|
Zászlóshajó a Lajta
hm.gov.hu, 2010.08.20.
Újraavatták a Lajta monitort a Parlament előtti Duna-szakaszon. Az ünnepségen - a haditengerészeti hagyományoknak megfelelően - a honvédelmi miniszter felesége keresztelte meg a monarchia korából származó folyami hadihajót. A miniszter a Lajtát tiszteletbeli zászlóshajónak nyilvánította.
Az újraavatáson megjelent dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter és családja, valamint dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Fodor Lajos közigazgatási a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, Benkő Tibor altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar főnöke, dr. Holló József nyugállományú altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója léptek a monitor fedélzetére.
Holló József köszöntő beszédében elmondta: jelentős mérföldkőhöz érkezett a Magyarország hadiörökségének megóvására irányuló kezdeményezés. Az USS első monitor típusú hajót 1862-ben bocsátották vízre az Egyesült Államokban, kilenc évvel később pedig elkészülhetett Magyarországon az első két hazai monitor, a Maros és a Lajta. A főigazgató a rendezvényen úgy fogalmazott: a hajó Magyarország uniós elnöksége szempontjából nagy lehetőséget rejt, hiszen a monitor 2011-ben ünnepli születésének száznegyvenedik évfordulóját.
A köszöntő után dr. Hendéné Stiber Szilvia megkeresztelte a hajót, majd a honvédelmi miniszter beszéde következett. Hende Csaba kiemelte: a Lajta monitor egy hősköltemény. „Végigharcolta a háború rá eső részét. Ott volt Szabácsnál, ahol fedezte az átkelést és a visszavonulást számtalan honvéd életét mentve meg. Ekkor érte a parancsnoki tornyot végzetes találat: a legénység minden tagja hősi halált halt. Ott volt Belgrád második elfoglalásakor, ahol szilaj tűzpárbajt vívott a várat védő ütegekkel. Ott volt a román hadjárat csatáiban és a flottilla többi hajójával átverekedte magát egészen a Fekete tengerig. Ott volt a monitorlázadás idején, amikor a ludovikásokkal próbálta megállítani a vörös diktatúra ámokfutását”- fogalmazott.
„A Honvédelmi Minisztérium nevében ünnepélyesen megerősítem azt a köteléket, amely a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredet és a LAJTA monitor múzeumhajót eddig is összefűzte, amikor e monitort most az alakulat tiszteletbeli zászlóshajójává nyilvánítom. Megparancsolom, hogy az Ezred mindenkor gondoskodjon vezérhajója állapotáról, hazánk nagyobb dicsőségére és a jövő nemzedékek okulására”- mondta a miniszter.
A beszéd után a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat képviselői: Totha Péter Joel tábori rabbi, Lackner Pál dandártábornok, protetáns tábori püspök és Berta Tibor ezredes, általános helynok áldották meg a monitort.
Az ünnepségen jelen voltak a hadihajós hagyományőrzők, akik a múzeumhajó állandó kiállítására szánták azt az ajándékot, amelyet a Lajta fedélzetén adtak át Holló Józsefnek. Az eseményen ünnepélyesen felvonták az egykori Szent István osztrák-magyar csatahajó díszlobogójának korhű mását, majd a Magyar Honvédség I. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred Aknamentesítő hajói, illetve a Lajta monitor múzeumhajó 21 lövésből álló díszsortüzet adott.
|