|
51. Nemzetközi Katonai Zarándoklat Lourdes-ba
Magyar Kurír
2009. május 19.
1958 óta nemzetközi katonai zarándoklat keretében évente találkoznak különböző nemzetek katonái, hogy kifejezzék béke iránti elkötelezettségüket. A franciaországi Lourdes-ban május 15. és 17. között megtartott 51. zarándoklat jelmondata: „Több nemzet, Isten egy népe” jól kifejezte, hogy számos ország katonái Lourdes-ban egy néppé válhattak a rendezvény során.
A magyar katonák 1991 óta vesznek részt a HM Tábori Lelkészi Szolgálat, Katolikus Szolgálati Ága szervezésében a zarándoklaton, melyet ez évben Bíró László püspök, katonai ordinárius vezetett.
A háromnapos zarándoklaton a honvédséget összesen 75 fő képviselte 35 ország, mintegy 18 ezer katonája között. A zarándokok Jelen Gábor ezredes parancsnoksága és Szabó Oszkár őrnagy, tábori lelkész vezetésével közel harmincórás buszút után érkeztek meg a kegyhelyre, ahol katonai táborban és zarándokszálláson kaptak elhelyezést.
A megnyitó ünnepségen csatlakozott a zarándokcsoporthoz Juhász István vezérőrnagy, a HM főosztályvezetője és Berta Tibor alezredes, a püspökség általános helynöke. 16-án, szombaton délelőtt a zarándokok közösen vettek részt a hagyományos magyar keresztúton, ahol a X. állomásnál – melyet hazánk katolikusai állítottak 1912-ben – gyertyát gyújtottak az elesett magyar hősök és katonák emlékére. A szálláshelyen lévő Kármelhegyi Boldogasszony-kápolnában Bíró László püspök szentmisét mutatott be. Szentbeszédében külön kitért Lourdes, az azonos értékeket kereső emberek találkozóhelyének üzenetére, és a közös cél felé haladás fontosságára.
Szombaton este a katonák részt vettek a gyertyás körmenetben, majd vasárnap nemzetközi szentmisével és látványos búcsúünnepséggel fejeződött be a zarándoklat.
Fekete Imre
|