| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| 2010. augusztus - PAPSZENTELÉS BONYHÁDON |
|
ÚJ TÁBORI LELKÉSZE VAN A KATONAI ORDINARIÁTUSNAK
A szentmise elején Erb József plébános köszöntötte a tábori püspököt, a megjelent tábori lelkészeket, a pécsi egyházmegyés papokat és a híveket. Üdvözlő beszédében fontosnak tartotta kiemelni, hogy a papszentelés a leendő tábori lelkész szülővárosában történik meg. Az evangélium elhangzása után a jelölt kiszólítása következett, majd Bíró püspök mondott homíliát, amelyben az Élő Krisztus követésére és hírdetésére buzdította a leendő áldozópapot. A papságra jelölt ígéretei és a Mindenszentek litániája után következett a püspök kézrátétele majd a felszentelő imádság. Németh László nyá. őrnagy, volt tábori lelkész, jelenlegi hódmezővásárhelyi plébános öltöztette be Markovics Milán Mórt az áldozópapok ruhájába, majd a püspök megkente a két tenyerét krizmával, végül ádadta a felszenteltnek a szentmise bemutatásához szükséges kelyhet az előkészített borral és vízzel, valamint a paténát a kenyérrel: "Vedd a szent nép áldozati adományát, amelyet Istennek kell bemutatnunk. Ismerd fel, és kövesd is, amit teszel; alakítsd életedet az Úr keresztjének titka szerint." A szentmise a végén Markovics Milán Mór újmisés áldásban részesítette Bíró László püspököt, a jelenlevő papokat, majd a híveket. Az újonan felszentelt tábori lelkész Bonyhádon mutatja be első szentmiséjét 2010. augusztus 19-én, csütörtökön 17.00 órakor.
|