|
Eltemették az Afganisztánban hősi halált halt Nemes Krisztiánt
MTI, 2008. július 21.
Katonai tiszteletadás mellett temették el az Afganisztánban 32 évesen hősi halált halt Nemes Krisztián tűzszerész századost hétfőn falujában, a Győr-Moson-Sopron megyei Magyarkeresztúron. A posztumusz őrnaggyá előléptetett katona július 12-én egy házi készítésű robbanószerkezet hatástalanítása közben vesztette életét.
A magyarkeresztúri temetőben a közvetlen hozzátartozók, a rokonok mellett, az egész falu, továbbá a katonabajtársak a Budapest Díszzászlóalj kíséretében adták meg a végtisztességet a hősi halott katonának.
A gyászszertartáson megjelent a kormány és a honvédelmi tárca részéről Szekeres Imre miniszter, Havril András vezérezredes, vezérkari főnök, Tömböl László altábornagy, a Magyar Honvédség összhaderőnemi parancsnokság parancsnoka, az Országgyűlés képviseletében Kontrát Károly, a honvédelmi és rendészeti bizottság tagja, az államfő képviseletében Palásti Ferenc dandártábornok, a köztársasági elnök szárnysegédje és Wahid Monawar, Afganisztán bécsi nagykövetségének ügyvivője.
A temetésen Hajdu Gábor ezredes, a Magyar Honvédség I. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóaljának parancsnoka búcsúzott a hősi halott katonától. Az ezredes példaértékűnek nevezte Nemes Krisztián szorgalmát, kitartását. "Áldozatos munkája nyomán életeket mentett robbanótestek hatástalanításával" - mondta. Hajdu Gábor az elhunytra emlékezve azt hangoztatta: "maximalista önmagával, követelménytámasztó beosztottjaival szemben, igazi parancsnoki jellem volt".
Berta Tibor alezredes, a tábori lelkészi szolgálat katolikus szolgálati ágának általános helynöke Nemes Krisztiánt idézte, aki kiutazása előtt családjának azt mondta: "katonáim vannak odakint, mennem kell". "Nem más volt ez, mint a hazaszeretet nagyszerű példája és a tökéletes elkötelezettség a magyar honvédelem nemes ügye iránt" - tette hozzá Berta Tibor.
A búcsúbeszédek után a koporsón elhelyezett nemzetiszínű zászlót átadták Nemes Krisztián feleségének.
A koporsót a díszszázad sortüze kíséretében, a tűzszerész járművek szirénázása mellett helyezték a sírba, amelyet koszorúk sokasága borított el. Az elhunyt katonát az egész falu gyászolja; a házak kerítésein fekete gyászszalagok lobogtak. Nemes Krisztián az édesanyját, a feleségét és három kiskorú gyermekét hagyta a Rába-közi településen.
|