Magyar Oltárnál

Interjú Ladocsi Gáspár katolikus tábori püspökkel

Szabadtéri szentmisét mutattak be a Magyarok Nagyasszonyának Kőbányán, a Szervátiusz Tibor szobrászművész alkotta Magyar Oltárnál, augusztus 17-én. A misét nagyszámú hívő jelenlétében Ladocsi Gáspár tábori püspök celebrálta.

Amikor a kőbányai Szent László-plébánia apát-plébánosa: Miksó Sándor és Horváth Zoltán káplán a Nagyboldogasszony-napi szabadtéri mise celebrálására felkérte a püspök urat, akkor ön örömmel mondott igent.

Azért, mert meggyőződésem, hogy minél nehezebb időket él egy nemzet, annál inkább szüksége van arra, hogy gyökereit megerősítsék. Nekünk, magyaroknak, mint sokszor emlegetjük, nagy nehézségünk, hogy nincs rokonunk Európában, ezért kell gyökereinket keresni: a történelmünkben, amely nagyon gazdag örökséget hordoz; a kultúránkban, amely századok, ezredek óta összefonódik a hittel. Gondoljunk csak arra, hogy népdalaink milyen közel vannak a gregoriánhoz, hogy a templomi énekek és a parasztasszonyok énekei mennyire össze tudnak csengeni! Középkori székesegyházaink díszítésében fellelhetők a honfoglalás kori tarsolylemezek motívumai, elemei, és ezek a szép elemek ott vannak II. János Pál pápa miseruháján is. Arról mintha szívesebben beszélnénk a mai közéletben, hogy milyen sok minden elpusztult népünk ősi kultúrájából, mint arról, ami nekem meggyőződésem, hogy igen-igen sok kincset mentettünk át ebből a régi kultúrából az évtizedek, évszázadok viharai után is. Átmentettük, hogy összefogó kapocs legyen közöttünk, Isten dicsőségére szolgáljon. S ezért volt nekem nagyon fontos a Szervátiusz Tibor alkotta Magyar Oltár, s a Nagyboldogasszony-napi mise.

Nagyboldogasszony, Mária is a gyökereink közé tartozik? Sokan beszélnek arról, hogy a Boldogasszony valami ázsiai istennőt, istenséget takar.

Lehet. Ennek kutatása a történészek feladata. De a keresztények ráéreztek arra, hogy a magyar népnek ez a kultusz fontos. Első nagy királyaink, Szent Istvánnal az élen rámutattak arra, hogy megtartó erővé tud válni. S ezt teszik mai művészeink közül néhányan. Mint Szervátiusz Tibor ezzel a monumentális emlékművel, amelyben felmutatja az örök értéket: a Szent István és Árpád fejedelem között álló ősi magyar Madonna mindig arra késztet bennünket, hogy megújuljunk hitünkben, azt sugallja, hogy a teljes emberhez hozzátartozik, hogy hitét, szeretetét, kultúráját eggyé tudja kovácsolni. S ez a Kőbányán álló Nagyboldogasszony ehhez sugározza nekünk az erőt is.

Hagyomány teremtődött meg azon az augusztus végi estén, a mise napján?

Bízom benne, hogy igen. A Szent László-plébánia papjai ezentúl minden évben misét tartanak a Magyar Oltárnál a Nagyboldogasszony tiszteletére. Valami olyasmi pattant ki, amelynek hagyománnyá kell válnia mindannyiunk számára. Aki elmegy a Magyar Oltár előtt, gyalog, autón avagy villamoson s rápillant a Madonna orcájára, a két oldalán álló nagy alakjainkra, annak éreznie kell a szívében azokat az értékeket, amelyeket tovább kell vinnünk, amely megőriz bennünket, amely azt a „szép magyart” örökíti át a századokon, akit egész Európában megbecsültek. S hiszem, hogy ez a megbecsülés újra valósággá válik.

Ehhez nem árt talán naponta elimádkoznunk azt a kis fohászt, amelyet Szervátiusz Tibor minden emlékművébe belevés: „Magyarok Nagyasszonya segítsd meg magyar népedet!”

Kevés nép van, amely annyit könyörgött Madonnához, mint épp a magyar. Én, mint tábori püspök, külön örömmel és büszkeséggel mondom, hogy a legszebb Mária-énekeinket katonák szerezték, a legveretesebb Mária-himnuszaink zsoltárok férfihangra. A magyarok Mária-tisztelete a nemzet tartásához hozzátartozik. S én hiszem, hogy ez a megtartását is szolgálja.

Sz. Barna Klára