| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Ez egy újabb, konkrét lépés Európa egysége felé. Amely mutatja, hogy mi, magyarok is - nemcsak geográfiailag, hanem a szellemiséget tekintve is - Európához tartozunk. Konkrét biztosítékokat is jelent ez az ország számára: gazdasági, politikai és katonai vonatkozásban egyaránt. És természetesen kötelezettségeket is. A tényleges csatlakozás nem egyetlen ünnepélyes aktus, hanem hosszabb folyamat. Ha megtaláljuk annak módját, hogy ne pusztán megtörténjék velünk a csatlakozás, hanem mi vegyünk részt benne - kicsinységünk ellenére is a testvérek, a barátok, a közös célokra szövetkezők egyikeként -, akkor hozhatja meg a várt eredményt. Két kihívással jár ez a folyamat. Az egyik maga az integrálódás: hogyan tudunk csatlakozni, képesek vagyunk-e közös célok érdekében cselekedni. A másik legalább ennyire fontos: eközben hogyan tudjuk megőrizni identitásunkat, miképpen tudunk azok maradni, akik-amik vagyunk. Jól meg kell tehát ismernünk azt a közösséget, amelyhez csatlakozunk, de helyes önismeretre és a saját értékeink tudatára és képviseletére is szükség van. Így tudjuk valóban gazdagítani azt a közösséget, amelyhez csatlakozunk. Örömmel és büszkén vettem tudomásul, hogy meg vannak elégedve a Cipruson és Okucanyban szolgálatot teljesítő magyar katonákkal. Okucanyban magam is fölkerestem őket karácsony előtt a miniszterelnök úr társaságában.
Sok kapcsolatot, ismeretet, tanulást. Magyar katonák vannak a boszniai Okucanyban és Cipruson, közös hadgyakorlatokat tartanak a különböző NATO-országok területén: ezen feladatok teljesítői között ott vannak a tábori lelkészek is. Tanulnunk kell, hogyan látják el szolgálatukat ezen a téren is azok, akiknek már nagyobb praxisuk van mindebben. Május 3-8. között tartják az olasz tábori érsekség - amelynek mintegy kétszázhúsz papja van - "egyházmegyei " szinódusát. Olasz kollégáink a tábori lelkészi szolgálat identitásáról, a katonák és családjuk segítéséről, valamint a katonák lelkületének formálásáról tanácskoznak. A szinódus utolsó napjaira a világ összes tábori püspöke - mind a harminchat - hivatalos. Ehhez a rendezvényhez csatlakozik az idén a tábori püspökök négyévenként esedékes találkozója, melynek mottója: "Krisztussal a béke védelméért és szolgálatáért". Előadások szólnak majd arról, miképpen jelenik meg a katona alakja az újszövetségi Szentírásban. Fontos, hogy a napjainkban elburjánzó erőszak és az erőszakmentességet, pacifizmust hirdető mozgalmak terjedése közepette tudatosítsuk, mit tanít erről az Evangélium. Az első keresztény századok katonaemberének erényeiről szóló előadás megtartására engem kértek fel - , ami nagy megtiszteltetés a számomra. Hány tábori lelkész működik jelenleg a magyar hadseregben? Tizennégy, és van két kispapunk. Egyikük az olasz tábori érsekség római szemináriumában tanul. Másik katonatisztként, alezredesi rendfokozattal kezdte tanulmányait a nyíregyházi görög katolikus teológiai főiskolán, egy-két éven belül sor kerülhet pappá szentelésére. Mellettük tizennyolc pap kisegítő lelkészi státusban támogatja a munkánkat. A magyar hadsereg átalakításáról évek óta szó van. Egyre rövidül a sorkatonák szolgálati ideje, hallani arról, hogy a távolabbi jövőben megszűnik a sorkötelezettség. Érinti-e ez valamiképpen a tábori lelkészi szolgálatot? Nekünk nem ezek a legfőbb problémáink. Évek óta tevékenykedünk ugyan, de még mindig nem mondhatjuk, hogy teljes egészében megismertük volna a hadsereget, s hogy igazán ismertté vált a szolgálatunk a hadseregen belül. Hogy egy egészen gyakorlati példát is mondjak: a legtöbb helyen vannak már imatermek, de nincsenek hittankönyveink. Végezzük munkánkat, és közben próbáljuk megteremteni és javítani ennek a munkának a feltételeit, körülményeit. Kicsi, de ütőképes hadseregre egy nemzet védelme érdekében szükség van. És nemcsak háborús helyzetben. Láthattuk: az árvíz vagy a rendkívüli havazás idején is segítettek a katonák. A nemzet, a haza védelme ugyanakkor nemcsak a katonák felelőssége. Fontos volna, hogy helyes honvédelmi tudat alakuljon ki a magyar társadalomban. Mert a honvédelem korántsem csak a határok őrzését, az esetleges támadások elhárítását jelenti. A honvédelem a nemzet értékeinek, anyagi, szellemi, erkölcsi javainak ápolását és védelmezését is jelenti. k.t. |