| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| 2010. szeptember 14. - Kolozsvári György hadnagy búcsúztatása Tatán |
|
Kolozsvári György hadnagy búcsúztatása Tatán ktp.hu/hírek, 2010. 09. 14.
Katonai tiszteletadással a Katolikus Egyház szertartása szerint helyezték örök nyugalomra a Magyar Honvédség hősi halottját, Kolozsvári György posztumusz hadnagyot kedden délután kettő órakor Tatán, a Kocsi úti temetőben.
A temetésen részt vett Hende Csaba honvédelmi miniszter, Simicskó István és Fodor Lajos honvédelmi államtitkárok, Benkő Tibor altábornagy, vezérkari főnök és Kovács József vezérőrnagy, az Összhaderőnemi Parancsnokság vezetője, továbbá a Magyar Honvédség alakulatainak parancsnokai és katonái. Az elhunyt érdemeit méltatta Michl József, Tata polgármestere is. Az egyházi szertartást Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész végezte. "A ti missziótok az, hogy egymásban is és bennük is őrizzetek valamit. És ha majd ők már elég nagyok lesznek hozzá, legyen közületek legalább egy, aki odaáll és elmondja, hogy milyen volt az apjuk" - mondta a PRT 8. váltása katonáinak. Kolozsvári György 1973-ban született Pápán. 1996-ban őrmesterként kezdte pályafutását Tatán, majd több külföldi kiküldetésben is részt vett. 2000-ben és 2005-ben Koszovóban szolgált. Afganisztánban 2007-ben, a Tartományi Újjáépítési Csoport második váltásával járt először, ahová a 2008-as Bosznia-Hercegovinai kiküldetése után idén tért vissza a nyolcadik váltással. Alakulatát augusztus 23-án támadták meg. Bajtársa, Pappné Ábrahám Judit, posztumusz hadnagy a helyszínen életét vesztette, Kolozsvári Györgyöt előbb Afganisztánban, majd Magyarországon, a Honvédkórházban ápolták, ahol szeptember 7-én belehalt sérüléseibe.
|