Tegnap : Konstantin
Ma : Júlia, Rita
Holnap : Dezső
2012 Május
H K SzeCsP SzoV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 

Párbeszéd lap logója
Honvédségi Szemle logója
Honvéd Altiszti Folyóirat logója
Megjelenés a médiában | 2010. 20 éve történt
2010. 20 éve történt




HÚSZ ÉVE TÖRTÉNT


Új Ember

 

Törvényt hoztak a vallásszabadságról


A lelkiismereti és vallásszabadságról húsz éve meghozott, 1990. évi IV. törvény kapcsán arról érdeklődtünk, mennyiben sikerült a törvényben megfogalmazott lehetőségekkel élve - a missziós parancsnak megfelelően, az evangélium szellemében - helyreállítani, illetve kiszélesíteni az egyház életét az elmúlt húsz évben.

Lelkipásztorkodás a hadseregben


Berta Tibor ezredes,
általános helynök


„A katonai szolgálatot teljesítő a vallását - a katonai szervezet működési rendjével és a honvédelmi kötelezettség teljesítésével összhangban - szabadon gyakorolhatja"
- áll a lelkiismereti és vallásszabaságról szóló törvény hetedik paragrafusában.

Ennek értelmében 1994-ben írták alá azt a megállapodást, amely által megalakult a Katonai Ordinariátus, majd néhány hónappal később a másik három történelmi egyházzal is megkötötte a Honvédelmi Minisztérium a megállapodást. (A törvény lehetővé teszi a rendvédelmi szerveknél, illetve a tűzoltóságnál is a lelkipásztori szolgálat megszervezését - erre egyébként máshol, volt kommunista országokban is van példa. Hazánkban ez nem valósult meg, bár a rendszerváltás idején felvetődött ilyen kezdeményezés.)

- A tábori lelkészi szolgálat a Honvédelmi Minisztérium háttérintézménye, a katolikus szolgálati ág azonban egyben a Magyar Katolikus Egyház nem területhez kötött egyházmegyéje is. Jelenleg nyolc tábori lelkész dolgozik - Budapesten, Szolnokon, Hódmezővásárhelyen, Székesfehérváron, Tatán, illetve Debrecenben - a nyugállományú, illetve kisegítő lelkészek mellett. Legfőbb feladatunk a katonák érdekében és javára a hit- és vallási élet biztosítása, a szentségek kiszolgáltatása, a biblia- és imaórák megtartása, az életismereti oktatás és nevelés, bizalmi fórum biztosítása. Emellett a tábori lelkészek jelen vannak a békemiszsziót ellátó kontingensekben is a katonák mellett, a világ számos pontján. A katonák családtagjai számára is mi biztosítunk lelkipásztori szolgálatot.

2003-tól szervezi meg a püspökség a katonaszülők gyermekeinek környezet- és természetvédelmi táborát Zalaváron, ahol eddig mintegy négyszáz gyermek aktív pihenése vált lehetővé. E szolgálat része a 2007-től rendszeresen meghirdetett rajzpályázat, versmondó verseny, valamint a Mikulás-napi rendezvény megtartása a püspökség székházában a katonák gyermekei számára.

A külföldi kapcsolatokban elsősorban az évenkénti Nemzetközi Katonai Zarándoklat meghatározó jelentőségű, amelyen 1994 óta vesznek részt magyar katonák - eddig több mint hatszázötvenen voltak Lourdes-ban. A Katolikus Tábori Püspökség 2002 óta tagja a bizottságnak, amely a nemzetközi zarándoklatot szervezi, így jó kapcsolatot ápol a francia, az ír, a horvát, a német, az osztrák, a spanyol és a portugál tábori püspökségekkel. 2007-ben az ötvenedik jubileumi zarándoklat előkészítését a püspökség szervezte Budapesten. 1994 óta a püspökség nemzeti katonai zarándoklatot is szervez, valamint három éve ehhez kapcsolódóan családi napot, melyre minden év őszén Budakeszi- Makkosmárián kerül sor.


(sza)